Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2017. augusztus 8., kedd

Alexandra Bracken: Az idő vándorai - avagy szerelem, amely évszázadokon ível át


Alexandra Brackentől nem ez az első könyvem, mivel korábban olvastam már tőle a Sötét elmék trilógia első két részét is. Az a sorozata is nagyon tetszik, a harmadik rész már itt is vár rám a könyvespolcon. Szóval, amikor kinéztem magamnak az új sorozata első részét, Az idő vándorait, biztosra vettem, hogy tetszeni fog, és volt egy sejtésem, hogy mit várhatok alapjaiban ettől a könyvtől. Az előfeltevésem egy része beigazolódott, egy része nem, de mindent összevetve, imádtam a történetet.

Stílus és szöveg

A történet egy fiatal lányról, Ettáról szól, aki a mi korunk szülötte, és aki váratlanul belekeveredik egy időutazós kalandba. Az egyik pillanatban még a 21. században van, és a hegedűkoncertjére készül, a másikban pedig visszakerül 1776-ba, és az Atlanti-óceánon találja magát, egy kalózhajón, ami épp csatát vív egy másik hajóval. A kalózhajó kapitányának nevelt fia, Nicholas megmenti az életét és megígéri neki, hogy vigyáz rá, ám ez nem jelenti, hogy Etta biztonságban lenne.

Bracken stílusa ebben a regényben is kifinomult és zseniális, pont, ahogyan elvártam tőle. Nagyon kíváncsi voltam, vajon a regény nyelvezete, a leírások, párbeszédek vissza tudják-e adni az adott korok légkörét, és azt kell mondanom, hogy igen. Miközben a különböző évszázadokról és különböző helyszínekről olvas az ember, élénken megelevenedik lelki szemei előtt a múlt. Ami pedig számomra nagyon fontos, hogy a különböző helyszínek leírásai egyáltalán nem voltak unalmasak. Bevallom őszintén, általában nem vagyok túl jóban a leírásokkal, sok regényben unalmasnak, száraznak találom őket, de ebben az esetben ez egyáltalán nem így volt. Láttam magam előtt az épületeket, a környezetet, az embereket, az emberek korabeli ruházatát, éreztem a szagokat, hallottam a hangokat, és szörnyen élveztem mindezt.

Bracken egyébként az E/3 mellett döntött, amit szerintem nagyon jól tett, elsősorban pont a leírások miatt. Így jobban be tudta mutatni a helyszíneket, a szereplőket, az egyes karakterek személyiségét és múltját, és ez segít nekünk, olvasóknak megismerni a körülöttünk felderengő, a történelemkönyvekből ismerős, mégis teljesen új világok részleteit.

Amire nem számítottam

Bevallom őszintén, arra mérget mertem volna venni, hogy a könyv stílusa tetszeni fog, de a könyv történetét teljesen másképp képzeltem. A fülszöveg alapján úgy hittem, hogy Etta átkerül 1776-ba a kalózhajóra, és a kalandjai lényegében ott játszódnak majd. Több hajózást, több kalózkodást vártam előzetesen. Aztán persze, a könyv elején jó pár fejezeten át ezt is kaptam, ám végül a történet cselekménye áttevődött más helyszínekre.

Amit végül egyáltalán nem bántam.

Utólag belegondolva, ha végig adott világban, a kalózok között játszódik a történet, félő, hogy átment volna egyszerű romantikus sztoriba, amihez az időutazás csak mellékes kellék.

Így viszont ez a történet sokkal több volt, mint egyszerű romantikus sztori. Az időutazás került a középpontba, bejárhattunk több különböző kort és helyszínt, és ennek köszönhetően ez egy igazi kalandregény lett, amelynek minden egyes oldala izgalmas. Szó szerint. Az ember ugyanis izgatottan várja, hogy legközelebb melyik évszázadba, hová kerülnek majd a karakterek, és ott milyen veszélyek és kihívások várják őket.

Vagyis azt hiszem, végül sokkal többet kaptam ettől a történettől, mint amire eredetileg számítottam. Bár van romantika a könyvben, mégis sokkal több egy romantikus regénynél.

„Kalóz” és kalóz

Etta az egész életét a zenének szentelte, semmi más nem létezett számára. Nem tanult harcolni, nem ismeri a túlélés alapjait, az egyetlen, amit az időutazás során fel tud használni az anyja történetei, amiket festmények formájában akasztott ki a nappalijuk falára. Etta sosem tulajdonított ezeknek semmiféle többletjelentést, ám az időutazás során rá kellett jönnie, hogy az anyja a saját időutazásait mesélte el általuk, és ezzel nyomokat hagyott Etta számára.

Ami még segíti Ettát a kalandokban, az a személyisége. Bár kiképzést sosem kapott, mégis bátor, erős, talpraesett. Olyan nő, aki nem riad meg a kihívásoktól, hanem szembemegy velük. Talán ez az, ami Nicholasnak is elsőre megtetszik benne, és ezért is nevezi el őt „kalóznak”.

Nicholas mulattként (fehér bőrű az apja, és fekete az anyja) egy olyan korba született, ahol nincsen túl sok lehetősége. Sokáig rabszolgaként élte az életét az édesanyjával egyetemben, aztán egy kalózkapitány magához vette őt, és a fiaként nevelte. Értelmes, tudásszomjjal rendelkező férfi, aki többre vágyik, mint amit a világa nyújtani tud neki. Így, amikor megkísérti az „ördög” Cyrus Ironwood, a saját nagyapja személyében, aki az időutazók csoportjának egyfajta diktatórikus vezetője, nem csoda, hogy Nicholas elgyengül. Az öreg szabadságot, saját hajót, jobb jövőt ígér neki, ám Nicholasnak rá kell ébrednie, hogy a szerződéssel, amit kötött, lényegében a lelkét adta el. Amikor pedig Etta is képbe kerül, döntenie kell, a saját szabadsága és a lány védelmezése között.

Régi világ, ósdi szabályok, nehéz szerelem

A szerelmi szál több szempontból is bonyolult. Egyfelől mind Ettának, mind Nicholasnak van olyan titka, amelyet nem mer felfedni a másik előtt, ez pedig a legromantikusabb pillanatban is falat képez közöttük. Másfelől különböző korokból jöttek, és mindkettejüknek megvan a maga élete, a maga céljai, a maga tervei.

Ha Etta otthagyná a saját világát, és Nicholaséban telepedne le, búcsút inthetne a zenei karrierjének, ami lényegében az egész eddigi életét jelentette. Nőként elveszítené azokat a jogokat, amiket a mi korunkra már kiharcoltunk magunknak. Valamint Nicholasszal is csak titokban élhetne együtt, lévén abban a korban egy fekete és fehér ember kapcsolatát bűnnek tartották, és jobb esetben megvetés, rosszabban halál járt érte.

Ha Nicholas hagyná ott a saját világát a 21. század kedvéért, akkor élete összes küzdelme, szenvedése és munkája, hogy saját hajót szerezzen magának és szabad lehessen, feleslegessé válna. Egy élet álmáról pedig nagyon nehéz lemondani. Ezen kívül fogalmuk sincsen róla, hogyan tudna beilleszkedni a 21. századba, hogyan szerezne iratokat, személyazonosságot, hogyan boldogulhatna úgy, hogy sem iskolái, sem szakmája nincsen.

Bevallom őszintén, elképzelni sem tudom, hogyan tud Bracken ebből a történetből happy endet kihozni úgy, hogy mindkét szereplő megkapja a neki kijáró teljes boldogságot. De nagyon remélem, hogy kitalál valamit az utolsó könyvre, mert nagyon megszerettem Ettát is és Nicholast is, és azt szeretném, ha végül mindketten boldogok lehetnének.

Mellékszereplők

Több izgalmas mellékszereplő is van a történetben. Az egyik Sophia. Ő is időutazó, és az öreg Ironwood unokájához szánták feleségül. Okos lány, de olyan korokba kényszerítik, ahol a nőknek nincsen sem szava, sem joga. Nagyon tetszik, hogy Bracken egy beszélgetés során mutatja be számunkra a személyiségét, a vágyait és a motivációit még a regény elején. Amikor Etta megérkezik a múltba, Sophia az egyetlen, aki mindent tud róla, így csak tőle kaphat információkat arról, mi is történt vele pontosan. Belekezdenek egy játékba, hogy kiismerjék egymást, felváltva kérdezhetnek a másiktól bármit. Etta természetesen az időutazásról, az adott korról és olyasmikről kérdez, amik segíthetik a túlélését az idegen világban. Sophia ezzel szemben olyan kérdéseket tesz fel, amikből látszik, hogy mennyire szenved az elnyomástól, attól, hogy nőként semmibe veszik őt. Csak és kizárólag az motiválja, hogy bebizonyítsa Ironwoodnak, ér annyit, mint a fiai és a fiúunokája, sőt, talán még többet is.

Bevallom őszintén, kettős érzéseim vannak Sophiával kapcsolatban. Egyfelől nagyon együtt érzek vele, mint minden elnyomott és semmibe vett nővel. Másfelől vannak tettei, amikkel így sem értek egyet. Nagyon nem. Egyelőre úgy gondolom, még bármi lehet vele, mert nem velejéig gonosz, csak kétségbeesetten vágyik az elismerésre. Kíváncsian várom, mi lesz a sorsa…

A másik számomra izgalmas főszerelő, Rose, Etta édesanyja. Róla nem tudok spoilerezés nélkül túl sok mindent írni, de elég összetett karakter. Ő is időutazó, sok kalandban volt része, míg le nem telepedett a 21. században, és meg nem szülte Ettát. Nem ismerni a valódi céljait, és teljesen más ember, mint amilyennek Etta az utazása előtt gondolta. Igazából még én sem tudom egyelőre hová tenni, és épp ezért annyira érdekes számomra.

A harmadik izgalmas mellékszereplő pedig Cyrus Ironwood. Az öreg kezében van az összes időutazó sorsa, úgy irányítja őket az idő sakktábláján, hogy mindig ő győzhessen, és az sem érdekli, ha a rokonai, emberei belehalnak a küldetéseikbe. Az ember azt gondolja, hogy csak egy hataloméhes, önző szemétláda, és igen, lényegében az is, mégis van olyan titok az életében, ami egy kicsikét árnyaltabbá, és ezáltal érdekesebbé teszi őt.

Amit kicsit sajnálok, hogy több érdekesnek tűnő mellékszereplő csak picike szerepet kapott, legalább is egyelőre. Szívesen megismertem volna jobban Nicholas nevelőapját és fogadott testvérét, a kalózhajón szolgáló hajósinas kölyköt és Hasszánt is. Reménykedem benne, hogy még előkerülnek majd a folytatásban, mert izgalmas személyiségnek tűntek.

Időutazás

Mindig kíváncsian állok az időutazós könyvekhez, mert saját tapasztalatból tudom, mennyire nehéz felépíteni egy logikus elméletet arra nézve, hogyan működik az idő. Valószínűleg ezért van az, hogy az általam olvasott, ilyen témájú könyvek nagy része arról szólt, hogy a főszereplő átkerül egy másik korba, ott próbál boldogulni, míg végül rá nem jön, hogyan juthatna haza. Vagyis az időutazás során egyetlen múltbeli időpontba szoktak általában eljutni a szereplők. A Démoni érintésben annyit változtattam, hogy két múltbeli időpontban járnak Katie-ék a jelenen kívül, és már ezt a három idősíkot (középkor, a Sötétség kora előtti évek, a Sötétség kora utáni évek) nagyon nehéz volt logikusan felépíteni és összehangolni.

Szóval úgy gondolom, Alexandra Bracken nagyon merész író, hogy be merte vállalni, a karakterei folyamatosan utazgatnak az időben, és nemcsak egy, nem is kettő, hanem rengeteg korba eljutnak.

Bevallom őszintén, még nem értem teljesen a könyvben lévő időutazás összes szabályát, vannak számomra még homályos foltok, de mivel ezek a főszereplők számára is homályosak egyelőre, így remélhetőleg a következő könyvekben választ kaphatunk a kérdéseikre, és ezáltal megérthetjük teljesen az itteni időutazás szabályait.

A történetet szívből ajánlom azoknak, akik kedvelik a régi korokban játszódó történeteket, de nem egyszerű romantikus regényre vágynak, hanem valami sokkal többre és mélyebbre. Azok is élvezni fogják szerintem, akik bírják az izgalmas kalandregényeket egy kis misztikummal megfűszerezve.

Kedvenc karakterek: Etta, Nicholas, a hajósinas.

Kedvenc részek: amikor Etta a kalózhajóra kerül, és amikor a bombázás elől a föld alá menekülnek.

Kedvenc idézetek:

- Soha nem kentem még le pofont senkinek – vallotta be Etta.
- Na, és hogy tetszik?
- Jobban tetszett volna, ha a fickó kirepül a székéből, ahogyan elképzeltem magamban.”
- Lehet, hogy nehezen hiszi el, de most jobb kedvében van, mint reggel volt – morogta Etta a foga között. – Akkor az útiláda felét hozzám vágta, csak mert fel merészeltem ébreszteni.
- Á, az Ironwoodok szokásos nyájassága – dünnyögte Nicholas. – Gondolom, aztán kegyeddel szedette fel, amit széthajigált.
- Igazából én öntöttem le vízzel a lavórból, hogy lehűljön kissé. – Etta arca elsötétült, miközben nézték, hogy nyekken meg a hintó, ahogy Sophia felült rá. – De bevallom, szívesebben borítottam volna rá a bilit.
Nicholas meglepetésében hangosan felnevetett.”

„- Szívesen megnyugtatnám kegyedet, hogy Cyrus Ironwood nyájasabban fogadja majd. Sajnos azonban figyelmeztetnem kell; ez a vadállat, ha megérzi valakiben a félelmet, élvezettel szaggatja ízekre az áldozatát.
Etta nekidurálta magát, és elindult felfele a dombon a fiú előtt.
- Ne féljen, itt vagyok, megvédem – vetette oda fanyar kis mosollyal.”

„A sötét életre keltette a lány szunnyadozó érzékszerveit: orrát megcsapta a dzsungel édeskés rothadásszaga. Apró szemű eső kopogott a köveken és a lombokon. Nicholas keze a feje búbjára talált, és megsimogatta, ahogyan utána tapogatózott.
- Add, édes istenem, hogy te legyél az, ne egy újabb tigris! – fohászkodott Nicholas. Etta elnevette magát.”

„- Megkíséreltük a lehetetlent – suttogta a lány fülébe. – Annyi időt loptunk magunknak, amennyit lehet. Ezt már soha senki nem veheti el tőlünk!
- Csak éppen nem elég – súgta vissza Etta.
- Tudom, Etta, tudom – mondta Nicholas, és máris hátrált egy lépést. – Mégsem tarthatott örökké.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt vásárolhatod meg a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése