~ Sárga könyves út ~

2020. június 30., kedd

Bella Swift: A láma, aki koszorúslány lett – Blogturné


A ​kiskutya, aki unikornis akart lenni után újabb meseregény jelent meg Bella Swift tollából a Manó Könyvek Kiadó gondozásában. Ezúttal Lulu, a láma történetét ismerhetitek meg, aki az Almafa tanyán él sok más állattal együtt, és bármit megtenne, hogy jobb kedvre derítse a mostanában letörten viselkedő gazdáját.
Ha kíváncsiak vagytok Lulu kalandos próbálkozásaira, tartsatok a turné tagjaival, és játsszatok A ​láma, aki koszorúslány lett könyv három példányának egyikéért.

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos, az írótól A kiskutya, aki unikornis akart lenni című mesekönyv nagyon tetszett, olyannyira, hogy voltak részek, amiket kicsit meg is könnyeztem. Úgyhogy reméltem, a koszorúslány láma története is aranyosra sikeredett, és jól fogok szórakozni rajta.


Első gondolatok

A könyvben lévő rajzok fekete-fehérek, de nekem nagyon bejön a stílusuk, úgyhogy kivételesen nem volt hiányérzetem, mint a többi fekete-fehér mesekönyv esetében. A betűk mérete, sorok távolsága pont kellemes elrendezésű ahhoz, hogy én és egy kisgyerek is kényelmesen olvashassa a történetet. Szemkímélő, és egy éppen csak olvasni tanuló gyereknek könnyűvé teszi a betűk, szavak kibogarászását.


A történet

Lulu, a láma boldogan élt az Almafa-tanyán, mígnem a gazda felesége meghalt. Jakab gazda azóta állandóan szomorú, és a tanyát sem tudja teljesen egyedül ellátni, így az jár a fejében, hogy inkább el kéne adnia. Lulu persze ezt nem akarja, ezért mindent megtesz, hogy Jakab gazda ismét boldog legyen és a tanya is megmaradjon. Ebben segít neki a szomszédba beköltöző kislány és az anyukája végül.



„A bárányok mind Berci köré gyűltek, és várták, hogy az meséljen nekik a tegnapi kalandjáról.
– Milyen a sövény túloldalán? – kérdezte az egyikük.
– Szuper! – dicsekedett Berci. – A fű sokkal finomabb ott, mint nálunk. És úgy bántak velem, mint egy mozisztárral – mindenki fényképezkedni akart velem!
– Hűűű – csodálkoztak a barátai.”

Lulu nagyon aranyos karakter. Kedves, önzetlen, kicsit esetlen, de pont ezért szerethető. Mindig segíteni akar, de persze, mindig el is szúrja, ebből pedig vicces helyzetek alakulnak ki. A szomszéd kislány, Avani is olyan karakter, akit könnyű megkedvelni, hiszen állatszerető, kedves, és olyan gondjai vannak, amiket szerintem bárki át tud érezni. A tanya többi állata is kellemes hangulatot kelt az emberben, főképp Berci, a kisbárány, aki olyan, mint egy rosszcsont gyerek, mégis csak mosolyogni lehet a csíntalanságain.

A történet nem tartalmaz hatalmas fordulatokat, a humorával mégis életkortól függetlenül fenntartja az olvasó figyelmét. Miközben Lulu történetét olvassuk, végig drukkolunk neki, hogy elérje a célját, boldoggá tegye a gazdáját és megmentse az otthonát.

Tetszik, hogy az író egy nagyon fontos mellékszálat is betett a történetbe, mégpedig az iskolai bántalmazás témájában. A szomszédba költöző kislányt, Avanit állandóan piszkálja és bántja az egyik osztálytársa. Az anyukájának nem szól róla, talán hogy ne terhelje őt még ezzel is, hiszen az új helyre költözés mindkettejüknek nehéz lehetett. Csak Lulunak meséli el a gondjait, aki innentől kezdve nemcsak a gazdájának, hanem a kislánynak is segíteni akar.


Mivel nemsokára tanú leszek egy esküvőn, így az esküvőszervezős szálat is szívesen olvastam. Mivel még soha nem voltam esküvőn (vagyis egyszer nagyon apró koromban igen, de arra nem emlékszem egyáltalán) előrevetítette számomra az élményt.

Az írónő ezen könyve nem annyira megható, mint az első, így könnyeket nem tudott előcsalni a szememből, de örülök, hogy olvashattam Lulu történetét. Nagyon élveztem, bár ezúttal inkább a humorfaktor és cukiság volt az, ami lekötött. De azt hiszem, ez nem baj, hiszen nem lehet mindig ugyanolyan stílusú és ugyanolyan hatást elérő mesét írni.


Hogy tetszett a könyv?

Én nagyon jól szórakoztam rajta. Lulu tökéletes főszereplő, mert igazán szerethető, és a humoros dolgok mellett volt komoly mondanivalója is a sztorinak.


Vagyis összességében NAGYON TETSZETT ez a mese.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Minden gyerkőcnek, aki szereti az állatos meséket, és minden gyereklelkű felnőttnek.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
KATT 


Nyereményjáték:

A mostani nyereményjátékunkban minden állomáson egy-egy állítást fogtok találni a lámákkal kapcsolatban, a feladatotok pedig az lesz, hogy megállapítsátok, az állítás igaz-e vagy hamis, és beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


Állítás a játékhoz:


A láma alapvetően barátságos, azonban ha elégedetlen valamivel vagy felbosszantják, akkor a már megemésztett gyomortartalmát ráköpi az illetőre vagy állatra.


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

06.22. Könyvvilág
06.26. Csak olvass!
06.30. Spirit Bliss Sárga könyves út
07.02. Sorok Között

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése