Régen nem írtam már blogbejegyzést, konkrétan azóta, hogy dolgozni kezdtem. A munka sok időmet elveszi, de hát, ilyen a felnőttlét. Azért, hogy ne ijedjen meg senki, csinálom az egyéb dolgaimat is a postai munka mellett, nem hagyom, hogy a felnőtt élet teljesen bekebelezzen. :)
Először is, készül A Szem 1. könyve. Már több mint 172 ezer karakternél tartok, és igyekszem szeptemberig befejezni, hogy legkésőbb karácsonyra a kezetekben lehessen. Ígérni nem merem, hogy így lesz, de rajtam nem fog múlni semmi, dolgozom gőzerővel. :)
Aztán... aki követi a Facebook oldalaimat, az tudja, hogy elkezdtem érdeklődni a koreai kultúra, történelem, gasztronómia, filmkultúra és nyelv iránt. A nyelvtanulás egész jól megy ahhoz képest, hogy kevés időm van rá, és felmerült bennem egy koreai történelmi-romantikus regény ötlete is, amit szeretnék nemsokára megírni. Persze, ehhez sok-sok kutatás és utánajárás kell, hogy a lehetőségekhez képest hiteles történetet adhassak a kezetekbe. :)
Nemsokára pedig itt a Könyvhét, amire készülök egy kis játékkal, valamint aprócska ajándékokkal. Június 5-én, pénteken, 14-15 óra között dedikálok majd a Könyvmolyképző Kiadó standjánál, és szeretettel várok mindenkit. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése