Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2010. október 27., szerda

Démoni érintés - 14. fejezet

14. fejezet



Ösztönösen húzódtam a fal mellé, amint a női alak kilépett az árnyékból az ablakon bevilágító hold fényébe. A bőre szinte világított, a szemei pedig vörösen villantak felém. Igyekeztem nem kimutatni, hogy félek, de valószínűleg nem jól csináltam, mivel Rosalind felemelte a kezeit és elmosolyodott.

- Nem akarlak bántani, csak beszélnünk kell… - közölte. Idegesen köszörültem meg a torkomat, de nem akart hang kijönni rajta, ezért csak bólintottam. A női kéz az asztal felé intett, és mire helyet foglaltam mellette, már egy kis gyertya lángja adott némi világosságot. Rosalind leült velem szembe, és az asztallapra helyezve a kezeit, összefonta az ujjait. – Azt hiszem, jobb, ha rögtön a lényegre térek és nem kertelek. A fiam szerelmes beléd – jelentette ki tényszerűen. Elkerekedett szemekkel néztem rá, és nemhogy megszólalni, lélegezni sem tudtam vagy fél percig. Mire összeszedtem magam annyira, hogy végre feleljek valamit, Rosalind ismét beszélni kezdett. – Casimirt még sosem láttam ilyennek. Persze, voltak lányok, akik tetszettek neki, de ő nem az a fajta, aki múló szeszélyekre áldozza az idejét. Te viszont… Megfogtad őt.

- Szerintem téved. De ha mégsem, akkor sem tudom, mit vár tőlem… - feleltem halkan.

- Talán csak annyit, hogy ne bántsd őt – nézett a szemembe.

- Nem tehetek róla, ha nem úgy érzek iránta, ahogyan szeretné. Ezt nem én irányítom, nem tudom magamra kényszeríteni – ráncoltam össze bosszúsan a homlokomat.

- Nem is ezt várom el tőled. Csak hogy légy őszinte vele.

- Én megmondtam neki, hogy ez lehetetlen közöttünk! – kértem ki magamnak felháborodottan.

- Igen, tudom – bólintott Rosalind. – Csak nem vagyok biztos abban, hogy a valódi okokat mondtad el neki.

- Fogalmam sincs, mire gondol… - fehéredtem el, de álltam a pillantását.

- Mondjuk arra a férfira, akit a másik szárnyban rejtegetsz. Vagy arra, hogy valójában nem Roderica Galahad vagy – vonta meg a vállát egyszerűen.

A szívem a torkomba ugrott és olyan irammal kezdett verni, hogy attól féltem, menten infarktusom lesz. Eszembe jutott, hogy tagadhatnám a dolgot, de nem sok értelme lett volna. Rosalind annyira határozottnak tűnt, hogy biztos voltam benne, pusztán sejtésekkel nem állt volna elém.

- Most mit akar tenni? – kérdeztem elhaló hangon.

- Meg akarlak hallgatni. Mondd el, ki vagy – dőlt hátra a széken nyugodt arccal. Megfeszülő izmokkal meredtem az asztallapra. Hogy mondhatnám el az állítólagos ellenségnek, ki is vagyok és miért jöttem…

- Először Ön mondja el, miből jött rá… - próbáltam időt nyerni, hogy kitaláljam, mit tegyek.

- A barátodat nem volt nehéz felfedezni. Éreztem a szagát a kriptában, aztán pedig a szobádban, utána már csak követnem kellett, hogy rájöjjek, merre bújtattad el – felelte teljesen nyugodtan a vámpírnő.

- És miért nem szólt azonnal Casimirnek?

- Mert tudni akarom, mi folyik itt. Felesleges fájdalmat okozni a fiamnak, ha én magam is el tudom rendezni az ügyet. – A vörös tekintet furcsa mód tele volt melegséggel, amit nem tudtam hová tenni.

- És honnan veszi, hogy nem én vagyok Roderica? – tettem fel egy újabb kérdést.

- A fiam elmondta nekem, hogy teljesen másképp viselkedsz, mint ahogyan a leveled alapján várta volna. Elmentél vele vadászni, holott az egyik leveledben ezt barbárságnak nevezted, zavarba jöttél az adóslevelek hallatán, mintha nem is tudtál volna róluk, és egyéb apróságok. Casimir azt hiszi, hogy a Rend az oka. Azt írtad neki, amit tudtad, hogy hallani akar, de személyesen már nehezebben játszod a szereped.

- Mi van, ha tényleg csak rosszul játszom a csábító szerepet és téved? – vontam fel a szemöldökömet.

- Nem tévedek – mosolyodott el Rosalind. – Miután Casimir megosztotta velem a kétségeit, leellenőriztem a sejtésemet.

- Leellenőrizte? – döbbentem meg. – Mégis hogyan?

- Megkértem a fiamat, hogy szerezzen tőled egy kis vért. Az ő tudomása szerint csak hogy felismerjem és megszokjam az illatát, és ne legyen túl csábító a számomra – lélegzett mélyet, aztán nyelt egyet. Megborzongva meredtem rá. A rózsatüske… Hát ezért volt, és ezért tette el a véres zsebkendőt Casimir.

- De miért kellett a vérem valójában? – Tényleg nem értettem, pár csepp vér hogyan bizonyíthatja, nem én vagyok Roderica. Persze, ha a jövőben lettünk volna, akkor szóba jöhetne a DNS-vizsgálat, de ebben a korban még azt sem tudták, mi is az a DNS.

- Roderica édesanyjának volt egy öröklődő vérbaja, nem túl komoly, de nagyon fáradékony volt tőle. Én készítettem neki egy ideig az erősítő szert, aztán megtanítottam neki is a receptet, hogy miután hazautazik, ne kelljen abbahagynia a kúrát. A kis Rica is örökölte a kórt, de a te véred tiszta volt. Tudod… Egy beteg vérének más az íze, az illata… A te véred egészséges.

- Vérbetegség? – hökkentem meg. A Kódex egyáltalán nem említette, hogy Rodericának bármiféle betegsége is lett volna. Miért nem említettek egy ilyen fontos részletet?

- Pontosan. Most pedig hallhatnám, hogy ki is vagy? – nézett rám félredöntött fejjel Rosalind.

- A nevem Katherine – vallottam be az igazat, miközben odafigyeltem arra, hogy ne áruljak el semmi olyat, ami később bajt hozhatna a jövőbeli fejemre vagy bárki más fejére.

- És a férfi a vendégszobában?

- Ő egy barátom. Csak barátom. Segít nekem véghez vinni valamit…

- Katherine, a Rend küldött titeket? – vésődött a vörös pillantás az enyémbe, mintha csak a tekintetemből akarná kiolvasni a választ.

- Nem – feleltem határozottan. – Mielőtt Casimir mesélt róluk, azt sem tudtam, hogy léteznek.

- Akkor ki küldött? Miért vagy itt? – Úgy tűnt, a vámpírnő hisz nekem. Talán, ha kiérdemlem a bizalmát, még segíthetne is… Ha elég ügyes vagyok…

- Azért jöttem, hogy megmentsek egy csomó embert. Köztük Casimirt is – próbáltam úgy fogalmazni, hogy az pozitív színben tűntessen fel Rosalind szemében, és mi lett volna erre alkalmasabb, mint az a tény, hogy meg akarom védeni a fiát.

- Kitől akarod megmenteni őket? – jött az újabb kérdés.

- A jövőtől. – A válaszomra a magasba szaladt a női szemöldök.

- Ezt kifejtenéd bővebben? – érdeklődött Rosalind csevegő hangon. Fogalmam sem volt róla, hogy tud ennyire nyugodt lenni…

- Nem tehetem – ráztam meg a fejem, de még ez sem bosszantotta fel.

- Miért is nem?

- Mert azzal veszélybe sodornám a barátaimat, a családomat, egy csomó idegen nőt, gyereket és férfit. És Casimirt is – tettem hozzá az állandó adumat.

- Ha elmondanád, talán tudnék segíteni – ajánlotta fel Rosalind, mire halkan felnevettem.

- Kétlem, hogy így lenne. Tudja, ahonnan én jövök, ott a maga fajtája ellenség. Rengeteg embert mészároltak le – feszült meg az arcom az emlékektől.

- Ezért féltél tőlem, és ezért lepődtél meg, hogy én nem gyilkolok a vérért? – komorodott el a szép arc. Bólintottam. – Csak azt nem értem, hogy lehetnek ott is hozzám hasonlók, ahonnan te jössz… Ez az egész nem fertőz csak így. Emberek között élünk Emmanuelával azóta is, és csak mi ketten vagyunk… ilyenek.

- Haraptak már meg valakit? – tettem fel félve a kérdést. A vámpírnő szégyenkezve hajtotta le a fejét, így a válasz nyilvánvaló volt.

- Meghalt? – A hangom halk volt, mert biztos voltam a válaszban. Ha az illető nem halt volna bele a vérveszteségbe, akkor mostanra már minimum háromra nőtt volna a környéken lévő vámpírok száma. Éppen ezért lepett meg, hogy Rosalind megbotránkozva kapta rám a tekintetét.

- Nem, dehogy is!

- De… Azt mondta, hogy csak Emmanuela és Ön vannak, nem?

- De igen – bólintott határozottan.

- Nem értem… - ráztam meg a fejem. Hogy működhet itt minden másképp? A vámpírok, a Rend, minden… Ez lehetetlen. Ilyesmiken nem változtathatott a jelenlétünk.

- Mit? Valami gond van? – húzódott közelebb Rosalind.

- Azok a vámpírok, akiket én ismertem, mások, mint Ön – feleltem, miután átgondoltam, mennyit mondhatok el erről. – Nem tudják ennyire uralni a vérszomjukat, sőt, szinte egyáltalán nem képesek rá, és ha megharapnak valakit, arra két dolog várhat, halál vagy elátkozott félélet. Még sosem hallottam olyanról, hogy valaki túlélt egy harapást és nem változott át maga is vámpírrá.

- Azt mondod, hogy harapással terjesztik a kórt? – kerekedtek el izgatottan Rosalind szemei. Eddig sem voltam túl nyugodt, de ettől a reakciótól csak még kényelmetlenebbül éreztem magam. Valószínűleg észrevehette a feszültségemet, mert bocsánatkérően elmosolyodott. – Sajnálom, csak ha tényleg a harapás terjeszti a kórt, akkor lehet, hogy mégis a testünkben kell keresni a megoldást. Casimir próbált vért levenni tőlünk, de akárcsak a halottaknak, nekünk sem kering vér a testünkben, viszont a nyálunk… Ha megtalálnánk a kór okát, talán rájöhetnénk arra is, mivel lehet visszafordítani.

- Ön szerint visszafordítható? – jöttem én is izgalomba.

- Nem tudom. De megéri kipróbálni. Nem is tudom, miért nem jutott eddig eszünkbe! Nyál… - nevetett fel.

- Akkor… elmondja Casimirnek, amit megtudott? Rólam… - szorult össze a gyomrom. A gondolat, hogy elveszítem Casimir bizalmát, megijesztett. Mi lesz, ha elzavar, és én nem akadályozhatom meg, hogy átváltozzon? Ha emiatt végeznem kell vele, mert nem lesz más választásom?

Ahogy a hűvös ujj hozzám ért, összerezzentem. Rosalind letörölt egy a feszültségtől kicsorduló könnycseppet a szemem alól, aztán a tenyerét az arcomra simította.

- Nem mondom el neki. – Máskor biztosan elhúzódtam volna az érintés elől, de most képtelen voltam rá. Nem félelemből, hanem mert annyira emberi és kedves volt a gesztus. És olyan ismerős…

- Miért nem?

- Mert bízom benned – közölte. Bár hittem neki, fogalmam sem volt, miért érzi ezt.

- Hazudtam…

- Tudom – rándult felfelé a szája széle.

- Másnak adtam ki magam…

- Tudom – mosolyodott el.

- Akkor miért?

- Megérzés… - simított végig ismét az arcomon. – Furcsa mód úgy érzem, mintha ismernélek. Mintha már láttalak volna… Bolondság – rázta meg a fejét, aztán visszahúzta a kezét.

- Bolondság – ismételtem meg halkan, miközben a női arcot fürkésztem.

Egy ideig csend volt, de most egyáltalán nem találtam kellemetlennek. Pár perce még feszült voltam attól, hogy egy vámpírral kell egy helyiségben tartózkodnom, de ez szinte teljesen elmúlt. Egyre inkább ellazultam, és az egész napi fáradtság egy ásítás formájában tört utat.

- Késő van… - állt fel azonnal Rosalind. – Elmegyek, te pedig aludj nyugodtan.

- Rendben – egyeztem bele.

Rosalind megvárta, amíg bebújok a takaróm alá, aztán az éjjeli szekrényen hagyott gyertya felé hajolt.

- Jó éjszakát, szép álmokat, szárnyas tündérkéket! – fújta el végül.

Úgy ültem fel az ágyban, mint akit megcsípett valami, de mire megszólalhattam volna, már kiugrott az ablakomon. Honnan tudta? Honnan ismerte az elköszönésünket?

A szívem olyan erőteljesen dobogott a mellkasomban, hogy mikor rászorítottam a kezemet, éreztem a lüktetését. Ezt az elköszönést összesen három ember használta rajtam kívül, a régen halott édesanyám, az apám és Hale, mert én megtanítottam neki még gyerekként. Senki más. Senki.

A pár perccel ezelőtti bizarr nyugodtság elszállt, és bármennyire is fáradt voltam, nem jött álom a szememre. Próbáltam meggyőzni magam, hogy ez pusztán véletlen, de ahhoz túl nyilvánvaló volt. Az egyetlen eszembe jutó válasz az volt, hogy Rosalind valahol találkozott Hale-lel. De hogyan, mikor, miért? És hol van most Hale?

Már jócskán hajnalodott, mire a fejemben zsongó méhkas ellenére nyugtalan álomba tudtam merülni, de alig egy-két óra múlva már fel is riasztott valami halk motoszkálás. Szédelegve ültem fel az ágyban, és figyeltem, ahogy Lucinda megterít a reggelihez.

- Ó, felébredt, kisasszony! Jó reggelt! – pukedlizott felém.

- Mmm reggelt… - mormoltam az orrom alatt egy nagy nyújtózkodás közben. Kelletlenül kimásztam az ágyból és az asztalhoz ültem. Lucinda szelt nekem a kenyérből, elém tette a poharat, és kiválasztott egy szép almát a gyümölcsös tálból. – Köszönöm – sóhajtottam fel, aztán enni kezdtem. Kivételesen pár falatnál több nem akart lecsúszni a torkomon, de a kislány vagy nem vette észre az étvágytalanságomat, vagy csak tapintatosan nem hozta fel témaként.

- Casimir úrfi megkért, hogy szóljak Önnek, reggeli után várja odalent – adta át végül az üzenetet, miután eltoltam magam elől a tányért.

- Ó, rendben, megyek… - feleltem összeszoruló gyomorral bánva, hogy egyáltalán ettem valamit. Tegnap még úgy gondoltam, Rosalind tényleg nem fog elárulni, de az esti elköszönése után nem tudtam, tényleg bízhatok-e benne.

Miután átöltöztem, kelletlenül mentem le a földszintre. Magamban azon rágódtam, mit mondanék, ha Casimir nekem szegezné az igazságot. Hogyan magyarázhatnám meg neki, hogy ennyire átvertem… Valószínűleg sehogy.

- Rica… - állt fel a kanapéról Casimir, amint beléptem, és felém biccentve egyet a szemközt lévő fotelre mutatott, de mikor leültem, visszatemetkezett a papírokba, amiket eddig olvasgatott.

- Lucinda szólt, hogy beszélni szeretnél velem… - szólaltam meg két percnyi várakozás után.

- Csak azt akartam mondani, hogy kiválasztottam neked egy ruhát a vacsorához, Lucinda majd előkészíti neked, és este hatkor indulunk – vetette oda anélkül, hogy rám pillantott volna. – Nem sokára megyek, megnézem Neldát és a kicsit, de időben vissza fogok érni.

- Rendben – bólintottam, aztán csendesen tovább fürkésztem Casimir arcát, de egyetlen érzelmet sem tudtam leolvasni róla. Fél pillanat múlva rám emelkedett a tekintete.

- Elmehetsz – közölte. A hangja hidegsége bekúszott a bőröm alá és megborzongatott.

- Haragszol rám? – csúszott ki a számon. – Ha a tegnapi miatt, én…

- Nem történt semmi – jelentette ki érzelemmentesen.

- Kérlek, Casimir! Ne büntess azért, amiről nem tehetek! – sóhajtottam fel. Nem tudtam, miért fontos nekem, hogy megértse és elfogadja az érzéseimet, de így volt.

- Nem büntetlek olyasmiért. Egyáltalán nem büntetlek – jött zavarba hirtelen és ismét a papírjai mögé rejtőzött. Felkeltem a fotelből, de ahelyett, hogy elhagytam volna a szalont, leültem Casimir mellé a kanapéra.

- Kérlek… - próbáltam meg kedveskedve kihúzni az iratokat a kezéből, de mielőtt sikerrel jártam volna, ő maga hajította az asztalra őket, aztán dühös arccal fordult felém. Meglepetten húzódtam hátrébb, és úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akire csúnyán néz az apja, mert rosszat tett.

- Hagyd ezt abba! – csattant fel. – Ha azt akarod, hogy elfogadjam, nem táplálsz irántam gyengéd érzéseket, akkor viselkedj is úgy! És ne akarj féltékennyé tenni a legjobb barátommal!

- Tessék?

- Azt hiszed, ostoba vagyok? Hát nem, nem vagyok az. Viszont ezzel csak összezavarod Keith fejét is. Ezt akarod? Élvezed, hogy magadba bolondítasz mindenkit, aztán elutasítod? – sziszegte az arcomba.

- Keith mondott valamit? – forrósodott fel az arcom zavaromban.

- Nem mondott semmit, de mint mondtam, nem vagyok ostoba – fordult el tőlem és egy mordulás kíséretében összefonta maga előtt a karját.

- Én esküszöm, hogy őt sem bátorítottam! – próbáltam meggyőzni Casimirt. – Kedvelem őt és Perlinát is, és a világért nem akarnám, hogy összevesszenek. Főleg nem miattam.

- Akkor talán nem kéne felhasználnod Keith-t ellenem – fúródott a kék tekintet az enyémbe. Mikor a szavak értelmet nyertek a fejemben, hirtelen elsápadtam. Viszályt szítok a két férfi között anélkül, hogy tudatosult volna bennem, mit teszek. Viszályt, aminek akár halál is lehet a vége.

- Nem, én nem! – tiltakoztam azonnal. – Casimir, én sosem akartam felhasználni őt. Vagyis nem direkt… - sütöttem le a szemem. – De tudnod kell, hogy semmit sem érzek Keith iránt, ami miatt féltékenynek kéne lenned rá. Semmit, érted? Nagyon fontos, hogy ezt elhidd nekem! – ragadtam meg a karját.

- Miért olyan fontos? – Casimir még mindig nem nézett rám, de nem húzta ki magát az ujjaim közül.

- Mert barátok vagytok, szinte testvérek, és ezt a kapcsot senki nem bonthatja fel. Sem én, sem egy másik nő, semmi. Ugye, így van? – néztem rá kétségbeesett szemekkel.

- Persze – fordult végre felém Casimir, és a pillantása döbbent volt. – Sosem tudnék igazán haragudni rá. És nem is az ő hibája… - nézett a szemembe egy másodpercre, aztán megint elfordult.

- Hanem az enyém? – kérdeztem halkan, miközben úgy éreztem, valami fojtogatja a torkomat.

- Nem… - rázta meg a fejét. – Csak egy zavarodott kislány vagy, aki maga sem tudja, mit akar, és ösztönösen csábít. Ennyi vagy, semmi több.

- Kislány? – nyögtem fel. A szó megsértve marta végig a nyelőcsövemet.

- Igen, és nekem igazi nőre van szükségem. Igazad volt, közöttünk ez úgysem működne. Még nem vagy elég érett az ilyesmihez… - vonta meg a vállát Casimir, aztán elhúzódva az érintésemtől újra a kezébe vette a papírokat az asztalról. – Most pedig, ha megbocsátasz, el kell intéznem néhány üzleti ügyet, és ehhez nyugalomra van szükségem. Köszönöm.

- Persze… Megyek, nehogy véletlenül zavarjalak az üzleti ügyeidben! – markoltam meg a ruhámat, miközben felálltam.

- Ne késs el este! – szólt még utánam Casimir, de nem válaszoltam. Dühösen vágtattam ki az előtérbe, és mikor felértem a szobámba úgy vágtam be az ajtót, hogy belezengett az egész kastély.

20 megjegyzés:

  1. Jajj de jóó új fejezet:D na neki is fekszem.. aztán új komment!! Örülök neki, hogy mostanság sűrűbben van Démoni értintés... annyira szeretem!

    pusz: Solei

    VálaszTörlés
  2. Húú..Cas most elég bunkón viselkedett, bár érthető, miért:P Kíváncsi vagyok, ezek után h jönnek össze, mert tutira összejönnek majd...vmikor:DD atz is lehet, h a püspöknél:)
    csak Rica/Katherine nehogy összevesszen Cassal,a vacsinál:)

    VálaszTörlés
  3. szija Spirit!
    Juuuj ez a rész nagyon jóvolt, már erre várok az elözö feji óta..
    Jaaaj Casimir....:/ Nagyot néztem mikor azt mondta hogy Rica csak egy kislány...

    Nagyon jó lett!! És nagyon-nagyon várom a kövit.

    puszi
    Katarahh

    VálaszTörlés
  4. Jaj, annyira imádtam!*_* Szegény Cas.. :( Fú, azért merültek fel most is kérdések. :D Kíváncsian várom az újat. :D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszett!!!:)
    Rosalind nagyon rendes!:)
    Casimir féltékeny,és kicsit bunkó.
    Ez a bunkóság úgyse fog sokáig tartani!:)
    Szerintem legközelebb Rica fog kezdeményezni!:)
    JAH,és fel fog tűnni a színen az igazi Rica is??
    Már alig várom a következő részt!!!!:):):)
    Puszi!!
    Vicacica

    VálaszTörlés
  6. Annyira imádom ezt a történetet. Hihetetlenül izgalmas, rejtélyes és... Ááá!!! Imádom!!!

    Nagyon tetszik, hogy Rosalind volt az. Még jobb, mintha Casimir lett volna. Az úgy túl kiszámítható. Szóval nagyon tetszett az egész jelenet Rosalinddal, igazi anya, aki aggódik a fiáért, és ösztönösen érzi, hogy bárki is legyen Katherine, bízhat benne.

    Sztem itt lesz valami Rosalinddal. Tuti, hogy nem Hale-től hallotta ezt az éjszakai köszönést. Akkor már fordítva. Sztem valami rokoni szál van itt. Csak azt nem tudom, hogy milyen. :D Mert az is gyanús, hogy azt mondta Rosalind, hogy olyan, mintha már látta volna Ricát. Először arra gondoltam, hogy Rica valahogy visszakerül a jövőbe, de újra visszamegy a múltba, de még az elé, hogy megjelent. Mondjuk, hogy megakadályozzon vmit a Rend tevékenységével kapcsolatban. És akkor látja Rosalind, ezért találja ismerősnek.

    A kódex sztem azért nem írt Rica betegségéről, mert Rica az tulajdonképpen Katherine a kódexben.

    Casimir kicsit meglepett. Nem tudom eldönteni, hogy most direkt játssza a hűvöst, mert ezzel akarja közelebb csábítani Ricát, vagy tényleg megbántódott. Remélem, ez egy, maximum két fejezetnél nem tart tovább, mert imádom őket együtt. Bár ez a fajta párbeszéd is roppant szórakoztató, amit most folytattak. Csak rövid... :(

    Én már ki merem jelenteni, hogy ez tőled a kedvenc sztorim. Az abszolút kedvenc. Veri Isabella és Edward történetét is, pedig az nagy szó. Csak ritkán van belőle friss. :( Várom a következőt, remélem, hamar jön. :D

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    JÉZUSOM - na, jelenleg ez a történet a legkedvenebbem, mindegy, hogy nincs ilyen szó! :D Húúúha. :-)

    Mi lesz vajon Rosalinddal?? Lehet, hogy Katherine az ő leszármazottja (==>a köszönés tőle ered), és ezért ismerősek egymásnak, mert hasonlítanak egymás rokonaira/egymásra/nem tudom...? Vagy ha tényleg Hale-lel kapcsolatos, remélem hamar megjelenik Hale a történetben. :)

    Casimir viselkedése pedig nekem igazából tetszett... :D Végre nem a szokásos, így az izgalmas. :D Csak azt nem tudom, hogy tényleg lemondott Katherine-ről(hááát...) / legalábbis próbál; VAGY csak próbára tette Katherine-t, hogy hogy reagál; vagy egy harmadik lehetőség, amit nem tudok. :D

    Nagyon remélem, hogy lesz hamar ihleted ==> friss belőle. :) Meg az Edward szemszögből is, bár jelen pillanatban inkább ebből várom :), de ez hangulat kérdése. :D

    Köszi :-),
    Kitti

    VálaszTörlés
  8. Szia, Spirit!

    Látom, hozod a szokásos formádat. :-DD Már megint valami tök más történik, mint, amire az ember számítana. De nagyon állat lett. Ez a jó éjt kívánás! Már a fejezet közepére teszed a függővéget? HEEE...? :-)) Most lehet megint elméleteket gyártani, de úgyis az lesz a végén, amit a Te csavaros eszed diktál. Ez pedig így van jól. Imádlak!

    Puszi!

    VálaszTörlés
  9. Újra kezdtem olvasni és valami ácskapcsot vert abba a kemény koponyámba.

    Hale is visszajött, csak valami hiba csúszott a dologba és ő már régebb óta "itt" van, vagy netán már rég halott? Esetleg Hale lenne pl. Rosalind nagyapja? Mit szóltok?(Elsősorban Spiritre vagyok kíváncsi, de érdekes elképzelés, azt el kell ismernetek.)

    VálaszTörlés
  10. most komolyan csak ennyi???
    jajjmár, hát ez a legjobb sztori kerek e világon, erre mindig csak morzsákat kapunk.
    most szomorú vagyok kicsit...
    kérnék valamit,(nem is kérés, csak megjegyzés) ami lehet hogy eszedbe sem jutott a történet kapcsán, vagy nem férne bele. ne legyen gyerekük. nálam mindig ott csömörlik meg minden történet, amikor egy tininek gyereke lesz, és kiderül hogy milyen csudijó anya...persze a sztori végén, nagy csavart eredményezhet, de számomra a jelen boldogsága sorozattal is az volt a probléma, hogy egy 17 éves lány nem tud anya lenni. aki pedig az, az nagy többségben a szüleire bizza, vagy nem jól neveli fel. tudom hogy egyáltalán nem ide tartozik amit irok, de most kijött. én 23 évesen sem tudom ezt elképzelni, visszaemlékezve pedig a felvetés is nevetséges. akkor még magától edwardtól sem kellett volna gyerek :)
    bocs a hosszú és nem ide tartozó kommentért.
    x

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Hú,Rozalind-dal jól megcsavartad a történetet, de pont ez a jó benne.Rica-Casimir-Keith, engem még mindig ennek a triónak a sorsa izgat,mert mint Rozalind mondta, Casimirnek nem mindegy Rica hogy cselekszik.
    Akire ilyen fontos dolgot bíznak az nem kislány, még ha a kora alapján az is lenne.:D

    anna:Tudom,nem az én tisztem válaszolni a Hsz-re, de nem bírom ki,hogy ne reagáljak rá.
    Spirit olvasói közül sokan tudják,hogy én vagyok a legidősebb(de csak a szig. alapján)rajongója. Saját tapasztalatokat szoktam megosztani az olvasókkal.
    Én 18 éves voltam amikor a fiam született,és nem a szüleim nevelték fel.A menyem 25 volt amikor megszülte az unokám, akit mi - mivel a fiamnál hagyta-nevelünk.4-5 hetente úgy kell könyörögni neki,hogy legalább 1-2órára találkozzon vele.
    Tehát nem a kor az ami mérvadó ki, mikor szül gyereket.
    Egyébként ezzel kapcsolatban(gyerekszülés)Spirit már sokszor elmondta a véleményét.:D
    Bocsi,de ez kikívánkozott.
    Én is tudom ,hogy nem ide való!
    Szívesen megvitatom veled a nézetemet.Gyere pénteken fórumozni,Spirit most szervezi és elmondhatod részletesen a véleményed.
    Bocsi még1x mindenkitől!:)
    KÖSZI:zsuzsa

    VálaszTörlés
  12. örülök hogy reagáltál, jövök is, szerintem úgysem megyek sehová este:)
    tudom, hogy beteljesedés meg teljes sztori...jó, lehet hogy a saját beállitottságom miatt nem értek ezzel egyet.na majd akkor holnap

    VálaszTörlés
  13. Szia!
    Nagyon tetszett!!! Bár nem volt rövid, én mégis nagyon annak éreztem:))) Már én is egyre bizonyosabb vagyok abban, hogy a Kódex Rodericája igazából Katherine. A vérbaj hiánya is ezt igazolja nála, nem beszélve a fiúk közti féltékenykedésről (meg a múltkori kódexes vámpír-névadásról).
    Ha időutazós történetekről van szó, akkor sokszor éppen a jövőbeni események elkerülése miatti cselekedetnek a hatására történik pont az, amit el akartak kerülni (húú de kacifántos lett:)) Vagyis ezek az önbeteljesítő jóslatszerűségek rendesen megbonyolítják a dolgokat. Ami persze egyáltalán nem baj, sőt, hiszen az egyszerűség túl kiszámítható...- és ami persze egyáltalán nem mondható el egyik írásodról sem (ah, már teljesen máshol járok, mint indultam...:)) Szóval nagyon kiváncsi vagyok a folytatásra!!! (és ha nem derült volna ki a fentiekből, imádom a sztorit:))))

    VálaszTörlés
  14. Kíváncsi lettem vna, h mit szól Rosalind az időutazáshoz... De hát megvan mindennek a maga IDEJE... XD :P
    Ha jól gondolom, akor a végén majd visszakerülünk a jelenbe, és vhogy Katherine és Casimir majd összejönnek.
    Hale meg mit és hogyan és mért kavar? Vmi nem stimmel.
    Ja és lehet, h Rosalind rokona K-nak? De akkor K. nem jöhet össze C-vel, mert vhányadfokú ük-ük...-ükbácsikája lenne... Ááá, nemár!
    Majd még töröm a fejem.
    Pusz

    VálaszTörlés
  15. Szia Drága Spirit!

    Te! Hogy én ezt már hogy unom! Mármint hogy mindig ugyan azt kell írnom neked...
    Ez ismét csak szuper lett!!!
    :)))))))))))))))))))))))))
    Ricának rosszul esett, hogy "lekislányozták"! :) Már nagyon várom, mikor jön rá a csaj, hogy fülig beleesett!
    Az anyós elég rejtélyes volt, de nekem nagyon szimpi. Nem hinném, hogy elárulná a titkát, legalábbis egyenlőre! Gondolom, esélyt akar adni a szerelemnek! Ez egy jó anyós, nem?! :)

    LÉGYSZ-LÉGYSZI-LÉGYSZI, itt is frisselj gyakrabban, jó? :)))))))))

    Puszi: Gabriella

    VálaszTörlés
  16. Jajj, Spirit, milyen vagy! A legérdekesebb résznél hagyod abba? Most már nem csak "Rica" dühöng, hanem én is! :(
    Amúgy nekem nagyon ismerős volt ez az elköszönés! Mi is hasonlóan köszöntünk el a szüleimmel, csak ott nem szárnyas tündérek voltak. :)
    De jó lenne már olvasni az új fejezetet! :)

    Pussz:
    Meli

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    Szeretnék adni neked egy díjat. Kérlek, nézz be hozzám érte: http:dawn-silver.blogspot.com :)

    VálaszTörlés
  18. FRIISSSTT :)
    Imádom ezt a történetet.. ha meg lesz majd egyszer az egész egyben akkor elolvasom újra, mert ez a várakozás kikészít.. imáádom az egészet annyira jól kitaláltad, a szereplők, a cselekmény, mindenkit kedvelek benne sőőt... annyira izgalmas szerintem, nekem ezzel egy nagyon újat alkottál!!! És nagyon sokan olvassák szerintem ezt a regényedet is, szóval várom a frisst!! Türelmetlenül:P Csak így tovább!Cas+ Rica (azaz Katherine) Remélem összejön nekik és Keith sem hal meg ...:)

    Puszi: SOlei

    VálaszTörlés
  19. Szia!

    Nagyon tetszik ez a történeted is, bár...khm.. meg kell mondjam nem szoktam írni neked...szinte soha, ha mégis akkor biztos, hogy egy másik nevemen :) De ettől függetlenül imádom, függő vagyok :P Viszont annyi érv szól mellettem, hogy mindig mérges leszek amikor olvasnám tovább, és rájövök, hogy ma már biztos, hogy ez nem fog megtörténni, ezért bosszúból én sem írok :P <--- Na jó, azért ez sem valami jó érv ^^' DE, attól függetlenül, hogy én nem írok, mások ezt megteszik, és te képes vagy 1-2-3 hétig kétségek közt hagyni az olvasóidat.
    Legalább annyit mondj nekik, hogy egy-két héten, vagy napon belül itt a következő fejezet, nem kötelező dátumot mondani. Belegondoltál már abba, hogy hány ember kaphat szívinfarktust, miközben azt várják, hogy betöltsön az oldalad? :D
    A viccet félre téve, sok ember olvas téged, és biztos vagyok benne, hogy csak az egy negyede ír neked véleményt, de a többi egy harmadnak nézd el, hogy nem írnak, hiszen az a kevéske ember aki ezt megteszi elmondja helyette is azt ami tetszik... És valljuk be őszintén... Ez az első tíz hasonló hozzászóló után kezd sablonossá válni.
    Na mindegy, csak gondoltam írok, miközben megnyugszom, hogy ma már biztos nem olvasok, és csak a Varázslatos realitásba fojthatom a bánatom. 
    Egy okom már van, hogy miért spóroljak, és vegyem meg a könyved: Annál legalább nem kell egy-két hét szünetet tartanom egy-egy fejezet között. :P

    Jah, és ha sértőnek vettél volna valamit, nem annak szántam. Csak unaloműzőnek. ^^

    Üdv.: Angels24

    VálaszTörlés
  20. Üdvözletem Kedves Spirit.
    Mostanában elolvastam az összes novelládat, és teljesen beleszerettem a stílusodba. Kedvelem az ilyen történeteket és Te is azok közé a gyöngyszemek közé tartozol, akiket meg kell becsülni és egyben meg is kell fojtani!!!
    Amilyen fenomenális a történeted a fejezeted befejezése olyan "Démoni"!! Ráadásul alig lehet kibírni a hosszú időt, amíg várakozok a frissre!
    Légy jó és folytasd minél hamarabb, mert már alig várom, hogy újra rághassam a körmöm a szereplők miatt.

    VálaszTörlés