A szépség és a szörnyeteg - avagy egy mese feminista feldolgozása

Amikor megtudtam, hogy A szépség és a szörnyetegnek lesz filmváltozata, és Emma Watson fogja játszani a főszerepet, nagyon kíváncsi lettem. Emma régóta a példaképem emberként és feministaként, ő pont azokat az elveket vallja, amiket én is, és azokért a célokért tevékenykedik a saját eszközeivel nagyban, amiért én a saját eszközeimmel kicsiben. Az első előzetesek és filmes hírek pedig csak még inkább felkeltették az érdeklődésemet, mert azokból nagyon úgy tűnt, hogy Emma egy olyan filmváltozatra mondott igent, ami tökéletesen passzol az elveinkhez. Szóval úgy gondoltam, ha ebben az évben csak egyetlen mozijegyet is tudok venni, akkor erre a filmre fogok elmenni. És ez múlt pénteken meg is történt. :)

Kezdjük az elején…

A szépség és a szörnyeteg gyerekkorom óta a kedvenc mesém, mert arról szól, hogy a külső nem minden, nem feltétlenül mutatja meg a belsőt. Egy szép ember is lehet gonosz (lásd Gaston), és egy csúnya „szörnyeteg” is jó. És azt is megmutatja a mese, hogy az igaz szerelem nem a külsőségeken múlik, hanem a belső értékeken. Egy nem túl szép, de nemes lelkű, intelligens, jóságos emberben is meg lehet látni a szépet, és simán lehet szeretni.

Bevallom őszintén, kicsit féltem a filmtől. Egyfelől, mert nagyon nagy elvárásokkal ültem be rá mind a gyerekkori szép emlékek, mind Emma, mind az előzetesek miatt, másfelől, mert csak a szinkronizált változatra tudtam elmenni (csak azt adták első vetítésként, kedvezményes jeggyel), és tartottam tőle, hogy nem leszek elégedett a szinkronhangokkal, vagy ami még rosszabb, a leszinkronizált dalokkal, és csak elrontják az élményt. Szerencsére nem így történt. Nagyon szeretném majd egyszer eredeti nyelven is megnézni a filmet, mert mégiscsak úgy az igazi, de szerencsére szinkronosan is nagyon lehetett élvezni. :)

Nosztalgia

Ami azonnal pozitívum volt számomra, hogy a film tökéletesen visszaadta a mese hangulatát. Olyannyira nosztalgikus érzést okozott, hogy az első dalnál máris elkezdtem halkan énekelni Belle-lel (szerencsére csak kevesen voltunk a teremben, és elkülönülve ültem, úgyhogy senki nem nézett hülyének). Egyébként a meséhez való hűség és a nosztalgia érzése végigkísérte a filmet mind a történet, mind a ruhák és díszletek tekintetében. Szó szerint megható volt, ahogy gyerekkorom kedvenc meséje megelevenedett a szemem előtt.

Persze, néhány dologban azért különbözött a film a mesétől, ám szerencsére, minden egyes különbség csak még jobbá tette a történetet. :)

Belle és a feminista vonal

Nagyon tetszett a feminista vonal, és annak jelzései, hogy Belle már nem az a fajta mesehősnő, akivel csak úgy történnek a dolgok, és várja, hogy a herceg fehér lovon megmentse, majd feleségül vegye, és (elvileg) boldogan éljenek, míg meg nem… Nem, Belle egy igazi feminista nő! Feltaláló, művelt és intelligens, imádja a könyveket, más lányokat tanít olvasni. És míg a mesében Belle szimplán csak menekül Gaston nyomulása elől és félve mond neki nemet azzal az indokkal, hogy „Nem vagyok elég jó hozzád.”, addig a filmbeli Belle egyenesen a szemébe mondja, hogy „Nem, nem és nem, nálad én sokkal jobbat és többet érdemlek!”

Hasonló különbség, hogy míg a mesebeli Belle beletörődik abba, hogy a Szörny az apja helyett őt fogja élete végéig fogva tartani, addig a filmbeli Belle az első pillanatban megígéri az apjának, hogy meg fog szökni, és meg is próbálkozik vele. Hatalmas poén a filmben, hogy a zárt szobaajtó előtt az elvarázsolt tárgyak épp azt mondják a szörnynek, hogy Belle most biztosan nagyon fél, miközben a szobában a lány éppen a szökését tervezi és készíti elő. :D Imádtam ezt a jelenetet, mert még jobban előhozta Belle belevalóságát. :)

A film vége is kicsit megváltozott. Amikor Gaston bezárja Belle-t és az apját, hogy ne tudják figyelmeztetni a szörnyet a városiak támadására, a mesében Belle ül a fenekén, és végül Csészike szabadítja ki a fogságból. A filmben viszont Belle rábeszéli az apját, hogy szökjenek meg, vagyis nem passzív megmentésre várakozó lányka, hanem aktív cselekvő hősnő.

Bár csak apróság, de az is baromira tetszett, hogy Belle az egyik oldalán feltűrve viselte a szoknyáját, amikor megérkezett a szörny kastélyába az apja után kutatva, valószínűleg azért, hogy ne zavarja a mozgásban annyira. Ez is olyan belevaló, vagány dolog. Nem számít neki, hogy ez nem „nőies”, az a lényeg, hogy így hatékony.

És nemcsak Belle, de az apja is határozottabb a filmben. A mesében, igaz csak egyetlen mondattal, de megpróbálja Belle-t Gaston karjába terelni, egyébként pedig passzívan viseltetik Gaston viselkedésével szemben, nem avatkozik a dolgokba. A filmben viszont nemcsak passzívan tűri, ahogy Gaston a lányát zaklatja, hanem az erdős jelenetben egyenesen a szemébe mondja, hogy soha az életben nem adná hozzá a lányát. Ezen kívül nyíltan és büszkén elismeri mind az elhunyt felesége, mind a lánya (sok férfit) és korukat megelőző zsenialitását.

Nagyon kíváncsi voltam egyébként Emma Watson alakítására. Bevallom őszintén, a Harry Potter sorozat első hat részében nem voltam túlságosan megelégedve vele, úgy éreztem, a hetedik és nyolcadik filmre érzett rá igazán a színészetre. A Harry Potteren kívül pedig csak az Egy különc srác feljegyzéseiben láttam szerepelni, amiben jó volt, jó volt, de annyira nem fogott meg a karaktere. Szóval izgatottan vártam, hogy vajon milyen lesz Belle bőrébe bújva, és hála az égnek, én teljesen elégedett voltam vele. Tökéletesen hozta azt, amit a mese alapján elvártam tőle, sőt, talán még többet is nyújtott a szerepben, mint amit anno a mesebeli karakter adott.

Az első disney-s homoszexuális karakter

Nagy felhajtást kapott még a film megjelenése előtt a hír, hogy egy meleg szereplő is lesz a filmben. Voltak, akik örültek neki, voltak, akik be akarták tiltani a filmet. Én nagyon kíváncsian vártam Le Fou karakterét, érdekelt, mit hoznak ki belőle. És azt kell mondjam, tetszett az ötlet, mert sokat hozzáadott Le Fou karakterének értelmezéséhez. Hogy miért támogatja annyira Gastont, amikor nyilvánvalóan nem ért egyet vele sok mindenben, miért hazudik érte, miért nézi el neki a gonoszságokat is. És kifejezetten tetszett, hogy a film végén, miután Gaston cserbenhagyja őt, Le Fou átáll a szörny és az elvarázsolt tárgyak oldalára a harcban. Mert ő nem rossz ember, szimplán csak elvakította a szerelem, és amint a rózsaszín köd felszállt, ismét képes helyesen dönteni.

Múltbeli kitekintők

Ahogyan Le Fou személyiségét, úgy Belle, az apja és a szörny személyiségét is kiegészítette az, amit megtudhattunk a múltjukról. Egy hideg, beképzelt, valóban szörnyeteg apa mellett nem csoda, hogy a fiatal herceg is elzüllött, és olyan férfivá vált, akit a boszorkány elátkozott végül. A betegségben elhunyt édesanya emléke mellett nem csoda, hogy az apja úgy védi Belle-t mindentől, és a zsenialitása ellenére egy kis, szűklátókörű, de biztonságos faluban rejtegeti. Ahogyan az sem csoda, hogy Belle ennyire különc, intelligens és felvilágosult, hiszen ott volt előtte egy hasonló kvalitású anya emléke példaképként.

Ami kicsit zavar, hogy ezek a múltbeli kitekintők csak morzsácskák voltak. Sokat hozzáadtak a karakterekhez, de szívesen megtudtam volna ennél sokkal többet is mindegyik karakter múltjáról. Persze, ez nem a film hibája, ebbe a történetbe ennyi fért bele, inkább az én kíváncsiságom bírt volna el még több információt.

A Szörny

Nagyon örülök, hogy ez a filmfeldolgozás hű maradt az eredeti meséhez, és a szörny valóban szörnynek néz ki. A közelmúltban készült A szépség és a szörnyhöz kapcsolódó sorozat és film pont azért nem jött be, mert a szörny mindkét esetben egy helyes pasi volt, az egyik tetoválással, a másik néhány karcolással az arcán, de lényegében egyik sem volt külsőleg valóban szörnynek mondható. Márpedig egy szörny legyen szörny, és kész. Már csak azért is, mert ennek a történetnek az az alap mondanivalója, hogy nem a külső számít, hanem a belső.

Olvastam egy kritikát a filmről, amiben a szörnyet megpróbálják bántalmazó férfiként, Belle-t pedig Stockholm-szindrómás áldozatként beállítani, ám ezzel nagyon nem értek egyet. Feminista vagyok, de a szélsőséges gondolkodás, úgy vélem, ezen a téren sem jó, ahogyan más téren sem. Meg kell látni a valódi szörnyeket, de nem kell mindenhol őket látni.

Belle egy erős nő, az utolsó pillanatig nem hagyja magát más által irányítani, azt csinál, amit akar, amit ő helyesnek vél. A szörny pedig követ el hibákat, ez tény és való, de nemcsak megjátssza a megbánást, nem manipulálásból tesz úgy, mintha változna, hanem valóban előjön az igazi, jó énje, ami valószínűleg mindig is ott rejtőzött a lelke mélyén, csak az apjának köszönhetően talán a szörny maga sem tudott róla.

Azt, hogy a szörny nem bántalmazó fél, mi sem mutatja jobban, hogy amikor Belle-nek mennie kell, akkor nemcsak hogy elengedi, hanem ő maga küldi el, pedig tudja, hogy talán sosem jön vissza hozzá a lány. Egy igazi szörnyeteg sosem eresztené ki a karmai közül.

Van azonban két momentum, ami sajnálom, hogy megváltozott a filmben, mert azok is még inkább megmutatnák a szörny valós szándékait és személyiségét. Az egyik, hogy a mesében Belle egyetlen pillanatig sem marad a cellában, és nem a cselédség viszi át a szobájába, hanem maga a szörnyeteg kíséri oda, valamint azt is mondja a lánynak útközben, hogy nem fogoly vagy, hanem „Mostantól ez az otthonod.” Vagyis tökéletesen látható, hogy sosem akarta valódi fogolyként kezelni Belle-t.

A másik megváltozott momentum, hogy miután a szörny elküldi Belle-t a bajban lévő apjához, és megkérdezik tőle, miért is tette, ő maga mondja ki, hogy azért, mert szereti a lányt. A filmben viszont teáskanna asszonyság mondja helyette. Pedig jó lett volna itt is a szörny szájából hallani.

Könyvek

Amikor gyerekként először láttam A szépség és a szörnyeteg mesét, elhatároztam magamban, hogy nem érdekel az ékszer, ruha, pénz, én ahhoz a férfihoz fogok feleségül menni, aki ugyanúgy egy könyvtárat ad majd nekem, mint ahogyan a szörny Belle-nek. Nem számít, hogy az a könyvtár csak tíz darab könyvből áll vagy ezerből, a lényeg, hogy könyveket adjon, mert ha azt ad, akkor tényleg ismer engem.

Szóval a „Belle megkapja a könyvtárat” jeleneten mindig eleresztek néhány könnycseppet mind a mese, mind a film esetében, mert ennél romantikusabb dolgot férfi nem tehet egy olyan típusú nőért, mint Belle (és én). Az pedig külön tetszett a filmben, hogy kihangsúlyozták, nem egy olyan könyvtárról van szó, ami csak dísznek van, és még az átok előtt presztízskérdésből lett kialakítva a kastélyban a látszat kedvéért, hanem a szörny valóban olvasta azt a sok könyvet (kivéve a görög nyelvűeket… :D ). Vagyis biztosra vehetjük, hogy művelt férfi. Ezt pedig megerősítik a könyvekről való beszélgetései Belle-lel.

Érdekes egyébként, hogy a szörny is el van nyomva annak köszönhetően, hogy férfi, és ez tökéletesen alátámasztja Emma véleményét a feminizmus tekintetében, amely azt mondja, hogy a nők elnyomása a férfiakra is káros. Mert így őket is belekényszerítik egy skatulyába, amiből ha kilógnak, nem tartják már őket igazi férfinak. És ez hatalmas nyomás. Itt is, a szörny a hím soviniszta társadalmi elvárások miatt úgy hiszi, le kell tagadnia, hogy szereti a romantikus regényeket, mert attól fél, ha bevallaná, elvesztené a férfiasságát Belle szemében. Csak egy lebukás után ismeri be nagy nehezen, hogy hát, igen, azért ő mégis csak szereti a romantikát.

Nagyon tetszik a boszorkány könyvének ötlete is a filmben, mert ez megmutatja a boszorkány jellemét is. Hiszen különbség van aközött, hogy megleckéztetünk valakit, aki rászolgált, hogy tanuljon a hibáiból, és aközött, hogy direkt még kínozzuk is őt. És ez a varázskönyv plusz kín a szörnynek, mert láthatja általa azt, hogy miből marad ki szörnyként, és még inkább tudatosítja benne, hogy a kinézete és a kastély foglya. Mert a szörny valóban fogoly, sokkal inkább, mint Belle valaha is.

Abban a bizonyos cikkben azt is Belle szemére hányják, hogy romantikus könyveket olvas, vagyis emiatt nem lehet feminista. De bizony, miért ne olvashatna feministaként romantikáról? Miért ne vágyhatna feministaként a nagy Ő-re? Családra, férjre, gyerekekre? Hiszen a feminizmus lényege az, hogy mind eldönthessük, mitől vagyunk boldogok. Ha Belle attól boldog, hogy romantikus regényeket olvas, és a hercegről álmodozik, akkor tegye csak. És ha az olvasás és tanulás mellett hozzá akar majd menni a már megtalált herceghez, akkor hajrá. Az ő döntései, az ő élete, az ő boldogsága, és senki, sem férfi, sem nő nem mondhatja meg neki, hogyan éljen; véleményem szerint pont ez a feminizmus.

Gaston

Igen, a végére hagytam a legjobbat. Sosem hittem volna, hogy egyszer A szépség és a szörnyeteg történetében Gastont is bírni fogom, de a film esetében így van. Ne értsetek félre, egy önimádó szemétláda, de annyira hatásosan önimádó szemétláda, hogy az ember imádja utálni. Luke Evans egyszerűen zseniálisan hozza Gaston karakterét! Sokkal összetettebbé tette, mint a mesebeli Gaston volt. A mesebeli egy szimpla tahó, aki szót sem érdemel, a filmbeli viszont egy igazán érdekes tahó, olyannyira, hogy az embert legalább annyira érdekli a személyisége, mint Belle-é vagy a szörnyé.


Hogy kiknek ajánlom ezt a filmet? Azoknak, akik még el tudják engedni a felnőtt énjüket időről időre, hogy helyet adjanak a régi kislánynak vagy kisfiúnak, aki tátott szájjal bámulhat a vászonra. Vagyis mindenkinek, aki szereti a csodálatos meséket. :)

10 / 10 pont