Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2016. október 31., hétfő

Halloweeni angyal (kiegészítő novella A Szemhez)


– Szóval egy angyal megállított a suli mögötti sikátorban, és azt mondta neked, hogy ma éjfélkor nyisd ki neki a hátsó kaput, mert halloweeni meglepetést hoz? – vonta fel Girnyó a szemöldökét. A pizsamája úgy lógott rajta, hogy akár szellemjelmeznek is elment volna, legalább háromszor akkora volt, mint ő maga. Sally bólintott. Ő volt az egyetlen lány a csapatban, és az egyetlen, akinek a valódi nevét használták gúnynév helyett.

– És nem gondoltál arra, hogy ez csapda? Hogy valami betörő akar bejutni? – pislogott a nyitott kapu felé Kabala. A csuklójára kötött vörös fonalat piszkálgatta, ami állítólag egyszer megmentette az életét.

– Ugyan, mit akarnának ellopni egy árvaházból? – vágta csípőre Sally a kezét. Olyan lelkesen mesélte el a többieknek a nagy titkot, azt hitte, a fiúk legalább annyira izgatottak lesznek, mint ő. Helyette úgy viselkedtek, akár a nyuszik. Betoji nyuszik.

– Jó, ez bondjuk igaz… – szipogta Prüssz. Megtörölte az orrát a kezében szorongatott zsebkendővel, aztán folytatta. – De ez akkor is fura. Angyalok dem is léteznek. – Sally arca elvörösödött a kijelentésre.

– De igenis léteznek! – toppantott dühösen. Nem akart sírni, ám a csalódottság legyőzte, könny gyűlt a szemébe, és kicsordult az arcára. A fiúk megilletődve toporogtak mellette, és kétségbeesett pillantásokat váltottak egymással.

– Hé, figyi, azért nem kell bőgni. – Girnyó szedte össze magát a leghamarább. Esetlenül kinyújtotta nagy lapátkezét, és gyengéden megveregette a lány vállát. – Már elmúlt éjfél, és még nem jött senki. Valaki csak gonosz tréfát űzött veled. De holnap szerzek neked cukorkát, okés? Árvabecsszóra! – húzta ki magát komolykodva. Sally egy utolsó reménykedő pillantást vetett a kapu felé, keserű sóhaj hagyta el a száját.

– Okés.

– Gyere, benjünk vissza az ágyba, bert rohadt hideg van idekint! – borzongott meg Prüssz. Orra tiszta vörös volt a szinte állandó megfázástól. Sally visszanyelte a gondolatot, hogy odabent legalább ennyire hideg van, mivel tűzifa híján Gömböc nővér nem tudta begyújtani az alagsori kályhát. Behúzta a kapu reteszét, és megadóan elindult a kőépület felé.

Félúton tartottak, amikor a kapu először megrázkódott, mintha valaki megpróbálta volna kinyitni. Ijedten torpantak meg, Sally még a lélegzetét is visszafojtotta. Újabb jelet várt, hogy nemcsak a szél volt a ludas, hanem valaki van odakint, de a kapu nem mozdult újra. Már majdnem feladta, amikor egyszer csak egy kar jelent meg a kőkerítés tetején, egy láb követte, végül egy egész emberi test pottyant a kert füvére. Farkasszemet néztek egy… vámpírral?

Kabala felkiáltott, és már majdnem visszarohant az épületbe, amikor egy újabb ember érkezett meg a kerítésen át. Ezúttal egy gyönyörű, szőke nő. Egy angyal. A hátán még szárnyak is voltak, igaz, elég ziláltnak tűntek.

– Ő az – sóhajtott fel Sally. Az anyukája azt mondta a kórházban, hogy ha ő már nem is lehet Sally-vel többé, küld majd egy angyalt, aki mindig vigyáz rá. Betartotta a szavát, tényleg betartotta. A kislány szíve vad zakatolásba kezdett, szeme ismét könnybe lábadt.

– Nem kell félnetek… – Az angyal felemelte a kezét; halkan beszélt, hangja mégis csilingelő volt. Sally jó ideig csak meghatottan pislogott, aztán hirtelen észbe kapott. A fiúk felé fordult, akik még mindig riadt ámulattal tátották a szájukat, és kihúzta magát.

– Én megmondtam, hogy létezik és eljön hozzánk! – Megperdült, és odaszaladt az angyalhoz. Megállt tőle néhány lépésnyire, és felnézett rá. – Szia!

– Szia! – mosolyodott el az angyal.

– Bocsánat, hogy bezártam a kaput, de ezek a lököttek nem hitték el, hogy létezel – nézett hátra Sally a válla fölött; pillantása vádlón villant a fiúkra. Azok bűnbánóan lehajtották a fejüket.

– Hát, könnyebb lett volna a kapun át bejutni – szusszant fel a háttérben ácsorgó vámpír. Koromfekete szeme csillogott a félhomályban.

– De így is bejutottunk, szóval semmi gond. És hoztunk is nektek valamit – nyújtotta hátra az angyal a kezét. A vámpír lekapott egy hátizsákot a válláról, és odaadta neki. Amikor a gyerekek bepillantást nyerhettek a táska tartalmába, áhítatos csend szállta meg az udvart.

– Ez… a miénk? – nyögte Girnyó. Soha az életben nem látott még ennyi csokit és cukrot egyszerre.

– A tiétek – erősítette meg az angyal. Átadta a táskát Sallynek, aki olyan óvatosan ölelte magához, mintha egy gyermeket tartana. Ám ezzel még nem volt vége a meglepetéseknek. Az angyal a kapuhoz sétált, kinyitotta, és kipisszegett valakinek. A következő pillanatban két múmia sietett be újabb táskákkal. Egyikük magas volt, felkarján kilátszott a kötés alól egy toll alakú tetoválás, a másik esetlenül botladozott a bokájáról lelógó gézszalag miatt.

– Ez a többieké, osszátok szét becsülettel – biccentett az árvaház épülete felé a magas múmia.

– És megtudjuk ám, ha ti faljátok be! – vigyorodott el az alacsonyabbik.

– Ezt pedig mutassátok meg Mariette nővérnek, miután elmentünk. Egész télen kitart majd! – Az angyal szélesebbre tárta a kaput, hogy egy zombirendőr begördíthesse rajta a tűzifával telerakott ládákat. Őt egy marcona képű Hulk követte újabb rakománnyal. Alig tíz perc múlva a fél udvart tűzifával volt tele.

– Most pedig… – guggolt le az angyal Sally elé, megfogta az egyik kezét, és egy vékonyka láncot csúsztatott bele. – Ezt édesanyád küldi neked, és azt üzeni, hogy nagyon szeret téged. Sose felejtsd el őt!

– Sosem fogom – suttogta a kislány elcsukló hangon. – És téged sem.


***

Ana lecsatolta a szárnyát, mielőtt beült volna a teherautó hátuljába Ryland és Kaemon közé. Pepe és Jeevan a saját terepjárójukkal követték őket, miután kölcsönösen kigöngyölték egymást a gézcsíkokból, így ezt a kocsit Mihail vezette. Már vagy tíz perce úton voltak, amikor Kaemon kivette a vámpírfogait, és megtörte a csendet.

– Ez klassz halloween volt, a legklasszabb eddigi életem során – jelentette ki. Ryland helyeslően bólintott, Ana pedig mosollyal jelezte az egyetértését.

– Azért biztonságosabb lett volna, ha csak titokban lerakjuk a cuccokat. Nem értem, miért kellett találkoznunk is a kölykökkel… – hangzott fel a mormogás a vezetőülés felől. Mihail zöldre mázolt arca szigorúnak hatott, de hangjából kivételesen hiányzott a szokásos él.

– Mert ígéretet tettem Sally anyjának, és tartom magam az ígéreteimhez – felelte Ana. Próbált könnyed hangon válaszolni, ezúttal nem akart vitát. Ma éjjel nem, azok után nem, hogy látta annak a kislánynak a hálás és hittel teli tekintetét.

– Egyébként sem volt veszélyes. Lafayette zseniálisan kivitelezte az álcánkat – dörgölte meg Ryland az arcát. A ledörzsölt „bőrdarabkát” az ujjai közé fogta, és maga elé lógatta, hogy jobban szemügyre vehesse. A szürkés cafat pont olyan állagúnak tűnt, akár az igazi bőr. – Én csak attól féltem, hogy a gyerekek megijednek majd, ha szembejön velük egy hámló képű zombizsaru vagy egy vámpír.

– A gyerekek bátrak és okosak. A felnőttek sokkal beszaribbak – nyújtóztatta ki a lábát Kaemon.

– És legalább két kívánságot is teljesíthettünk ma – jegyezte meg Ana. A többiek kérdőn pillantottak rá.

– Sally anyukájáét és Lafayette-ét. Egyszer elmesélte, hogy csak azért hiányoznak neki a filmforgatások, mert szeret különleges maszkokat és ruhákat tervezni. Én felajánlottam neki, hogy gyakorolhat rajtam, de eddig nem volt rá alkalom. Ma végre volt oka visszatérni ahhoz, amit igazán szeret.

– És még örömet is okozott vele. Mármint a gyerekeknek.

– Igen… a gyerekeknek – dőlt hátra Ana elégedetten.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése