Rachel Kushner regénye, A teremtés tava egy különösen feszült, intellektuális thriller, amelyben egy titkos ügynök egy anarchista közösségbe beépülve maga is egy veszélyes játszma részévé válik. A történet sötét iróniával és hipnotikus erővel tárja fel, milyen törékeny az igazság ott, ahol minden csak gondosan felépített fedőtörténet. Kushner szenvtelenül gyönyörű prózája egy olyan világba vezet, ahol a múlt és a jelen határai elmosódnak, és még az érzelmek is fegyverré válhatnak. Tarts velünk, ha érdekel, mit gondolunk a Magnólia Kiadó gondozásában megjelent regényről!
Miért választottam ezt a könyvet?
A fülszövege alapján egy izgalmas beépített kémes történetnek tűnt. Anno nagyon szerettem az Alias című sorozatot, ami a kémek világában játszódik, szóval gondoltam, visszatérek egy kicsit ebbe a világba ezzel a könyvvel.
Külcsín és kivitelezés
Egy puha borítós, átlagos méretű könyvről van szó, ami minőségi kötést kapott, mert utazás közben, a munkahelyen, kissé szétfeszítve az oldalakat olvastam, de egyetlen halovány törés sem látszik emiatt a gerincén, és az oldalak is bírták a strapát.
A borító nagyon egyszerű és kicsit retró érzésem van tőle. Az elülső borító alsó részének a háttérszíne sárga, és csak pirossal meg feketével az író, a könyv címe, a The Booker-díj kis jelzése (erre jelölték a könyvet 2024-ben), valamint a Magnólia kiadó neve szerepel. A borító felső részén egy fotó található, egy női alak háton fekszik (valószínűleg a főszereplő) valami fehér-fekete foltos felületen. A nő napszemüveget visel, ami utalás számomra arra, hogy nem enged bepillantást a valódi személyiségébe, a valódi kilétébe.
Bár a borító tényleg nagyon egyszerű és retró, valahogy mégis jól néz ki szerintem. Szóval 5 pontból 4,5 pont.
Alapötlet
Egy fiatal nő beépül egy anarchista csoportba, hogy kiderítse, mire készülnek, vagy épp rávegye őket arra, hogy tegyenek valamit, ami miatt bajba kerülhetnek. Bár biztosan vannak hasonló témájú kémregények, én valahogy még csak sorozatban vagy filmen láttam ilyesmit, úgyhogy nekem könyv formájában ez egy új ötletnek tűnt.
A kivitelezése is egész egyedi a történetnek, mert egyáltalán nem olyan pörgős, mint amire egy kémsztoritól számítanánk. Tele van olyan filozófiai kérdésekkel, gondolatokkal, amik szerintem sok ember fejében megfordulnak manapság. Hogyan lehet lerázni a kapitalizmus láncait? Miként élhetünk olyan szabad életet ebben a világban, amilyenre vágynánk? A könyvben szereplő kommunákhoz hasonlók valóban ezt a szabadabb életet akarják megadni nekünk? Vagy csak másféle láncokat aggatnak ránk?
Szerintem érdekes és elgondolkoztató az alap, szóval 5-ből 5 pont.
Cselekmény
A történet egy „Sadie Smith” álnevű nőről szól, aki egy megbízás miatt beépül egy anarchista kommunába. Egyfelől az ő ügyködését követhetjük végig E/1-ben, másfelől egy Bruno Lacombe nevű férfi gondolatait ismerhetjük meg történelmi, társadalmi, filozófiai, politikai témákkal kapcsolatban. Bruno e-mailjeit Sadie olvassa el (általa jutunk hozzájuk mi is), miután feltörte a férfi e-mail-fiókját a nyomozása közben, Bruno ugyanis amolyan elméleti atyja a kommunának.
Őszintén bevallom, hogy a fülszöveg alapján nem ilyen történetre számítottam. Azt hittem, hogy egy pörgős, akciódús, feszültséggel teli sztorit kapok, amiben egy kémnő különböző veszélyes helyzetekbe keveredik folyamatosan. Nos, ha valaki mindenképpen ilyen kémtörténetre vágyik, akkor ez nem az ő könyve. De ha valaki szeret filozofálni, szereti a mély gondolatokat, szereti a lassan kibontakozó összeesküvéseket, akkor ugyanúgy érdekesnek találja majd ezt a könyvet, ahogyan én is. Szóval más ez a könyv, mint amit vártam tőle, de attól még kifejezetten élveztem olvasni.
A cselekmény csak úgy a történet fele körül kezd kicsit beindulni, amikor is Sadie végre személyesen is összeismerkedik Pascallal, a kommuna vezetőjével, és bejut a közösségbe egyfajta külsős segítőként. De ekkor sincsenek még nagy fordulatok, igazán életveszélyes helyzetek, csak úgy szép lassan végzi Sadie a munkáját. Igazából, kicsit olyan volt ő számomra, mint egy kígyó, aki észrevétlenül besiklik az adott területre, ártalmatlan siklónak tetteti magát, de közben mindenki fülébe belesziszeg valamit, egymás ellen fordítja az embereket, és várja, hogy mikor jön el az a helyzet, amikor váratlanul belemarhat másokba (vagy szimplán hagyja, hogy mások egymást marják halálra).
Mi az, amivel valaki szembesül a hajnali négyórai rideg és magányos énjében? Mi lakozik benne?Nem a politika. Az emberekben nincs politika.Az ember igazi valója – az összes réteg és álca, csoport- és típusjelzések, a vélemények és „meggyőződések” zaja alatt – a csendes igazság, egy olyan anyag, amely tiszta, makacs és következetes. Kőkemény, hófehér só.Ez a só a mag. A lét hajnali négyórás valósága.
Ami kicsit még lelassította a cselekményt, azok Bruno levelei voltak, amiket amúgy én nagyon élveztem. Nem tudom, hogy a tudományos, történelmi dolgok, amikről beszélt a Neander-völgyi emberekkel, cagot-kkal és más egyebekkel kapcsolatban, valóban tények-e, mert ennyire nem vagyok otthon sajnos a témában, de érdekfeszítő volt, amiket mesélt és állított. Érdekesek voltak a filozófiai eszmefuttatásai is. Olvasás közben többször is észrevettem, hogy megálltam egy-egy gondolatánál, és elelmélkedtem rajta. Sőt, volt, hogy átmentem anyához, és neki is elmeséltem, milyen érdekességet olvastam éppen. Egyszer majd utána akarok nézni, hogy vajon mennyi igazság volt a dolgokban, amikről az e-mailjeiben írt, csak egyelőre nem volt időm utánakutatni a történelem adott részeinek (bár a cagot-kra rákerestem, és kicsit olvasgattam róluk). De az érdeklődésemet mindenképpen felkeltette.
5-ből 5 pont.
Karakterek
Sadie-vel kapcsolatban kicsit ellentétes érzéseim vannak. Elég érzéketlen karakternek tűnik elsőre, aki csak szimplán végzi a munkáját, és nem számít neki, ha ártatlan embereknek problémát okoz, összetöri a szívüket, kihasználja őket. És hát, ez nem teszi túl szimpatikussá. De ha valaki hajlandó a lelke mélyére nézni, figyelmesen olvassa a gondolatait, érzéseit, akkor azért rájön, hogy valójában korántsem annyira érzéketlen, mint amilyennek mutatja magát. Inkább csak elzárja az érzéseit, mert a munkájához létszükséglet ez a hozzáállás. Enélkül nem lenne képes elvégezni azt, amit rábíztak, és nem tudná túlélni azokat a dolgokat sem, amiket tennie kell. De a munkája nagyon magányossá teszi. Ha szerez is időnként barátokat az akciói alatt, azok ideiglenesek, és nekik sem mondhatja el önmagáról az igazat.
Szóval, igen, Sadie furcsa karakter, és bár látom az esendőségét, nem merném azt állítani, hogy megkedveltem. Viszont! Pont az mutatja, hogy a történet maga jó, hogy annak ellenére élveztem az olvasását, hogy a főszereplő semmiféle lelki kötődést nem váltott ki nálam.
Bruno viszont a levelei alapján érdekes, elég elvont embernek tűnt. Az biztos, hogy izgalmas beszélgetőpartner lehet, mert a gondolatai elgondolkoztatják az embert. Izgalmas volt, ahogyan az életéről, a múltjáról mesélt. Például arról, hogyan élt egy ideig egy teljesen sötét barlangban a föld alatt, ahol megismerte a vakság milyenségét. Kevés ember képes ilyen őrültségekre, én sem lennék az, ennek ellenére úgy gondolom, hogy érdekes tapasztalat lehet. Szóval imádtam olvasni a leveleit. A könyv első felében talán még jobban is szerettem, mint magát a főszálat Sadie-vel.
Pascal nem igazán volt szimpatikus. Ő olyan volt nekem, mint az a tipikus szektavezér, aki sokszor jónak tűnő dolgokat mond, de a tettei rosszak, ám azokat is meg tudja magyarázni valami agymosással. Kiforgatja a szavakat, nagyokat mond, de közben kihasználja az embereket, akik követik őt.
Elég sok érdekes mellékszereplő is akadt a sztoriban még, például Nadia, akit a kommuna kivetett magából, és ezért olyan, mint egy dühös zaklató, vagy épp Denis és Francoise, akik nagyon be akartak kerülni a kommunába, de Pascal úgy hajtotta el őket, akár a kivert kutyát. És a kommunán belül is voltak tagok, akikről érdeklődve olvastam.
5-ből 4 pont.
Lezárás
A végén egy kicsit felpörgött a történet, talán túlságosan is. Nagyon gyorsan lezártuk a cselekmény legizgalmasabb részét. Érdekelt, hogyan fog zárulni a terv, amit Sadie-nek össze kellett hozni egy tüntetéssel és mint később kiderült, egy gyilkossággal kapcsolatban, de végül totál másképp alakult minden, mint ahogyan arra számítottam. Az viszont egyáltalán nem lepett meg, ahogy Sadie végül a munkájával és az életével kapcsolatban döntött.
5-ből 4 pont.
Hogy tetszett ez a könyv?
Nos, nem azt kaptam, amire a fülszöveg alapján számítottam, de alapvetően érdekes volt. Bírom a lassú, filozofikus, elgondolkoztató sztorikat, és azzal sincs feltétlenül bajom, ha egy főszereplő nem túl szimpatikus, nem lopja be magát a szívembe, ha a történet maga jó. Az egyetlen aprócska problémám az arányokkal volt. Az elején túl sok egyébként a cselekményhez nem hozzáadó mellékszál, mellékérdekesség volt, aztán beindult a cselekmény, de a vége meg az elejéhez képest túl gyorsan le lett zárva és meg lett oldva. Ennek ellenére a történet végig lekötött, nagyon beindították az agyamat a történelmi, társadalmi, filozófiai témák, amik felmerültek (főképp a Bruno által írt e-mailekben).
Szóval 5-ből 4 pont.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Azoknak, akik szeretik a lassú cselekményű, elgondolkoztató, filozofikus történeteket.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
Nyereményjáték:
Barangoljunk egy kicsit a Magnólia Kiadó thrillerszekciójában. Játékunkban minden állomáson mutatunk nektek 1-1 borítórészletet. A feladatotok, hogy kitaláljátok, melyik regényhez tartozik az adott részlet, a megfejtést (cím és szerző) pedig beírjátok a Tally megfelelő sorába.
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Kép a játékhoz:
Állomáslista:
04. 22. Readinspo
04. 24. Könyv és más
04. 28. Spirit Bliss Sárga könyves út
04. 30. Utószó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése