~ Sárga könyves út ~

2019. szeptember 29., vasárnap

Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! – A Béla-irtó hadművelet


A Blogturné Klub és a Könyvmolyképző Kiadó őszi retró turnéjában Budapest hírhedt VIII. kerületébe kalauzolunk Titeket. Tartsatok bloggereinkkel Józsefvárosba, és ismerjétek meg a csendes vidékről a zajos fővárosba költöző Kukec családot. Fedezzétek fel Marcellal a szomszédságot és hallgassátok a Lúzer Rádiót! Ne feledjétek, a turné végén egy szerencsés olvasó meg is nyerheti a könyvet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából! 

A Lúzer Rádió, Budapest – A Béla-irtó hadművelet című ifjúsági regény a második Böszörményi Gyula-olvasmányom. Mivel a novelláskötete nagyon bejött, ezért kíváncsi voltam, hogyan ír más zsánerben, stílusban, nem felnőtteknek, hanem ezúttal gyerekeknek, fiataloknak.

Ami tetszett

1. Aktuális probléma

Szerencsés vagyok, mert soha az életben eddig még nem kellett elhagynom az otthonomat, és új helyre költöznöm. Én voltam az első kisbaba a tízemeletes panelházunkban 35 évvel ezelőtt, és azóta ugyanabban a lakásban élek. De tudom, hogy a mai világra a mobilitás jellemző. Sokszor kényszerűségből, sokszor az saját élet elkezdése miatt, vagy munkahelyi változásoknak köszönhetően az emberek elhagyják korábbi otthonukat, és új helyre mennek. És természetesen, ha vannak már gyerekeik, akkor őket is viszik magukkal.

Új város, új lakás, új iskola, új emberek, a legtöbb gyereknek ez nem feltétlenül csak kalandos pozitív élmény, hanem át kell menniük a honvágyon, a veszteségérzésen, az újtól való félelmen, azon, hogy míg nem találnak ismét barátokat, addig magányosnak érezhetik magukat. Arról már nem is beszélve, hogy elvesztik a régi szobájukat, azt a menedéket, amibe korábban visszavonulhattak, és új, talán kevésbé jó szobába kényszerülnek. Szóval egy költözés sok érzéssel jár együtt, amit nehéz lehet egy gyereknek feldolgozni.

A történet főszereplője, a 13 éves Marcel eddig vidéken élt, most viszont fel kellett költöznie Pestre, a "Nyóckerbe" a szüleivel és a testvéreivel. Szülei elvesztették ugyanis a vidéki otthonukat, csak Marcel apai nagybátyjának köszönhető, hogy nem kerültek utcára, aki kiadta nekik olcsón a pesti lakását, és munkát is szerzett az öccsének egy állatorvosi klinikán.

Marcel sem találja a helyét az új környezetben, ám a ház padlásán talál egy régi rádiót, és az, hogy kibeszélheti az éterbe a gondolatait és érzéseit, segít neki feldolgozni is őket. A Lúzer Rádió az ő "pszichológusa", aminek bármit elmondhat következmények nélkül úgy, hogy azt gondolja, senki nem hallgatja.

Azt hiszem, azok a kisgyerekek, akik hasonló költözési problémával küzdenek, vagy bármiféle más nagyobb változás állt be az életükben (új iskola, új mostohaapa, mostohaanya, új kistestvér stb.), elsőre megértik majd Marcelt, és teljesen át tudják érezni a gondjait. Nem mellesleg, a tudat, hogy nincsenek egyedül (még ha csak egy könyvszereplő is éli át azokat a dolgokat, amiket ők), segíthet számukra a saját kis gondjuk megemésztésében. Akinek pedig nincsen hasonló gondja, az is simán megkedveli a főszereplőt, és jókat mosolyog a beszólásain, vele együtt izgulja végig a kalandjait.

A történet másik aktuális problémája a családon belüli erőszak. Marcel összeismerkedik egy korabeli sráccal, aki azért szökött meg otthonról, mert nem bírta tovább elviselni az alkoholista mostohaapját. Nem mondják ki konkrétan, hogy a férfi bántotta az élettársát és annak gyerekeit, de azt igen, hogy már a srác anyja is szakítana vele, csak nem mer.

2. Sokszínűség és elfogadás

A gazdag, de még több pénzre vágyó állatorvosi klinika igazgatójától kezdve, a középréteghez tartozó, tanult, de pénzügyi gondokkal küzdő főszereplőcsaládon keresztül a kukázó hajléktalanig minden réteget felvonultat a regény. Nagyon tetszett, hogy Marcel nyitottan és emberien áll mindenkihez. Simán elbeszélget egy olyan hajléktalannal, akit mások nagy ívben kerülnek el, ételt és más hasznos dolgokat visz a megszökött fiúnak, és mikor megismerkedik a srác anyjával és kishúgával, akkor sem foglalkozik azzal, hogy az egyik legrosszabb környéken élnek és az alsóbb rétegekhez tartoznak.

Marcel szemében mindenki csak ember. Jó ember, rossz ember, ezt a tettek döntik el, nem az, hogy valaki szegénynek vagy gazdagabbnak született-e. Mondjuk, felnőtt szemmel nézve ez a nyitottság veszélyes is. Pl. elég nagy naivság játékfegyverrel menni valaki után, aki azzal fenyegetett meg, hogy megöl.

3. Humor és kaland

Marcel szövegelése a Lúzer Rádióban sokszor késztetett kuncogásra és mosolygásra. A családja különcökből áll, de nagyon szeretik egymást, és totál viccesek tudnak lenni. Helyzetkomikumok, ironikusan humoros beszólások, és egyéb mókás dolgok színesítik a történetet, és dobják fel a kalandokat.

A kalandszál pedig gyerekszemmel nézve tényleg izgalmas. Felnőttként nagyjából sejtjük, mi lesz a történet vége, hiszen gyerekkönyvről van szó, de a legvégén történő rádiós dolog még engem is meg tudott lepni. És azt hiszem, ez lesz az a szál, ami átvezet majd minket a második részhez, amire nagyon kíváncsi vagyok, és remélem, mielőbb olvashatom majd.

Kedvenc idézetek:

„– Na tessék, máris megtörtént! – mondta álszent módon sápítozva. – Az én szeretett öcsikém rossz társaságba keveredett!
– Ezt meg honnan veszed? – horkant fel jó apánk, ölébe gyűrve a napilapot, ami mögött egészen addig rejtezett.
– Egyértelmű, csak nézzetek rá: kapkodó lélegzet, idegesen rebbenő tekintet, verejtékes homlok! Tisztára, mint Törpilla, mikor megkérdezik tőle, hogy ki a papája Törpicurnak!”

„A csövi fazon legalább olyan tájékozott a józsefvárosi ügyekben, mint amilyen büdi – az utóbbit viszont senki ne rója fel neki, akinek van fürdőszobája! Könnyű dumálni az illatosra toalettkacsázott fajansztrónusról, de próbálnátok csak az utcán mosakodni…!”

„Ne tudjátok meg, miféle lyukban élek! Az egész alig öt lépés hosszú, három lépés széles, a plafon viszont legalább négy méter magasan van, ablakról pedig ne is álmodjatok! Ráadásul az ajtóm pont szemben található a lakás bejáratával, így aztán a családmészáros betörő (ha jön) elsőként majd tutira engem tesz hidegre a szolgálati baltájával, és csak aztán keres rá a többiekre.”

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szeretne egy igazi humoros, kalandos ifjúsági regényt olvasni.

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 


Nyereményjáték:

Mivel Marcel elég sokat nyomoz a történetben, úgy gondoltuk, hogy mostani játékunk is nyomozósdi lesz. Az a feladatotok, hogy megkeressétek az egyes állomásokon elrejtett szavakat/neveket, és azokat a Blogturné Klub oldalán található keresztrejtvénybe beírva kitaláljátok, hogy melyik szóra gondoltunk! A dobozba csak a MEGFEJTÉST kell beírnotok!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

09. 29. Spirit Bliss Sárga könyves út
10. 01. Hagyjatok! Olvasok! (extra)
10. 03. Könyv és más
10. 05. Könyvvilág
10. 07. Spirit Bliss Sárga könyves út (extra)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése