Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2010. május 19., szerda

Démoni érintés - 5. fejezet

5. fejezet





A mellkasomra szorított kézzel ziháltam az ijedtségtől, miközben elkerekedett szemekkel bámultam a földön heverő szívre. Vajon emberi? Mire kellhet Casimirnak? Miféle sötét dolgokat folytathat idelent? És ki lehet még benne ezekben? – néztem fel az ajtóban álldogáló Keith-re. Mikor egy lépést tett felém, önkéntelenül hátrálni kezdtem, mire megtorpant és felemelte a kezeit.

- Nyugalom… Gondolom, megijesztett ez az egész… - pillantott a véres padló felé. – Ez nem az, amire gondolsz.

- Honnan tudod, mire gondolok? – szorultak ökölbe a kezeim. Valamiért, nem tudtam volna elképzelni, hogy Keith bármilyen módon árthat nekem, de az ösztöneim hozzászoktak a védekezéshez.

- Fortyogó üst, állati szív, és egy titkos szoba… Szerintem, mindenki ugyanarra gondolna – vonta meg a vállát, de az arcán látszott, hogy mennyire feszült. A földön heverő szervre meredtem. Szóval, csak állati eredetű lenne? – De ez itt nem boszorkányság, hidd el! Színtiszta tudomány. Casimir jó ember. Segít azoknak, akiknek nincs pénze egy igazi orvosnak mondott kuruzslóra. Sosem ártott még senkinek, és sosem kért semmit cserébe a segítségért. Ha mások megtudják ezt – mutatott körbe. -, nem fogja megvédeni a családja hírneve. Sokan úgy gondolják, hogy ha Casimir nem létezne, jobban ki tudnák zsigerelni a környéken élőket, és örömmel látnák őt a máglyán. Lényegtelen lenne, hogy valójában mit tesz, meg sem hallgatnák az igazságot. Ha ez kiderülne… - borzongott meg, nekem pedig nagyot kellett nyelnem a gondolattól. – Ígérd meg, hogy nem beszélsz erről senkinek! – lépett elém még mielőtt ismét elhátrálhattam volna előle, és megragadta a vállaimat. A tekintete könyörögve fúródott az enyémbe. – Esküdj, kérlek!

- Esküszöm… - suttogtam magam elé anélkül, hogy valójában felfogtam volna, mit is teszek. Egy másodpercig csak álltunk mozdulatlanul, aztán Keith mély levegőt véve eleresztett.

- Köszönöm… - nézett körbe zavartan. – Casimir olyan, mint a testvérem. Ha bármi baja esne… - túrt a hajába.

- Nem fogok szólni senkinek sem – ismételtem meg, miközben Keith keze után nyúltam és megfogtam. Ahogy megérintettem, meglepetten pillantott rám. Talán, a hasznomra fordíthatnám ezt az ígéretet. Ha Keith és Casimir megbízna bennem… Ha ott lennék mellettük, és felügyelem mindazt, amit csinálnak… - Segíteni szeretnék nektek, csak avassatok be – kértem. – Értek egy kicsit a betegápoláshoz, bár a vért nem igazán bírom – ismertem be. – De a hasznotokra lehetnék. És más emberek hasznára.

- Komolyan… segíteni akarsz? – Keith szemöldöke a magasba szaladt a döbbenettől. – Nem – rázta meg a fejét. – Már az is épp elég veszélyes, hogy tudsz erről. Nem hagyhatom, hogy velünk együtt gyere a halálba, ha véletlenül lebuknánk.

- Tudok vigyázni magamra! – húztam fel az orromat. Payton pont így kezelt otthon – mintha gyenge lennék, aki semmire sem jó. Egy nő, akit védeni kell, mert képtelen a harcra. Az egyetlen különbség az volt, hogy Payton mindezt rosszindulatúan közölte velem, míg Keith valóban aggódott értem.

- Lehet… De a családunkhoz tartozol, és kötelességünk megóvni téged – guggolt le, és egy zsebkendőt előhúzva visszatette a szívet a dobozkába.

- Ha a családotokhoz tartozom, akkor nekem pedig kötelességem segíteni nektek! – fordítottam ellene a szavait. Sóhajtva egyenesedett fel, de nem nézett rám.

- Ez nem ilyen egyszerű… - csóválta meg a fejét, miközben az asztalra tette az állati szervet. – Majd később megbeszéljük. Csak valamit itt felejtettünk, azért jöttem vissza. Casimir már vár rám – jutott eszébe hirtelen. A szemben lévő polchoz sietett, és gyorsan lekapott róla egy üvegcsét. Sokszor segíthetett Casimirnek, mert elsőre tudta, hová kell nyúlnia, és nem is ellenőrizte, hogy mit vesz magához.

- Veled megyek! – jelentettem ki.

- Dehogy jössz! – rázta meg hevesen a fejét, majd kiterelt az ajtón. Magában hümmögve tette vissza a lakatot az ajtóra, miközben én toporogva várakoztam mögötte. – Hogy tudtad kinyitni a lakatot? – elmélkedett el, bár volt egy olyan érzésem, hogy a kíváncsisága mellett az is közrejátszik, hogy el akarja terelni a figyelmemet.

- Hajtűvel – vontam meg a vállamat. – De akkor is veled megyek – eredtem azonnal a nyomába, mikor elindult. Botladozva próbáltam lépést tartani vele, de a végén séta helyett lassú kocogásra kellett váltanom. – Na, várj már… meg… - lihegtem, mikor végre kiértünk a sötét folyosókról, és végső kétségbeesésemben belekapaszkodtam a karjába. Pár másodpercig próbált úgy tenni, mintha nem lógnék rajta, mint kabát a fogason, de végül megállt, és bosszús arccal fordult felém.

- Miért akarsz mindenáron bajba kerülni? – morogta felém. A homlokán megjelent egy apró ránc, amit eddig még nem vettem észre, és ami nem illett a kisfiús vonásaihoz.

- Hát, én már csak ilyen vagyok… - tártam szét a karomat. – Mit ér az élet egy kis izgalom nélkül? – vigyorodtam el remélve, hogy ezzel oldom majd egy kicsit a feszültséget, de arra a reakcióra, amit ez kiváltott Keith-ből, egyáltalán nem számítottam. Halkan felsikkantottam, mikor megragadta a karomat, és maga után húzott a lépcső takarásába.

- Ez nem játék, az isten szerelmére! – csattant fel, miközben ujjai kissé fájóan szorították a karomat.

- Áu – nyögtem fel, mire a vonásaira kiült a felismerés, és azonnal elengedett.

- Sajnálom – mentegetőzött. – De te nem láttad azt a sok szörnyűséget… Lucinda édesanyja, a szüleim, egy csomó ártatlan ember… Mind-mind ennek az álszent ostobaságnak az áldozatai.

- A szüleid? – kérdeztem vissza.

- Casimir nem mondta el? – lepődött meg. – Azt hittem, hogy… - hajtotta le a fejét, aztán ismét felnézett rám, és szomorúság ült a tekintetében. – A szüleim egy járványban haltak meg pár éve. Mansfield püspök elkeríttette a fertőzötteket, és nem engedte, hogy bárki segítsen rajtuk. Casimir hiába mondta, hogy van ellenszer, nem figyelt rá. Őrök vigyáztak, hogy senki se juthasson be a fertőzött területre – vagy juthasson onnan ki -, de Casimir végül a sokadik próbálkozásra kicselezte őket. Még időben érkezett, hogy rajtam és néhány szerencsétlenen segítsen, de egy csomó ember és a családom… - akadt el a férfihang. Fél percig csend volt, de nem akartam siettetni Keith-t a történet folytatásával. – Ők az elsők között kapták el a betegséget, így túl késő volt már.

- Szörnyen sajnálom – motyogtam. Most Keith ujjai voltak azok, amelyek rátaláltak az enyémekre. Összefonta őket, én pedig hagytam, hogy bennem találjon kapaszkodót.

- És tudod, hogy mi volt az, ami segített? – kérdezte rekedtes hangon. Zavartan pirultam el. A tudat, hogy egy férfi elérzékenyült előttem, mindig jobban megrázott, mintha egy nő tette volna. Hülyeségnek tartottam azt, hogy a férfiak nem mutathatják ki a gyengeségeiket, de tudtam, hogy általában csak nagyon komoly helyzetben teszik meg. Ezek a helyzetek pedig megijesztettek. – Néhány egyszerű gyógynövény és a tisztaság. Casimir csak beadott minden nap néhány cseppet az egyik gyógyszeréből, és tisztán tartotta a betegeket. Ennyit kellett volna megtenni az elejétől fogva, és akkor mindenki túlélhette volna – torzultak el a haragtól a szép arc. – De nem! A püspök úr úgy gondolta, hogy a járvány Isten büntetése, és majd az éli túl, aki megérdemli. Aki pedig nem, az a Sátán szolgája volt, és a vagyonát lefoglalhatja az egyház. Ez az elvakult hit és a kapzsiság annyi emberrel végzett már, mi pedig Casimirrel harcolunk ellene még ha titokban is – húzta ki magát.

- Én is ezt szeretném tenni… - motyogtam halkan. Kissé lelkiismeret-furdalásom volt, amiért valójában nem ez volt az egyetlen okom arra, hogy csatlakozzam Casimirhez és Keith-hez, de azzal nyugtattam magam, hogy ha a küldetésem mellett másokon is segítek, az nem lehet bűn.

- De neked nem kell ezt tenned. Te… - kezdett bele Keith, de aztán elhallgatott.

- Nő vagyok? Ez az oka? – vontam fel a szemöldökömet. Tudtam, hogy ebben a korban a nők szerepe teljesen más volt, mint a mi világunkban, de akkor is zavart, hogy azt hiszi, nem vagyok elég erős. – Lehet, hogy gyengébb vagyok, mint te, de mégis legyőznélek… - fúrtam a tekintetem kihívóan az övébe, mire halkan felnevetett. Sértődötten húztam ki a kezem az övéből. – Nem csak az erő számít! Igenis legyőznélek!

- Elhiszem – bólintott. – Elég lenne csak ilyen tekintettel nézned rám, és rögtön el tudnád terelni a figyelmemet… - vigyorgott rám, mire fülig vörösödtem. Zavartan hajtottam le a fejem, és a cipőmmel a padlót kezdtem rugdosni.

- Szóval, indul… - kezdtem bele pár pillanatnyi csend után, de mire felpislantottam már csak az üres folyosó tárult a szemeim elé. – Keith? – fordultam körbe, aztán hitetlenkedve megráztam a fejemet. Szóval, csak azért hozott zavarba, hogy aztán meglóghasson előlem… - nyögtem fel teljesen hülyének érezve magam. De hogy tudott ilyen gyorsan eliszkolni…

Ahogy a bejárati ajtó megnyikordult, ijedten rezzentem össze, és a kezem azonnal a karót kereste. Mikor rájöttem, hogy ott felejtettem a titkos szobában az asztalon, feszülten haraptam az ajkamba.

- Igazán sajnálom, Perlina kisasszony. Pont lekésték Keith úrfit – hallottam meg Magdalena hangját. Kilestem a lépcsők mögül, és láttam, hogy két nővel álldogál az előtérben. Nem igazán értettem, hogy surranhatott ki Keith úgy, hogy nem futott össze az alig pár másodperccel később érkező vendégekkel, de nem volt időm végiggondolni a rejtélyt.

- Kivételesen nem Keith-hez jöttünk – felelt az idősebbik nő. Azonnal eldöntöttem mgamban, hogy egyáltalán nem szimpatikus nekem. A haja szorosan fel volt tűzve, a fejét pedig a magasba tartotta, mintha azt akarná jelezni, hogy ő mindenki felett áll. Az sem tetszett, hogy úgy pillantott Magdalenára, mint a koszra a cipőjén.

A mellette álló fiatalabbik nő – valószínűleg, Perlina -, bár vonásaiban hasonlított rá, de az arca sokkal kedvesebbnek tűnt. Hosszú, fekete haja ki volt engedve, és egy csodaszép, de valószínűleg nagyon kényelmetlen fehér ruha volt rajta. Igazán gyönyörű - ugrott görcsbe a gyomrom ettől a megállapítástól, bár fogalmam sem volt, miért bánt ez a tény.

- Hallottuk, hogy megérkezett Casimir unokahúga. Szólj neki! – intett az idősebb nő a kezével. Aggodalmasan néztem körbe, hogy merre menekülhetnék, de a lépcső mellől csak úgy tudtam volna eltűnni, hogy biztosan lebuktam volna. Elég kínos lett volna megmagyarázni, hogy miért is bujkáltam és leskelődtem eddig…

- Igen, Lady Everard – bólintott Magdalena mogorva pillantással illetve a nőt. – Addig jöjjenek a szalonba, és nyugodtan foglaljanak helyet. Hozhatok esetleg valami frissítőt?

- Igen, az jól esne… Köszönjük, Magdalena! – mosolygott bocsánatkérően Perlina, miközben elindult a szalon ajtaja felé.

- És hozz nekem egy tiszta papírt és tintát! – parancsolta a Lady.

Visszatartott lélegzettel vártam, hogy mindhárman eltűnjenek, de Magdalena becsukta kívülről a szalon ajtaját, és egyenesen a lépcső felé indult. Gyorsan visszahúzódtam, és a lépcsősor oldalához lapulva hallgattam a kissé csoszogó lépteket. Azt hittem, hogy Magdalena majd az emeletre megy engem megkeresni, de pár lépés után csend lett.

- Előjöhetsz, kedveském… - hallottam meg a hangját. Egy másodpercre mozdulatlanná dermedtem, aztán kiléptem a takarásból.

- Honnan…? – kezdtem volna kíváncsian, mire elmosolyodott.

- A ruha alja… Kilógott – mutatott a hosszú anyagra. – És az a fiúknak is a kedvenc búvóhelye. Valahányszor vendégek érkeztek szegény úrnőmhöz, ők mindig onnan leskelődtek – emlékezett vissza csillogó szemekkel.

- Én csak sétáltam, aztán meghallottam a hangokat, és… azt hiszem, megijedtem… - sütöttem le zavartan a szemeimet.

- Nem csodálom! Lady Everard elől még az ördög is sikítva futna el – nevetett fel, aztán mikor rájött, hogy mit is mondott, bűnbánóan tördelni kezdte a kezeit. – Jaj, ezt nem kellett volna… Nincs jogom ilyesmiket mondani, elnézést…

- Ha nem mondod el senkinek, hogy gyáván elbújtam a lépcső mögött, akkor én sem mondom el, mit mondtál. Lesz egy közös kis titkunk – pislantottam rá cinkosan, mire felderül az arca.

- Rendben – biccentett felém.

- Akkor gondolom, most vár az oroszlánbarlang… - néztem a szalon ajtaja felé aggodalmasan. Szerencsére, Magdalena azt hitte, hogy az idős hölgy ijesztett meg ennyire, pedig valójában a lebukástól tartottam. Fogalmam sem volt, hogy mennyit kéne tudnom Perlináról és az anyjáról. Igazából, még abban sem voltam biztos, hogy Lady Everard tényleg Perlina anyja-e… De annyira hasonlítottak egymásra, hogy ez volt a leglogikusabb feltételezés.

- Csak mindig helyeselj, és nem lesz gond. A Lady nem szereti, ha ellent mondanak neki – vezetett a helyiség felé Magdalena. – Perlina kisasszonytól pedig nem kell félni… - biztatott, aztán kinyitotta előttem az ajtót.

- Rica kisasszony, Milady – mutatott be, aztán magunkra hagyott minket. Nagyot nyeltem, mielőtt közelebb léptem volna, mert hirtelen tényleg olyan érzésem lett, mintha egy ragadozóval kerültem volna egy légtérbe.

- Szóval, te lennél Roderica? – állt fel a kanapéról Lady Everard, majd körbejárt, miközben vizslató tekintettel méregetett, mint valami húsdarabot. Feszengve bólintottam.

- Igen, de inkább csak Rica – kértem. – Örülök, hogy megismerhetem! – tettem hozzá gyorsan, mikor megállt előttem.

- Nos, Roderica, hallottam elég kalandos módon érkeztél meg – fúródott a kék tekintet az enyémbe. Zavartan próbáltam állni a pillantást, de úgy éreztem, mintha késként fúródna belém azért, hogy kihasítsa belőlem a titkaimat.

- Igen… De… Inkább elfelejteném a dolgot – motyogtam magam elé, miközben az ujjaim a szoknyám anyagát gyűrögették. A Lady még egy pillanatig tartotta velem a szemkontaktust, aztán egy hirtelen mozdulattal megfordult, és visszasétált a kanapéhoz. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.

- Ő itt a lányom, Perlina – intett az említett felé, aki azonnal felállt, és elém libbenve két puszit nyomott az arcomra.

- Örülök, hogy itt vagy. Végre lesz társaságom – mosolygott rám.

- Szégyentelen lány! Mintha én nem lennék neki elég jó társaság! – mordult fel Lady Everard, majd visszaült a kanapéra. – Visszasírod még jó öreg anyádat, mikor a férjed egész nap vadászattal, fegyverekkel és politikával untat – húzta fel az orrát sértődötten.

- Jaj, mama, tudod, hogy nem úgy gondoltam – toporgott a száját harapdálva Perlina. – Csak hát, Rica mégis csak korombeli…

- Szóval, most már öreg is vagyok! Gyönyörű… - forgatta meg a szemeit a Lady. – Látod, milyen gyermekkel vagyok megáldva? – nézett rám, mire feszengve tördelni kezdtem az ujjaimat, és sajnálat öntött el Perlina felé. Nem lehet könnyű egy ilyen anya mellett… – Na, üljetek már le! – szólított fel minket a Lady ellentmondást nem tűrően. Perlina azonnal a kanapéhoz sétált, én pedig a szemben lévő fotelben foglaltam helyet. - Nos… Azért jöttünk, hogy köszöntsünk téged, és hogy megbeszéljünk néhány dolgot az esküvővel kapcsolatban.

- Értem – feleltem, bár fogalmam sem volt, mi közöm van az esküvőhöz azon kívül, hogy valószínűleg, ott leszek, mint vendég.

- Három nap múlva megérkezik Barden mester, úgyhogy át kell jönnöd hozzánk! Küldetek érted kocsit, mert a ház ura, a híres Symington család leszármazottja, képtelen arra, hogy kocsist fogadjon – húzta el a száját, miközben olyan arcot vágott, mintha citromba harapott volna. A Casimirre vonatkozó rosszindulatú megjegyzést próbáltam elereszteni a fülem mellett, és igyekeztem rájönni, miféle mesterről is lehet szó. – A selyem, amit rendeltem, már megérkezett, úgyhogy azzal nem lesz gond, csak méretet kell vennie Braden mesternek.

- Ó! – nyögtem fel, mikor megértettem, hogy egy szabómesterről van szó, aki az esküvőre fog ruhát varrni nekem. – Mármint, persze. Köszönöm.

- Nincs mit. Ha én nem intézkednék, valószínűleg, bottal járna már a lányom, mire a pap elé kerül. Remélem, legalább az a két mihaszna megcsináltatta a ruháját már – morgolódott magában a Lady, miközben Magdalena megérkezett egy kancsó limonádéval és három pohárral.

- Az úrfik ruhái már majdnem elkészültek – szólt közbe Magdalena, de Lady Everard úgy tett, mintha nem hallotta volna.

- Nem is tudom, miért egy ilyenhez adom hozzá a lányomat… - sóhajtott fel, mire Perlina elvörösödött, és az ujjai a kanapé szélébe martak. – De hát, ki vagyok én, hogy a szerelem útjába álljak…

- Na és, az adósságokat is ki kell fizetni valamiből… - motyogta halkan Magdalena, miközben jelentőségteljesen rám nézett, majd teletöltötte a poharakat frissítő itallal.

- Hogy mit mondtál? – A Lady ajkai keskeny vonallá préselődtek.

- Csak annyit asszonyom, hogy itt van a papír is, ahogyan kérte – mutatott a tálcára Magdalena, aztán gyorsan távozott.

- Rendben, akkor írjuk össze a teendőinket… - emelte fel a papírlapot és a tintásüveget – amelyben egy hosszú, fehér madártoll volt -, és átült vele a fal mellett lévő kis íróasztalhoz. Egy ideig próbáltam odafigyelni arra, mit is beszél, de mikor a listánk már a harminckettedik pontnál tartott, elvesztettem a fonalat. Csak bámultam magam elé, és megpróbáltam lelkes arcot vágva bólogatni, mikor a Lady kérdezett tőlem valamit – remélve, hogy nem éppen abba egyeztem bele, hogy az esküvőre kopaszra nyírjanak, mert külföldön ez az új divat.

Ahogy láttam, Perlina is szörnyen unta magát, amit egyáltalán nem csodáltam. Még arról sem dönthetett, hogy milyen virágok díszítsék a templomot a saját esküvőjén. Hogy lefoglaljam magam, megpróbáltam elképzelni őt és Keith-t férjként és feleségként, de valahogy nem sikerült. Perlina kedves lánynak tűnt, de olyan… szürke volt. Jobb szó nem jutott eszembe rá, hiába gondolkoztam. Mintha nem lett volna saját akarata, csak tette, amit mások – elsősorban az anyja – mondtak neki.

Kíváncsi voltam, hogy vajon, tényleg szerelmes-e Keith-be, vagy csak kötelességből megy hozzá. És vajon Keith szereti őt? Fürkészve végigmértem Perlinát, mikor nem figyelt rám. Tényleg gyönyörű volt, de úgy gondoltam, hogy Keith-hez egy tüzesebb, életre valóbb nő illene.

- Nos, azt hiszem, ennyi lenne… - zökkentett ki a gondolataimból Lady Everard. Ahogy kinéztem az ablakon, rájöttem, hogy már késő délután lehet, és nagy erőfeszítések árán elfojtottam egy ásítást. – Tessék, leírtam ide a rád vonatkozó teendőket – nyújtott felém egy cetlit. – Remélem, te nem vagy olyan hanyag, mint az unokatestvéred és a leendő vőm, és időben elvégzed a feladatokat!

- Úgy lesz, asszonyom – vettem át a listát.

- Akkor azt hiszem, indulhatunk is! – intett a fejével a lánya felé a Lady.

- Nem várhatjuk meg Keith-t? – szólalt meg most először hangosabban Perlina, mióta megérkeztek.

- Ki tudja, hol csavarog az a semmirekellő, és mikor jön meg – indult a folyosó felé az anyja egyáltalán nem foglalkozva a kéréssel.

- Keith nem semmirekellő… - motyogta maga elé, aztán mikor rájött, hogy őt figyelem, megint elpirult. Talán, mégsem olyan elveszett, csak segíteni kéne neki kibontakozni… - futott végig rajtam a gondolat.

- Lady Everard… Mi lenne, ha Perlina ma itt aludna? – kérdeztem hirtelen, mire a Lady megtorpant, és elkerekedett szemekkel a levegőt kapkodva nézett rám.

- A vőlegénye házában, esküvő előtt, felügyelet nélkül? Hogy is ne! – kérte ki magának, mintha csak azt javasoltam volna, hogy Keith ágyában aludjon a lánya.

- De hát, itt vagyok én is… Én lennék a felügyelet – léptem elé, és megpróbáltam nagyon felelősségteljesnek kinézni. Nem tudtam, miért is akarom, hogy Perlina itt maradjon – talán, megsajnáltam, hogy egy házisárkány az anyja, vagy csak kellemes gondolatnak tűnt, hogy az éjszaka történtek után nem kell egyedül maradnom -, de hirtelen úgy éreztem, mindenképpen el kell érnem. – Higgye el, Lady Everard, nagyon vigyáznék a lányára, és abban senkinek sem lehet kivetni valója, ha szeretném egy kicsit jobban megismerni őt. Hiszen, a családunkhoz fog tartozni, és hát… Még senkit sem ismerek a környékről, a házban sincs társaságom. Tudja, milyenek a férfiak… Nem lehet velük normálisan beszélgetni – legyintettem egyet.

- Hát igen, ez így van… - értett egyet a Lady. Úgy láttam, már csak egy kevés hiányzik ahhoz, hogy meggyőzzem, ezért folytattam.

- Akkor képzelheti, hogy mennyire egyedül érezhetem magam... – sóhajtottam bánatosan. – Ha Perlina itt maradhatna, mindenki azt gondolná, milyen kedves maguktól, hogy törődnek azzal, hogy én, mint új rokon, beilleszkedjek ide – sütöttem le a szemeimet behódolóan, miközben elégedetten megveregettem a saját vállamat.

- Igen… Igen, igazad van. Az Everardok mindig is fontosnak találták a családot, és mivel nem sokára egy család leszünk, segítenünk kell neked – vágott elgondolkozó arcot. – Elvihetnélek majd bemutatni Groverékhez is. Ők elég befolyásosak, és már rég jártam náluk… motyogta maga elé. – Ez egy jó indok lenne egy látogatásra… Rendben – bólintott végül. – Perlina maradhat, de rajta tartod mindkét szemedet! – emelte fel a mutatóujját előttem.

- Úgy lesz, asszonyom! Köszönöm! – próbáltam visszafojtani egy lelkes vigyort. – Megbízhat bennem.

- Remélem is. Te meg, jól viseld magad! – fordult a lánya felé.

- Úgy lesz, anyuka! – vágta rá azonnal Perlina, és hálás pillantást vetett felém.

Kikísértük a Ladyt, megvártuk amíg beszáll a kocsijába, aztán némi integetés után visszamentünk a házba.

- Köszönöm, ez igazán kedves volt tőled – hálálkodott Perlina nekem. – És bocsánat minden megjegyzésért, amit az édesanyám tett. Nem rossz ő, csak…

- Nyugalom, tudom… - szakítottam félbe a mentegetőzését. – Te menj csak fel a szobámba, a folyosó végén jobb oldalt találod, én pedig hozok addig valami nas… valamit enni és inni – javítottam ki magam, majd elindultam a konyha felé.

Gyorsan megkértem Magdalenát, hogy hozzon fel nekünk ételt és limonádét, aztán izgatottan siettem vissza. Már a lépcsők felét megtettem, mikor meghallottam a tompa puffanást és a halk sikítást. A szörnyű képtől, ami hirtelen felrémlett előttem – a szőke vámpírnő Perlina mellett térdel és az ajkait friss vér festi vörössé -, ledermedtem egy pillanatra, de aztán rohanni kezdtem.

Megígértem, hogy vigyázok Perlinára… Hogy küldhettem fel egyedül a szobámba? Nem hagyhatom, hogy baja essen! – száguldottam végig a folyosón, anélkül, hogy végiggondoltam volna, mit teszek, ha felérve tényleg ott találom egy vámpírral.

Lihegve téptem fel a hálószobám ajtaját, és az odabent fogadó jelenettől elkerekedtek a szemeim. Perlina a földön volt, a pupillái kitágultak a rémülettől, fölötte pedig egy férfi feküdt, akinek nem láttam az arcát. Egyik kezével a vékony csuklókat szorította egymáshoz, míg a másikkal a lány száját tapasztotta be.

Gondolkozás nélkül ugrottam neki az alaknak, hogy aztán a körmeimmel végigszántsam az arcát.

14 megjegyzés:

  1. Hű, ez izgalmas volt! :D A puffanásról, meg a sikolyról én Keith-re tippelnék, de a végére elbizonytalanodtam.
    És tökre megkönnyebbültem, mikor a pincében nem Casimir jelent meg, csak Keith. Milyen kis ravasz volt a gyerek, hogy eltűnhessen. :D Na meg persze gonosz is egy kicsit. :D Kíváncsi vagyok, hagyják-e végül neki, hogy segítsen, bár az esküvői teendők miatt nem hiszem, hogy lenne ideje. :D Lady Everard olyan, mint egy keselyű. :D
    Várom a folytatást, puszi, A.J.

    VálaszTörlés
  2. Hali!

    Asszem, nem fogom Keith-et megkedvelni, bár nem ellenszenves.

    A férfi meg szerintem Hale, mert ugye Rica nem látja az arcá, de Keith-tel már találkozott ma és tudja, h milyen ruhában van, meg egyébként is, se ő, se Casimir állna lesben a szobában, ők nem olyan fajták, Hale meg ugye jött vámpírokat irtani - már ha jól vettem ki a sztoriból.

    Szóval, az én tippem Hale, főleg, mivel nem látta az arcát, ezért majd az lesz az indok arra, h 'mért támadtál meg?', h nem látta az arcát, és egyébként is szörnyen bánja meg stb. És ha egy teljesen ismeretlen férfi lenne, akkor nem mondanád, h nem látta az arcát.

    Azok az esküvői teendők meg... Úgy sajnálom, h egy ilyen parancsolgatós nya... nő osztja ki neki a feladatokat, nála jobban már csak Perlinát sajnálom, h ilyen anyával van megverve... Bár belőled kitelik, h kitalálod, h nem is ilyen, csak ilyennek mutatja magát.
    És remélem, h Rica Perlinával nagyon jóban lesz, és ő nem olyan szürke, mint első látásra tűnik.

    Nagyon földobtál most ezzel, pedig ma már egy könyvet elolvastam (egy Maigret volt, ha ismered, de csak 200 oldalas volt, ma vettem ki a könyvtárból, de hnap viszem is vissza), és előtte meg HP3at olvastam, szóval nem hittem vna, h ma még képes vok egyéb sztorikon gondolkozni.

    Elolvastad az álmomat? Csak mert nagyon érdekel, h mit szólsz hozzá, mert már a legközelebbi barátnőim között is van, aki azt hiszi, h olyan fanatikus rajongója vok Robnak, aki egyben szerelmes is belé, és remélem, h te nem ezt fogod mondani.

    Pusz

    VálaszTörlés
  3. ohahahóóóóó
    ez imádni való isteni és felülmulhatalan...:)
    Nagyon imádtam és remélem h nem eszi meg teljesen a kislányt mert sajnálnám.. NEm hogy megenné azt a gonsosz banyát...őt nem csípem:)

    Puszi kitartás: Sorriso

    VálaszTörlés
  4. jaaj, köszi az új fejezetet!!!!!!!!!! Izgi volt! És megintcsak eléggé kiváncsivá tettél minket.... gonosz... najó nem, tudd, hogy imádunk
    Am nekem is Hale az első számú gyanúsítottam, mint támadó...

    VálaszTörlés
  5. Jaj, ez nagyon izgi volt.

    Tetszik ez a történet, valamiért nagyon megfogott. :) Talán az idők keveredése miatt, hogy a lány a jövőből érkezik, és ez kicsit kavart is okoz nála...

    Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogy lesz itt minden, meg gondolom szerelmi bonyodalmak is lesznek még... jaj, várom nagyon az egészet :D

    Most hirtelen nem bírok értelmesebben írni, úgyhogy be is fejeztem :D
    Pusz: Stigu _@/"

    VálaszTörlés
  6. Te is tudod, hogy hol kell befejezni. :) Én Casimirra gondoltam első körben, de a Hale-es felvetés is jó ötlet.
    Nagyon tetszett ez a rész is, Perlina és az anyja, annyira előttem vannak, ahogy leírod. :) Perlina szimpatikus (én is kíváncsi vagyok, hogy tényleg szerelmes-e Keith-be, az elejtett megjegyzése alapján úgy tűnik), az anyja meg elég utálatos... Érdekes a titkos kísérletezés is. Vajon tényleg gyógyszereket készítenek? Valamiért nagyon pozitívan igyekszel beállítani Casimirt, de szerintem lesz még csavar vele kapcsolatban.
    Nagyon várom a folytatást!

    Puszi:
    Kata

    P.s. Beleolvastam a Twilight pályázaton a novellákba, és nagyjából biztos vagyok benne, hogy melyik a te írásod. :) (Írjam meg magánban a tippem? Nem kell válaszolnod, amíg le nem ment a szavazás.)

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Valahogy most semmi értelmes nem jut eszembe, pedig sokat aludtam. :S

    Az elején, mint szerintem oly sokan, én is azt hittem, hogy Casimir lépett be a titkos szobába. Meglepő volt, hogy nem. Viszont ha jól emlékszem, akkor ott, volt valami zsebkendő, melyen Rica vére volt, és melyet kivágtak. Kíváncsi lennék avval mi történt? Mármint remélem lesz ezekről a dolgokról szó.

    Ismét megtudtunk egy két dolgot. Keith múltjáról, Casimir családnevét, és Perlinaról is. Na meg, hogy Casimir milyen rendes, segítőkész, meg egyebek.

    Én is azt gyanítom, hogy a férfi Hale lehet, bár te mindig meg tudsz minket lepni. :)

    Nagyon szeretem, ha lehull a lepel a titkokról -persze fokozatosan, hogy legyen min izgulni :)-, de talán az egyik kedvenc titkom ebben, az Casimir és Rica közti titokzatos kapcsolat. Nagyon tetszett az a rózsás dolog kint a kertben, és alig várom, hogy végre legyen annak a beszélgetésnek folytatása, vagy legalábbis ez a titok ismét előtérbe kerüljön. (Titok, talán nem a legjobb szó, de remélem érted mire gondolok?!) :)

    Azt hiszem most ennyi.
    Várom a folytatást! :D

    Pusz, Kriszti

    VálaszTörlés
  8. Húú..iszonyat jó feji volt..:D Várom a következő részt,de mindig úgy érzem,h egy évtizedet kell várni..:(
    A férfi biztos Hale lesz.Kíváncsi vagyok,hogy magyarázza majd ki,hogy egy férfi tartózkodott csak úgy a szobájában,aki mellesleg megtámadta Perlinát.:)Ez nem volt szokás a régi időkben, sőt...

    Siess a fejivel.:D
    Puszi Zsizsi. <3

    VálaszTörlés
  9. Szerintem akárki volt, tuti azt hitte, hogy Rica az, végülis sötét volt.. Vagy tényleg Keith volt. Mondjuk én is inkább Hale-re tippelnék, de nem tudom.. Majd kiderül. Remélem, minél előbb.:)
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  10. hali!
    nem tudom, hogy valaki írta-e már, de én megtaláltam a "Rodericát" :))

    http://oldboy1985.deviantart.com/gallery/#Susan

    ez mind ő.

    VálaszTörlés
  11. Szia Spirit!

    Kicsit furcsa volt ez az „Anyuka”, Perlina szájából…:p Amikor a fejezeteidet olvasom, nem csak ezt – akármelyiket – úgy olvasom mintha az valóban könyv lenne… mármint, mintha azt mondjuk egy külföldi kötetből fordították volna le magyarra– gondolom a külföldi nevek miatt:) (ezt bóknak szántam, remélem annak veszed:) Ezt azért mondom, mert ilyen fordításokban nemigen lehet találkozni ilyen „anyuka” szerű kifejezésekkel – kivéve ha gyerekről van szó aki szót fogadva az édesannyának így hívja...
    Jaaj nem tudom hogy lehet-e érteni hogy miről hadoválok:p
    Lényeg ami lényeg, szerintem sokkal jobban hangzana egy „édesanyámmal” mint így, tekintve a főszereplők rangját (urak és hölgyek) és a kort, ahol a cselekmény játszódik. Ezt nem kötözködésből mondom, csak nekem így bántja a fülem:p

    Mindent összevetve nagyon tetszik a történet, mégis valamit nagyon hiányolok belőle... Nem is tudom pontosan magam sem hogy mit... talán azt, hogy homályosak az előzmények... És jó lenne, ha Rica életéről kicsit többet elárulnál. Még a rendes nevét sem tudjuk, sem hogy végülis hogy került ebbe a világba.

    Van néhány személy akit nem igazán tudok beazonosítani; pl. Payton: ő most fiú v lány? Férfi v asszony?
    Már azt is akartam kérdezni hogy nem szoktad-e nézni véletlenül a Tuti Gimi című sorozatot:p Mert több nevet is felfedeztem belőle:) Persze lehet hogy csak véletlen egybeesés, de gondoltam megkérdem.
    Szóval a lényeg, hogy én nagyon hiányolom hogy többet tudjunk Ricáról. Kicsit „idegesítő” számomra hogy a sötétben kell tapogatóznunk:p

    Egyébként nagyon tetszett a fejezet:) Megint az izgalmas résznél hagytad abba:p Mint mindig:) Ebben nagyon hasonlítasz egyik kedvenc írómra, Charles Dickensre:) Ő is mindig függővégekben adta el a regényei fejezeteit:D

    Várom a következőt:)
    Üdv.,
    Keya:)

    VálaszTörlés
  12. NAGYON JÓÓÓÓÓÓ!!Nem csak ez a fejezet hanem az egész történet nagyon adja!

    Komolyan mondom nagyon tetszik. Régen írtam kritikát, ne haragudj de lélekben mindig itt voltam:) Szval olvasom az összes ficed ( Jelen boldogsága, múlt árnyai Edward szemszög stb.:)) Olvasom mindet, de sajnos nem sok időm volt kritikát írni. A démoni érintést is tegnap kezdtem el olvasni tanulás helyett:) És meg kell h mondjam h nagyon szuper és csak így tovább folytasd mert alig várom az egészet, hogy mi fog történni, kár hogy nincs meg az egész regény formájában mert falnám ha meglenne. Ebből a történetből nagyon sok mindent ki lehet hozni szerintem és nagyon jó úton haladsz! Ha lesz időm majd írok kritikát de most egyenlőre ennyi...ja és ha nem is ír mindenki ide szerintem te is tudhatod h rengetegen olvasnak és alig várom a regényed(amihez énis csináltam vidit még régebben)!!!

    Üdv és sok puszi: Solei

    VálaszTörlés
  13. utóóirat...:) Ebből akár egy jó kis sorozatot is lehetne csinálni, szuper lenne!:):D Nagyon izgalmas, és énis örülök h egy kicsit másról is olvashatok mint az Alkonyat!

    VálaszTörlés
  14. Tényleg jó sorozat lenne belőle.. :)
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés