Egyfelől az élet. Sajnos mind tudjuk, látjuk, a törvények sokszor nem arról szólnak, hogy megvédjék az ártatlanokat. Ahogyan azt is, hogy a rendőrségre sem lehet mindig számítani. Van, amikor teljesen érdektelenek, de olyan is, amikor valóban segíteni szeretnének, csak az adott törvény megköti a kezüket; egyszerűen nem áll módjukban bármit is tenni. Ez pedig valljuk be, elkeserítő.
Nap mint nap hallunk híreket bántalmazott nőkről, gyerekekről, rablásról, gyilkosságról, zaklatásról, állatkínzásról és hasonló szörnyűségekről, és sokszor egyáltalán nem úgy zárulnak ezek az esetek, ahogyan kéne. A bűnösök megússzák teljesen vagy enyhe büntetést kapnak (és lehetőséget arra, hogy újabb bűncselekményeket követhessenek el), az ártatlanok pedig tovább félnek, szenvednek.
Ennek ellenére egyáltalán nem vagyok az önbíráskodás híve! Tartok tőle, hogy a valóságban ez csak még több szenvedést, erőszakot és halált szülne, és nem is mindig biztos, hogy jogosan. Hiszen az is megesik, hogy a bíróság ártatlan embereket ítél el, akkor egy átlagembernél még nagyobb az esély a tévedésre. Főleg, ha elvakítja a gyűlölet, fájdalom, félelem.
Mégis… néha elgondolkozom azon, hogy ha a családsegítő, a rendőrség, a törvények, a bíróság nem segítenek, akkor ki?
Nap mint nap hallunk híreket bántalmazott nőkről, gyerekekről, rablásról, gyilkosságról, zaklatásról, állatkínzásról és hasonló szörnyűségekről, és sokszor egyáltalán nem úgy zárulnak ezek az esetek, ahogyan kéne. A bűnösök megússzák teljesen vagy enyhe büntetést kapnak (és lehetőséget arra, hogy újabb bűncselekményeket követhessenek el), az ártatlanok pedig tovább félnek, szenvednek.
Ennek ellenére egyáltalán nem vagyok az önbíráskodás híve! Tartok tőle, hogy a valóságban ez csak még több szenvedést, erőszakot és halált szülne, és nem is mindig biztos, hogy jogosan. Hiszen az is megesik, hogy a bíróság ártatlan embereket ítél el, akkor egy átlagembernél még nagyobb az esély a tévedésre. Főleg, ha elvakítja a gyűlölet, fájdalom, félelem.
Mégis… néha elgondolkozom azon, hogy ha a családsegítő, a rendőrség, a törvények, a bíróság nem segítenek, akkor ki?
A másik dolog, ami a történetet ihlette, A másik én című film Jodie Foster főszereplésével. Évekkel ezelőtt láttam, és nagyon megrázott. Egy nőről szól, aki éli a mindennapi életét, szerelmes, boldog, aztán egyik este őt és a párját megtámadják az utcán. A vőlegényét meggyilkolják, ő pedig súlyosan megsérül. Miután kikerül a kórházból, képtelen megnyugodni, egyszerűen nem tudja feldolgozni az őt ért veszteséget, a rendőrség pedig nem igazán törődik az esetével, egyáltalán nem haladnak a nyomozással. Ezért nekiáll levadászni azokat, akik tönkretették az életét. A film tökéletesen átadja azt, hogy amit a nő tesz, az nem helyes, nézőként mégsem tudjuk elítélni, megvetni őt.
A Szemben egy olyan segítő szervezetet akartam létrehozni, aminek a tagjai az igazság nevében törvénytelen, helytelen, esetenként kegyetlennek is mondható dolgokat tesznek. Ők is tudják ezt és az olvasók is. De nekik, egy átlagemberrel ellentétben megvan a módjuk arra, hogy ellenőrizzék, a célpontjuk valóban bűnös-e, és így legalább olyan jól kizárják a tévesztés lehetőségét, akár egy profi nyomozócsoport.
A Szemben egy olyan segítő szervezetet akartam létrehozni, aminek a tagjai az igazság nevében törvénytelen, helytelen, esetenként kegyetlennek is mondható dolgokat tesznek. Ők is tudják ezt és az olvasók is. De nekik, egy átlagemberrel ellentétben megvan a módjuk arra, hogy ellenőrizzék, a célpontjuk valóban bűnös-e, és így legalább olyan jól kizárják a tévesztés lehetőségét, akár egy profi nyomozócsoport.
Valamint ők nem bosszúból, haragból, gyűlöletből teszik, amit tesznek, nem vakítják el őket ezek az érzések, mint egy átlagembert, aki a saját jogos vagy vélt sérelmeiért szomjazza a bosszút. A Szemet egyetlen dolog motiválja, hogy védelmet tudjanak nyújtani az ártatlanoknak a bűnözőkkel szemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése