Spirit Bliss oldala: Amikor a szeretet fontosabb, mint a vér (Mariana Zapata: Amit az ember öntöz...

A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően magyarul is megjelent az Amit az ember öntöz… című könyv, amely az ijesztő és cuki varázslatos lények világába nyújt bepillantást. Tarts velünk, Ninával és az ő varázserejű kiskutyájával ezen a turnén, és ismerd meg ezt a romantikus, mágikus mesevilágot.

Odavagytok a cuki állatokért és varázslényekért? Szeretitek az imádni való gyerkőcöket? Akkor az Amit az ember öntöz... című könyv nektek szól, mert 2 in 1 cukiságfaktor jellemzi. Ugyanis olyan kölyök varázsállatokról és -lényekről szól, amik képesek kisgyerekformát is felvenni.

Egy hely, ami nem fogollyá, hanem szabaddá tesz (kis szépséghibával)

Egy este egy titokzatos alak egy apró, kutyának tűnő lényt tesz le a főszereplő, Nina küszöbére. Amikor a kiskutya, Artúr furcsa dolgokat kezd produkálni, amiket lehetetlenség eltitkolni mások elől, Nina tudja, hogy nem maradhat vele a hétköznapi világban, a hétköznapi emberek között, biztonságos helyet kell találnia számára. Így megkéri a legjobb farkasember barátját, hogy vigye el őket a farkasember unokatestvére, Henri által vigyázott titkos és biztonságos területre, amelyet varázslények laknak.

A coloradói birtok elsőre valami szekta is lehetne, ugyanis megvannak a maga szabályai, de ahogy az ember egyre többet olvas róla, rájön, hogy ez egy biztonságos tér, vagyis safe place, ahol mindenki szabadon önmaga lehet. Ítélkezés és lenézés nélkül. Henri pedig nem valamiféle börtönőr, hanem az az ember, aki biztosítja a kényelmet, békét, biztonságot és szabad életet a területen élő varázslények számára. Az övéi számára.

Nina, mivel örökbe fogadták, és fogalma sincs, kik a valódi szülei, nem tudja magáról pontosan, hogy milyen varázslény, és fél a képességei egy részétől, valamint abban sem biztos, hogy Artúr mi lehet. Nagyon tetszett, hogy a birtok vezetői nem kényszerítették rá, hogy elárulja, milyen képességei vannak, miféle gyanúja van a saját és Artúr származásáról. Anélkül fogadták el közülük valónak, hogy úgymond fel kellett volna címkéznie magát, és coming outolnia kellett volna. Kicsit egyébként ez a varázslényes dolog arra emlékeztetett, mint mikor egy LMBTQ+ ember bekerül a közösségébe. Ott sem faggatnak arról, pontosan ki vagy, sőt, tiszteletlenség rákérdezni a dologra, egyszerűen csak szeretettel elfogadnak és befogadnak, és ha szeretnéd, majd beszélsz önmagadról, amikor már készen állsz rá.

A birtokot egyébként bármikor elhagyhatják az ott élők, és bár hozzá kell járulniuk munkával a közösség életéhez, mindenki maga döntheti el, hogy mikor, mihez, hogyan.

Az egyetlen visszás dolog az volt számomra, hogy csak akkor maradhat valaki a birtokon véglegesen, ha három hónap próbaidő és egy év keresgélés után összeházasodik valakivel az ott élők közül. Persze eldöntheti, hogy kivel, de mi van, ha senkit nem kedvel meg? Vagy mi van, ha csak biztonságban szeretne élni, de egyáltalán nem vágyik házasságra? És persze, dönthet úgy 1 év és 3 hónap után, hogy nem akar házasodni, de akkor el kell hagynia a biztonságos birtokot. Szóval igen... Bár az klassz, hogy a birtokon mindenki szabadon önmaga lehet, de ez a házasodós szabály eléggé gáz. Értem én, hogy a romantikus szál miatt „szükség volt rá”, de ezt a részét a történetnek nem találom túl jó megoldásnak. Mondhatni elrontja kicsit az adott hely megítélését, pedig amúgy az a feltétlen elfogadásával lehetne teljesen pozitív is.

Laaaassan alakuló románc

Nem igazán vagyok oda azokért a szerelmi szálakért, amikben szinte azonnal összejön a két főszereplő, mert sokkal hitelesebb számomra az, amikor szép lassan ki vannak dolgozva az érzelmek. Szóval jobban szeretem a slow burn, mint az in medias res románcot.

De... van az a történet, amiben a lassú egymásra találás szépen épül fel, logikusan, a főszereplők közötti probléma is érthető, amit meg kell oldaniuk, mielőtt összejönnének, és van az a történet, amiben igazából csak a karakterek generálják a teljesen logikátlan problémát, és totál hülyék módjára nem látják, hogy mit érez a másik irántuk, pedig már a szekrényajtó is rájött.

És igen, itt sajnos a második típusú slow burn szerelmi szál van. A könyv 700 oldalas, ebből 300-at simán ki lehetett volna húzni azáltal, hogy a totál felesleges és érthetetlen problémákat egyetlen őszinte beszélgetéssel megoldják. Kommunikációs problémák, hallgatás, a másik nyilvánvaló jeleinek félremagyarázása, ósdi szabályokhoz való ragaszkodás és hasonlók jellemezték Nina és Henri szerelmi szálát, én meg néha már megráztam volna őket, hogy hahó, üljetek már le végre, és mondjátok ki, mit éreztek, mert baromság, ahogy viselkedtek.

Ettől függetlenül a kémia nagyon érződött a két karakter között, és voltak nagyon cuki és igazán romantikus jeleneteik, csak szerintem simán meg lehetett volna írni a történetüket 400 oldalban is 700 helyett.

– Általában azoknak van a legnagyobb szükségük a szeretetre, akiket a legnehezebb szeretni. Milyen fura dolog ez, nem?

És ugyanezt érzem magáról a sztoriról is. Lényegében nincs egyetlen fő sztoriszál a történetben, nincs egyetlen főgonosz, akit le kell győzni, nincs cél, amit el kell érni. Vagyis persze van cél, Ninának el kell érnie, hogy a birtokon maradhasson Artúrral, de ezzel kapcsolatban már a könyv elejétől tudjuk, hogy úgyis így lesz. A történetet inkább kisebb kalandok alkotják, valamint azt követhetjük végig, hogy Nina és Artúr hogyan tölti a mindennapjait a birtokon, miként próbálnak beilleszkedni, megtalálni a helyüket. Ami időnként nagyon érdekes, cuki, aranyos és vicces volt, időnként meg kevésbé. Ha ebből is húztak volna pár száz oldalt, és feszesebb lett volna a sztori, akkor 100%-ban jól szórakoztam volna rajta. Így olyan 70-80%-ban szórakoztam jól rajta. Ami amúgy még mindig jó arány.

Birtoklási mánia vagy szerelem?

Olvasás közben nagyon figyeltem Henri reakcióit, mert voltak olyan megmozdulásai, mondatai, amik számomra a romantikus és a red flag határvonalán inogtak, főképp a féltékenykedés terén. Érdekelt, hogy vajon végül úgy érzem-e, hogy átlépte ezt a határt, és számomra red flages pasi, vagy még beleférnek a dolgai a romantikus kategóriába.

Végül arra jutottam, hogy beleférnek. Ha nem lenne farkasember, akkor lehet, hogy azt mondanám, hogy köszi, de nem, így viszont a határvonalas mondatait és tetteit megmagyarázhatjuk a farkasösztönökkel, azzal, hogy könnyebben felismeri a hazugságot, a veszélyt, hogy erősebben kötődik ahhoz, akit párjául választott. És ha bosszús is volt bizonyos dolgok miatt, csak magában pufogott, nem próbálta meg ténylegesen megkötni Ninát, maximum megkérte arra, hogy valamit ne tegyen.

Ezen kívül az is a határvonalon belülre billentette a dolgokat, hogy Henri elismerte Nina erejét. Ha féltette is a veszélytől, nem akarta úgy elzárni tőle egy kalickába, mint pl. a Twilightban Edward Bellát. Sőt, magával vitte a problémás ügyek elintézéséhez a nőt, mert partnerként kezelte, és nemcsak azt tudta, hogy ő bármit megtenne a védelme érdekében, hanem azt is, hogy Nina is képes megvédeni önmagát.

– Ha ettől jobban érzed magad, elárulom, hogy amikor először bukkantak fel a törpék, én már kaptam volna fel a két kicsit, és futottam volna el velük, mert tudtam, hogy ha otthagylak a törpékkel, te biztosan megvédesz bennünket.
Muszáj volt kuncognom attól, ahogy pislogott, és a Huncut Henri újbóli megjelenésétől meg is nyugodott bennem az a fájó rész, amit a kedves szidása okozott.
– Köszi, hogy áldozat lehettem helyettetek – dünnyögte, de közben a szája széle finoman felfelé görbült.

Ami még érdekes volt Henri karakterében, hogy a sztoriban ő testesítette meg a túlterhelt „családanyát”. Ő az a személy a birtokon, akit mindenki ugraszt, ha valami baj van, ha valamiben segítség kell. Ezer dolga van, állandóan rohan és dolgozik, mindig mások problémáit igyekszik megoldani. Nincs rendes szabadnapja, sokszor túlórázik, nem tudja kipihenni magát, állandóan fáradt. Nincs ideje önmagára, nincs ideje arra, amit szeretne tenni, mert folyton azzal foglalkozik, amit tennie kell. Nagyon tetszett a jelenet, amikor Nina megadta Henrinak a pihenésre való lehetőséget rövid időre azzal, hogy észrevette, a férfi a végkimerülés szélén jár, és átvette tőle a terheit ideiglenesen. Ahogyan az is tetszett, hogy Henri végül a sarkára állt, és azt mondta, hogy elég, én ezt nem bírom tovább egyedül, szeretlek titeket, de a munka és mások kiszolgálása mellett élni is akarok.

Szóval a féltékenykedés nem igazán jött be, de ha összességében nézem Henri karakterét, akkor még határozottan a romantikus vonalon belül maradt, és a féltékenység ellenére, amit érzett, egyenlő félként kezelte Ninát. Nem ő feminista szemszögből nézve a legszexibb karakter, hanem csak egy esendő férfi kisebb hibákkal, de ezzel együtt is szerethető.

A szeretet a fontos, nem a vér

A történet szerintem legfontosabb mondanivalója az, hogy nem a gének és a vérségi kapcsolat a fontos, amikor egy családról van szó, hanem a szeretet, ami összeköti a tagokat. Artúr nem a vér szerinti gyereke Ninának, mégis ugyanúgy imádja a mágikus kutya/gyereket, mintha ő maga szülte volna a világra. És Artúr is pont olyan erősen kötődik Ninához, mintha a vér szerinti anyja lenne. De nemcsak az ő kapcsolatuk bizonyítja, hogy a szeretet teszi a családot, a történet újra és újra alátámasztja ezt a tanulságot.

Erős vagyok. Ügyes vagyok, és rengeteg szeretet van bennem. Én vagyok Artúr anyukája minden fontos értelemben, és a tulajdon fogaimmal nyúzok meg bárkit a fiam érdekében, ha muszáj – közben végig öklendeznék, de megtenném.

Nina maga is örökbefogadott gyerek, a valódi szülei iránt semmit nem érez, a nevelőszüleit viszont tiszta szívéből szereti. Aztán van egy Agnes nevű kislány/farkas karakter is a történetben, akit az apja és az anyja elhagyott, és Herni, valamint tágabb értelemben a birtokon élő közösség neveli és szereti. Ők Agnes családja, akik bármit megtennének érte, mintha valóban vér lenne a vérükből.

De az adott közösség alapvetően úgy működik, hogy bár a varázslény gyerekek többsége a valódi szüleivel él együtt, mégis az egész közösség neveli őket és vigyáz rájuk. Pont úgy, ahogyan a történelmünk nagy részében, amikor a család nemcsak az anyát, apát, gyereke(ke)t jelentette, hanem az egész falut. Nem pusztán az anyára hagyják rá a gyerekek nevelését, nem csak az övék a felelősség (vagy jobb esetekben az anyáé és az apáé, mert az apa is részt vesz a gyerekei életében), hanem a közösség összes tagja hozzátesz a gyerekneveléshez. Szerintem ez lenne a normális, ez az a gyereknevelési módszer, amibe a szülők (és főképp az anyák) nem rokkannak bele. Ez az a módszer, ami nem magányos, a gondjaikkal és érzéseikkel magukra hagyott, lelki sebekkel teli, elhanyagolt gyerekeket hagy maga után halálosan fáradt anyákkal, hanem boldog, kipihent anyákat és egészséges lelkű gyerekeket, akik tudják, hogy mindig van körülöttük valaki, aki szereti őket, segít nekik, akiben megbízhatnak, akihez fordulhatnak.

Szóval ez a legfőbb tanulság gyönyörűen ki lett dolgozva a könyvben, több szálon és példával is alátámasztotta Zapata a mondanivalóját, és imádni valóan aranyos lett ennek köszönhetően a sztori erről szóló része. Sokszor vigyorogva olvastam ezeket a szeretetteli jeleneteket.

Amit nap mint nap öntözöl, az megnő és virágba borul

Ez a történet lényegében arról szól, hogy a szeretet az, ami igazán összeköti az embereket és családdá, közösséggé teszi őket, nem pedig a vér és a DNS. Ha valakivel nap mint nap törődsz, állandóan érezteted vele, hogy számíthat rád, mellette vagy, szereted, akkor a köteléketek elszakíthatatlanul erős lesz végül. Legyen szó nevelőszülőről és a gyerekéről, vagy egy romantikus érzésről férfi és nő között, esetleg egy közösségen belüli barátságokról. Igaz, én jócskán húztam volna a történetből, mert 400 oldalba is simán belefért volna a slow burn romantika és a cselekmény, de így is jól szórakoztam olvasás közben. Főképp, mert varázslény gyerekek nagyon édesek voltak, jókat kuncorásztam rajtuk, és időnként a szívem is megolvadt tőlük.

🤯🤯🤯🤯 5/4 – Olvasás közben rengeteget törtem a fejem azon, hogy vajon Nina és Artúr miféle lények lehetnek, kik lehetnek a valódi szüleik.

🔥🔥🔥🔥 5/4 – A slow burn romantika beteljesüléseként akadt a sztoriban szexjelenet, és azt kell mondanom, hogy bár nem feltétlenül volt rá szükségem, de kivételesen gondom sem volt vele, mint más sztorikban. Nem volt bosszantóan hosszú, nem szakította meg a cselekményt ötoldalanként, és viszonylag szexire is sikeredett.

🤧 5/1 – Nem sírtam egyszer sem a történeten, sőt, el sem szomorodtam. Ez inkább egy cuki, kuncogós történet volt, mintsem zsebkendőt igénylő.

💔 5/1 – A szívem sem tört össze semmi miatt.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Mivel ez egy cozy fantasy, ezért simán teázós hangulata van. A farkasok és az erdős környezet miatt szerintem az erdei gyümölcsös (szeder, áfonya) teák passzolnak hozzá a leginkább.

🐺🐺🐺🐺 5/4 – Jócskán húztam volna a történetből, és volt olyasmi benne, amitől feministaként kicsit felhúztam a szemöldökömet, de olyan is, ami igazán tetszett, és alapvetően jól szórakoztam olvasás közben. A varázslény gyerkőcök imádni valóak voltak, és jókat kuncogtam a sztori humorán, vicces jelenetein, párbeszédein.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT