~ Sárga könyves út ~

2023. május 30., kedd

A sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról – Blogturné



Az Agave kiadó jóvoltából rémtörténetekkel ismerkedhetünk meg a világ minden tájáról A sötétség szavai című novelláskötet által. Borzongjatok velünk a turné alatt, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.


Miért választottam ezt a könyvet?

Fogalmam sincs, miért, de gyerekkorom óta szeretem a hátborzongató, ijesztő sztorikat. Persze nem az értelmetlenül kaszabolósakat, hanem azokat, amiknél a vérengzés mögött van valami több, valami pszichológiai vagy egyéb mondanivaló. A novellákkal is jóban vagyok, főképp, mert amikor az embernek kevés az ideje, akkor könnyebb rövidebb sztorikat olvasni megszakítás nélkül, mint egy hosszabb regényt. Szóval azt reméltem, hogy ezek a novellák jó szórakozást nyújtanak majd esténként, mint egy jobbfajta horrorfilm vagy thriller.


Véleményem a könyvről

A könyvben tizenkilenc novella található a világ minden tájáról, köztük egy magyar író története is, aminek kifejezetten örültem, és kíváncsian vártam, hogy odaérjek az olvasással. A novellák téma tekintetében igazán változatosak, így érdeklődve haladtam történetről történetre várva, hogy ezúttal milyen világba csöppenek majd. Voltak novellák, amik egyáltalán nem hatottak rám, és akadtak olyanok is, amiktől teljesen beparáztam. Meg persze pár olyan is, ami nem volt rossz, de annyira jó sem, szóval az átlagos kategóriába sorolható. Ez egy novelláskötet esetében teljesen normális, és arányaiban azt mondhatom, ez egy igazán érdekes és minőségi rémtörténet-gyűjtemény volt.

Leginkább azok a sztorik tetszettek, amiknek az alapötlete számomra egyedinek tűnt, mert hasonlót nem nagyon olvastam még korábban, vagy amik lelkileg megráztak valamilyen szempontból. Nagy örömömre Veres Attila Méltósággal viselt című novellája mindkét kategóriába tökéletesen illett. Nagyon érdekelt, hogy vajon egy magyar író rémtörténete mennyire jön majd be nekem, fogalmam sem volt, mire számíthatok, mert korábban még sosem olvastam semmit Veres Attilától, de bizton állíthatom, hogy ez változni fog a jövőben. A novellája egy kisgyerekről szól, aki nagyon ragaszkodik a plüssjátékához, ezért az anyja azt hazudja neki, hogy a játék halálos beteg, hamarosan elpusztul. A szomszéd anyukák pedig átveszik ezt az ötletet a saját gyerekeik esetében. A gyerekek persze nem akarnak elszakadni szeretett játékaiktól, ezért mindent megtesznek, hogy megmentsék az életüket. Őszintén megrázó volt végigkövetni azt a lelki traumát, amit az anya okozott a gyerekében a hazugsága által. Ha nem lett volna semmi természetfeletti a sztoriban, engem már ez borzongásra bírt. Elképzelni sem tudom, hogyan képes egy anya ilyen szörnyűséget hazudni a gyerekének, és ezzel örök sebet ejteni a lelkén. Ez igazi kegyetlenség, gyűlöltem emiatt az adott anyákat, a gyerekeket pedig meg akartam vigasztalni. Ez a novella igazából azért tetszett, mert gyönyörűen le volt vezetve pszichológiai szemszögből a hazugság hatása és a hazugság következményeinek hatása.

A másik kedvencem a mexikói rémtörténet Senor Ligotti címmel. Ez egy íróról szólt, aki nem keres annyit, hogy venni tudjon magának és a feleségének egy saját lakást. Aztán egyszer csak felbukkan egy furcsa öregember, aki alkut akar kötni az íróval. Nekiadja a luxuslakást, amelyben az elhunyt feleségével éltek, ha cserébe megígéri, hogy meglátogathatja őt, amikor kedve tartja. Az író persze örül a lehetőségnek, és elfogadja, ám arra nem számít, hogy ennek milyen következményei lesznek. Egyfelől teljesen együttéreztem az íróval, az anyagi problémáival, a vágyával, hogy saját otthona legyen és a szomorúságával, hogy tudta, ez a vágya kb. lehetetlen. Másfelől Senor Ligotti karaktere a hideglelést hozta rám. Nagyon para karakter volt, tökéletesen illett egy ilyen rémsztoriba. Tetszett, ahogy lélektani szempontból felépítette a novella írója a novellabeli író összeomlását.

A holland Csontok a tekintetében is a lélektani háttér miatt tetszett. Egy fiatal nőről szólt, aki véletlenül elütött egy macskát (jobban mondva az öngyilkossági céllal kiugrott elé), lelkifurdalásában pedig felkeresi az idős gazdáját. A pokol ekkor szabadul el, ugyanis nem véletlen, hogy az a macska nem akart tovább élni. A történet hangulata igazán sötét, elsősorban azért, mert egy olyan tényleg kedves, jó lelkű ember kerül lényegében kilátástalan helyzetbe, aki nem ezt érdemelné.

A dán Adomány című novella azért talált az elevenembe, mert szerintem nincs is rémisztőbb egy horrorsztoriban, mint egy furcsa kisgyerek. A gyerekek általában cukik, ártatlanok, nem gondolnád, hogy félned kell tőlük, épp ezért, amikor egy ilyen történetben mégis felbukkannak, az extra hidegrázást okoz. Pszichológiai szempontból is érdekes ez a novella, mert egy szerelmespár kapcsolatába nyerhetünk őszinte bepillantást.

Volt a kötetben két LMBTQ-novella is, egy meleg- és egy leszbikustörténet, amit igazán értékelek, mert ahogyan a világban is minden 30 emberből legalább egy az LMBTQ-közösséghez tartozik valamilyen formában, úgy a történetek terén is az a reális, ha egy novelláskötetben felbukkan legalább 1-2 hasonló sztori. A melegnovella alaptörténete annyira nem jött be, de a leszbikusnovellának igazán szomorú, mégis kedves hangulata volt.


Hogy tetszett a könyv?

Arányaiban elég sok igazán jó vagy átlagosan jó történetet találtam a kötetben, csak néhány sablonos novella volt. Érdekes volt látni, hogy a különböző országokban miféle rémsztorik foglalkoztatják az írók fantáziáját. És nagyon örültem, hogy a kötetben található magyar író, Veres Attila novellája ennyire tetszett, szeretem, amikor igazán jól író magyar írótársakra bukkanok.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szeret rémtörténeteken borzongani.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

Ezúttal horrorfilmek híres alakjairól lesz szó. Minden állomáson elrejtőzött egy sorozatgyilkos, találjátok ki, melyik filmhez kapcsolódnak, és írjátok be a film magyar címét (ha többrészes, akkor az első rész címét!) a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Állomáslista:

05. 30. Spirit Bliss Sárga könyves út
05. 31. Könyv és más – Extra
06. 02. Könyv és más

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése