~ Sárga könyves út ~

2022. április 10., vasárnap

Szabó Tibor Benjámin: Epic 1. – Az első küldetés – Blogturné



Nemrég jelent meg Szabó Tibor Benjámin Epic-sorozatának 2. része, az Elmék labirintusában. Ennek örömére turnét tartunk a sorozathoz, mely során bemutatjuk nektek a B Team különleges tehetségekből álló csapatát, akikkel együtt kalandoztunk, nyomoztunk, izgultunk és agyaltunk az elmúlt napokban. Ezúttal három tagunk négy állomáson írja meg a véleményét nektek az első és második részről, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek könyvet.


Miért választottam ezt a könyvet?

Néhány blogturnés társam évekkel ezelőtt már olvasta a sorozat első részét (a könyv most új kiadásban jelent meg ismételten), és azt mondták, nagyon tetszett nekik, ezért úgy véltem, kár lenne kihagyni. Nem mellesleg anno egy másik kiadó kapcsán sokat hallottam Szabó Tibor Benjaminról, és kíváncsi voltam, miként ír.


Véleményem a könyvről

A történet hat fiatalról szól, akit felvesznek és egy tanulócsoportba tesznek a Rudiban, vagyis a Különleges Tehetségek Ernest Rutherford Intézetében. Sádi, Röfi, Márkó, János, Zuzu és Alma Peti hamar rájön, hogy valami nem stimmel a hellyel, titkok és rejtélyek lengik körül, amikor pedig nyoma vész az iskola egyik diákjának, nekilátnak kinyomozni, mibe is keveredtek pontosan.

Először is, nagyon szeretem azokat a könyveket, amik nemcsak kalandosak és izgalmasak, hanem még tanulhatunk is belőlük. Ez a történet pedig ilyen. Miközben a hat fiatal bejár az óráira, és megpróbálja kideríteni, mi folyik az iskolában, mi, olvasók is velük tarthatunk. Megismerhetjük a különböző elméleteket, izgalmas feladványokon gondolkozhatunk, ősi mondákat hallgathatunk meg, és elővehetjük a nyomozóénünket is. Imádom használni az agyamat, szóval számomra ezt a könyv ilyen szempontból igazi unikum volt.

A diákok karakterei egyediek, jól kiforrottak, többségüket nagyon lehet szeretni, és még azt is sikerült megkedvelni, aki mindent megtett azért, hogy se én, se a társai ne kedveljék. Sádi belevaló srác, harcművészetet tanul, úgyhogy tudja, hogyan védje meg magát és másokat, és azt is, mikor vonuljon vissza. Röfi anyuci és apuci kisfia, akit még a széltől is óvnak. Ez számára teher, egyfelől, mert nem lehet magánélete, másfelől, mert nem tanult meg kiállni magáért. Zuzi intelligens, nagy érzelmi intelligenciával rendelkező és vagány lány, azonnal beilleszkedik a srácok közé, és pontosan tudja, hogyan irányítsa őket a megfelelő döntések felé. János nyugodt, megfontolt személyiség, épp ezért lesz a csapat vezetője. Talán róla tudunk meg a legkevesebbet, ezért hiába ő a "vezér", a szívemhez ő került a legkevésbé közel. Alma Peti különleges fiú, és nem csak azért, mert autista. A többiek szinte azonnal megszeretik őt, úgy érzik, mindentől meg kell védeniük. Márkó pedig a csoport "rosszfiúja", aki állandóan beszólogat, úgy csinál, mintha nem akarna részese lenni a csapatnak, de közben meg érezni, hogy valójában ez csak a felszín.

– Most arra kérlek, nézz a szemembe! – mondta.
Nem történt semmi, a fiú billegett, a sarkot bámulta.
– Szépen kérlek, nézz a szemembe! – ismételte Zuzu. Magasra emelte az egyik karját, hogy a kinyújtott mutatóujja a fiú látóterébe kerüljön. Aztán, ahogy húzta maga felé, a fiú szeme követte. Egymásra néztek.
– Megmondod, mi a neved? – kérdezte Zuzu nyugodtan.
Kis idő múlva megmozdult a fiú szája.
– Alma Peti – mondta.
– Köszönöm, Alma Peti! Udvarias fiú vagy. – Zuzu rámosolygott Alma Petire, megsimogatta a kezét, aztán lassan visszament a saját helyére. – Ennyi most elég lesz – szólt közben Jánosnak.

Nagyon szerettem a kalandos nyomozós szálat, de őszintén bevallom, még annál is jobban imádtam azokat a jeleneteket, amikor a srácok a tanórákon ültek. Mert velük együtt én is izgalmas, érdekes dolgokat tanulhattam. Nem olyan magolós, unalmas módon, hanem épp ellenkezőleg. Logikai, filozófiai, művészeti kérdések kerültek elő a különböző órákon, amiken az én agyam is járni kezdett, kíváncsi voltam a válaszra (vagy válaszokra), és közben megalkottam a sajátjaimat. Ahogyan a Harry Pottert olvasva sajnáltam, hogy nem járhatok a Roxfortba, úgy ezt a könyvet olvasva is ugyanezt éreztem a Rudival kapcsolatban. Ha ilyen tanóráim lettek volna anno az iskolában, sosem unatkoztam volna.

A fiatalok nyomozását is érdeklődve olvastam végig. Kíváncsi voltam, hogy ki a Rudi vezetője, és hogy vajon az iskola a jó vagy a rossz oldalon áll-e. Mi a céljuk a kiválasztott tehetségekkel? Kinek dolgoznak? Ők rabolták el az egyik diákot, és ők állnak a furcsaságok mögött, vagy valaki más?

Nagyon tetszett, hogy a kutatás során a srácok egy kicsit bemutatták nekem Pestet, ugyanis amikor nyomokat kerestek, egyik helyszíntől a másikig jártak. Ez nem pestiként szintén nagyon érdekes volt számomra.

A történetben olyan fontos témák is előkerülnek, mint az iskolai bántalmazás és a mássághoz (ebben az esetben az autizmushoz) való hozzáállás, és abba is bepillantást nyerhetünk, mennyire veszélyesek a fanatikus hittel rendelkező, szélsőséges csoportok.

A könyv végére érve örültem, hogy már nálam van a második rész is, és nem kell várnom rá, mert teljesen beszippantott ez a történet.


Hogy tetszett a könyv?

Izgalmas, kalandos első rész volt, amiben még tanulni is igazi élvezet. A főszereplő karakterek nagyon szerethetőek, főképp Sádi, Röfi, Zuzu és Alma Peti került közel hozzám. Zuzu pedig klassz példakép a lányok számára, mert okos, belevaló és kedves.

Vagyis összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti a jó nyomozós ifjúsági történeteket, amik megmozgatják az ember agyát.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A könyvekben különböző tudományos elméletekről, pszichológiai, történelmi fogalmakról, személyekről is olvashatunk. A játék során leírást kaptok ezekről, és ki kell találnotok az adott elmélet, fogalom, személy elnevezését. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy mit takar az adott leírás. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Leírás a játékhoz:

Az űrhajós pilóták képzésében használt alkalmassági teszt a Star Trek című tévéfilmsorozat egyik korai epizódjában. Ez a próba ma az úgynevezett no-win szituációk szimbóluma, vagyis az olyan problémahelyzeteké, amelyeket logikailag lehetetlen megoldani.


Állomáslista:

04. 10. Spirit Bliss Sárga könyves út – Epic 1.
04. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út – Epic 2.
04. 14. Kelly és Lupi olvas – Epic 2.
04. 16. Zakkant olvas – Epic 2.

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése