Amikor egyszerre nevetsz és sírsz (Kathryn Stockett: Lázadó nők klubja – Blogturné)

Kathryn Stockettnek, A segítség szerzőjének új regénye jelent meg az Open Books gondozásában: a Lázadó nők klubja. Ez a történet az 1930-as évek Amerikájába, a gazdasági válság sújtotta Mississippibe kalauzolja az olvasót. Birdie Calhoun egy olyan világban próbál boldogulni, ahol a nőknek kevés lehetőség jut, ám egy különös találkozás az árvaházi Meggel és az ajtajában egyszer csak felbukkanó Charlie-val olyan eseményekbe sodorják, amelyek nemcsak a saját életét, hanem a körülötte élők sorsát is megváltoztatják. Ha szeretnétek megismerni ezt a különleges, bátor nőkről, barátságról és újrakezdésről szóló történetet, a blogturné során egy példányt is nyerhettek a regényből!

Olvastál már olyan könyvet, ami egyszerre nevettetett meg, és fakadtál tőle sírva? Ami teljesen felülírta a korábbi erkölcsi elveidet? Amitől úgy érezted, nőnek lenni egyszerre a világ legkiszolgáltatottabb és a sisterhood miatt mégis a legcsodálatosabb dolga? Ha még nem, vagy újra vágynál egy ilyen történetre, akkor a Lázadó nők klubja tökéletes olvasmány lehet a számodra.

Egy kislány és egy vénlány története

A regény az 1930-as évek elején játszódik az USA-ban. Egy kislány, Meg és egy 24 éves, de már vénlánynak számító nő, Birdie szemszögéből mutatja be az eseményeket, ám rengeteg más fontos női karakter is megjelenik benne, és rengetegféle női sorsot megismerhetünk olvasás közben.

A 11 éves Meg a Lelencben él borzalmas körülmények között, miután az édesanyja egy nap egyszerűen eltűnt, őt pedig többheti éhezés után a rá találó orvos bevitte oda. A lelencház vezetője, Miss Garnett egy nagyon vallásos (értsd: álszent), nagyon gonosz nő, aki valamiért kiszemelte magának Meget, és még a többi gyereknél is rosszabbul bánik vele.

Meg imádni való karakter. Mindig alig vártam, hogy a fejezeteihez érjek, mert bár sokszor megszakadt érte a szívem, és rengeteget pityeregtem miatta, annyira értelmes, vicces gondolatai voltak. Igazi kis egyéniség, akit mondanám, hogy lehetetlen nem imádni, de sajnos Miss Garnett karaktere ezt megcáfolta. Az viszont biztos, hogy akinek egy csepp szíve is van, az megszereti őt.

Birdie az édesanyjával és a nagyanyjával él, és épp egy hajszál választja el őket attól, hogy elárverezzék a házat a fejük fölül. Ezért Birdie vonatra ül, hogy meglátogassa a húgát, Francest, aki egy gazdag bankárcsaládba házasodott be, és azóta nem igazán foglalkozik a családjával, mert szégyelli, hogy szegények. Birdie azonban most a segítségét akarja kérni, hogy ne kerüljenek végleg utcára. A probléma csak az, hogy kiderül, Frances élete sem olyan csodás, mint ahogyan azt mindenki (még ő maga is) hitte.

A férje mindenüket elveszítette, a házukat nemsokára viszi a bank, és ha ez nem lenne elég, a férfi összeszedte az összes vagyontárgyukat, és egyszerűen lelépett, otthagyva a feleségét és a saját anyját, Mrs. Tarttot a bajban. Frances és az anyósa egy pirítóst sem tudnak elkészíteni maguknak, úgyhogy Birdie-nek még róluk is gondoskodnia kéne.

Birdie egy komoly, magának való, észszerű nő, aki mindent megtesz a családjáért, miközben ő maga beleragadt egy szürke, unalmas, magányos életbe. És hát, hálát sem kap az önfeláldozásáért, csak azt, hogy mindig emlékeztetik rá, mennyire átlagos. Aztán megismer néhány nagyon nem átlagos nőt, konkrétan néhány prostituáltat, és a világa a feje tetejére áll. Ezektől a nőktől függ ugyanis, hogy ő és a családja, valamint Frances és az anyósa elveszítenek-e mindent, vagy sikerül megmenteni a házaikat.

Igazán megkedveltem Birdie-t is, mert a személyiségünk és az életünk több apró része nagyon hasonló. Tetszett, ahogy bemutatta a könyv a karakterfejlődését. A könyv végére bátrabb, határozottabb lett, nyitottabb a világra. Olyan, aki nem hagyja, hogy mások elnyomják vagy lehúzzák. Ahogy azt sem, hogy a gondok eltemessék, hanem puszta kézzel kaparja ki magát a gödörből, ha kell.

Sisterhood és női kápók

Tetszett, hogy a könyv nem egysíkúan mutatta be a férfiakat és a nőket. Bár az nyilvánvaló volt a történetből, hogy ez itt a férfiak világa, amiben a nők teljesen kiszolgáltatottak, de az egyes férfi karakterek között voltak becsületesek, szerethetőek, akik feminista pici szívemet is meghódították, és voltak olyan nők is, akiket megvetettem. Szóval ez a történet nem a nemek fölött ítélkezik, hanem a patriarchális, rasszista, homofób társadalom fölött.

Nagyon érdekes volt látni, ahogyan a majdnem hétszáz oldal során szép lassan kialakultak a nők között a különféle kötelékek és a sisterhood. Először Birdie és Meg között, aztán Birdie és Mrs. Tartt között, majd Birdie és a prostituáltak csapata között. Az első kapocs nem lepett meg, mert Birdie igazán jólelkű nő, úgyhogy nyilvánvaló volt, hogy megkedveli Meget, és ez viszonzásra talál majd. De a másik két szoros sisterhood kicsit meglepő volt, viszont a kellemes módon.

Mrs. Tarttról először csak annyit tudunk, amennyit Frances elmondott a távolból Birdie-nek, és az nem túl hízelgő. Aztán mikor Birdie személyesen is megismerkedik az idős nővel, szép lassan kiderül, hogy Frances véleménye lényegében a saját elkényeztetettségéből, kisebbségi komplexusából és sértettségéből fakad, nem pedig a valóság, Mrs. Tartt pedig közel sem annyira merev, lenéző és gonosz, mint ahogyan azt hittük.

Frances testesíti meg azokat a nőket, akik elégedetlenek a saját életükkel, ezért mindenki más életét meg akarják mérgezni. Nem tudatosan, hanem önkéntelenül. Csak néhány megjegyzéssel, odaszúrt mondattal, pletykával. Megpróbálják elhitetni mással, hogy nem sokat ér, mert ettől úgy érzik, ők maguk többet érnek. Nem igazán kedveltem a karakterét, ennek ellenére képes voltam megérteni néhány félelmét, lelki sebét. De alig vártam, hogy Birdie helyre tegye végre. És reméltem, hogy a történet végére majd észhez tér, és jobb húg és ember válik belőle.

A prostituált nők és Birdie között kialakult szoros kapocs pedig azért volt meglepő, mert Birdie-nek meg kellett küzdenie a világ és a családja által belenevelt erkölcseivel azért, hogy ítélkezés nélkül tudjon rájuk nézni. De amikor megismerte őket, a múltjukat, a személyiségüket, és elkezdtek szinte családként együttműködni, akik egy közös célért harcolnak, teljesen megváltozott a hozzáállása és az elvei is. Ahogyan egyébként nekünk, olvasóknak is.

Amikor Meg a könyv elején elmesélte, milyen volt az élete az anyukájával, Charlie-val, hogyan tűnt el a nő egyik pillanatról a másikra, és miként került a kislány a Lelencbe, azonnal éreztem, hogy itt valami nem stimmel. Bár tény, hogy Charlie anyagi szempontból bajban volt, és veszettül kapálózva tudott csak a felszínen maradni Meggel együtt, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy tényleg csak úgy elhagyta őt, és sosem ment többé vissza érte. Aztán mikor Charlie újra felbukkant, és kiderült, mi történt, az elég megrázó volt többféle szempontból is.

Borzalmas lehet egy olyan világ, ahol nőként egyszerűen bármit megtehetnek veled. És nemcsak egy gonosz ember, hanem konkrétan a törvény és az állam. Az biztos, hogy Charlie nagyon erős nő, és bár nem minden tettével értettem teljesen egyet, de tiszteltem azért, hogy bármire képes, hogy a lányát visszakapja.

Flossy, Esmeralda, Dixie és Trixie mind igazi személyiségek voltak. Ruby volt talán az egyetlen a prostituáltak közül, akivel kapcsolatban voltak fenntartásaim, mert elég erőszakos személyiség volt, és kicsit tartottam tőle. De mindenki mást megkedveltem, átéreztem a múltjuk fájdalmát, a jelenbeli problémáikat.

És nagyon megkedveltem Virginiát, aki nőként épp az orvosi egyetemre készült, és a szaktudásával segítette a prostituáltakat, hogy egészségügyi szempontból ne essen bajuk. Közben viszont össze is barátkozott velük, és a sisterhood részévé vált támogatóként. Az ő karakterének köszönhetően bepillantást nyerhettünk abba, mekkora küzdelmekkel járt akkoriban egy nőnek, hogy egyetemre menjen, orvos legyen belőle, és boldoguljon a férfiak által uralt világban.

Két nő volt a sztoriban, akiket nagyon nem bírtam. Az egyik Lucille, annak a férfi karakternek (Tom) a felesége, aki csodálatosan viselkedett Meggel (direkt nem írom, konkrétan kicsoda volt ő, mert nem akarok kicsit sem spoilerezni). Nagyon reméltem, hogy Tom szeme egyszer majd felnyílik, és elzavarja a fenébe a nőt. Lucille már a kapcsolatukat is egy hatalmas hazugsággal és átveréssel kezdte, egy pénzéhes, gonoszkodó alkoholista volt, aki csak szívta Tom vérét és önbecsülését.

– Egy jótékonysági intézményt vezet, Birdie, amit anyátlan gyerekek számára tartanak fenn. Nyilvánvaló, hogy jós szándékú.

– Honnan tudod?

– Csak tudom. Pittmanék... rendes, keresztény emberek.

Ezen nevetnem kellett. Élnek ezen a világon keresztény emberek meg rendes emberek, és a kettő nem mindig találkozik.

A másik pedig Garnett, aki egy igazi női kápó volt. Nemcsak azt élvezte, hogy Meget kínozhatta, hanem alapvetően szerette magát úgy felsőbbrendűnek és szentnek feltüntetni, hogy közben másokkal kegyetlenkedett, felhasználva a hatóságok támogatását is. Konkrétan részt vett más ártatlan nők kényszersterilizálásában, kínzásában, börtönbe és elmegyógyintézetbe zárásában. Megvetette a feketéket, a velük való „fajkeveredést”, vagyis lényegében egy gonosz, kegyetlen homofób, rasszista, nőgyűlölő, álszent kápó volt. Persze neki is megvolt a háttérsztorija, megtudhattuk, mitől keseredett meg ennyire, de ez egyáltalán nem mentség számára. Pszichológiai ok, de nem mentség.

Még sok-sok érdekes és egyedi női mellékkarakter volt a történetben, akik mind egyéniségek, és mind képviseltek valami fontos mondanivalót. De tényleg annyian vannak, hogy képtelenség lenne itt most felsorolni mindegyiküket.

Nem az ő bűnük

Annak ellenére, hogy az eszemmel próbáltam soha nem ítélkezni, a társadalom által belém nevelt erkölcsi szabályokat nekem is nehéz volt olvasás közben felülírni. De ahogy haladtam előre a történetben, és megismertem a Lázadó nők klubjának tagjait, végig egyetlen gondolat járt a fejemben: „Nem az ő szégyenük!”

Nem az adott nők szégyene, hogy ilyen vagy olyan kényszerből kénytelenek eladni a testüket. Nem az ő szégyenük, hogy egy férfi előbb fizet nekik busás árat a szexért, mint hogy felvegye őket dolgozni rendes fizetésért egy céghez, egy gyárba vagy egyéb munkahelyre. A patriarchális társdalom bűne és szégyene ez. Azoké a férfiaké és őket kiszolgáló női kápóké, akik olyan világot teremtettek, amiben sok nőnek egyszerűen nincsen választása. Amiben a saját rokona kényszeríthet prostitúcióra 12 évesen egy kislányt. Amiben egy nő szorgos és értelmes, mégsem talál olyan munkát, amiben megfizetnék úgy, hogy el tudja tartani önmagát és a gyerekét. Amiben magára marad egy gyerekkel, és egyedül kell gondoskodnia róla, miközben az apa mossa kezeit. Amiben elviheti a bank a nő otthonát, ha nem szerezné meg a szükséges összeget.

Még a mai világban is sok olyan körülmény létezik, ami miatt muszáj valakinek a testével kereskednie. És még a mai világban is sokszor többre értékelik egy nő testét, mint az eszét. Az 1930-as években pedig még rosszabb volt a helyzet. A nőknek lényegében egyetlen lehetőségük volt törvényesen boldogulni, ha sikerült jól férjhez menniük. Vagyis lényegében, ha törvényesen jól el tudták adni a testüket. És ez vajon mennyivel volt jobb, mint a prostitúció?

Esendő, mégis kedvelhető férfiak

A történetben két férfikarakter volt, akiket nagyon érdekesnek találtam, és annak ellenére megszerettem, hogy pontosan láttam, egyáltalán nem tökéletesek.

Az egyikük Jack, a banki alkalmazott, akit Birdie aközben ismert meg, hogy megpróbált segíteni Mrs. Tarttnak a banki ügyeivel kapcsolatban. Nagyon vicces, mert az első randijuk lényegében egy félreértésen alapult. Birdie a ház megmentéséről akart tanácsot kérni Jacktől, aki azt hitte, hogy randira hívták épp, és igent mondott. Aztán Birdie már nem akarta megbántani azzal, hogy felvilágosítja. És én már ennél a jelenetnél kicsit beleszerettem Jackbe.

Aztán kiderültek róla dolgok, a múltjáról, a helyzetéről, amik megmutatták, hogy ő is csak egy esendő férfi, és elkezdtem aggódni amiatt, hogy Birdie és én is csalódni fogunk benne végül. Mégis végig élt bennem a remény vele kapcsolatban. Valahogy éreztem benne valamit, ami miatt talán az a fajta férfi, aki az esendősége ellenére is megér egy próbát és megérdemel egy esélyt. A Birdie-vel való utolsó könyvbeli beszélgetésükből pedig nyilvánvalóvá vált, hogy milyen ember is.

És nem leszek szomorú, ha erre gondolok, csak eszembe jut róla, hogy mikor kicsi voltam, mindig azt képzeltem, a papám fontos felfedező vagy háborús hős, vagy a kormány titkos kéme valahol. Közben pedig végig Tom volt az.

A másik Tom, akiről már fentebb írtam. Kedvelem azokat a férfiakat, akik tudnak bánni a gyerekekkel, akik tényleg védelmezik és szeretik őket. Tom pedig fantasztikusan bánt Meggel. Olyannyira, hogy olvasás közben egy ideig azon gondolkoztam, azt sem bánnám, ha végül Meg vele maradna, és ő lenne az apja. Csak a feleségétől szabaduljon meg először. Lucille volt Tom gyenge pontja, aki visszahúzta őt, aki gyengévé tette, aki mindig elhitette vele, hogy semmire nem jó, semmihez nincs tehetsége. Aki folyton belevitte a hazugságba, a rossz dolgokba. Nem biztos, hogy nélküle boldogult volna, de az biztos, hogy vele esélye sem volt, hogy kiderüljön, mennyit ér valójában. Tom és Meg közös szálán nagyon sokat mosolyogtam, miközben sajgott a szívem, és elhasználtam jó pár papírzsepit is.

Rasszizmus és homofóbia

A nők elnyomása mellett a rasszizmus és a homofóbia témája is megjelent a könyvben. A homofóbia a borzalmas átnevelő programok keretében került elő, amikről nagyon rossz volt olvasni. Összeszorult a gyomrom, mikor azt fejtegették, mik történnek egy ilyen helyen, és hogyan teszik teljesen tönkre lelkileg és pszichésen ott az embereket „gyógyítás” címszó alatt.

Kicsit furcsa volt, hogy a kedvelhető szereplőink is, bár nem ítélkeztek a homoszexualitás felett, de elég tudatlanok voltak e téren. Néha olyasmiket mondtak vagy gondoltak, ami nekem 21. századi emberként elképesztő butaságnak tűnt (például, hogy ez egy betegség, amit elkapott az egyik szereplő, meg hasonlók). Persze az 1930-as években még nem sokat tudhatott egy ember (főképp egy nő) erről a témáról, mert még a heteró szex is tabu volt, de nagyon tudatosítanom kellett ezt magamban ahhoz, hogy ne essen rosszul, amikor egy kedvelt karakter szájából hallottam valami butaságot vagy ma már határozottan sértőnek tartott dolgot.

Az üvegajtóra azt festették: Mindenki a Buffaloe'sban eszik! Alatta egy kézírásos kis táblán egy másik felirat lógott: Csak fehéreknek. Te jóisten, mennyi ellentmondás, ami fel sem tűnik senkinek, gondoltam, miközben bementem, és kiválasztottam egy asztalt a helyiség hátulsó részében, a márványborítású ebédlőpult mellett.

A rasszizmus többféle módon is felbukkant a regényben. Már azzal, hogy a fehéreknek és a feketéknek a városban külön utcáik és boltjaik vannak. De a legdurvább megjelenése a „fajkeveredés” tiltása volt, aminek köszönhetően konkrétan ártatlan embereket nyomorítottak, kínoztak, sőt valószínűleg öltek meg pusztán azért, mert szerették egymást és/vagy szexeltek egymással. De sokszor elég volt az is, ha meg sem tették, csak megvádolták őket vele.

Érdekes volt ezzel kapcsolatban Esmeralda karaktere, akiről megtudjuk, hogy van egy titka. És mindenki úgy beszél erről a titokról, mintha nyilvánvaló lenne, mi az. Csak pislogtam olvasás közben, hogy ezt nekem most értenem kéne? Mert fogalmam sem volt először, miről beszélnek, mire utalnak. Gondoltam én már mindenre, csak épp arra nem, ami végül kiderült. És azt kell mondanom, hogy az, hogy nem jutott már eszembe az adott dolog titokként, hála az égnek, valószínűleg azt jelenti, hogy a világunk már kevésbé gondolkodik rasszistaként. Legalábbis itt, Európában (az USA más kérdés). Mert 21. századi olvasóként fel sem merült bennem, hogy az adott titok probléma lehetne.

Egy ölelgetni való könyv

Talán már mondtam nektek korábban, hogy van egy szokásom. Ha olyan könyv kerül a kezembe, ami ad nekem valami fontosat érzelmileg, akkor azt az utolsó mondat után egyszerűen magamhoz ölelem. Nem tudom, miért alakult ki ez a szokásom, de muszáj megölelnem az ilyen könyveket közvetlenül miután befejeztem őket. Na, ez is egy ilyen ölelgetni való könyv volt. Amikor az utolsó mondatot elolvastam, annyira tele voltam mindenféle érzelemmel, örömmel, fájdalommal düh-vel és még sorolhatnám, hogy azt ki kellett adnom magamból.

Ez a történet tele van izgalmas feminista témákkal és izgalmas női karakterekkel. És valóban igazi feminista regény, mert nem elfogult sem a nőkkel szemben pozitív módon, sem a férfiakkal szemben negatív módon. Egyszerűen csak a patriarchális társadalmat veti meg, amiben a nők kiszolgáltatottak. Imádtam a szereplőket, főképp Meget, Birdie-t, Jacket és Tomot, de sok mellékszereplőt is megszerettem. És a sztori nemcsak az érzéseimre hatott, hanem mélyen elgondolkoztatott. Konkrétan felülírta néhány erkölcsi elvemet, és bár korábban is igyekeztem nem ítélkezni, most még inkább megértem a kiszolgáltatott nőket.

🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Olvasás közben végig pörgött az agyam. Hol erkölcsi kérdéseken töprengtem, hol azon gondolkoztam, vajon mi fog történni a karakterekkel. Rengeteg izgalmas feminista kérdés és téma van a sztoriban, ami elgondolkoztatott.

🔥 5/1 – Bár konkrétan prostituáltakról és egy bordélyházról szólt a történet egy része, konkrét szex, erotika nem volt a könyvben, csak utalás rá. A legerotikusabb jelenet egy csók és egy hátsimogatás volt Birdie és Jack között. De szerintem ez így volt jól. A prostitúció témájának inkább az erkölcsi, feminista oldalával foglalkozott a történet, és ehhez nem kellettek erotikus jelenetek.

🤧🤧🤧🤧🤧 5/5 – Én ezt a könyvet szinte végigbőgtem. Főképp Meg részeit. Borzalmas volt látni, hogy az a kislány mennyire vágyott a szeretetre, a kedvességre, és mikor valakitől megkapta, képtelen voltam nem sírni rajta. Meg persze akkor is sírtam, ha valaki ártott neki. Szóval jó pár zsepit elhasználtam olvasás közben.

💔💔💔💔💔 5/5 – Ó, a szívem is tört rendesen. Maradtak bennem végleges sebek is egy karakter miatt (nem spoileres utalás annak, aki majd később olvassa a könyvet: tó), és voltak olyanok is, amik a történet végére begyógyultak. De olvasás közben szó szerint sajgott a lelkem.

🍵 5/1 – Olvasás közben biztosan senkinek nem ajánlom a teát, mert bőgés közben nem lehet inni. Utána esetleg egy nyugtatótea nem fog ártani...

💖💖💖💖💖 5/5 – Én ezt a könyvet imádtam. Az egyik kedvenc könyvem lett, mert kicsinálta a lelkemet, de közben időnként megnevettetett, és rendesen megmozgatta az agyamat is.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

A mostani nyereményjátékunk középpontjában az 1933-as események állnak – mi felteszünk minden állomáson egy állítást, nektek pedig nincs más dolgotok, mint eldönteni, hogy az az állítás igaz vagy hamis. A megoldást írjátok a Tally megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Állítás a játékhoz:

A Monopoly társasjátékot 1933-ban fejlesztették ki az Egyesült Államokban.

Állomáslista:

Blogturné

08. 27. Kitablar

08. 29. Olvasónapló

08. 31. Veronika’s Reader Feeder

09. 02. Pandalány olvas

09. 04. Könyv és más

09. 06. Spirit Bliss - Sárga könyves út

09. 08. Readinspo

09. 10. Ambivalentina

Múlt és jövő kilenc történetben (Marissa Meyer: Csillagos egek – Holdbéli krónikák 4,5 – Blogturné)

Marissa Meyer ismét visszautaztat minket a Holdbéli krónikák világába. A Stars Above – Csillagos egek kötetében rövid történeteket kaphatunk a kedvenc szereplőink előéletéről, utóéletéről, nosztalgianovellákat, amik által újra átélhetjük a sorozat atmoszféráját. Tartsatok velünk ti is!

Szereted a Holdbéli krónikák-sorozatot? Odavagy a kiegészítő kötetekért? Érdekel a korábban már megismert és megszeretett, valamint néhány új karakter sorsa? A Csillagos egek című novelláskötet nyolc történetben bemutatja a múltat, egyben pedig a jövőt, és tökéletesen kiegészíti az eredeti sorozatot.

Valami plusz

Nagyon szeretem, amikor egy kedvenc sorozatomhoz kiegészítő történeteket kapok. Egyfelől, mert így kicsit visszatérhetek az adott világba és karakterek közé, vagyis nosztalgiázhatok. Másfelől, mert ha a novellák jók, akkor adnak valami újat, valami pluszt, aminek köszönhetően még jobban megérthetem, szerethetem az adott sztorit.

Ebben a kötetben kilenc novella volt, és azt kell, hogy mondjam, egy kivételével mindegyikkel kapcsolatban úgy éreztem, hogy tényleg hozzátett valamit (van, amelyik többet, van, amelyik kevesebbet) az eredeti sorozathoz. És ez egy nagyon jó arány. Úgyhogy elmondhatom erről a kötetről, hogy örülök neki, hogy Meyer megírta, én pedig elolvashattam.

A kilenc novella alapsztorija nagyon változatos, szinte mindegyik más időben, helyen és karakterek főszereplésével játszódik. Van földi sztori, van a Lunán játszódó, akad, mikor a főszereplő ember, holdbéli, kiborg vagy épp robot. A hangulat is mindig más, hol romantikus, hol kalandos, hol drámai, sőt, időnként aranyos és vicces is. Szóval olvasás közben mindig kíváncsi voltam, hogy legközelebb mit kapok majd, és egyetlen percig sem unatkoztam.

Halálos titkok és családi sebek

Az első novella, Az őrző amolyan kis bevezető történet volt, hogy visszazökkenjünk a sorozat világába. A főszereplője Scarlet nagymamája, Michelle, és a történet akkor játszódik, amikor Scarlet még kislány. Ez a sztori csak részben kötött le, mert Michelle titkos feladatáról Cinderrel kapcsolatban már az eredeti sorozatból is megtudhattunk mindent lényegében.

Viszont a nagymama-unoka kapcsolatot érdekesnek találtam. Azt, ahogyan a novella bemutatta, hogy a titkolózás miféle falakat emelt közéjük annak ellenére, hogy nagyon szerették egymást. Michelle Cinder és Scarlet védelmében mondott és tett dolgokat, Scarlet viszont az apjával kapcsolatos tapasztalatai miatt ezt elutasításként élte meg. Sajnáltam őt is, Michelle-t is, mert mindkettejüknek nehéz lehetett.

Kezdő novellának elment, de mivel az alapsztorija nagy részével már korábban is tisztában voltam, így nem ez lett a kötetből a kedvenc történetem (azt hiszem, ez került számomra a 8. helyre).

Új családban kívülállóként

A Rendszerhiba című novella viszont már sokkal jobban tetszett, és teljesen beszippantott. Ez kicsit valamiféle folytatása az előző novellának, de már Cinderről szólt. Arról olvashatunk benne, hogy Garan hogyan vitte először haza Cindert, miként ismerkedett meg a kislány a nevelőanyjával, Adrival, valamint a két mostohatestvérével, Peonyval és Pearllel.

Cinderrel nagyon együtt tudtam érezni. Nem emlékezett semmire a múltjából, egy számára teljesen új, idegen helyre került, szeretett volna beilleszkedni, megmutatni, hogy hasznos tud lenni az új családja számára, de Adri igazából sosem adott neki erre valódi lehetőséget. Peony volt az egyetlen (Garanon kívül), aki örömmel fogadta őt. Őt egyébként már az eredeti sorozatban is nagyon kedveltem, és kislányként is nagyon aranyos volt.

Az, ami Garannal történt, kifejezetten megrázó volt. Mondanám, hogy elképzelni sem tudom, milyen lehet egy családnak átélni ilyesmit, főképp a gyerekeknek, de a Covid után azért vannak elképzeléseim.

Szóval ez a novella igazán tetszett, élveztem, átéreztem, itt szippantódtam be úgy igazán először ebbe a kötetbe.

Farkasbőrbe bújt ember

A királynő serege című novellában Farkas gyerekkorát ismerhetjük meg. Hogy miként ragadták el otthonról, hogyan végeztek rajta génmanipulációt, és vált genetikailag részben farkassá, miken kellett keresztülmennie a kiképzése alatt, és hogyan működött a falkája.

Ez a történet lényegében a nagyon súlyos, állam által elkövetett gyerekbántalmazásról szól. A genetikailag módosított fiatalok kiképzése kifejezetten brutálisan volt megjelenítve. Mondanám, hogy hála az égnek, ez csak egy történet, de olvasás közben eszembe jutottak azok az elmaradottabb régiók, ahol még mindig katonának, gyilkolásra képzik ki kiskoruktól kezdve a gyerekeket. Ahol a napjaik nem szólnak másról, csak a harcról, az erőfitogtatásról, arról, hogy újra és újra bizonyítaniuk kell, hogy kiérdemlik a helyüket. Ahol nem kapnak szeretetet, gyengédséget, csak fájdalmat és erőszakot.

Csoda, hogy Farkas mindezt átélve képes volt életben tartani önmagában az emberi oldalát. Nagyon szeretem a karakterét, nagyon erősnek tartom, és borzasztóan sajnáltam őt. Főképp, amikor az öccse is bekerült a falkába, és rá kellett jönnie, hogy teljesen ellentétes személyiségek.

Imádtam ezt a sztorit. Megrázó volt, de érdekes. Az egyetlen, ami megnyugtatta a pici lelkemet, hogy tudtam, Farkas végül megkapta azt a békés, szeretetteljes életet, amit mindig is megérdemelt volna.

Szórakoztató személyiség

A Carswell útmutatója a szerencséhez című sztori természetesen Thorne-ról szól. Neki a tinédzserkorát ismerhetjük meg, amikor is a személyisége pont annyira simlis, pimasz és imádni való volt, mint amilyen felnőttként. A fiatal Thorne bármire képes, hogy elérje a leghőbb vágyát, megszabaduljon otthonról, az apja nyomása alól, és megszerezze a saját Rampionját. Ezért különböző ügyleteket köt az iskolában, átveri a diáktársait, lehúzza őket szerencsejátékban, és közben az összes diáklányt is az ujjai köré csavarja.

– Jó reggelt, ifjú kapitány! – üdvözölte Janette, és kihúzta neki a széket.

– Ne hívja így! – szólt rá Carswell apja anélkül, hogy felnézett volna. – Először ki kell érdemelnie a címet.

Janette rákacsintott Carswellre, elvette tőle a zakót, és a szék támlájára akasztotta.

Carswell visszamosolygott rá, majd leült.

– Jó reggelt, Janette!

– Máris hozom a palacsintát! – Tátogva azért hozzátette még, hogy kapitány, majd egy újabb kacsintás kíséretében a konyha felé vette az irányt.

Kate-tel is megpróbálkozik, eleinte csak azért, mert szüksége van rá, hogy segítsen neki matekból jobb jegyeket szerezni. Aztán kiderül, hogy már ekkor is volt Thorne lelke mélyén elrejtve egy becsületesebb úriember. Csak hát nagyon mélyen. És csak egy-egy ember tudta ezt belőle előhozni időnként. Például Kate, később pedig Cress.

Jókat derültem Thorne simlisségein, beszólásain, és annak ellenére, hogy volt némi dráma a történetben, ez mégis könnyednek, üdítőnek tűnt az előzőekhez képest. És kifejezetten szórakoztatónak.

Luna, a gyerekkínzás melegágya

Az Édes dalod e sötét éjen Cress gyerekkoráról szól. Megismerhetjük, hogyan élt a többi kagylóval elzárva, aztán pedig miként vitték fel először a műholdra, hogy ott évekig egyedül és magányosan tengődjön. Pusztán kilencévesen.

Ahogyan a fiatal Farkas miatt majd megszakadt a szívem, úgy Cress miatt is. Legszívesebben beugrottam volna a könyvbe, hogy kiszabadítsam onnan, és megölelgessem, aztán felneveljem. Luna konkrétan a gyerekkínzók paradicsoma, ott valahogy sosem bánnak jól egyetlen gyerekkel sem, és mindegyik így vagy úgy, de hatalmas, életre szóló traumákat kell, hogy átéljen.

Ha valaki ismer, akkor tudja rólam, hogy három téma visel meg igazán a valóságban és a történetekben is. A gyerekek és az állatok bántalmazása, szenvedése, halála, valamint a nemi erőszak (bárki ellen is követik el). Ezekről összeszoruló gyomorral olvasok mindig, és utána is még sokáig feszültnek érzem magam. Ez ebben az esetben is így volt.

De van egy mazochista énem, olvasás közben valahogy szeretek szenvedni. Mindig is úgy tartottam, hogy az a jó történet, ami hat az érzelmeimre (akár pozitívan, akár negatívan) és/vagy megmozgatja az agyamat. Ebben az esetben a történet érzelmileg nagyon feldúlt, úgyhogy kimondhatom: ez egy jó novella.

Egy életen át szeretni

A hercegnő és a palotaőr novellának már a címéből is nyilvánvaló, hogy ez Winter és Jacin története. Szintén bepillantást kaphatunk a gyerekkorukba, végigkövethetjük, mennyire szoros kapcsolat volt közöttük mindig is.

A kisgyerekkori részekben nagyon édesek voltak, imádtam, ahogy együtt játszottak, jókat mosolyogtam rajtuk. A tinédzserkori részek pedig, bár ténylegesen nem történt semmi a két karakter között, mégis romantikusak lettek. Ritka a valódi életben, amikor valaki már gyerekkorában megtalálja az Igazit, és egy egész életen át tényleg őt szereti, és időnként jó ilyesmiről olvasni. Mert ha drámai és nehéz is volt Winter és Jacin egymáshoz kötött sorsa, egyben mégis szép volt, és jólesett a lelkemnek látni őket együtt.

Imádtam ezt a sztorit, mert érzelmileg sok mindent adott. Édes volt, vicces, drámai, fájdalmas, romantikus. Talán ez a sztori váltotta ki belőlem a legtöbbféle érzést.

Az android „kis hableány”

A kis android volt a kötetben az egyetlen novella, ami egy olyan karakterről szólt, ami nem szerepelt az eredeti sorozatban. Ez először megijesztett, mert féltem tőle, hogy így nem fog annyira érdekelni, de szerencsére tévedtem.

Ez a novella egy A kis hableány-feldolgozás, amiben a főszereplő egy meghibásodott android. Star a hibájának köszönhetően elkezd érezni, beleszeret az egyik munkatársába, Dataranba, megmenti a fulladástól, aztán hogy a közelében lehessen, új testet ölt, amiben nem tud beszélni. Közben felbukkan egy női vetélytárs is, én pedig kíváncsian vártam, hogy a sztori az eredeti mese drámai végét választja-e, vagy pedig a Disney-változat happy endjét.

Természetesen nem árulom el, mi lett Star sorsa végül, de a történet egyszerre volt érdekes, az eredeti mese miatt nosztalgikus és megható.

Egyébként az AI elterjedése óta nagyon érdekel, hogy vajon a jövőben tényleg lesznek-e olyan robotok, amik képesek valamiféle érzésre, ha nem is pont úgy, ahogyan mi emberek, de hasonló módon. Szóval ez a történet alapvetően az érdeklődési körömbe vágott, ezért is szippantott be végül annak ellenére, hogy Star teljesen új karakter volt.

Ismétlés más szemszögből

A műszerész című novella Kai és Cinder első találkozását mutatja be, csak ezúttal Kai szemszögéből. És ez volt az a történet, ami a legkevésbé tetszett, és azt éreztem, nem tudott nekem semmi újat nyújtani. Lényegében, amit megtudtunk Kai szemszögéből (hogy Selene hercegnő után kutatott már Cinder felbukkanása előtt), azt már korábban az eredeti sztoriban is olvashattuk. És konkrétan a találkozás jelenete is benne volt a sorozat első könyvében.

Szóval hiába volt más a szemszög, lényegében mintha az első könyvbeli jelenetet olvastam volna újra, és így kicsit untam.

Esküvő a jövőben

A Valami régi, valami új című utolsó novella volt az egyetlen, ami nem a múltat mutatta be, hanem a jövőt. Itt már legyőzték Levanát, béke van a Föld és Luna között, és mindenki boldog és szerelmes. A történet is a szerelemről szól, pontosabban Farkas és Scarlet esküvőjéről.

Imádtam, hogy bepillantást nyerhettem abba, mi történt a karakterekkel az eredeti sorozat vége után. Jó volt mindenkit már felnőttként viszontlátni, boldogan, főképp egy ilyen romantikus helyzetben. Tetszett, hogy a kis csapat összefogott egy titkos meglepetés érdekében, és az is, ahogyan végrehajtották.

– Milyen volt az út? – suttogta Kai. Olyan közel állt, hogy Cinder úgy képzelte, még a szívverése keltette rezdüléseket is érzi kettejük között a levegőben.

– Jaj, hát sejtheted! – mormolta Cinder. – Thorne vezetett, úgyhogy halálközeli élmények sorozata. Milyen a császári élet?

– Jaj, hát sejtheted! Sajtótájékoztatók. Kabinetülések. Rajongók hada mindenhol.

– Szóval szintén halálközeli élmények sorozata?

A történet aranyos és vicces volt, főképp persze Iko, az androidlány, aki még mindig a kedvenc karakterem a történet világából. Jókat mosolyogtam olvasás közben, és bár könnyezni nem könnyeztem, de jólesett a lelkemnek az esküvő és az utána történő dolgok is.

Jó ötlet volt ezt a novellát megírni és betenni a könyv végére, mert egyfajta lezárást adott mind a kötetnek, mind az eredeti sorozatnak. Talán ez volt a második kedvencem történetem a kötetből.

Sokszínű, nosztalgikus és érdekes

Kilenc novellából nyolc igazán tetszett, ami szerintem nagyon jó arány. Megismerhettük a történetekből a karakterek múltját és jövőjét, a novellák témája és hangulata változatos volt, és elég sokféle érzést képesek voltak kiváltani belőlem a dühtől kezdve az együttérzésen át a boldogságig. Szerintem minőségi kiegészítő kötet volt, ami nemcsak nosztalgikus érzéseket adott, hanem valami pluszt is az eredeti sorozathoz.

🤯🤯🤯 5/3 – Ezek a novellák inkább az érzelmeimre hatottak, nem az agyamra, de azért bizonyos dolgokon mégis elgondolkoztam. Például Farkas kiképzése miatt a mi valóságunkban is létező gyerekkatonák sorsán.

🔥 5/1 – Erotikus jelenet egyáltalán nem volt a könyvben, viszont romantikus igen. De én ennek örültem, ezerszer szívesebben olvasok aranyos, romantikus jeleneteket, mint vad szeretkezőseket.

🤧🤧🤧 5/3 – Bár ez alapvetően nem egy sírós könyv, azért néhányszor sikerült könnyeket csalni a szemembe. Főképp, mikor gyerekek szenvedéséről kellett olvasnom, de Star története is meghatott.

💔💔 5/2 – Mivel egy történetet leszámítva a szomorúbb novellák esetében is tudtam, hogy miként alakul a karakterek sorsa, ezért a szívem nem igazán tört össze. Csak egyetlen esetben.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Simán teázós mese, én például citrusos-bodzás teát ittam az olvasása közben, szívből ajánlom, nagyon finom, és passzol a könyvhöz.

⭐⭐⭐⭐⭐ 5/5 – Egy novellát leszámítva, nagyon tetszett ez a novelláskötet. Sokszínű, ötletes, jól átgondolt, sokféle érzést adó történetek voltak benne.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Állomáslista:

Blogturné

09. 01. Kitablar

09. 03. Csak olvass!

09. 05. Readinspo

09. 07. Spirit Bliss Sárga könyves út

09. 09. Hagyjatok! Olvasok!

Női sorsok, tánc és zene (Mörk Leonóra: Táncórák Londonban)

Ezúttal a Jaffa kiadó négy csodás könyvét mutatjuk be nektek. Lesz köztük regény, novelláskötet és önfejlesztő könyv is. Tartsatok velünk, és a turné végén megnyerhetitek az egyik általatok választott kötetet.

Mindig is érdekeltek a női sorsok? Szeretsz régi korokban játszódó történeteket olvasni? És még feminista is vagy? Akkor ez a te könyved lesz! Mörk Leonóra a Táncórák Londonban című könyvében híres romantikus klasszikusok stílusát megidézve, mégis a modern idők szemüvegén keresztül meséli el nekünk Nell, a fiatal táncoslány, a feminista szemmel álomférfiként ábrázolt híres zeneszerző, Händel, valamint még egy csomó más női karakter életét.

Gyerekkori nosztalgia

A Jane Eyre volt életem első regénye hétéves koromban, és nagyon szerettem. Ahogyan sok más nők által írt, nőkről szóló klasszikust is. Most, a Táncórák Londonban-t olvasva ezek a történetek jutottak eszembe, és nosztalgikus érzés tört rám.

Ha nem tudnám, hogy Mörk Leonóra kortárs író, ezt a regényét olvasva simán elhinném róla, hogy egy híres, 18–19. századi szerző, a Brontë nővérek és Jane Austen kortársa. Nemcsak azt a stílust és nyelvezetet hozta tökéletesen, de jól visszaadta az adott kor miliőjét, valamint az apró részletekre is nagyon figyelt. Ezek miatt olyan, mintha az író maga is járt volna az adott korban, amiről írt.

Biztos vagyok benne, hogy rengeteg a 18. század elején íródott és ebben a időben játszódó regényt olvasott már élete során. Valamint abban is, hogy utánakutatott mindennek, hogy nagyon hiteles képet tudjon festeni nekünk a 18. század elejének Londonjáról, az akkor élt emberek öltözékéről, otthonáról, tárgyairól, életéről. Persze sok minden a fantáziája szüleménye a könyvben (például a női főszereplő, Nell is), de ezeket a dolgokat úgy ültette bele a történetbe, hogy olvasóként tökéletesen el tudtam hinni neki, ez pontosan így történt.

Engem olvasás közben teljesen beszippantott ez a világ, ez a kor. Szó szerint láttam magam előtt az eseményeket, az embereket, az öltözéküket, a parókáikat, a környezetüket, és arra gondoltam, hogy: „Ó, bárcsak tényleg filmként is láthatnám ezt a történetet!”

Egy feminista szemmel tökéletes férfi

Őszintén bevallom, bár gyerekkorom óta ismerem Händel jó pár művét, de az életéről lényegében semmit nem tudtam. Szóval olvasás közben fogalmam sem volt róla, hogy mi valós a leírtakból, és mit tett hozzá az író képzelete. Csak a könyv végén lévő utószóból tudtam meg ezzel kapcsolatban egy csomó mindent, többek között azt is, hogy Nell kitalált karakter, sosem létezett a valóságban.

Direkt nem is néztem utána Händel életének, míg olvastam, mert egyszerűen nem akartam tudni, hogy mi fog történni. És örülök neki, hogy teljesen tudatlanul olvashattam el a történetet, mert így szinte az utolsó oldalig izgulhattam, hogy vajon mi is lesz a vége... És szó szerint izgultam, mert nagyon szerettem volna, ha Nell és Händel valahogy együtt maradnak, de végig volt egy olyan érzésem, hogy ez nem így fog alakulni. (Természetesen, hogy a megérzésem helyes volt-e, nem árulom el, izguljátok végig ti is a regényt.)

Csak újabban kezdte megtanulni a leckét, hogy egy férfiak uralta világban a nők elvesznek, ha nem támogatják egymást.

Nem tudom, hogy a valóságban Händel milyen férfi, milyen ember lehetett, de őszintén szólva ez nem is fontos szerintem. Az biztos, hogy a regényben egy feminista vágyálom. Konkrétan picit szerelmes lettem belé. Gondoskodó, kedves, megérti a nők problémáit, próbál segíteni nekik, támogatja őket, és cserébe nem vár el semmit. Lényegében Nell-lel is ezt tette már akkor, amikor a lány alig pár órás csecsemő volt. Pedig nem az ő felelőssége volt a baba, semmi köze nem volt hozzá azon kívül, hogy véletlenül pont ő talált rá, és azon kívül, hogy jót cselekedett, haszna sem volt a tetteiből. De Nellen kívül több nő is van a környezetében, akit a munkájában vagy emberként támogatott teljesen önzetlenül.

A gondolatai is végig azt bizonyították, hogy megérti a nők gondjait, fájdalmát, és dühös, amikor arról hall, hogy a férfiak miként teszik pokollá a nők életét, hogyan élnek vissza a hatalmukkal.

Női sorsok

Bár a történet női főszereplője Nell, mellette más nők életébe is bepillantást nyerhetünk. Van, akiébe részletesen, van, akiébe rövidebben, mégis mindig velősen.

Először is ott van Nell édesanyja, aki cselédlányként dolgozott Lord Ashdonnál (aki Händel egyik barátja). A férfi elcsábította, mint oly sok más fiatal lányt korábban, teherbe ejtette, aztán cserben hagyta őt és a saját gyerekét is. A történetét részletesen végigkövethetjük egy külön fejezetben, általa pedig bepillantást nyerhetünk abba, hogy hogyan bántak a gazdag férfiak a szép, de szegény fiatal lányokkal. Valamint abba is, hogy mi várt ezekre a fiatal lányokra, ha teherbe estek leányanyaként (illegális abortusz vagy szegénysor, megvetés, nyomor, prostitúció és korai halál).

Ashdon pont az ellenkezője volt Händelnek. Egy egoista, nőcsábász, felelőtlen ficsúr, akinek a nők csak használati tárgyak voltak. Örültem, mikor Händel rádöbbent erre, és szembeszállt vele. És annak is, hogy a már felnőtt Nell előtt nem próbálta tagadni, hogy az apja egy utolsó s*ggfej volt. Mert bár tévesen azt szokták mondani, hogy „Halottról jót vagy semmit.”, de én hiszek az eredeti jelentésben: „Halottról jól (vagyis igazat) vagy semmit.”

Nagyon érdekes karakter volt még Mrs. Luker, először Ashdon, majd Händel házvezetőnője, valamint Nell fogadott nénikéje. Ő azokat a nőket testesíti meg, akik sosem mennek férjhez, nincsenek gyerekeik, ehelyett inkább a munkájuknak élnek: mások szolgálatának. De hiába szolgálnak másokat, nem hódolnak be senkinek, és ha az a helyes, szembemennek a főnökük utasításával.

– Anyám mindig azt mondogatta, lányom, figyelj oda, ha tanulhatsz valamit, mert sosem tudhatod, mikor veszed hasznát!

Rengeteg fontos női karakter volt még a történetben, akikről oldalakat lehetne írni. Szolgálók, egy prostituált, egy abortuszokat is végző bába, egy táncosnő, valamint Händel édesanyja, Nell nevelőanyja és nagyanyja. Ők mind apró szerepeket kaptak, néhány jelenetet, mégis mindegyiküknek nagy jelentősége volt. Ugyanis mindegyik női karakter egy bizonyos nőtípust, női személyiséget jelenített meg, valamint egy-egy női problémát vagy életutat mutatott be. Tetszett, hogy nem mind voltak szimpatikusak (pl. Nell nagyanyja), vagyis nem az volt a történet lényege, hogy minden férfi rossz, minden nő jó. Hanem egyszerűen csak be lett mutatva egy férfiak uralta, patriarchális társadalom, amiben vannak jó és kevésbé jó férfiak és nők is, de cáfolhatatlan tény, hogy a legtöbb nő szenved benne.

Dobozok a dobozban

A regény nemcsak Nell életét és a Händellel való kapcsolatát mutatja be, hanem időugrásokkal külön fejezetekben megismerhetjük Händel testvéreit, Nell valódi édesanyjának szomorú sorsát, valamint a nevelőszüleinek, főképp a nevelőapjának az életét.

Kicsit olyan volt a regény felépítése, mint mikor egy nagy ajándékdobozba beteszel egy csomó kisebb dobozkát. Én érdeklődve bontogattam ki mindegyiket, és bár ezek a kis köztes sztorik rövidek voltak, mégis kerek egész történeteknek éreztem őket. És nagyon élveztem az összeset.

Szerintem jó ötlet volt, hogy nem lineárisan haladtunk az időben és a cselekményben. Egyfelől, mert tényleg érdekesek voltak ezek a köztes sztorik, másfelől, mert így azt is mindig vártam, hogy lesz-e még belőlük, és ha igen, az kikről fog szólni, meg azt is, hogy visszatérjünk Nell és Händel fő szálához, hogy megtudjam, mi történik velük a történet jelenében. Szóval olvasás közben végig izgatottan várakoztam hol erre, hol arra.

A feminista és a romantikus énem véres harca

Szinte attól a perctől, hogy Händel életébe visszatért a már felnőtt Nell, teljesen nyilvánvaló volt, hogy szerelmes a fiatal lányba. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mennyire fog visszaélni azzal, hogy Nell is odavan érte. Hogy vajon enged-e a csábításnak, vagy fontosabb lesz számára a lány tisztessége, boldogsága, jövője, mint a saját érzései és vágyai.

A feminista énem és a romantikus énem véres csatákat vívott a fejemben és a lelkemben olvasás közben. A feminista énem azt akarta, hogy a könyv tanulsága ne az legyen, hogy a nő legfőbb boldogságát a szerelem, a házasság és a gyerekek jelentik. Vagyis Nell sorsa ne az legyen, hogy hozzámegy Händelhez, gyerekeket szül neki, és lemond a táncról, hiszen az Nell szenvedélye. A romantikus énem viszont nem akarta, hogy Nell és Händel elszakadjanak egymástól. Arra vágyott, hogy szerelmük kiteljesedhessen, csak ne a klasszikus „házasság, gyerekek, a nő feladta a karrierjét” módon.

– Te vagy az, Nell? – nézett fel az ajtónyílásra. – Nem féltsz, hogy elkapod tőlem a betegséget?

– Nem, maestro – lépett közelebb a lány. – Már voltam himlős gyerekkoromban, kétszer nem lehet megkapni. De ha nem lettem volna, akkor sem félnék.

A férfi szemébe melegség költözött, mire Nellnek az arcába futott a vér. Nyelt egyet, majd a zavarát leküzdve felemelte a borosüvegeket, és elmagyarázta, őrajta hogyan segített annak idején a hideg.

– Ha megengedi, maestro, kipróbálhatnánk.

– Miért is ne? – legyintett a muzsikus. – Ennél, ami most van, minden csak jobb lehet. Csinálj velem, amit akarsz.

Ugyan elanyátlanodott állapota kizárta, hogy az utolsó mondatot flörtölésnek szánta volna, Nell mégis ugrándozó szívvel látott munkához.

A történet az agyamat is megmozgatta, mert olvasás közben végig azon gondolkoztam, hogy én vajon nőként hogyan döntenék: szerelem vagy az a valami, ami életem szenvedélyét jelenti (esetemben az írás)? És őszintén bevallom, a feminista nézeteim ellenére fogalmam sincs, mit tennék. Nem biztos, hogy az írás miatt el tudnék engedni egy olyan férfit, mint a könyvbeli Händel. De az írást sem tudnám végleg abbahagyni, mert anélkül nem lehetnék teljesen önmagam. Magamat ismerve inkább valami középutat próbálnék keresni, aminek köszönhetően folytathatnám az írói „karrieremet”, de mellette a férfit sem veszíteném el. Mohó vagyok, mindent akarnék egyszerre.

Az író döntése, hogy miként zárta le a történetet, bizonyos szempontból fájt, más szempontból meg úgy érzem, hogy tökéletes volt. Szóval a keserédes érzés ellenére elégedett voltam vele.

Egy feminista „klasszikus”

Engem nagyon megfogott a könyv klasszikus romantikus regényeket idéző stílusa. Imádtam Händel karakterét, feminista szemmel nézve ő volt a tökéletes férfi, és kicsit bele is szerettem olvasás közben. De a nők is nagy hangsúlyt kaptak a történetben. Nemcsak Nell, hanem még sok más női karakter is. Általuk megismerhettem, milyen élete volt abban a korban a nőknek, miktől szenvedtek, milyen gondjaik voltak, hogyan éltek. Több regényt is olvastam már Mörk Leonórától, de ez volt eddig a kedvencem, mert teljesen beszippantott a történet, minden egyes szavát imádtam.

🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Olvasás közben folyamatosan azon gondolkoztam, hogy vajon én mit tennék Nell helyében. A szerelmet vagy életem szenvedélyét választanám inkább? Ez egy olyan kérdés, amin még sokáig töprengeni fogok.

🔥🔥🔥🔥🔥 5/5 – Nem található konkrét szexjelenet a könyvben, mégis kénytelen vagyok 5 pontot adni, mert volt egyfajta régimódi erotikus vibrálása a történetnek. Olyan, amiben a nő és a férfi egymásra néz, és olvasóként jobban elakad ettől a lélegzeted, mintha részletesen megírt erotikus jelenetet olvasnál.

🤧 5/1 – Bár voltak szomorú jelenetek a könyvben, de nem sírtam rajta.

💔💔💔 5/3 – Azért adtam három pontot, mert a feminista és a romantikus énem közül az egyiknek piciként összetört a szíve, a másik viszont teljesen elégedett volt. Mivel nem akarom elárulni, mi lett a történet vége, így nem mondom meg, melyik énemnek okozott lelki sebeket a könyv.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Ó, igen, ez határozottan egy teázós könyv. És mivel Londonban játszódik, igyunk közben brit módra teát, vagyis tejjel.

🎵🎵🎵🎵🎵 5/5 – Imádtam ezt a regényt, teljesen magába szippantott, és bárcsak megnézhetném filmként is...

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ezúttal a Jaffa kiadó szerzőit kell felismernetek a könyvcímeik alapján. Nincs más feladatotok, csak hogy beírjátok az adott író nevét a Tally megfelelő helyére.

(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Címek a játékhoz:

Digitális fenevadak - Toxikus tartalmak a virtuális térben,

Feketeleves - Toxikus összetevők az élelmiszerekben,

A szépségápolás sötét titkai

Állomáslista:

Blogturné

08. 25. Spirit Bliss Sárga könyves út – Ezüstszélű felhők

08. 27. Könyv és más – Napfénykór

08. 30. Spirit Bliss Sárga könyves út – Táncórák Londonban

09. 02. Könyv és más – Örökké erősen gyakorlókönyv

Kényszerű és sorsszerű kötelékek hálójában (Sable Sorensen: A farkas köteléke – Blogturné)

A Maxim Kiadó jóvoltából végre magyarul is olvasható Sable Sorensen regénye, a Dire Bound – A farkas köteléke. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják ezt a sötét, feszültséggel és mágiával teli fantasytörténetet, ahol Meryn kénytelen mindent kockára tenni azért, hogy megmentse elrabolt kishúgát.

Tartsatok velünk a turné állomásain, lessetek be a kulisszák mögé, ismerjétek meg a rémfarkasok és az elit harcosok küzdelmét, és játsszatok a kiadó által felajánlott nyereménykönyvért!

Szeretitek a Roxfortot és Az éhezők viadala-sorozat arénáit? Odavagytok a Trónok harca udvari intrikáiért, durva és meglepő vérengzéseiért és fülledt szexjeleneteiért? Nos, ebben a könyvben ezt a hármat egyszerre megkaphatjátok. A főszereplő ugyanis bekerül a Társultak akadémiájára, ahol nemcsak az ellenségeivel kell szó szerint élet-halál harcot vívnia a vizsgáin, hanem a barátaival is. Közben pedig rá kell jönnie, hogy vajon miként van benne a húga elrablásában a király keze, mi áll a Szipolyokkal folytatott háború hátterében, és vajon kiben bízhat a körülötte lévő emberek közül.

Amikor a külcsín és a belbecs egyensúlyban van

A könyv Dream Deluxe-kiadása egyszerűen gyönyörű. Nem elég, hogy élfestett, de a borító belsején elöl és hátul is egy-egy gyönyörű illusztráció található. Az elülsőn Meryn és a rémfarkasa, Anassa található az egyik halálos próbatétel közben, a hátulsón pedig Meryn és a Deamon falka alfája, Stark látható az egyik különórai harc közben. Mindkettő gyönyörű, és jól visszaadja mind a karaktereket, mind a történet hangulatát.

Ezenkívül a könyv elejébe ragasztott kis átlátszó tokban van két illusztrált kártyácska. Az egyiken a könyv eleji illusztrációról Anassa feje látható, a másikon a könyv végi illusztrációról Meryn és Stark feje és felső teste.

Ezzel nem érnek véget a könyvet feldobó érdekességek, ugyanis a könyv elejében van egy kis angol nyelvű, kézírásos levél a szerzőktől. Igen, többes számban, ugyanis, mint kiderült, a Sable Sorensen név mögött két író húzódik meg, akik együttes fantáziával és munkával alkották meg ezt a történetet. Valamint kapunk egy szép világtérképet és egy lejátszási listát is a könyv elején, a végén pedig felvázolják nekünk a falkák felépítését, és segít nekünk egy szószedet és egy karakterlista is történet megértésében.

A legnagyobb extra azonban egy külön novella a kötet legvégén, ami Stark szemszögéből mutatja be a könyv eleji történéseket. Ezt a novellát mindenképpen csak azután olvassátok el, ha már a regénnyel végeztetek, mert erősen spoileres, és lelő több nagy csavart is a történetből!

Szóval mint láthatjátok a külcsínre nagyon adtak, amikor ezt a történetet könyv formába öntötték, de szerencsére a belbecs is legalább ennyire értékes, ha nem még inkább.

A történet izgalmas, érdekes, fordulatos. Az elejétől kezdve vannak benne olyan rejtélyek, amik felkeltik az ember érdeklődését. Olvasás közben én is próbáltam rájönni, mi is folyik pontosan az országban, a fronton, az udvarban. De még amikor éreztem is valamivel vagy valakivel kapcsolatban, hogy nagyon nem stimmelnek a dolgok körülötte, akkor sem igazán tudtam összerakni, hogy miért érzek így. Több olyan nagy csavar is volt a sztoriban, amire számíthattam volna, mert voltak rá jelek, ám valahogy mégis meglepett.

És nincs is jobb történet annál, mint mikor valami logikus, de mégis képes meglepni olvasóként.

Falka vagy ellenségek

Nagyon érdekes és egyedi volt az, ahogyan az írók kitalálták a Társultak és a falkák működését. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen Társulás azzal jár, hogy onnantól kezdve te és a farkasod két test, egy lélek vagytok. Meghalnátok egymásért, tökéletesen megbíztok egymásban, és sosem ártanátok a másiknak. És így van ez a falkák esetében is, már akkor is, amikor még újonc, vagyis Nyerstárs vagy. Véditek egymás hátát, mert tudjátok, hogy a harctéren a Szipolyokkal szemben is csak egymásra számíthattok majd.

De nem, itt mégsem így működnek a dolgok. A Nyerstársak egy része semleges veled, mások ki akarnak iktatni, és csak egy-két ember van, aki barátféle, de bennük sem biztos, hogy mindig bízhatsz. A farkasok pedig bármikor széttéphetnek, még a saját Társult farkasod is. Mind a farkasok, mind a lovasaik, mind az udvar tagjai teljesen normálisnak, sőt, egyesek szórakoztatónak találják, hogy a Társulási Próbák során a fiataloknak egymást kell ölniük, ahogyan azt is, hogy egyfajta szexuális játékként használják őket.

Szóval ez nem teljesen olyan, mint a Roxfort, ahol persze, vannak ellenségeid, és veszélyek is várnak rád, de azért mégis csak barátok és védelmezők között vagy nagyrészt. Ez inkább olyan, mintha bedobtak volna egy kígyófészekbe, ahol bármikor bárki halálra marhat.

És pont ezért volt izgalmas ez a történet. Voltak benne egész kedvelhetőnek tűnő karakterek is, de olvasás közben féltem tényleg megkedvelni őket, mert mindig bennem volt, hogy 1. bármikor elárulhatnak, 2. bármikor meghalhatnak. Ez pedig egyfajta feszültséggel töltötte meg a történetet, de számomra pozitív értelemben. Mert olvasás közben folyamatosan azon izgultam, hogy mi fog történni a következő pillanatban.

Családi kapcsolatok

A történetben érdekes családi kapcsolatokról olvashatunk. Egyfelől ott van Meryn, az anyja és a húga, akik szegények, a problémájuk annyi, mint égen a csillag, mégis szeretik egymást, összetartanak, gondoskodnak egymásról (még a mentális beteg anya is, amikor épp tisztább az elméje). Merynt lényegében az egész könyvben csak és kizárólag az a cél hajtja, hogy megmentse a kishúgát, Saelát.

Aztán ott van Lee apja. Erről a kapocsról spoiler nélkül csak keveset mondhatok, de az biztos, hogy a férfi nem túl szimpatikus személyiség, és cseppnyi szeretetkapcsolat sincs közöttük. Mindenben pont az ellenkezőjét testesítik meg, mint Merynék.

A Társultak között pedig van egy ikerpár is, Izabel és Venna. Venna hallássérült, és nagyon szoros kötelék fűzi a testvéréhez. Emiatt ők értik meg a legjobban Meryn valódi célját, a húga megmentését. Mert bármikor megtennék ugyanazt az ikertestvérükért, amit Meryn Saeláért. Talán ez a testvéri kapocs az, ami miatt jó barátjai is lesznek Merynnek. Bár aggódtam, hogy majd egyszer esetleg csalódnom kell bennük, de közben reménykedtem is, hogy valóban igaz barátoknak bizonyulnak.

Látszólagos hibákból precíz, tökéletesen megalkotott kép

A történet legelejétől voltak olyan apróságok a cselekményben, amiket elsőre nem igazán értettem, valahogy nem állt össze a kép velük kapcsolatban. Nem értettem például, hogy az írók miért alkották meg úgy Meryn és a farkasok karakterét, hogy időnként elbizonytalanodjak abban, vajon tényleg ők-e a „jófiúk”. Meryn ugyanis néha szélsőségesen, szinte pszichopata módon agresszív volt. És a farkasoknak is voltak pillanataik, amikor azt gondoltam, hogy kötelék ide vagy oda, megbízhatatlan, vérszomjas szörnyek, akik lényegében bármikor képesek végezni a társult lovasaikkal is, még úgy is, hogy tudják, vele fognak halni a kötelék felbomlásakor.

Még csak nem is azzal volt a problémám, hogy bántottak másokat, vagy épp öltek. Egyfelől a farkasokat tekinthetjük vadállatoknak, amiket meg lehet viszonylag szelídíteni, de teljesen megbízni sosem lehet bennük, mert az ösztöneik bármikor fellángolhatnak. Másfelől harc közben, vagy ha épp a húgodat próbálod megmenteni, érthető, hogy teszel agresszív, durva dolgokat. A gondom inkább azzal volt, hogy mind Meryn, mind a farkasok szó szerint élvezték időnként mások kínzását, fájdalmát, halálát. És ezzel sokáig nem tudtam mit kezdeni, egyszerűen emiatt nem tudtam bízni sem Merynben, sem Anassában, sem a falkatagokban, sem a többi farkasban.

Azt is értetlenül figyeltem, hogy az írók megalkották a tökéletesen gondoskodó, támogató férfi karaktert, valószínűleg csak azért, hogy aztán Meryn helyette végül a bunkónak tűnő, de nagyon szexi másik pasit válassza majd.

– Te aggódsz miattam?

Stark felhorkant.

– Soha. Te magad vagy a veszély. Bárki, aki képtelen ezt felismerni, megérdemli, ami lesz vele.

És még jó pár ehhez hasonló kisebb-nagyobb furcsaság volt a történetben, amiről elsőre azt gondoltam, hogy írói hibák. De NEM!

Ahogy a könyv végén jöttek a fordulatok, minden tökéletesen a helyére került. Én pedig rájöttem, hogy a furcsaságok nem véletlenül, írói hibából sikerültek furcsának. Ezek mind tökéletesen kidolgozott nyomok voltak, amik elvezettek a végkifejlethez. És ezt az írói csavart egyszerűen zseniálisnak gondolom.

Szóval ha belekezdtek a könyvbe, és valamit furcsának találtok elsőre, ne higgyétek azt, hogy véletlen írói hiba, hanem kezdjetek gyanakodni, és próbáljatok rájönni, hogy mit is jelenthet valójában.

Először az erotikus részekkel sem voltam kibékülve. Egyfelől az én ízlésemnek kicsit sok volt belőlük, azt gondoltam, elég lett volna csak egy-kettő. Másfelől furcsa volt a nagyon védelmező, nagyon támogató Leet az erotikus jelenetek közben birtoklónak, uralónak, szinte durvának látni. Valahogy rossz érzésem volt ettől. De úgy voltam vele, hogy ez egyéni preferencia, ha Merynnek tetszik ez, és tényleg élvezi, márpedig nyilvánvalóan így volt, akkor én aztán nem ítélkezem. Csak hát, ez nem az én ízlésem, és kész.

Aztán ezzel is úgy jártam, hogy eljutottam a történet végére, és rá kellett döbbennem, hogy minden egyes szexjelenetnek jelentősége volt a sztoriban. Nemcsak random bedobálták őket az írók, mert úgyis ez kell a célközönségnek, hanem oka volt, mindegyik ilyen jelenetnek, és annak is, hogy mik történtek az adott jelenetekben. Szóval utólag ezzel kapcsolatban is rájöttem, hogy én tévedtem, és az írók döntései teljesen jogosak és logikusak voltak.

Titkok és rejtélyek

Amikor belekezdtem a könyvbe, azt hittem, hogy ez egy szimpla kis sztori lesz arról, hogy Meryn miként próbálja visszaszerezni a Csenők által a Szipolyok számára elrabolt kishúgát, miközben Társult válik belőle egy hosszú képzés során. Nyilvánvalónak tűnt, ki az ellenség, mi a feladat, és hogyan lehet eljutni a célig.

Aztán ahogy haladtam az oldalakkal, egyre több rejtély akadt, ami arra utalt, hogy ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. Például, ha a Csenők évek óta egyre több és több közrendű gyereket rabolnak a Szipolyoknak, akkor más városok közrendűi, valamint a Társultak vezetői miért nem tudják még azt sem, hogy kik a Csenők? Miért kezd el Meryn is ugyanúgy hallucinálni, ahogyan az anyja tette korábban? Anassa miért titkolózik Meryn előtt? Miért nem kedveli Meryn fiúját, Lee-t, és ennek ellenére miért támogatja a férfi legfőbb közös tervét Merynnel? Miért nem tudnak a fronton lévő Szipolyok az elrabolt gyerekekről, ha a Csenők elvileg nekik rabolják őket?

A szomszédaim és én mindvégig megvetettük a Társultakat. Azonban nem ők az ellenség. Mindent összevetve ők – mi – is csak a király játékszerei vagyunk, akiket felhasználhat, aztán meg elhajíthat. Játékkatonák, akiket a Szipolyok elé lökhet. Játékgladiátorok, akik a gazdag nemesek szórakoztatására küzdhetnek.

Játékkísérők, akikkel ágyba bújhatnak, és aztán megszabadulhatnak tőlük.

A közrendűeknek nem lenne szabad megvetni a Társultakat. A nemeseket kéne megvetniük... és a királyt.

Ezerféle elmélet jutott eszembe, de két főbb ötletem támadt a nyomok alapján. Az egyik, hogy Meryn örökölte az anyja mentális betegségét, és ki fog derülni, hogy lényegében a regény cselekményét egészében vagy részleteiben csak hallucinálta. A Csenők, a húga elrablása, talán még a Társultak és Anassa is csak a fejében létezik. Ez mondjuk, elég durva csavar lett volna, úgyhogy kevés esélyt adtam rá, de mégis valahogy esélyesnek tartottam.

A másik elméletem azon alapult, hogy a Szipolyok képesek hallucinációkat küldeni az emberekre, manipulálni az emlékeiket, és hasonlók. És felmerült bennem, hogy mi van, ha Merynt már rég elfogták, és a regény cselekménye csak a Szipolyok okozta hallucináció. Ez azért is merült fel bennem, mert Meryn sokszor teljesen rosszul látta és értelmezte maga körül a dolgokat. Úgy vélte, hogy valaki gyűlöli őt, és meg akarja ölni, miközben nekem olvasóként nyilvánvaló volt, hogy pont védeni akarja. Anassáról is azt gondolta, hogy a farkas nem akarja őt elfogadni, direkt szivatja, kizárja őt a közös elméjükből, miközben nekem szintén nyilvánvaló volt, hogy Meryn hozzáállása a rossz, ő az, aki elutasítja Anassát, miatta nem működik rendesen a köztük lévő kapocs. Szóval néha kicsit olyan volt, mintha Meryn egy alternatív valóságot látott volna maga körül, nem az igazit.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mi fog végül kiderülni, és logikusnak találom-e majd. És azt kell mondanom, hogy igen, hála az égnek, minden egyes rejtélyre teljesen logikus, és nagyon érdekes választ kaptam.

Tökéletes kirakós

Ez egy nagyon fordulatos, izgalmas, kalandos történet volt, amiben minden, ami elsőre furcsának vagy egyenesen hibának látszott, végül logikus magyarázatot kapott. Az utolsó fejezetekben az összes kirakós darabka szépen a helyére került, teljes, tökéletes képet nyújtva. Szerintem zseniálisan kidolgozott történet, aminek nagyon-nagyon várom a folytatását.

🤯🤯🤯🤯🤯5/5 – Olvasás közben folyamatosan pörgött az agyam. Sok dolgot furcsának találtam, de nem igazán tudtam, hogy miért is. Próbáltam kitalálni, hogy ki mit titkol, mi acélja, kik a Csenők, mit jelentenek Meryn látomásai, és hová lett a húga. Ezerféle kérdés zakatolt a fejemben, hogy aztán a történet végén rendesen földhöz vágjanak a csavarok.

🔥🔥🔥🔥🔥 5/5 – Volt benne bőven erotikus jelenet. És bár nem az én ízlésemnek megfelelőek, de utólag, a fordulatokat ismerve úgy gondolom, hogy mindegyikre szükség volt, és tökéletesen érthető, hogy miért úgy történtek meg, ahogy.

🤧🤧 5/2 – Egyszer könnyeztem a történet során, amikor Meryn először látta viszont bizonyos körülmények között a húgát. Nem mondom el, mikor, hogyan, de az egy pityergős jelenet volt.

💔💔💔💔 5/4 – A szívem körülbelül milliószor darabokra tört olvasás közben különféle okokból. Amikor olyan követett el árulást, akit az elején kedveltem, vagy amikor olyan halt meg, aki szerintem nem érdemelte meg. És szinte végig átéreztem Meryn fájdalmát is a húga eltűnése miatt, valamint a dühét, hogy a Társultak, a nemesek és a király annyira semmibe veszik a sajátjaik életét, és a gyilkosságot szükséges rosszként, vagy egyenesen szórakozásként kezelik.

🍵🍵 5/2 – Nos, ez egy annyira pörgős, csavaros, meglepő sztori, hogy nem nagyon ajánlom a teaivást közben, mert kár lenne egy-egy ütős fordulatnál kiköpni.

🐺🐺🐺🐺🐺 5/5 – Mivel utólag minden teljesen összeállt a cselekményben és a karakterek személyiségét tekintve is, szerintem ez egy zseniálisan kidolgozott, izgalmas, fordulatos történet, amit érdemes elolvasni, és aminek remélhetőleg minél hamarabb érkezik a folytatása.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Kik mások is lehetnének mostani játékunk főszereplői, mint a farkasok? Minden állomáson találtok egy képet, ami valamelyik híres rémfarkast, vérfarkast vagy farkasalakot tartalmazza. Nektek nincs más dolgotok, mint kitalálni a farkas nevét és beírni a Tally megfelelő sorába.

(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kép a játékhoz:

Állomáslista:

Blogturné

08. 24. Kelly és Lupi olvas

08. 29. Spirit Bliss Sárga könyves út

08. 30. Dreamworld