~ Sárga könyves út ~

2018. november 24., szombat

Szabados Ágnes: Van időm olvasni - Blogturné


Szabados Ágnes Nincs időm olvasni! facebookos csoportja és kihívása rövid idő alatt nagyon ismert és kedvelt lett a könyvmolyok között, és olyanokat is könyvmollyá tett, akik korábban egyáltalán nem vagy csak keveset olvastak. Ági most egy különleges könyvvel kedveskedik nekünk, melyben nemcsak rendszerezhetjük az olvasnivalóinkat, hanem vezetése ösztönözhet is arra, hogy még több könyvet vegyünk a kezünkbe. A turné során 10 blogger mondja el a véleményét a Van időm olvasni nevezetű olvasónaplóról, a turné végén pedig ti is nyerhettek belőle egy saját példányt. 

Szabados Ági Nincs időm olvasni! kihívását már régóta nyomon követem a Facebookon. Tetszett maga az ötlet, Ágit nagyon kedvesnek és közvetlennek találom a posztjai alapján, úgyhogy amikor kiderült, hogy megjelenik a Van időm olvasni! olvasónapló, azonnal kíváncsi lettem, milyen is lesz pontosan.

Nyomtatott vs. virtuális

Gyerekkoromban kb. ötször kezdtem el naplót vezetni, de mindig félbe maradt, mert az a típusú ember vagyok, aki a hétköznapi kis eseményeket annyira érdektelennek érzi, hogy sem beszélni, sem írni nem tud róluk. Miért is írnám le, mi történt aznap a suliban, kivel mit beszéltem, mit játszottunk, vagy hogy épp mérges voltam egyik szünetben xy-ra, mert ezt és ezt csinálta. Ezeket pillanatnyi dolgoknak éreztem akkor is, most is, amik másnapra már egyáltalán nem fontosak számomra, és így minek is örökíteném meg őket papíron.

Nekem mindig is a könyvek okozta élmények és a saját belső, sokszor a könyvekkel is kapcsolatos, mélyebb gondolataim voltak azok, amelyek érdemesek arra, hogy beszéljek róluk. Ezért is lettem tag a Moly.hu-n, és ezért kezdtem bele a saját könyves blogomba. Ezek azonban olyan felületek, amelyek megmaradása nagy részben nem tőlem függ. A szolgáltató bármikor gondolhatja úgy, hogy ennyi volt, és töröl az oldallal együtt mindent, amit eddig jelöltem, leírtam.

Egy nyomtatott olvasónapló ezzel szemben sokkal maradandóbb. Persze, ez is megsemmisülhet, de remélhetőleg nem fog tűzben leégni a házunk vagy történik hasonló tragédia. Így pedig akár egy egész életen át megmaradhat, sőt, talán évszázadokon át. Az olvasónaplóval együtt pedig fennmaradnak a gondolataim is.

Szóval nekem, mint könyvmániás embernek, aki szeret kézzel írni, és előnyben részesíti a nyomtatott, kézzel megfogható könyveket, a virtuális, nem kézzelfogható honlapoknál, ez az olvasónapló egy igazi kincs. És szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Kivitelezés

Az olvasónapló kemény borítós, ahogy a kötését elnéztem, minőségi munka, a lapjai vastagabbak, vagyis ha beleír az ember, nem látszik át az írása a másik oldalra is. Úgyhogy én tartós kis könyvnek találom, ami nem fog néhány hónap, év alatt szétesni. Olyan méretű, mint egy napló, határidőnapló, vagyis kicsivel kisebb, mint egy átlagos könyv, ez azért jó, mert így könnyebb betenni a táskába, magunkkal vinni, és mondjuk utazás közben leírni a gondolatainkat egy adott könyvről.

Van benne egy olyan kis rögzített anyagcsík könyvjelző, amit a régi könyvekbe is tettek, és ami bennem mindig nosztalgiát kelt. Na meg persze hasznos is! Ugyanis nem mindig van kézközelben könyvjelző, és ilyenkor könnyebb egy a könyvhöz tartozó könyvjelzővel megjelölni az adott oldalt, mint előhalászni egy tiszta zsepit.

A könyvecske színvilága is megfogott. Imádom ezt a barackszínt, mert kellemes, megnyugtató hatása van, és a betűk kékje tökéletesen illik hozzá.

Szóval én a kivitelezésre csillagos ötöst adnék.

Tartalom 

Az első oldalacskán egy adatlapféleség van, amelyen a napló tulajdonosa röviden elmondhatja, kicsoda. Név, e-mail-cím, kedvenc könyv, kedvenc műfaj, kedvenc hely, ahol olvasni szoktál, valamint a legfontosabb tudnivaló rólad. Tetszik, hogy a hat infóból négy kapcsolódik a könyvekhez és az olvasáshoz.

Ez után van egy kedves levél és üzenet Ágitól, amiben leírja, hogy mi is ez a könyv, és hogyan indult a Nincs időm olvasni kihívás.

És aztán jön a lényeg, egy betűrendes könyves adatlap, amelyen vezethetjük, hogy mit olvastunk, mikor kezdtük el, mikor fejeztük be, készíthetünk szöveges értékelést, valamint csillagozhatjuk is, hogy mennyire tetszett az adott könyv. Leírhatjuk a kedvenc idézetünket, azt, hogy mi volt a legfontosabb dolog, amit az adott könyv adott nekünk, valamint, hogy hogyan találtunk rá erre az olvasnivalóra. Végül jelölhetjük, hogy érdemesnek tartjuk-e a könyvet az újraolvasásra később.

Elsőre jó ötletnek tűnt, hogy betűrendben vezethetjük az olvasott könyveinket, viszont felmerült bennem, hogy nem biztos, hogy egy-egy betűhöz elég lesz az adott oldalak száma, valamint biztosan lesz olyan is, hogy míg mondjuk az S betűhöz túl sok S kezdőbetűs írótól olvasok majd, addig a Ü betűhöz nem kerül majd semmi. A könyv valamennyire ezt is figyelembe vette, mert több oldal került a gyakrabban előforduló betűkhöz, mint a ritkábban használtakhoz, de még így sem biztos, hogy minden stimmelni fog.

Szóval én arra jutottam, hogy inkább olvasási időrendben írom be majd a könyveket figyelmen kívül hagyva a betűrendet. Lehet, hogy így többet kell lapoznom majd, hogy visszakeressek egy adott könyvet, de nem jövök majd zavarba, ha egy betűhöz már nincsen több oldalam, miközben más betűknél meg sok üres maradt. Szóval probléma megoldva. :)

Ezen kívül arra jutottam még, hogy ha kapható lesz az olvasónapló hosszú távon is, akkor minden évben újat indítok majd, hogy éves felbontásban láthassam (és tehessem el az utókor számára), hogy adott évben miket is olvastam.

A betűrendes könyvadatlapok között betűcsoportonként található egy könyvekkel, olvasással kapcsolatos idézet. Volt olyan, amit már ismertem korábbról, de olyan is, amit nem, viszont tetszett. Pl. ilyen számomra új, de tetsző idézet volt Carlos Ruiz Zafóné, Péterfy-Novák Éváé és Puskás Petié. Jó, hogy külföldi és magyar íróktól és egyéb hírességektől is válogattak a könyvbe idézeteket, mert az, ahogyan a könyvekről és az olvasásról beszélnek akár csak néhány szóval, sok mindent elmond róluk. Fontos dolgokat. Őszintén szólva, a magyar celebekkel kapcsolatban sokszor tartózkodó vagyok, de pont azért jó, hogy olvashattam a gondolataikat ebben a témában, mert ettől egy másik oldalukat is megláthattam. Egy olyan oldalt, ami számomra sokkal fontosabb és értékesebb, mint az, amit az újságokban, tévéképernyőn mutatnak (és ami sokszor talán nem is reális képet ad róluk).

A betűrendes mutató után összegyűjthetjük néhány oldalon keresztül a kedvenc idézeteinket, majd jön egy Olvasni mindenhol lehet megnevezésű oldal, amelyen képecskékkel felsorolják, hogy hol is van az a mindenhol: buszon, orvosi rendelőben, autóban (bár reméljük, hogy csak az anyósülésre és a hátsó ülésekre gondoltak… :D ), stb.

Aztán jön az az oldal, ami nekem a legjobban tetszik. Egy táblázatocska, amelyben színes ceruzák segítségével az év minden napján jelölhetem majd, hogy adott napon mennyit olvastam. Erre nagyon kíváncsi vagyok, mert sosem mértem fel, hogy milyen arányban olvasok. Szóval elhatároztam, hogy január 1-től jelölni fogom minden egyes nap, és év végén kíváncsi leszek, milyen mintázat jön ki.

Van a könyv vége felé könyves kívánság- és várólista is, amelyre beírhatjuk az adott könyvek címét, és jelölhetjük, hogy már sikerült-e megszerezni őket, megjelentek-e már.

Majd jön a következő számomra nagyon érdekes és izgalmas dolog, egy kis feladatos rész évszakokra lebontva. Különböző feladatokat ad a könyv, hogy hol, milyen helyzetben olvass az adott évszakban, valamint különböző témakörös feladatokat is ad arról, hogy milyen könyveket olvass el. Kíváncsi leszek, hogy mennyi feladatot sikerül teljesítenem majd a jövő év során.

Van egy páros oldal, amelynek az egyik felére összeszedtek néhány gondolatot arról, hogy miért is szeret az ember olvasni, míg a másik oldalra repülő könyvecskékre írhatod össze a saját okaidat.

Végül előkerül a Nincs időm olvasni kihívás is, ugyanis a 2017-es, 2018-as és a leendő 2019-es év kihívásainak listájánál jelölhetjük, hogy mely könyvet olvastuk el az adott hónapban, és csillagozhatjuk, hogy az mennyire tetszett nekünk.

Ezután megtudhatjuk egy képi folyamatábrán, hogyan is készül egy könyv. Az író elviszi a kiadóba a kéziratot rész mondjuk kicsit régimódi, mert már e-mailben küldünk szerintem szinte minden kéziratot a kiadóknak, de úgy egyébként szépen levezetik a könyv megszületésének útját az ötlet megfoganásától addig a pontig, hogy az olvasó elkezdi olvasni az adott történetet.

Biztosan ti is voltatok már úgy, hogy olvastatok egy könyvet, és eszetekbe jutott, hogy ajánlani kéne egy rokonotoknak, barátotoknak, ismerősötöknek, mert biztosan tetszene neki, de aztán mire beszélni tudtatok vele, már rég kiment a fejetekből az egész. Nos, ebben a könyvecskében felírhatjátok magatoknak azt is, hogy mely könyvet kinek szeretnétek ajánlani. Ez az olyan feledékenyeknek, mint én is, nagyon jól jöhet.

Végül van egy könyves naptár, amelyben feljegyezheted a téged érdeklő könyves eseményeket, majd egy Jegyzeteim rész, ahová bármi mást felírhatsz, amit a többi oldalra nem tudtál.

Összességében azt tudom mondani, hogy sok olyan lehetőséget találtam a Van időm olvasni olvasónaplóban, amely érdekes lesz számomra, nagy lelkesedéssel fogom vezeti a 2019-es évben.

Az Olvasónaplót azoknak ajánlom, akik szeretnék az idősebb önmaguk és talán a jövő számára is tartós formában megörökíteni az olvasmányélményeiket, könyvekről szóló gondolataikat. Meg azoknak, akik olyan grafománok, mint én, és élvezik, ha kézzel kis rublikákat meg adatlapokat töltögethetnek ki.

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

A Nincs időm olvasni csoportban Ági minden hónapban más témát ad meg, amelyhez olvashatunk. A játék során a 2017-ben és 2018-ban meghirdetett témákhoz kapcsolódó könyvek címét kell kitalálnotok leírás alapján. Feladatotok, hogy a Rafflecopterbe írjátok be a történetek magyar nyelvű címét.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Leírás a játékhoz:

2018-ban márciusi témaként egy kortárs női író könyvét kellett elolvasni. A most keresett könyv nemrég jelent meg egy olyan írónőtől, aki a WMN.hu magazin főmunkatársa. A regény főszereplője Nyilánszki Mari, aki fullasztó, szeretet nélküli családi légkörből próbál kitörni és boldoggá válni.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

11. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 25. Nem félünk a könyvektől!
11. 26. A Szofisztikált Macska
11. 27. Never Let Me Go
11. 28. Függővég
11. 29. Deszy könyvajánlója
11. 30. Szembetűnő
12. 01. Sorok között
12. 02. Olvasónapló
12. 03. Könyv és más

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése