~ Sárga könyves út ~

2018. április 27., péntek

Marie Lu: Az ifjú kiválasztottak - Blogturné


A Könyvmolyképző Kiadó elhozta Nektek, a Blogturné Klub 5 bloggere pedig örömmel mutatja be Marie Lu, a nagysikerű Legenda trilógia írónőjének új sikersorozatát, a The Young Elitest. Az írónő ezúttal a komor jövő helyett egy, a középkori Olaszország mintájára felépített, fantasztikus világ hasonló sötét korszakába kalauzol el Benneteket, különleges képességű fiatalok közé.
Tartsatok velünk, olvassátok el az értékeléseket és a regényhez tartozó extrákat. Vegyetek részt a játékban, ahol a kiadó által felajánlott 3 példányt nyerhetitek meg, ha helyesen válaszoltok a kérdésekre.
 

Marie Lu Az ifjú kiválasztottak című regénye tipikus ifjúsági fantasynek tűnt a fülszövege alapján. Persze szeretem a tipikus ifjúsági fantasyket, kikapcsolódásnak tökéletesek, ezért is szerettem volna elolvasni ezt a könyvet. Ám legnagyobb meglepetésemre sokkal többet kaptam ettől a regénytől, mint amit előzetesen vártam.

A történet világában kitört egy járvány, amely a betegek többségét megölte, ám akik túlélték, azokon furcsa változásokat hagyott hátra a kór. A túlélők többségének csak a testén látszik a változás, nem természetes szem-, hajszínűk lesz, hegek, sebek maradnak rajtuk, ám azt pletykálják, hogy vannak olyan kiválasztottak, akik különleges képességeket is kaptak a felgyógyulásuk után. A malfettókat megveti a társadalom, a kiválasztottakat pedig van, aki hősnek, van, aki gyilkosnak tartja. Adelina is malfetto, de sokáig nem jelentkeznek rajta különleges képesség jelei. Mígnem egyik éjjel furcsa árnyalakokat szabadít rá az apjára, és megöli őt.

Amitől különleges ez a történet

Az alapsztori nem túl egyedi, ugyanilyen hatású vírusról szól például a Sötét elmék sorozat is, csak ott nem fantasy, hanem disztópia formába van öntve a történet. Ennek ellenére ez a regény nagyon is különleges. Ezt pedig azzal érte el az írónő, hogy egyedi karakter választott főszereplőnek.

Adelina ugyanis nem egy színtiszta pozitív karakter, sőt, egyelőre az sem biztos, hogy egyáltalán pozitív karakter, ugyanis valódi sötétség él a lelkében. Miután malfetto lett, az apja úgy bánt vele, akár egy szörnyszülöttel. Nemcsak hogy elhitette vele, semmire sem jó, gonosz lélek, de fizikailag is bántalmazta. Adelina önbizalomhiányát és keserűségét csak növelte, hogy a húga következmények nélkül élte túl a járványt, és vele az apjuk szeretettel bánt. A lány vágyta az apja szeretetét, de közben gyűlölte is őt, és a húgát is egyszerre szereti és utálja.

Amikor az apja megpróbálja eladni őt, és szökés közben elkapja, csak menekülni akar tőle, nem akarja bántani, megölni meg főleg nem. Ám az ereje elszabadul, és valahol a lelke legmélyén élvezi a bosszút és a hatalmat, ami akkor mutatkozott meg benne először.

Azután a Tőr Társaságához kerül, amelynek tagjai ugyanolyan hatalommal bíró kiválasztottak, mint ő, és azt gondolja, végre megtalálta az otthonát. Barátokat, akik hasonlítanak rá. Ám hamar csalódnia kell, ugyanis bár a Tőrök befogadják maguk közé, a hatalma eredetét látva tartanak is tőle. Így ismét szörnyetegnek érzi magát, aki még más szörnyetegek közé sem illik.

Mi volt előbb?

Míg más kiválasztottaknak a boldogság és más pozitív érzések adnak erőt a hatalmuk irányításához, addig Adelina képességét a félelem, gyűlölet és nagyravágyás táplálja. Tudatosan nem akar ártani senkinek, ám valahol mélyen élvezi, amikor használhatja a hatalmát, és félelmet vagy fájdalmat okozhat másoknak. A Tőrök meg tudják állapítani, milyen érzelmek aktiválják egy-egy kiválasztott képességét, és mikor rájönnek, hogy Adelina esetében ezek veszélyes, sötét, negatív érzések, megijednek tőle.

A regény emiatt a tyúk és a tojás problematikáját vetette fel bennem. Adelina valóban eredendően gonosz lélek, akitől joggal félnek mások, vagy pedig alapjában véve jó ember lenne, és mások félelme készteti végül rossz döntésekre és cselekedetekre őt? Vajon, ha az apja szereti és elfogadja, és a Tőrök azonnal bizalmat szavaznak neki, akkor ugyanígy felpislákolna benne a gonoszság? Vagy akkor otthonra találna, megbízna másokban, és véletlenül sem tenne olyasmit, ami rossz? Eredendő sötétség van benne, vagy másoknak köszönhető, hogy gonosz gondolatok és érzések kezdik őt gyötörni?

Jók és rosszak?

Őszintén szólva, ebben a regényben nincsen egyértelmű jó vagy rossz oldal. A Tőrök nem önzetlen hősök, akik megmentenek minden ártatlant. Ha valaki erő nélküli malfetto, akkor közbelépés nélkül végignézik, ahogy az Inkvizíció kivégzi. Csak akkor cselekszenek, ha a kivégzendő malfettónak olyan képessége van, amely segítheti őket az ügyükben. A céljuk ugyanis az, hogy meggyilkolják a királyt és a királynét, és helyettük a malfetto herceget, egyben a Tőrök vezetőjét, Enzót ültessék a trónra. Ha pedig valakiről kiderül, hogy mégsem hasznos számukra, mert nem képes irányítani az erejét, akkor megölik.

Egyénenként egyébként szimpatikusak a Tőrök (vagy legalább is többségük), Enzo, Rafaelle, Gemma mind kedvesek Adelinával, és úgy gondolom, a végére valóban megszeretik őt, még ha nem is tudnak teljesen bízni benne. Ám szervezetként tesznek olyan dolgokat, amelyek nem feltétlenül helyesek, és a céljaik sem feltétlenül önzetlenek.

A másik oldalon pedig ott az Inkvizíció és annak vezetője, Teren, aki maga is malfetto. Ő Adelina mellett a legérdekesebb és legösszetettebb karakter a történetben. Bár neki is van ereje, szörnyetegnek tartja önmagát és a többi kiválasztottat is. Úgy véli, nem is lenne szabad létezniük, mert a természet megcsúfolásai, akik nem mellesleg veszélyesek is. Épp ezért annak szenteli az életét, hogy elpusztítsa az összes hozzá hasonlót. Elnézve a Tőröket, akik képesek hidegvérrel megölni egy közülük valót, ha szükséges, és Adelinát, akinek nyilvánvalóan van egy gonosz oldala, az ember önkéntelenül is elgondolkozik azon, vajon nincs-e igaza Terennek. Közben persze olvasóként megkedveljük a Tőröket, így nem akarjuk, hogy Teren legyőzze őket, ám a kétség ott marad az ember lelke mélyén.

Testvérnek lenni

Végre egy olyan történet, amelyben két testvér szereti egymást, ám nem olyan túlidealizált módon, ahogyan a legtöbb sztoriban.

Adelina és Violetta alapvetően védelmezik a másikat, ám tudnak önzők is lenni egymással szemben. Violetta éveken keresztül szó nélkül figyelte, hogy az apja hogyan bántalmazza a nővérét, és bár közbeléphetett volna, nem tette. Neki kényelmes volt, hogy az apja szereti őt, és bár sajnálta a nővérét, megvetette az apja tetteit, nem akart lemondani a kényelmes, biztonságos pozíciójáról a családon belül. Vagyis a testvére helyett önmagát tette az első helyre.

Adelina pedig félti, óvja a testvérét, de a lelke mélyén irigy rá, amiért rajta nem hagyott nyomot a betegség, és ezáltal kiérdemelte az apjuk szeretetét, amit ő sosem kapott meg. Az irigység pedig néha konkrét gyűlöletet vált ki belőle a húgával szemben. Egyszerre szereti és utálja őt.

A testvéri köteléket persze nem lehet eltépni. Hiába féltékenyek, dühösek, önzőek, az egymás iránti szeretetük mindig össze fogja kötni őket. Vagyis a történet szépen bemutatja azt, hogy esendő emberek, akik képesek negatív érzésekre azokkal szemben is, akiket szeretnek. Ám ha igazán szükséges, akkor a szeretetük legyőzi a negatív érzéseiket.

Izgalom, lelki folyamatok, izgalom

A történet eleje nagyon izgalmasan indult, aztán egy kicsikét megcsappant ez a lendület, ahogy Adelina a Tőrökhöz került. Ekkor elsősorban a pszichológiai szál került előtérbe, hogy megérthessük Adelina sötét oldalát, a Tőrök céljait és Teren személyiségét. A történet végén pedig ismét beindul az akció, és rághatja az olvasó a körmét.

Mivel engem nagyon érdekel a pszichológia, és ezáltal a karakterek személyisége és személyiségváltozásaik, ám a kalandokat is kedvelem, ezért a teljes történet lekötötte a figyelmemet. De ha valaki nincs oda a pszichológiai szálakért, akkor lehet, hogy a történet közepét kicsit lassúnak fogja találni. Azért persze ott is történnek érdekes és kalandos dolgok, nem kell emiatt aggódni, csak nem azokon van a hangsúly.

A regényt azoknak ajánlom, akik szeretnének egy olyan fantasyt olvasni, amelynek igazán különleges a főszereplője, ugyanis nem lehet eldönteni, hogy pozitív vagy negatív karakter.

Kedvenc karakterek: Adelina, Rafaelle, Violetta, Teren.

Kedvenc jelenet: amikor Violetta elmondja önmagáról az igazságot Adelinának.

Kedvenc idézetek:

„– Ha még egyszer megérem, hogy ilyen kínos helyzetbe hozol – folytatja a király –, a fejedet vétetem.
Teren még mélyebbre hajol.
– Nem fogod megérni, felség – feleli hangosan.
A király elégedetten bólogat. Elkerülte a figyelmét Teren szavainak kétértelműsége.”

„Senkitől sem kaptam kedvességet anélkül, hogy cserébe ne remélt volna valamit tőlem.”

„Szeretni annyi, mint félni. Megijeszt, halálra rémít, hogy mi történhet a szeretteiddel. Csak gondolj be a lehetőségekbe! A szíved elszorul a gondolatra? Hát, barátom, ez a szeretet. És a szeretet rabszolgává tesz minket, mert nem szerethetünk félelem nélkül.”

„– Mit fogunk csinálni? – kérdem suttogva.
Enzo hátradől, és kibámul az ablakon.
– Elfoglaljuk a trónt, természetesen.”

„Légy önmagad, mondta egyszer Violetta, mikor hasztalan próbáltam elnyerni apám szeretetét. De ez is olyasmi, amit csak mondogatnak az emberek, de senki sem gondolja komolyan. Senki sem akarja, hogy az légy, aki valójában vagy. Azt akarják, hogy olyan legyél, amilyennek ők szeretnének.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

Mostani játékunkban a fantasy regények férfi főszereplői jutnak rivaldafényhez. Minden állomáson találtok egy nevet, a ti dolgotok pedig annyi, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok, hogy melyik könyvben szerepel (elég a címet megadnotok). Ha velünk tartotok megnyerhetitek a kiadó által felajánlott három nyereménypéldány egyikét!

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

Név a játékhoz: Kai herceg 

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

04.23. Deszy könyvajánlója
04.25. CBooks
04.27. Spirit Bliss

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése