José Saramago irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott disztópiája olyan világot tár elénk, melyben egy járvány az emberek látását veszi el. A regény lapjain megtudhatjuk, miképpen tud szerveződni az emberiség olyan állapotban, amikor az egyik legfontosabb érzékszervét kénytelen nélkülözni, s azt is, képes-e embernek megmaradni egy embertelen helyzetben.
Miért választottam ezt a könyvet?
Körülbelül tíz évvel ezelőtt kapcsolgattam a tévét, és véletlenül odatévedtem a Vakság című filmnek a végére. Az alapsztori érdekesnek tűnt, ezért mikor megtudtam, hogy a történet egy regény alapján készült, rögtön elhatároztam, hogy egyszer majd elolvasom. Eddig sehol nem futottam bele a könyvbe, most viszont szembejött az új kiadás, és azt éreztem, eljött az idő, hogy sok év után pótoljam ezt az elmaradásomat is.
Véleményem a könyvről
A regény arról szól, hogy egy ember vezetés közben hirtelen megvakul, de sötétség helyett éles fényt észlel csak. Szörnyű eset, de akkor lesz csak igazán borzalmas, amikor újabb és újabb emberek vesztik el a látásukat. A vakokat egy régi börtönben helyezik karanténba, ahol szinte teljesen magukra lesznek utalva.
Mivel korábban már olvastam Saramagótól, sejtettem, hogy nem egy könnyű olvasmányt tartok a kezemben. Többféle szempontból sem. Egyfelől az író stílusa nem megszokott. Hosszú mondatokat alkot, egy bekezdés akár több oldal is lehet nála, valamint a párbeszédeket sem gondolatjelekkel választja el a narrátori szövegtől, hanem annak részévé teszi azokat. Aki sosem olvasott még hasonlót, annak elsőre nehezen emészthető lehet. Én már többször is találkoztam ilyen stílusú regényekkel, úgyhogy hamar sikerült belezökkennem a történetbe, és onnantól kezdve már csak sodort magával a cselekmény.
A másik oka annak, hogy ez egy nehéz olvasmány az, hogy nagyon megviseli az ember lelkét. Néha szó szerint szorongtam olvasás közben, mert teljesen átéltem, átéreztem azt, milyen lehet vakon élni a karanténbörtönben. De a legnagyobb szorongást az okozta, hogy ismét bemutatót kaptam abból, milyen is az ember. Az egyes emberek is és úgy alapvetően az emberi faj.
Persze vannak emberek, akik segítik egymást, áldozatokat hoznak (nem is kicsiket), és megpróbálnak jó emberek maradni egy pokoli helyzetben. De többen vannak azok, akik bizonyosságot nyújtanak arra, hogy az ember valóban csak egy állat. Amint leolvad a civilizáció máza és következmények nélkül lehet erőszakoskodni, gyilkolni, kegyetlenkedni, azonnal eltűnik a lelkiismeret.
Főképp a férfikarakterek lettek visszataszítóan ábrázolva számomra. És sajnos nem csak a gonosz, kegyetlen karakterek. Azok, akik a helyzetet kihasználva bandákba tömörülve erőszakoskodtak, alapból igazi rohadékok voltak, alig vártam, hogy elnyerjék méltó büntetésüket. De azok a férfiak, akik csak gyáván nem tettek semmit, sőt, simán odalökték az asszonyaikat (még őket vonták felelősségre, amiért nem akarják feláldozni önmagukat a férfiakért), talán még gusztustalanabbaknak tűntek. A történetben végig a nőkre maradt a piszkos munka, ők voltak, akik bátrabbnak bizonyultak. Ők azok, akik megvédték önmagukat és egymást. Valamint a férfiakat. Míg a férfiak csak nyüszögtek egy sarokban és sajnáltatták magukat.
Én csak remélni tudom, hogy a valóságban azért több bátor és jó férfi létezik, mert a könyv legértékesebb férfikaraktere egy öregember volt, ami elég ciki a férfinemre nézve. Nem tudom, hogy Saramago férfiként valóban ennyit néz-e ki a férfi nemből, a saját neméből, de számomra sokkolóbb volt látni, hogy a férfiakat mennyire semmire nem jó alakoknak írta le a regényben, mint maga a gondolat, hogy milyen lehet megvakulni egy fertőző vírus következtében.
A regény főszereplőjének én a szemészorvos feleségét tartom elsősorban. Ő az egyetlen, akinek megmarad a látása, de azt hazudja, hogy megvakult, mert nem akarja, hogy a karanténnal elválasszák a férjétől. Így kerül a régi börtönbe. Ő az, aki végig segít nemcsak a férjének, hanem idegeneknek is úgy, hogy közben a férjén kívül mindenki vaknak hiszi. Gondolhatnánk, hogy ő járt a legjobban, de valójában nem. Ő premier plánban nézheti végig, hogyan aljasulnak le az emberek és mennek még az állati szint alá is.
A sötét szemüveges lány is gondoskodó fajta, az orvos felesége mellett még őt találtam szimpatikusnak annak ellenére, hogy a szabados életmódjával nem tudok azonosulni. Azonnal a szárnyai alá vette az kisfiút, akinek isten tudja csak, hová tűnt az anyja. És meglátta az idős férfiban a megöregedett külső alatt a belső értékeket.
A fent említett két nő, az orvos, az öregember, a kisfiú, az első vak férfi és az ő felesége furcsa kényszerközösséget alkotnak, amely az orvos feleségének köszönhetően kitart egymás mellett a szörnyű körülmények között is. Lényegében ezek az emberek az orvos feleségének köszönhetik, hogy nem haltak meg a karantén első néhány napján.
A nemi erőszakos rész... Őszintén szólva megrázó volt, és végig azt éreztem, hogy ez az egyetlen célja. Szerintem az író úgy gondolta, hogy ezzel jól gyomron lehet még vágni az olvasókat, hogy végleg átérezzék a kiszolgáltatottságot, undort, valamint a gonoszságot, mocskot, ami a törvények nélküli embert jellemzi. Viszont számomra nem volt logikus ez a rész. Én az orvos felesége helyében már akkor megtettem volna azt, amit később megtett. Volt rá akkor is eszköze, lehetősége. Szóval itt az író az érzelmi hatás miatt feláldozta kicsit a logikát. Viszont az tény, hogy ezen részek olvasása közben mélységes düh, gyűlölet és undor ébredt bennem, szóval a célját elérte Saramago.
Az állam és katonaság hozzáállása egyébként külön elemzést érdemelne. Pontosan visszaadja azt, hogy az államnak nem igazán fontosak az emberéletek. Minél gyorsabban túl akarnak lenni a nehézségeken, és hogy ez miképpen hat a vakokra, az nem nagyon izgatja őket. A katonaság pedig... Nos, egyfelől ők is emberek, rettegnek, hogy elkapják a vakságot. Másfelől sajnos a fegyveres szervek szűrőrendszere nem tökéletes, mindig jutnak át rajta olyanok, akik egyenesen élvezik a kegyetlenséget és gyilkolást.
Nagyon kíváncsi voltam, hogyan zárul végül a történet, és őszintén szólva elgondolkoztatott az, ami történt. Elsősorban azon, hogy a vakság tényleg egy betegség volt csak... Vagy valamiféle büntetés, amivel az emberiséget sújtották a viselkedésük miatt? Esetleg valamiféle oktatómódszer, hogy a megvakult emberek megtanuljanak valamit? Miért pont az orvos feleségének maradt meg a látása? Talán, mert ő már alapból ismerte az önfeláldozást és szeretetet, és már nem volt mit tanulnia?
Azon is sokat töprengtem, hogy én vajon mit tennék hasonló helyzetben. Két dolog jutott eszembe. Egyfelől, megpróbálnék minél előbb kijutni a városból, el az emberektől minél messzebb, mert ebben a helyzetben az emberek számítanak a legnagyobb veszélyforrásnak. Egyetlen kerülőt tennék, méghozzá egy állatmenhely felé, és magam köré gyűjtenék egy csomó kutyát, amik megvédhetnek másoktól. Nem kellenek vad kutyák, elég, ha ugatnak az idegenek közeledtére, mert egy vak nem láthatja, hogy valóban tartania kell-e az adott kutyától, vagy sem. Szóval igen, ilyen helyzetben is inkább bíznék az állatokban, mint az emberekben, és azt hiszem, aki elolvassa ezt a könyvet, az megérti, hogy miért.
Hogy tetszett a történet?
Rengeteg könyvet olvastam már életem során, de ezt a lelkileg legmegrázóbbak közé sorolom. Benne van a top 5-ben. Nem is maga a vakság az, ami megviselt olvasóként, hanem az, ahogyan az író az embereket, főképp a férfiakat láttatta. Olvasás közben, látván az emberi szennyet, ismét vesztettem egy kicsit az emberiség iránti hitemből. Szeretném azt hinni, hogy az író túl negatívan festett le egy ilyen helyzetet, és a valóságban az emberek másképp viselkednének, de tartok tőle, hogy a látásmódja inkább realista volt, nem pesszimista.
Annak ellenére, hogy a történet lelkileg megviselt, nagyon izgalmas volt, elgondolkoztatott, hatott rám érzelmileg és szellemileg is.
Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Akik nem félnek meglátni az állatot az emberekben...
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Játékunkban ezúttal látáshoz (és nem látáshoz) kapcsolódó idézeteket találhattok minden állomáson. A feladatotok annyi, hogy megírjátok nekünk a Rafflecopter megfelelő sorába, hogy az idézet melyik író melyik művében található (író+cím).
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Idézet a játékhoz:
Szerelmes fiam: a süketnek éles szemeket adott az ég, hogy lássa, amit meghallani nem bír; a vaknak finom hallást, hogy pótolja szemeinek látását; de te vak is vagy, süket is vagy; neked érezned kell; ütést kell érezned, kemény ütést, hogy magadhoz térj.
Állomáslista:
07. 15. Booktastic Boglinc
07. 17. A szofisztikált macska
07. 19. Könyv és más
07. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út
07. 23. Flora the Sweaterist
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése