Ide pakolgatom fel a könyvajánlóimat, novelláimat, a saját könyveimmel kapcsolatos híreket és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2020. január 10., péntek

Christelle Dabos: Bábel emlékezete (A tükörjáró 3.) – Blogturné


A tükörjáró-sorozat közelmúltban megjelent harmadik kötetében Ophélie ezúttal egyedül kell, hogy boldoguljon a Bábel nevű szilánkon, amely teljesen más szabályok szerint működik, mint a bájos Anima és az intrikákkal teli Sark. Hogy megtalálja-e Ophélie Thornt, akinek több, mint két éve nyoma veszett? Tartsatok a Blogturné Klub négy bloggerével, hogy kiderüljön és nyerjétek meg a könyv egyik példányát! 

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, azért, mert az első két részt is imádtam. A Harry Potter varázslata keveredik benne a Trónok harca intrikáival, vagyis tökéletesen egyesíti A tükörjáró-sorozat azt a két dolgot, amit imádok egy sztoriban. Ja, meg persze azért is el akartam olvasni a harmadik részt, mert Ophélie és Thorn karaktere nagyon egyedi, és együtt is igazán egyedi párost alkotnak. Nem nyálasak, nem túl romantikusak, és mégis pont ettől lesznek igazán szerethetőek.


Első gondolatok

A könyv elején található egy "Ami eddig történt" rész, amelyben összefoglalják a második könyv fontosabb történéseit. Őszintén szólva ezt nagyon jó ötletnek tartom, mert az ember emlékezete megkopik egy év várakozás közben. Nagy vonalakban persze emlékeztem arra, miről szólt a második könyv, de voltak olyan események is, amelyek a tudatom mélyére kerültek már, és elő kellett hozni őket egy emlékeztetővel, hogy az új résznek friss tudással állhassak neki.

Ahogy elkezdtem olvasni az első fejezetet, azonnal beszippantott. Más könyvek esetében kell némi idő, míg beleszokom az adott sztoriba, de itt azonnal ott éreztem magam Ophélie mellett, rögtön a társává váltam a kalandokban.


A történet

Az előző könyv végén Thorn eltűnt, hogy mentse az életét Istentől és börtönbeli csonkítástól. Azóta eltelt több mint két év, Ophélie pedig teljes tudatlanságban és bizonytalanságban várakozik Animán. Egészen addig, míg rá nem jön, hol kell keresnie Isten elpusztításához a kulcsot, valamint hol kell keresnie Thornt.

Bábel szilánkja teljesen más, mint Anima vagy a Sark. Itt nincs erőszak, sőt, az erőszaknak az említése, a rá való utalás is tilos és súlyos következményekkel jár. Pollux és Heléna, az itteni két családfő, akik egy iskolát (virtuózképzőt) vezetnek a legtehetségesebb különleges képességű embereknek. Ophélie álnéven jelentkezik ebbe az iskolába, mert úgy véli, annak Emlékmű-épületében található (pontosabban az Emlékműn belül a Secretariumban) a válasz arra, hogy kicsoda Isten, mit tett a családfőkkel, és ki lehet vajon az a Másik, akiről Isten azt állította, még nála is veszélyesebb lény. És persze abban reménykedik, hogy Thorn is erre a következtetésre jutott, és valahol itt rejtőzködik Bábelen, az iskola közelében.

Bár a virtuózképző az egyik legfontosabb helyszín a sztoriban, őszintén szólva, kicsit keveset lehet megtudni róla. Az itt játszódó jelenetek nagy része vagy arról szól, hogy Ophélie-t éppen szívatják a társai, vagy arról, hogy takarítással, futással és hasonlókkal büntetik a tanárai ezért vagy azért. Talán egyetlen óra van, amire "beülhetünk" vele, de azon sem az órával foglalkozik, hanem a diáktársai kihallgatásával. Szóval fogalmam sincs róla, milyen órái vannak, miket tanul ezeken az órákon, mit várnak el azoktól, akiket végül előfutárnak választanak. Nekem ez hiányzott a történetből kicsit...

Viszont ennek a hiánynak az ellensúlyozására, nagyon izgalmas a titokzatos kalandszál. Ahogy Ophélie megérkezik Bábelbe, hirtelen elkezdenek hullani azok az emberek, akik az Emlékműhöz kapcsolódnak valahogyan. Több olyan új karakter is bejön a képbe, akik gyanúsak lehetnek, és őszintén szólva, majdnem a történet végéig, mindegyikük gyanús is maradt számomra. Végül nem az lett a hunyó, akire számítottam, de ez egyáltalán nem baj, sőt. 



„– (…) Nyámnyila népség! Ezekkel képtelenség összehozni egy sztrájkot, bármilyen tiltakozó megmozdulást, felesleges is a követeléseinken agyalni. Mert amint százméteres körzetben feltűnik egy arisztokrata, azonnal összecsinálják magukat. Hát hogy akarjuk így megdönteni Istent, ha néhány jöttment báróval és gróffal szemben sincs erőnk fellázadni és kirobbantani a forradalmat? NA, erre mit mondasz, te nagyokos szakszervezetis? (…)”

És az Isten-szálról is nagyon izgalmas dolgok derültek ki. Olyasmi, amire nem számítottam, és amit igazán egyedinek tartok két szempontból is. Más könyvekben még nem olvastam ilyen megoldást arra, hogy valójában ki is Isten, szóval nekem nagyon bejött.

Titok persze így is akad még bőven, és kíváncsian várom a negyedik könyvben vajon mi derül ki Istenről és a Másikról. Biztos vagyok benne, hogy lesznek itt még nagy fordulatok és meglepetések!


„– Ööö szóval… valamit be kell vallanom önnek.
Blasius a füléhez emelte a kezét jelezvén, hogy nem hall semmit. A földön több paklira való kártyalap hevert elszórva, Ophélie felszedett egyet, és a szélére, ahol már nem volt minta, felírt valamit, amibe belepirult a szemüvege. Az egészben az bosszantotta a leginkább, hogy Medianának mennyire igaza volt vele kapcsolatban.
MÁR VAN EGY FÉRFI AZ ÉLETEMBEN.
Blasius az asztali lámpa narancssárgás fényében bogarászta a légypiszoknyi betűkkel odakörmölt rövid üzenetet. Borzas szemöldöke magasan felszaladt, amitől a homloka úgy összeráncolódott, mint egy tangóharmonika. Jó darabig bámulra a kártyalapot, képtelen volt levenni róla a tekintetét, miközben Ophélie türelmetlenül fészkelődött.
Aztán fogta magát, és a lap másik fehér szélére felírta a következőt:
AZ ENYÉMBEN IS.
Ophélie-nak többször is el kellett olvasnia, hogy biztos legyen benne, valóban azt látja-e, ami oda van írva.”


Karakterek

Ophélie-t továbbra is nagyon kedvelem. Igen, még mindig esetlen, sokszor fogja az ember a fejét, hogy ugyan, állj már ki magadért, szólalj már meg, vagy valami, de így reális a karaktere. A valóságban is, amikor benne vagyunk egy kellemetlen, zavarba ejtő vagy ijesztő helyzetben, nehéz cselekedni, nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. Kívülálló olvasóként persze tudjuk, hogy mit kéne tenni, de ha adott helyzetben lennénk, lehet, hogy mi is tehetetlennek éreznénk magunkat.

És mindennek ellenére Ophélie mégsem teljesen passzív. Önmagát nem tudja megvédeni, de azért, hogy a világot megvédje, bármit megtesz. Amúgy én is ilyen vagyok, önmagamért csak nagyon ritkán tudok, merek kiállni, de ha más van bajban, akkor átmegyek anyaoroszlánba, és simán megvédem. Szóval megértem Ophélie személyiségét, a kétségeit, a félelmeit, hogy ha saját magáról van szó, akkor esetlen és passzív, viszont, ha másokról, akkor bátor és cselekvő.

Thornt szintén imádom! Halálosan szerelmes Ophélie-be, ezt egyszer be is vallja (a második könyv végén), de utána nem nyomul, hanem megadja a lánynak a lehetőséget arra, hogy visszakozzon vagy kimondja az érzéseit. Sokan ezt férfiatlannak tarthatják, mert tény, hogy a mostani világ férfiideáljának Thorn egyáltalán nem felel meg. Számomra viszont ez a tökéletes hozzáállás és ő a tökéletes férfi.

Thorn szereti Ophélie-t, ezért az érzésért hajlandó feláldozni is önmagát, de nem várja el cserébe, hogy Ophélie szeresse vagy áldozatot hozzon érte. Nem nyomul és nem nyomasztja a nőt az érzéseivel, ha Ophélie válasza nem, azt is elfogadja, és akkor is szereti és óvja majd őt elvárások nélkül. Egyszerűen csak lehetőséget és időt ad Ophélie-nak, hogy a lány eldönthesse, viszonozza-e az érzéseit, vele akar-e lenni, vagy két év alatt elfelejtette már őt. Az már más kérdés, hogy Ophélie kicsit butuska, ha érzelmekről és Thornról van szó, és nem érti meg Thorn mit miért csinál.

Egyébként ez a sorozat azért klassz, mert bár érdekes a szerelmi szála, mégsem az van a középpontban. Ebben a részben például Thorn kb. csak a könyv felénél kerül elő ténylegesen, de az ember addig sem érzi azt, hogy unatkozna. Emlékszem, amikor anno, sok-sok éve az Alkonyat-sorozat második részét olvastam, alig vártam, hogy ledaráljam az oldalakat, és végül Edward ismét felbukkanjon. Mert amíg a szerelmesek nem voltak együtt, addig a sztori unalmas volt számomra.

Nos, itt ez nem így van. Hiába nincs jelen Thorn a történet jó részében, a sztori így is izgalmas, és örömmel olvassa az ember. Persze, klassz, amikor Thorn végre ismét felbukkan, és újra előtérbe kerül a szerelmi szál is, ám a kalandszál, a titkok, a többi karakter simán elviszi a hátán a történetet szerelmi szál nélkül is. Az olvasó egy percig sem unatkozik.

A történetben egyébként kivételesen nemcsak Ophélie szemszögét olvashatjuk. Időnként felbukkan egy-egy fejezet, amelyben Victoire (Faruknak, a Sark családfőjének és Berenilde-nek, Thorn nagynénjének a kislánya) szemén át láthatjuk a történéseket. A kislány még nem képes beszélni, nagyon aprócska, de különleges képessége van, amely szerintem még nagyon jól fog jönni az Isten (vagy a Másik?) elleni harcban, és ami persze hatalmas bajba is keveri majd a gyereket.

Farukot is teljesen másképp látom azok után, hogy Victoire szemén át végigkövethettem egy jelenetet (erről csak ennyit mondhatok: sötét és fehér oldal), valamint a többi családfővel kapcsolatban is átalakultak a gondolataim. Nagyon kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőlük az író, mert míg korábban félelmetesnek tűntek, most már inkább sajnálom őket, és áldozatoknak látom mindegyiket. Érdekel, vajon jól látom-e a dolgokat...

Sajnos a korábbi könyvek főbb mellékszereplőiből most kevesebbet kapunk ebben a részben, de az a kevés igencsak érdekes, főképp a könyv legvége. És úgy hiszem, a negyedik könyvben újra előtérbe kerülnek majd mindannyian.



„(…) a semlegesség legtöbbször nem más, csak egy enyhébb kifejezés a gyávaságra.”
 

Hogy tetszett a könyv?

Olyan női főszereplő, akivel együtt tudok érezni, mert bizonyos dolgokban hasonlít rám. Olyan férfi főszereplő, aki tökéletes számomra. Olyan titkok és kalandok, amiknek köszönhetően az ember egy másodpercig sem unatkozik. Egy egyedi istenkép, amellyel korábban sosem találkoztam még egyetlen történetben sem. Varázslatos háttérvilág, intrikák, rejtélyek. Azt hiszem, ebben a történetben minden benne van, amit én egy imádni való könyvtől elvárok.

Szóval, igen, összességében IMÁDOM ezt a könyvet!


Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik kedvelik a kalandos, titokzatos, egyedi fantasytörténeteket, és nem zavarja őket, ha a romantikus szál, bár (szerintem) tökéletes, mégiscsak egy a sok érdekes szál közül.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
KATT 


Nyereményjáték:

Ophélie a könyvben Thorn nyomába ered, hogy megtalálja rég elveszett férjét, úgyhogy a játékban ezúttal mi is Thorn keressük. Minden posztban van egyetlen szó, ami alá egy Thornról készült fan artot rejtettünk. A feladat, hogy keressétek meg a fotókat és linkeljétek be azokat a Rafflecopter megfelelő rubrikáiba.
De ez még nem minden! A főmegfejtésben a könyv egyik mondatát keressük, ehhez csak össze kell olvasnotok azokat a szavakat, amik a képeket rejtették.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
 

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

01. 10. Spirit Bliss – Sárga könyves út
01. 12. Csak olvass
01. 14. A Szofisztikált Macska
01. 16. Könyv és más
  

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése