~ Sárga könyves út ~

2018. április 24., kedd

Cecelia Ahern: A Vétkes


Cecelia Ahern A Vétkes című regénye már elég régóta várja, hogy elolvassam, de most úgy gondoltam, ideje sort kerítenem rá. Nagyon szeretem a disztópiákat, mert mindig érdekes számomra, hogy mennyire tudok párhuzamot vonni a történetek és a saját világunk között. Sajnos a legtöbb esetben elég sok a kapcsolódási pont, ahogyan természetesen ezen könyv esetében is.

A történet egy olyan világban játszódik, ahol ha valaki nem úgy viselkedik, beszél, cselekszik, ahogyan az a rendszernek megfelel, kikiáltják Vétkesnek. A Vétkesekre billogokat nyomnak, hogy mindenki láthassa rajtuk, kitaszítottak, és ők se feledhessék ezt el. Komoly korlátozó szabályok szerint kell élniük, még azt is megmondják nekik, mit ehetnek, mikorra kell hazaérniük, és szigorúan ellenőrzik is minden nap végén, hogy betartanak-e mindent. A legnehezebb azonban az, hogy a „tökéletesek” megvetik a Vétkeseket. Úgy bánnak velük, akár a szeméttel. Celestine tökéletes volt, a rendszert irányító bíró fiának a barátnője, és ő is úgy gondolta, hogy a Vétkesek megérdemlik, amit kapnak, hiszen valamilyen bűnt követtek el. Aztán egy nap őt is megvádolják azzal, hogy Vétkes.

Bűnösök és vétkesek

A Vétkes világában lényegében mindenki bűnös, akkor is, ha nem viseli a Vétkesek jelét. Sőt, talán a billog nélküliek még vétkesebbek, mint maguk a Vétkesek. A billogot ugyanis az kapja meg, aki elég bátor úgy cselekedni, ahogyan azt a lelkiismerete diktálja. Míg a „tökéletesek”, bár ugyanúgy megvannak a hibáik, hiszen emberek, nem szentek, elnyomják, titkolják azokat, és megtagadják önmagukat, csak hogy belesimulhassanak a rendszerbe.

Azért, hogy biztonságban tudhassák magukat, nemcsak saját valójukat nyomják el, hanem valódi megvetést és undort éreznek a Vétkesek iránt is. Ezek az érzések szerintem félelemből és frusztrációból fakadnak. Félnek önmaguktól, a hibáiktól, a nem megfelelő érzéseiktől és gondolataiktól, és dühösek azokra, akik fel merték vállalni a „vétkeiket”, mert ők is szívesen megtennék, csak túl gyávák hozzá.

Hogy ne kelljen önmagukat utálniuk a gyávaságukért, inkább elhitetik önmagukkal, hogy a Vétkesek megérdemlik, amit kapnak.

Egyébként nagyon szép párhuzam ez a valódi világgal. Sok ember ugyanis mások által határozza meg, ki is ő. Ha elégedetlen önmagával, akkor elkezdi másokban keresni a hibát, csak hogy önmagát egy kicsit is értékesnek érezhesse. Kicsiben és nagyban is megy ez. Például ha egy munkahelyen valakit senkiként kezel a főnöke, akkor elkezdi ő is senkiként kezelni az alatta lévőket, csak hogy valakinek érezhesse magát. Vagy ott van globális szinten a gyűlölet kérdése. Amikor valaki csak úgy tudja pozícionálni önmagát adott bőrszínű, nemű, vallású, nemi beállítottságú emberként, ha mindenkit gyűlöl, aki nem olyan, mint ő.

Rendszer és társadalom

A regénybeli vétkek többsége inkább erény, semmint valódi vétek. Celestine-t azért vádolják meg vétkességgel, mert a buszon egy Vétkes öregember rosszul lesz, ő pedig megpróbál ülőhelyet szerezni számára. Vagyis együtt érez egy Vétkessel és segíteni akar neki. Celestine zongoratanárnőjét pedig azért bélyegzik meg, mert teljesíti a szenvedő, halálos beteg édesanyja kívánságát, kicsempészi őt külföldre, ahol eutanáziával segítenek rajta.

Vagyis ez a társadalom azokat bünteti, akik együtt érzők, segítőkészek, kedvesek, lelkiismeretesek, röviden: emberek az embertelenségben. És kitermel egy olyan réteget, aminek a tagjai vagy tele vannak gyűlölettel, utálattal, megvetéssel és rosszindulattal, és örömmel támogatják a rendszert, vagy féltik önmagukat, a családjukat, és ha van is lelkiismeretük, inkább csöndben maradnak.

Legnagyobb sajnálatomra ez a módszer is tökéletes párhuzamot mutat a mi világunkkal.

Tökéletesből Vétkes

Celestine egy tinédzser, aki nem igazán látja át az igazságot a történet elején. A családja mindig is tökéletesként próbált viselkedni, ezt a példát látta maga előtt. A rendszert irányító Crevan bíró fiával jár, és kedveli leendő apósát, aki mindig kedves vele. El sem tudja képzelni, hogy Crevan bíró ne lenne igazságos és jó ember. Vagyis Celestine olyan környezetben nőtt fel, ami egyáltalán nem kérdőjelezi meg a rendszert, és azt, hogy jól, igazságosan működik-e.

Akkor inog meg először, amikor az Őrszemek eljönnek a zongoratanárnőjéért. Korábban csak számára idegen embereket vittek el, akikről úgy vélte, biztosan rossz emberek voltak. De a tanárnője a szomszédban lakik, ismeri őt, jó ember. Vagyis a rendszer nem tévedhetetlen. És ha egyszer téved, lehet, hogy máskor is tévedett már. Lehetséges, hogy vannak még olyan Vétkesek, akik valójában jó emberek.

Veszélyes gondolatok, amelyek ráveszik Celestine-t arra, hogy más szemmel nézzen a Vétkesekre. Emberként. Talán ártatlan emberként.

Igazi család

Amikor Celestine bajba kerül, és megbélyegzik, nemcsak az élete változik meg, hanem a családja is. Ekkor látja meg a szülei igazi arcát, azt az arcot, amely nem ért egyet a rendszerrel, és amely csak a család védelmében viselt eddig maszkot. Most azonban a maguk módján kiállnak a lányuk mellett akkor is, ha ez esetleg bajt hoz a saját fejükre is. Talán Celestine anyján látszik meg legjobban a változás, akiről eredetileg úgy tűnt, hogy csak a divat, a bulvár és a külsőségek érdeklik.

Egyébként ez is jellemző a világunkra. Mivel úgy érezzük, nem tudunk mit kezdeni az élet valódi gondjaival, nem tudunk változtatni a rendszeren, ezért inkább mások életével foglalkozunk. Bulvárújságokat bújunk, bulvármagazinokban olvasunk olyanok életéről, akik látszólag boldogabbak nálunk, pletykálkodunk, shoppingolunk. Megveszünk egy csomó olyan tárgyat, amire valójában nincs is szükségünk. Hogy miért csináljuk ezt? Mert ha elfoglaljuk magunkat a felszínnel, akkor nem kell lenéznünk a mélybe.

Sajtószabadság

Még egy pont, amelyben a könyv és valóság egyezik. Ugyanis, bár látszólag sajtószabadság van a könyv világában, valójában a hatalom irányít mindent. Csak az, és csak olyan formában jelenhet meg az újságban vagy a tévében, ahogyan arra az ország vezetői rábólintottak. A sajtó irányítása pedig nagy hatalom, ugyanis ezzel lehet teljesen átmosni az emberek agyát. Olyannyira, hogy simán elhiggyék egy nyilvánvalóan bűnös emberről, hogy nem Vétkes, és egy ártatlanról, hogy az.

Elég, ha a megfelelő formában tálalják a dolgokat, a megfelelő szavakat és kifejezéseket használják, és újra meg újra az emberek képébe nyomják az adott „hírt”. Amit ugyanis sokszor hall az ember, azt egy idő után nagy valószínűséggel el is hiszi.

Ebben a sajtós szálban nagyon izgalmas karakter Pia Wang. Ő egy újságíró, tévériporter, aki eleinte teljesen kiszolgálja a hatalmat. Nem azért, mert rossz ember, hanem mert ő is olyan naiv, akárcsak Celestine a regény elején. Hiszi, hogy ha el is ferdítenek apróságokat az általa írt hírekben, interjúkban, a lényeg akkor is igaz marad.

Celestine esete és a lány személyisége az, amely elkezdi Piát is megváltoztatni. A személyiségfejlődése pedig egyszerűen gyönyörű. Nagyon kíváncsi vagyok, hová növi ki magát a folytatásban, szerintem nagy dolgokra hivatott.

Szerelmi szálak

Tudom, sokan nem szeretik a szerelmi háromszögeket, de nekem, ha jól ki vannak dolgozva és érdekesek, semmi bajom velük. Itt is tetszett ez a szál.

A háromszög egyik csúcsa Art. Ő Crevan bíró fia, így eleinte nem tudtam, mit várhatok a karakterétől. Valahányszor politikailag kínos téma került elő, próbálta elviccelni, ám érezni lehetett, hogy csak azért, nehogy Celestine-nek és a családjának baja legyen belőle. Vagyis az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy nem ért (teljesen) egyet az apjával, ám kérdéses volt, hogy vészhelyzetben vajon szembe merne-e szállni vele. Ahogyan az is, hogy szereti-e Celestine-t annyira, hogy kiálljon mellette.

A másik háromszögcsúcs, Carrick. Ő először csak egy név nélküli idegen Celestine számára, aki a szomszéd cellában ül, és rosszfiús kinézete alapján valódi Vétkesnek tűnik. De nemcsak Celestine ítéli meg tévesen a fiút, hanem a fiú is őt. Carrick úgy gondolja, Celestine egy elkényeztetett lányka, akit Crevan bíró úgyis kiment a slamasztikából, ő pedig élni is fog a férfi segítségével, mert túl gyáva vállalni a tettét és következményeit. Amint rájönnek, hogy tévedtek egymással kapcsolatban, kialakul közöttük egy sorsközösség még úgy is, hogy két mondatot tudnak csak váltani egymással a fogságuk alatt.

Mind Art, mind Carrick nagyon izgalmas karakter, úgyhogy mindkettejük sorsára kíváncsi vagyok. Artra azért, mert előbb vagy utóbb szembe kell néznie a saját apjával, és nagyon nehéz döntéseket kell meghoznia. Carrickre pedig azért, mert kedvelem a rosszfiús jófiú karaktereket, és érdekel, hogyan kerül majd ő is előtérbe a folytatásban.

Érzelmi hatások

Bár történik a regényben jó néhány izgalmas esemény, számomra mégis inkább az érzelmi része volt az érdekes. Hogyan változnak a karakterek, főképp Celestine, milyen lesz az élete kitaszítottként, hogyan próbálja túlélni a változásokat. Nagyon tetszett, hogy néhány jelenet igazi erőteljes érzést váltott ki belőlem. Például Celestine megbillogozásának leírása alatt egyszerre jött ki rajtam az iszonyat és a mélységes, tehetetlen düh. De érzelmileg nagyon ütött az a jelenet is, amelyben a saját iskolatársai rabolják el azért, hogy megszégyenítsék őt.

Pozitív érzéseket is sikerült kiváltani belőlem, például büszkeséget, amikor Celestine mellett kiállt az anyja egy nyilvános eseményen az öltözködése által, vagy amikor rájöttem, hogy Pia miben is mesterkedik.

Szóval igen, nemcsak izgalmas ez a sztori, hanem szépen hatott az érzéseimre is.

Azoknak ajánlom ezt a regényt, akik szeretik a disztópiákat, és érdekes számukra a szociálpszichológia. Valamint azoknak, akik egyszerűen csak szeretnének egy izgalmas, kalandos regényt olvasni.

Kedvenc karakterek: Celestine, Carrick, Pia.

Kedvenc jelenet: amikor Celestine édesanyja elmondja, miért akar olyan ruhát viselni a partin, amilyet.

Kedvenc idézetek:

„Eddig soha nem volt időm regényeket olvasni, a való világot részesítettem előnyben. A matematikát, bizonyos megoldásokat, olyan dolgokat, amik közvetlen hatással voltak az életemre, de most már értem, miért olvasnak az emberek kitalált történeteket, miért szeretnek belefeledkezni mások életébe. Némelyik mondatnál felkapom a fejem, mert olyan dologról szól, amit én is éreztem, de soha nem fogalmaztam meg magamnak. Bele akarok bújni a könyv oldalába, elmondani a szereplőnek, hogy megértem az érzéseit, hogy nincs egyedül, és én sem vagyok egyedül, hogy nem baj, ha ilyeneket gondol.”

„- Nem mindig jelenik meg, amit írunk, vagy nem úgy, ahogyan akartuk. Van, hogy nem mi határozzuk meg, mit és hogyan mondunk el.
(…)
Elnézem Piát, és tudom, min vívódik: megírja-e a hatodik billog történetét, vagy sem? Megbuktassa-e Crevant, vagy ne?
- Hát akkor mondja meg nekik, hogyan akarja ön megírni!
- Ez nem ilyen egyszerű.
- Dehogynem.
- Nem hallgatnak rám.
- Akkor mondjon fel! Menjen máshová dolgozni!
- A világ nem így működik.
Megvonom a vállam.
- Mondjuk, hogy feladom ezt a nagyon jól fizető állást, ahol beszámolhatok az eseményekről, még ha néha nem is pontosan úgy, ahogyan szeretném, ahol saját műsorom, saját rovatom van – akkor ki adna enni a két gyerekemnek?
- Jobb hazugsággal etetni őket?
Ez érzékenyen érinti, újra elhallgat.”

„Anyu leengedi és összeborzolja csodás hullámokban a vállára omló haját.
- Na, mit gondolsz? – kérdi úgy általában, mi az új külsejével kapcsolatos benyomásom.
Soha életemben nem láttam még őt ilyen szedett-vedett szerelésben, de nem akarom megsérteni, mert félek, hogy kiborulna. Már ha nem borult még ki. Félek, hogy ez az átrendeződés már annak a jele.
- Nagyon menő.
Anyu a homlokát ráncolja, mintha nem értene valamit.
- Ó!
- Nem azt akartad, hogy menő legyen?
- Nem – jelenti ki, és fog egy zebracsíkos nadrágot. – Egyáltalán nem. – Édesdeden rám mosolyog. – Meghívtak minket Candy Crevan házavató bulijába.
- Candy Crevan költözik Tinderék helyére?
- Igen, közvetlenül a testvére mellé, hogy támogathassa ebben a vészterhes időben. – Ezt a szarkazmus legapróbb jele nélkül mondja, de tudom, hogy nem gondolja komolyan. – Apád kedvéért elmegyek abba a buliba, mert Candy szereti, ha egy nemzetközileg elismert modell vendéggel is dicsekedhet – magyarázza fogcsikorgatva. – Ott sasszézok majd közöttük a gyönyörű ruházatomban, és lelkesen elmesélem nekik, hogy ez lesz a jövő szezon divatja. Ha minden jól megy, ők rohannak majd vásárolni, és a jövő héten mind úgy néznek ki, mint a bohócok. Majd én megmutatom nekik, milyen a tökéletesség!
Indulatosan lerántja magáról a pulcsit, és a szoba túlsó sarkába hajítja a pólót. Izmos karjával és öklével kiadja magából a feszültséget, de az arca valahogy eközben is rezzenéstelen marad.”

„- Az Élet Párt tagja, és az én oldalamon áll.
- (…) A második helyesbítés: nem mondhatod, hogy a te oldaladon áll, nem szükségszerűen. Enya politikus, ráadásul karrierpolitikus. Azt hiszem, fontos számára az ügy, nagyon is fontos, de attól még arra fordul, amerre a szél fúj. Észrevette, hogy a Vétkes-rendszert a népesség egyre nagyobb része helyteleníti, és van ebben a mozgalomban elég lendület ahhoz, hogy ő meglovagolja.
(…)
- Ha csak egyszer hibázol, félredob téged. Jelenleg te vagy számára a jelkép, a vezetői szerephez és a hatalomhoz vezető rövid út. A hatalom. Minden csak erről szól, ne feledd! Az emberek csak pénzre és hatalomra vágynak. Téged melyik érdekel?
Elkomorodok.
- Egyik sem.
Alpha a homlokát ráncolva méreget.”

„ Vajon megváltozott a véleményem róla most, hogy tudom, Vétkes emberek gyermeke?
Igen.
Tizennyolc évig szüntelenül mosták az agyát, sulykolták belé, hogy a szülei semmirekellők, alantasak, hogy ő jobb náluk, és erre amint kiszabadult onnan, a keresésükre indult. Ő győzött, mert a szeretetet nem lehetett kiirtani belőle, azt megóvta a lelkében. Carrick még annál is bátrabb, mint gondoltam. Valóban katona.”

„- (…) Igaz, hogy egyre többen állnak a Vétkesek mellé, de láthattad, hogy a tömeget nagyon könnyen el lehet riasztani. Az emberek szeretik támogatni a gyengét, de csak addig, amíg nem veszélyes ezt tenni.”

„A vattakorongokra, kötszerekre és sebfertőtlenítőkre összpontosítok, a csomagolásukat figyelem, a kanyargó betűket, a boldog kis vattalényeket, akiknek kezük, lábuk van, és vidáman mosolyognak a zacskón. A marketingesek mindenbe lelket akarnak önteni, mindennek személyiséget adnak, az embereket mégis megfosztják az érzéseiktől. Emberivé teszik a tárgyakat, és embertelenné az embereket.”

„- Becsület! – ordítok a rendőrre, és szabadjára engedem a haragomat. Az iskolában tanítják a rendőri munka alapelveit. Ezt mindenki tudja. Ő vajon miért nem ismeri a rá vonatkozó szabályokat, amiket én megtanultam, és amiket biztosan neki is megtanítottak? – A négy szabály közül az első a becsület – folytatom. Hallom, hogy remeg a hangom, de nem a félelemtől, hanem a haragtól. Igyekszem uralkodni magamon. – A rendőr becsületes és erkölcsös, tetteit az igazság és igazságosság vezérli! A következő a felelősség: a rendőr személyes felelősséget vállal a tetteiért, és kikényszeríti a társadalmi felelősségvállalást!
A tömeg morajlani kezd. Folytatom, egy pillanatra sem veszem le a szemem a rendőrről.
- A harmadik szabály a tiszteleté. A rendőr tiszteletben tartja az embereket, az emberek jogait és szükségleteit!
A tömegben már többen is helyeselnek, bólogatnak. A rendőr közelebb lép hozzám, a szájához emeli a rádióját, és erősítést kér.
- Vigyázz! – figyelmeztet halkan a balomon álló férfi.
A rendőr már közvetlenül előttem áll vigyorogva.
(…)
- Professzionalizmus – mondom végül halkan, csak a rendőrnek. – A rendőr professzionális rendőri szolgáltatást nyújt a közösségeknek.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése