~ Sárga könyves út ~

2026. október 12., hétfő

Agymozgató nyomozás minden gyereknek (Dr. Gareth Moore – Laura Ayres: A hivatalos Agatha Christie Detektív Klub – Blogturné)



Mindig is szerettél volna detektív lenni, és izgalmas bűnügyeket felderíteni? Most itt a lehetőség rá, hogy biztonságos körülmények között megtehesd. Tarts három bloggerünkkel a Manó Könyvek által kiadott A hivatalos Agatha Christie Detektív Klub című könyv turnéján, és törd velünk a fejedet a titokzatos rejtvényeken.


Szereted a nyomozós történeteket? Ezerszer elképzelted már, hogy te magad is részt veszel egy bűnügy felderítésében? Szereted használni az agyadat, és furfangos, érdekes rejtvényeket megoldani? A hivatalos Agatha Christie Detektív Klub című könyv által most kipróbálhatod, milyen egy nyomozócsapat tagjának lenni.


Könyv minden gyereknek

A mesékben, fiataloknak szóló történetekben sokszor nem figyelnek arra, hogy mind a fiúk, mind a lányok megtalálják azt a valamit, ami érdekli, leköti őket. Ahogyan arra sem, hogy mindenki találhasson egy olyan karaktert, akivel azonosulni tud.

Amikor először belelapoztam ebbe a könyvbe, az fogott meg elsőként, hogy a klubot két lány és két fiú alkotja, vagyis akár egy kislány, akár egy kisfiú kezébe kerül majd a kötet, úgy érezheti majd, hogy ez neki is szól.

Az is jó ötlet volt, hogy a könyv elején megismerhetjük a kis detektíveket, megtudhatjuk, mit szeretnek, mint nem szeretnek, miben jók, és mi a kedvenc Agatha Christie-idézetük. Ezek az infók segítenek abban, hogy a könyvet olvasó gyerekek megtalálják azt a karaktert, akire a leginkább hasonlítanak, vagy aki a legszimpatikusabb a számukra. Ami fontos, mert egy szerethető karakter, nemcsak arra veheti rá a gyerekeket, hogy kézbe vegyék a könyvet, hanem azt is elérheti, hogy végig is olvassák azt.


Nem csak agymozgatás

A könyv öt nagyobb részre, vagyis esetre van osztva, és mindegyik részben tíz rejtély található. Vagyis összesen ötven megoldandó rejtvény vár a fiatalokra.

A rejtvények önmagukban is szórakoztatóak, de hogy még izgalmasabb legyen a könyv, a különböző feladatokhoz egy-egy kidolgozott történetet is kapunk. Ezek nem hosszúak, mert ebben a kötetben nem ezeken van a hangsúly, minden rejtély előtt néhány bekezdést alkotnak csupán. De arra teljesen jók, hogy a gyerekeket két rejtvény között elszórakoztassák, pihenhessen néhány percet az agyuk, és tényleg úgy érezhessék, mintha valódi bűnesetekben nyomoznának.


Na meg persze ezekből jobban megismerhetjük a helyszíneket, ahol épp nyomozunk, valamint a tanúkról és a gyanúsítottakról is megtudhatunk néhány érdekes és fontos információt.


Nyomozásra fel!

A feladatok felnőttként nem okoznak túl sok kihívást, de a gyerekek számára szerintem pont megfelelő nehézségűek. Törniük kell rajtuk a fejüket, lehet, hogy némi segítségre is szükségük lesz, de logikusak, megoldhatóak. Olyanok, amik lekötik egy jó időre az olvasó gyereket, de közben sikerélményt is okoznak neki. Ha pedig valaki teljesen elakadna az egyiknél, akkor a könyv végén megtalálhatja a megoldást, vagy kérhet segítséget a nagyobb testvérétől, szüleitől.

Sok feladatos könyv gyerekkoromban azért untatott, mert a feladatok mind hasonlóak voltak, és egy idő után már semmi újdonságot nem találtam bennük. Nos, ezt a könyvet biztosan nagyon élveztem volna akkoriban.


Bár vannak hasonló logikán alapuló rejtvények, de a nyomozós háttértörténetnek köszönhetően ezek is mindig újszerűnek hatnak. És alapvetően rengetegféle rejtvénnyel készültek a könyv írói. Labirintusból kijutós, széfkódfejtős, infópárosítós, térképgyártós, nyomelemzős, és még sorolhatnám.


Ami feldobja a könyvet

A kötetben lévő illusztrációk, az, hogy a rejtvények nemcsak szöveget tartalmaznak, hanem képes kiegészítéseket is, a gyerekek számára vizuálisan is élvezetessé teszik ezt a könyvet.


Nemcsak táblázatokat, labirintust és hasonlókat találunk a feladatokhoz kapcsolódóan, hanem például, ha egy bizonyos macskát/ajtót/teáscsészét stb. kell megtalálnunk a sok között, akkor a szöveges rejtvény mellé valóban lerajzolták az adott macskákat/ajtókat/teáscsészéket stb. is. Szóval lényegében látványra is megkapjuk a nyomokat, nem csak elméletben, szöveggel.

Ez egyfelől szebbé teszi a könyvet látványra, másfelől még jobban bevonzhatja a történetbe a gyerekeket, mert valóságosabbá teszik a nyomozást.


Jó szórakozás mindenkinek

A kötet szórakoztató, agymozgató, és minden gyerek megtalálhatja benne azt a karaktert, akivel azonosulni tud. A krimisztorik érdekes hátteret adnak a fejtöréshez, és rengetegféle rejtvény, feladat várja a fiatal olvasókat.


🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Egy gyerek számára nagyon agymozgató ez a kötet. Sokféle feladatot talál benne, ami több képességét is igénybe vesz, fejleszti.

🔥 5/1 – Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a kötetnek köze sincs semmiféle erotikus dologhoz.

🤧 5/1 – A krimisztorik érdekesek, fordulatosak, de nem olyasfélék, amik meghatnák az embert. Viszont nem is vártam tőlük, hogy olyanok legyenek.

💔 5/1 – Ez nem az a könyv, ami összetöri az ember szívét, inkább szórakoztató és az agyára hat.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – A játékos kikapcsolódás mellé nagyon is ajánlott a tea. Mivel gyerekekről van szó, ezért a koffeinmentes rooibos tea megfelelő lehet. Egyfelől az édeskés ízét finomnak találhatják a gyerekek, másfelől a benne lévő antioxidánsok, ásványi anyagok jó hatással vannak a szellemi energiára, így segíthetnek a gyerekeknek a rejtvényekre való koncentrációban.

👮👮👮👮👮 5/5 – Felnőttként már nem kötöttek le a feladatok, de tudom, hogy gyerekként odalettem volna ezért a könyvért. Úgyhogy most a gyerek énem szempontjából pontoztam ezt a könyvet.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:


Állomáslista:

10. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út
10. 14. Csak olvass!
10. 16. Könyv és más

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése