~ Sárga könyves út ~

2018. november 16., péntek

Rebecca Ross: A királynő felemelkedése - Blogturné


A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg Rebecca Ross: A királynő felemelkedése című regényét. Egy vérbeli fantasy történet elevenedik meg a lapokon, ahol a hősnőnk belecsöppen az intrikákkal teli hatalmi harcokba, rá kell jönnie, hogyan segíthetné a valódi uralkodót a trónra. Érdemes követni a hat állomást, a kiadó felajánlásában három példány kerül kisorsolásra a játékunk helyes megfejtői között. 

Rebecca Ross A királynő felemelkedése című regénye a fülszövegével fogott meg, és azért, mert érdekelnek azok a fantasyk, amelyek teljesen saját világot építenek fel, mutatnak be. Ezekből én is tanulhatok íróként, akkor is, ha jól sikerült történetről van szó, és akkor is, ha a hibáiból okulhatok.

A történet egy Brienna nevű lányról szól, akinek valeniai származású édesanyja meghalt, maevanai apját pedig nem ismeri. A nagyapja, hogy elrejtse őt az apa elől, beadja egy iskolába, ahol az öt hivatás egyikének mesternőjévé képzik ki a diákokat. Brienna hosszas töprengés után a tudás hivatását választja, az utolsó éve azonban furcsán alakul. Mesterétől kap egy könyvet, amelynek hatására látomása támad egy apai őséről. Ezután rájön, ő az egyetlen, aki képes lehet elkergetni trónjáról a véreskezű, kegyetlen maevanai királyt, hogy a jogos örökös, egy királynő üljön a helyére.

Arányok

A regény eleje nagyon jól indult. Érdekes volt Brienna élete az iskolában, ahogyan készül a végső megmérettetésre, és közben szomorkodik, hogy el kell búcsúznia a társaitól, akikkel éveken keresztül együtt tanult és élt, és akiket a családjának érez. Nagyon izgalmasnak látszott az a bimbózó szerelmi szál is, ami közte, és a tanára között kezdett alakulni.

Ám aztán, ahogy kikerült Brienna az iskolából, és belecsöppent egy összeesküvésbe, valahogy túlságosan felgyorsultak a dolgok. Az összeesküvés egyik vezetője lányává fogadja Briennát, és hazaviszi magához. Egyetlen nyarat tölt Brienna az új családjánál, de ezalatt egyfelől szoros kötelék alakul ki közte és a nevelőapja, valamint közte és az mostohaöccse között, másfelől összebarátkozik a leendő, száműzött királynővel, megtanul vívni, kitervel és megszervez egy lázadást, és nekiindul megdönteni egy birodalmat. Őszintén szólva, én azt vártam volna, hogy legalább néhány évet eltölt a fogadott apjánál, mielőtt mindez a sok dolog megtörténik. Ugyanis az ember nem két perc alatt fogad érzelmileg is valakit a családjába, és nem két perc alatt épít fel egy haditervet úgy, hogy csak rápillantott egyszer egy térképre. Szóval számomra ez túl gyors volt, és nem reális.

Sajnos a rohanó érzés a későbbiekben is megmaradt bennem. Minden túl hirtelen történt, az egyik pillanatban még ez van, a másikban már az, szinte percről percre változott a helyzet.

A cselekmény maga egyébként érdekes volt, csak én több időt és oldalt hagytam volna rá, hogy tényleg reálisan kibontakozzon.

Tanár-diák szerelem

Hiszem, hogy egy tanárnak példát kell mutatnia, és nem helyes, ha romantikus módon közeledik egy diákjához. Épp ezért tetszett az, hogy Cartier mester hét év alatt egyszer sem közeledett Briennához, mindig visszafogta, sőt, hűvösnek és érzelemmentesnek mutatta magát. Csak akkor mutatta meg az igazi érzéseit, amikor Brienna már végzett az iskolában, és pártfogót keresett magának. Ebből azonnal azt éreztem, hogy Cartier tisztességes férfi, akármilyen titkokat is rejteget.

Márpedig vannak titkai. Briennát sikerült is meglepnie velük, de sajnos engem nem igazán. Ross elég sok sablont használt a történetéhez, amely más regényekben is megtalálható, épp ezért nem volt nehéz kitalálni a titkokat, és sajnos nem tudott sem Cartier esetében, sem más fordulataival döbbenetet okozni számomra, és végig kiszámítható volt a történet.

Szórakoztató sztori sablonokkal

Nos, igen, azt bizton állíthatom, hogy szórakoztatott a regény olvasása. Érdekes volt a világ, az iskola, ahol Brienna tanult, az összeesküvés, jó volt a romantikus szál. Kikapcsolódásnak tökéletesen megfelelt. De… Mostanában több kiemelkedően jó és egyedi fantasyt is olvastam, és talán ezért éreztem nagyon azt, hogy ez bizony nem egyedi. Ne értsetek félre, nem rossz, sőt! Jó a stílusa, jó a világfelépítése, jó a karakterkidolgozása, ám nem tudott meglepni a fordulataival, nem tudott igazán elvarázsolni. Mert már sokszor olvastam ehhez hasonló sztorit.

Persze, ez még csak az első könyv volt, és szeretném elolvasni a másodikat is, hátha Rossnak abban sikerül kitalálnia egy olyan fordulatot, amelyre nem számítok. Főképp azért, mert elképzelni sem tudom, hogy az első könyv lezárása után még miről szólhat egy második rész, de kíváncsi vagyok rá.

A regényt azoknak ajánlom, akik vágynak néhány napnyi kellemes kikapcsolódásra, pihenésre és szórakozásra, és nem zavarja őket, ha mindezt sablonok által kaphatják meg.

Kedvenc karakter: Cartier

Kedvenc jelenet: amikor a támogatókeresés éjszakáján Cartier odamegy Briennához.

Kedvenc idézetek:

„– Egy dolgot tudnod kell rólam – mormolta, miközben könyökével félretolta üres levesestányérját. – Ha valaki a családomat fenyegeti, habozás nélkül megölöm.
– De hisz még csak vérrokona sem vagyok – suttogtam. Megdöbbentett ez az acélos határozottság. Alig egy napja voltam a fogadott lánya.
– A családom tagja vagy.”

„– Nem tudtad, hogy a lányok sokkal értékesebbek és becsesebbek a fiúknál? – Felvonta a szemöldökét, de a tekintete még mindig szelíd volt. – Az apák valóban örülnek egy-két fiúnak, de igazából lányt akarnak. Épp ezért az apa mindenkit megöl, akinek akár csak egy fenyegető gondolata is van a lányáról.”

Értékelés: TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Nyereményjáték:

A regényben jelentős szerepük van a csillagképeknek, a tudóspalánták a vizsga után a köpenyük hátán viselik a választott csillagkép hímzést. Minden állomáson találtok egy csillagképet, melynek a magyar megnevezését kell beírnotok a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Vigyázat, nem mindegyik zodiákus jegy!

A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.

Kép a játékhoz:


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

11. 13. Dreamworld
11. 15. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 17. Sorok között

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése