Kevés olyan időszak van, ahol szívesebben élne az ember, mint az 1920-as évek. A Nagy Háború borzalmait a fergeteges és páratlan kulturális élet segített feldolgozni, szokatlanul lenge ruhákban, jazzel és alkohollal ködösített elmével. Kate Atkinson regényében 1926-ban járunk, és a londoni pezsgő éjszakai életbe nyerünk bepillantást. Kövesd a turnét, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a könyvről!
Miért választottam ezt a könyvet?
Ez egy vicces sztori, ugyanis véletlenül került hozzám ez a könyv. Egy másik helyett kaptam kavarodásból, ám végül mégsem cseréltem vissza, mert úgy gondoltam, megeshet, hogy ez a sors keze, és valamiért pont ezt a könyvet kell nekem most elolvasnom.
Véleményem a könyvről
Szerencsére kiderült, hogy egy jó stílusban megírt, érdekes könyvről van szó, úgyhogy végül egyáltalán nem bántam meg a félreértést.
A történet 1926-ban játszódik, és több szálon fut. Nellie Coker sokgyerekes anya és egyben a város alvilági bárhálózatának a tulajdonosa és vezetője. Nemcsak a rendőrség feni rá a fogát többféle okból is, hanem egyéb furcsa, titokzatos alakok is. Miközben az idősebb gyerekeivel próbálja kivédeni a támadásokat, egy gyilkos szedi az áldozatait a városban. Frobisher nyomozó a beépített ügynöknek álló könyvtáros kisasszony, Gwendolen segítségével próbálja lefülelni Nellie-t, valamint elkapni a sorozatgyilkost, és megtalálni két otthonról megszökött fiatal lányt, akik híres színésznők akarnak lenni.
Először is, a történet hangulata, az a világ, amelyet Atkinson leír, nagyon egzotikus, különleges. Régi gengszterfilmekben láttam korábban hasonlót, és annak ellenére, hogy nem vagyok a bűnözés híve, könyvben olvasni izgalmas volt erről a csillogóan mocskos világról. Főképp azért, mert kaptunk olyan főszereplőket is Nellie és a gyerekei személyében, akikről nem lehet azt mondani, hogy pozitív karakterek, de azt sem, hogy negatívak. Bűnözők, de azok a fajták, akiknek megvannak a maguk erkölcsi szabályai. A család tagjai bár elsőre úgy tűnik, hogy hidegen bánnak egymással, és időnként tesznek ostoba dolgokat is, mégis végül mindig összefognak, összetartanak.
Jó ellenpontja volt a Coker családnak a rendőrség néhány tagja, akik viszont annak ellenére, hogy jelvényt viseltek, valódi gonosz bűnözők. A történet szépen bemutatta, hogy az elsőre bűnözőnek látszó emberek nem feltétlenül velejükig gonoszak, ahogyan az elsőre a törvényt képviselők sem feltétlenül jók és hősiesek.
Frobisher volt talán az egyetlen karakter a történetben, aki valóban a becsületességet és a törvényt képviselte. Ő pontosan átlátta, hogy a kollégái milyen emberek, és mindig helyesen próbált cselekedni. Nagyon megkedveltem a karakterét. Sajnáltam őt a családi gondjai miatt, mert nehéz lehet egy mélydepressziós, szörnyű traumát átélt nőről gondoskodni. Igazából ez a szememben nem is házasság volt, inkább olyasmi, mint mikor valakinek gondoskodnia kell az ápolásra és felügyeletre szoruló rokonáról. Frobisher valószínűleg nem tudta, mit vállal, amikor elvette a nőt, és ugyanúgy egyfajta csapdába került, mint a Jane Eyre-ben Rochester. Érdekes volt őket együtt látni Gwendolennel, tetszett, hogy Frobisher komolyan vette őt, és úgy alapvetően tisztelettel, megbecsüléssel tekintett a nőkre, nem pedig olyan lenézően és lekicsinylően, mint abban a korban a férfiak jó része (ne meg persze sajnos még most is jó páran). A szálának a legvége elszomorított, sajnáltam, hogy úgy lett lezárva a sorsa, ahogyan, és meg is lepett a dolog. Viszont pont ezért ütött annyira szíven.
Frobisher nem volt ellene annak, hogy nők férfihivatást vállaljanak, sőt gyanította, hogy felülmúlnák a férfiakat. Elvégre a háborúban is helytálltak. Gwendolenra gondolt. El tudta képzelni őt a rendőrség kötelékében, ahogy parancsokat osztogat. Ügyesebben rendet tenne a Bow Streeten, mint amennyire ő az adott pillanatban képes volt rá.
Gwendolen karaktere volt a pozitív feminista példakép a sztoriban. Nellie is erős, okos, belevaló nő, de ő rosszra használja a képességeit, úgyhogy nem lehet valódi példaképként kezelni. Gwendolen viszont ugyanezen tulajdonságait a törvény és igazság szolgálatába állítja. Nagyon bátor, merész nő, aki az anyja halála után, kilépve a fojtogató és elnyomó életéből végre teljesen magára találhat. A kétfelé haladó romantikus szála is érdekes volt. Ott volt Frobisher, aki a jófiú a sztoriban, de felesége van. És ott volt Niven, Nellie legidősebb fia, aki amolyan rosszfiú (vagy legalábbis rossz körökben mozog a családja miatt), de annak nagyon vonzó. Őszintén szólva, én Frobishernek drukkoltam (azt reméltem, hogy talán a felesége, bár nagyon sajnáltam őt, végül meghal, és a férfi szabaddá válik).
Ennek ellenére kedveltem Niven karakterét, mert neki is megvolt a maga tisztessége. A Coker családból bizonyosan ő volt a legbecsületesebb.
A családja tudta Nivenről, hogy van gerince, és ez nagyon tetszett nekik, talán mert az újdonság erejével hatott rájuk. A Cokereknek gerincük nem, csak akaratuk volt. A „gerinc” a kurázsinak lenne a szinonimája? A háború alatt Niven gépfegyverropogás közepette futott megmenteni egy sebesültet, aztán rohant vissza a lövészárokba a sebesülttel a vállán. Majd megismételte ugyanezt, jóllehet addigra ő is megsebesült, mégis megtette, mert jóformán gyerekek voltak még, habár egyikük a hadtest parancsnoka volt, és Niven nem hitte, hogy meg kellene halniuk csupán azért, mert a kormányban ülő vadbarmok úgy gondolják, hogy a háború szükséges és jó. Ezt az alezredesnek is megmondta, bele a szemébe, amikor az éppen kitűzte volna a mellére a kitüntetést, így végül fegyelemsértés lett belőle.
A kedvenc karakterem viszont Freda volt. Ő az a fiatal lány, aki megszökik otthonról a barátnőjével, Florence-szel, hogy híres színésznők lehessenek. Freda igazi álmodozó, aki nagyon rossz családból származik. Az anyja pasija molesztálta őt úgy, hogy majdhogynem az anyja dobta oda neki a saját lányát. Freda emiatt menekült el végül otthonról az álmait kergetve. Én mint olvasó persze tudtam, hogy nem sok esélye van elérni a céljait, mégis tiszta szívemből drukkoltam neki. És iszonyatosan féltettem őt. Féltem, mert biztosra vettem, hogy a világ mocska be akarja majd kebelezni őt. Féltem, mert sejtettem, hogy milyen férfiak közelébe fog kerülni. És féltem, mert a sorozatgyilkos pont olyan fiatal lányokra vadászott, mint amilyen ő is.
– Népszerű jószág – újságolta Betty Coker az anyjának. – Egy kis cukorfalat.– Új seprő – tette hozzá Shirley.Nem vagyok egyik sem, gondolta Freda. Egy lány vagyok.
Bár a könyv nagy része nem volt akciódús, mégis izgalmasnak találtam. Mert a cselekmény hangulata így is nagyon feszült volt. Aggódtam Freda miatt, féltettem Florence-t is, rágtam a körmöm, hogy Gwendolennek se legyen baja, ha lebukik. Emellett Nellie-t és a családját is féltettem. Főképp a fiatalabb gyerekeit, akik lényegében nem tehettek az anyjuk üzelmeiről.
Amilyen szép lassan bontakozott ki a történet eleje (amit én egyáltalán nem bántam!), annyira gyorsnak éreztem a lezárást (amit egy kicsit bántam). Minden szál szépen lezárult, nem maradtak nyitva kérdések, logikus volt az egész, viszont jobb lett volna még körülbelül 100 oldalnyi plusz, hogy ne csak egy kivonatot, összefoglalást kapjunk a lezárásokból, hanem azok is szépen ki legyenek bontva.
Hogy tetszett ez a könyv?
Imádtam a hangulatát, az atmoszféráját a sztorinak, és nagyon megkedveltem több karaktert is. Bár nem volt akciódús a cselekmény, mégis képes volt fenntartani a figyelmemet. A regény eleje gyönyörűen ki lett bontva, ami sajnos nem mondható el a végéről. A vége az egyetlen gyenge pontja a történetnek.
Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Azoknak, akik szeretik a gengsztertörténetek atmoszféráját.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
Történetünk az 1920-as években játszódik, ezért játékunk is ezen időszak körül forog. Az állomásokon olyan könyvekből találtok idézeteket, melyek ugyancsak ebben a korszakban játszódnak. A feladatotok, hogy kitaláljátok az adott könyv címét és szerzőjét.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Idézet a játékhoz:
„– Pocsékul néz ki! – állapította meg
– Az emésztésem – feleltem.
– Mi feküdte meg a gyomrát?
– A valóság.
– Akkor tessen a sor végére állni – vetette oda.”
Állomáslista:
08. 18. Szembetűnő
08. 20. KönyvParfé
08. 22. Könyv és más
08. 23. Olvasónapló
08. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út
08. 26. Readinspo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése