Miért választottam ezt a könyvet?
Mert érdekelnek az emberi jogok, az elnyomott és egyre rosszabb helyzetben lévő kisebbségek. Szeretném megérteni a helyzetüket, szeretném ismerni az érzéseiket, gondolataikat, félelmeiket, gondjaikat és vágyaikat. Azért, hogy aztán támogatni és segíteni tudjam őket, amiben csak szükségük van rá. Szörnyűnek találom a gyűlöletet, ami az olyan kisebbségi embercsoportok felé árad, mint például a transzneműek. Muszáj a szeretet pártján állni. A megértésben pedig sokat segítenek a könyvek, legyenek szakkönyvek, vagy éppen regények. Ez nem az első könyv a témában, amit olvasok, és nem is az utolsó.
Véleményem a könyvről
A történet egy Morgan nevű lányról szól, aki fiú testbe született. Ericet, a legjobb barátját, konkrétan élete első pillanatától ismeri, ugyanis ugyanabban a kórházban jöttek a világra egy hóvihar közepette. A családjaik azóta is barátok, ahogyan Morgan és Eric is. Életük összes születésnapját együtt ünneplik, mi pedig a tizenharmadiktól a tizennyolcadikig követhetjük végig velük ezeket a napokat.
Először kicsit féltem attól, hogy évente csak egy nap történetét ismerhetjük meg a főszereplők életéből, mert attól tartottam, így majd szétesik a történet, nem tud igazán beszippantani. Szerencsére a félelmem alaptalan volt. Nem éreztem úgy egyik évváltásánál sem, hogy hiányérzetem lenne vagy kizökkentem volna a sztoriból. Szerencsére az író tökéletesen megtalálta a módját annak, hogy az időugrások ellenére egy teljes sztoriláncot kapjunk, ne pedig csak különálló láncszemeket.
Morgan 13 évesen már tökéletes tisztában van vele, hogy lánynak kellett volna születnie. Ez az első születésnapja, amikor előtör belőle a vágy, hogy kimondja ezt Ericnek. Tökéletes választás volt ehhez a vízi vidámpark helyszínnek és szimbólumnak. Az érzés, ahogy Morgan fulladozik a titkától, ahogy ki akarja adni magából, akár a lenyelt vizet, hogy végre levegőhöz juthasson... olvasás közben szinte én is alig kaptam levegőt. Aztán a vízi csúszdánál a felszabadult érzés szintén nagyon átérezhető volt. Amikor végre úgy érzed, hogy szabadon önmagad lehetsz, az valóban olyan érzés, mint végighasítani egy hatalmas vízi csúszdán. Mintha repülnél.
A tutaj ide-oda csapódik a csúszda csövében, a kanyarokban olyan magasra felfut a falra, hogy úgy érzem, mindjárt elrepülünk. Eric tébolyodottan vihog, és a felfröccsenő víz miatt az arca elé kapja a kezét. Én is nevetek. Az izgalom fokozódik és fokozódik, minden más érzelmet elnyel, és végül belekiáltom a sötétbe.– Eric! Lány akarok lenni!– Jól van! – kiáltja vissza.Nem hiszem el.Jól van? Jól van. Azt mondta, jól van.Az egész testem nevet. Hagyom, hogy a nevetés kavarogjon bennem, majd kitörjön, mint a méreg a sebből, és súlytalanná válok.
Russo végig nagyon jó volt abban, hogy a különböző helyszínekkel, helyzetekkel, szimbólumokkal érzékeltesse a Morgan lelkében lejátszódó folyamatokat.
Morgan bizonytalansága, félelmei, vágyai bárki számára átérezhetőek, nem kell ehhez transzszexuálisnak lenni. Én is pontosan tudom, milyen az, amikor a társadalmi, környezeti nyomások hatására egyszerűen nem lehetsz önmagad valamilyen szempontból. Szerintem ezt az érzést szinte mindenki ismeri. Ha máshonnan nem, hát a gimiből, ahol a többségünk ideiglenesen vagy hosszabb távon, de ilyen-olyan szerepeket játszott, vagy hogy elfogadják, vagy hogy túlélje.
Elképzelem magamat szőrösen, vaskos izmokkal. Aztán telnek majd az évek, a lábam elvékonyodik, a hasam kikerekedik, halántéknál kopaszodni kezdek, a szakállam megőszül. Elképzelem, hogy olyan nőt veszek feleségül, akit nem kedvelek, úgyhogy nem kell majd bűntudatot éreznem, amikor rájön, hogy nem szeretem. Megpróbálom magam harmincévesnél idősebbnek elképzelni, de nem bírom. Akár halott is lehetnék.Könnyű visszafojtani a lélegzetet, ha éppen csak a felszín alá merülsz. Most ráébredek, hogy mindvégig ezt hitettem el magammal... de ha most felnézek, nincs sehol a felszín. Kilométernyi mélybe süllyedtem, ahová már a fény sem ér el, ahol a nyomás betöri a bordáimat, ha pedig fel akarnék úszni, az áramlatok felismerhetetlenné teszik a testemet.Mit tehetsz, ha nem úszhatsz felfelé, de lefelé sem, ugyanakkor ha egy helyben maradsz, megfulladsz? Hol a segítség? Miért nem jött rá senki, hogy segítségre van szükségem?Nekem nem jut segítség. Sosem jutott.
Ha valaki nem érti a transzszexuálisokat, egyszerűen csak gondoljon arra, milyen érzés volt egy olyan pillanat az életében, amikor mások előtt nem mondhatott ki valami számára nagyon fontosat, amikor másnak kellett tettetnie magát, mint aki valójában. És ha fel tud idézni akár csak egyetlen ilyen pillanatot is az életéből, azt a szörnyű érzést, amit akkor érzett, szorozza meg százezerrel. Akkor talán egy kicsit megértheti, miken megy keresztül egy transzszexuális embertársa nap mint nap.
Nagyon-nagyon együttéreztem Morgannel. Egyfelől alig vártam, hogy végre tényleg kimondja a titkát. Másfelől aggódtam érte. Aggódtam, hogy miként reagál majd az apja, Eric, meg persze a többi körülötte lévő ember. Feltámadtak bennem az anyai ösztönök, és meg akartam védeni Morgant a gonosz szavaktól, tettektől, minden rossztól. Meg akartam ölelni, elmondani neki, hogy ő egy igazán szeretetre méltó ember. És azt akartam, hogy végre boldog lehessen.
Russo gyönyörűen végigvezette Morgant az útján, tökéletesen visszaadva minden egyes szakaszt. Az önmagában kételkedést, a beilleszkedni próbálást, a dühöt, az agressziót, az önbántalmazást, az öngyilkossági gondolatokat. Olvasás közben végig arra gondoltam, milyen szörnyű dolgokon kell keresztülmenniük a transzszexuálisoknak pusztán azért, mert a társadalom nem elfogadó, hanem gyűlölködő. Minden egyes szörnyűség, ami velük történik, amit átélnek, a mi hibánk. Igen, az enyém is. Mert a társadalom része vagyok. Az ilyen történetek pont ezért jók. Mert rádöbbentenek, hogy felelősek vagyunk azért, ami a világunkban történik, azért, hogy ártatlan emberek szenvednek közvetve miattunk is, és rábírnak minket a cselekvésre. És pont ezért félnek bizonyos körök az ilyen könyvektől. Mert ha átérezzük mások fájdalmát, akkor sokkal kevésbé tudunk tétlenek maradni. Akkor a félelem vagy az érdektelenség már nem kerekedhet felül a bennünk lévő szereteten.
Eric karakterét is nagyon megkedveltem, ő egy nagyon jó ember és nagyon jó barát. Ennek ellenére féltem tőle, hogy majd az apja és a tinédzsertársai nyomására, ahogy felnő, hátat fog fordítani Morgannek. Vagy legalábbis nem mer majd kiállni mellette nyíltan. Ahogyan attól is tartottam, hogy a saját érzései Morgan iránt majd annyira összezavarják és megijesztik, hogy ez lesz az, ami miatt eltávolodik a lánytól.
Érdekes volt Eric és Morgan kapcsolata. Az egész életüket egymás mellett töltötték, és ha Eric nem is tudta, kicsoda Morgan, akkor is érezte a lelke mélyén. Az, ahogy a saját érzései szép lassan kitisztultak, miközben rájött, hogy igen, Morgan a legjobb barátja, de annál valami sokkal több is, legalább annyira érdekes folyamat volt, mint Morgan önmagára találása.
A két fiatal családi kapcsolatai sem voltak egyszerűek. Eric apja egy homofób, transzfób zsarnok, aki a családját is bántalmazza lelkileg. A gyerekei tartanak tőle, és menekülnek az otthonukból, amint lehetőségük van rá, a felesége pedig tönkremegy mellette. Fogalmam sincs, hogyan lett Eric ennyire rendes srác egy ilyen apa mellett (a testvéreinek ez nem ment annyira könnyen...), talán részben Morgan barátságának hatására... Végig reméltem, hogy az apa végül megkapja méltó büntetését (mert sajnos nyilvánvalóan ő már egy pozitív változásra képtelen alak volt), mindenki otthagyja a fenébe, és az anya és a gyerekek végül nyugodtan és boldogan élhetnek nélküle.
Eric testvéri kapcsolatai is jól fel voltak építve a regényben, annak ellenére, hogy csak morzsákat kaptunk ezekből. De pont a megfelelő morzsákat ahhoz, hogy megértsük és átérezzük a családi helyzetüket, az egymás iránti viselkedésük okait, és úgy alapvetően a viselkedésük okait.
Morgan családja ennél sokkal szeretettelibb, ám az édesanyja korán meghal rákban. Videókat és leveleket hagy határa a gyermekének, amiket a lány mindig a születésnapján kap meg az apjától. Ezek az üzenetek nagy hatással vannak Morganre, és igazán szívbemarkolóak.
Morgan apukája sem tökéletes apa, követ el hibákat, vannak rossz reakciói, ennek ellenére ő egy igazán pozitív karakter. Mert mindennél jobban szereti Morgant. Feltétel nélkül. Amikor Morgan kételkedett ebben, konkrétan hangosan bátorítottam arra, hogy bízzon egy kicsit jobban az édesapjában. Nem fog csalódni. Hittem benne, hogy nem fog.
Hogy tetszett a könyv?
Morgant nagyon a szívembe zártam, igazán szerethető karakter volt. Teljesen átéreztem a félelmeit, és nagyon drukkoltam neki, hogy önmaga lehessen végül és megtalálja a boldogságát. Ericet is megkedveltem, ő egy bátor, kedves és szeretettel teli srác. Morgannel pedig tökéletesek voltak együtt mindenféle szempontból. Imádtam a közös jeleneteiket.
Két gyönyörű önismereti utat mutatott be ez a történet, mert mind Morgan, mind Eric magára talált a regény során.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, aki érezte már élete során legalább egyszer úgy, hogy valamiért nem lehet önmaga.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése