Rose és Lissa kalandja egy újabb izgalmas történetben folytatódik! Egy brutális támadást követően a Szent Vlagyimir Akadémia falai között is fokozzák a tanulók védelmét, így felbukkan Rose anyja, a legendás, ám szigorú Janine Hathaway is.
Tartsatok bloggereinkkel, hogy megtudjátok, mit gondolnak a Vámpírakadémia második részéről, és ne felejtsetek el játszani se! Egy szerencsés olvasónk megnyeri a Dermesztő ölelést az Agave Könyvek kiadónak hála.
Miért választottam ezt a könyvet?
A Vámpírakadémia-sorozat első részét olvastam korábban, és bár a filmváltozatát nagyon nem szerettem, maga a regény tetszett. Szóval kíváncsi voltam, hogy miként is folytatódik Rose és Lissa élete, milyen újabb bonyodalmakat és veszélyeket kell legyőzniük.
Véleményem a könyvről
A történet lényegében ott folytatódik, ahol az első könyv véget ért. Rose és Lissa továbbra is a Szent Vlagyimir Akadémiára járnak, és Rose életcélja az, hogy a vizsgáit letéve Lissa testőre lehessen. Épp az egyik fontos lépést készül megtenni ezen az úton, amikor is belefut egy tömegmészárlásba. Egy nemesi mora család és a testőreik strigatámadás áldozatai lettek. Ám ez nem egy egyszerű támadás volt, ugyanis a strigákat emberek segítették a szörnyű tett végrehajtásában. Így mostantól minden mora állandó veszélyben van, éjjel-nappal.
Ezt a részt azért volt érdekes olvasni, mert semmiféle információm nem volt arról, hogyan is folytatódik majd a történet. A film csak a könyvsorozat első részét dolgozta fel, úgyhogy teljesen tiszta lappal állhattam neki a folytatás olvasásának. Így nagyobb volt bennem a kíváncsiság, mint az első rész esetében, hiszen nem tudhattam, kiben lehet bízni, kiben nem, melyik karakternek mi a motivációja, jót akarnak-e, avagy rosszban sántikálnak éppen. És persze olvasás közben saját elméleteket állíthattam fel, ami mindig izgalmas játék.
Rose továbbra sem az a tipikus főszereplő. Mármint őszintén bevallom, nem egy túl szimpatikus lány. Elvárja, hogy felnőttként kezeljék, de szerintem nem is lehetne gyerekesebb. Időnként kedvem lett volna rákiabálni, hogy: „Mi a fenét csinálsz már megint? Hát nem látod, hogy ezzel csak még nagyobb bajt okozol?”. Szinte minden tette és döntése azt bizonyította, hogy még nagyon nem képes felnőttként gondolkozni. Ami egyébként nem baj, hiszen nem is az. Bár emberfeletti képességekkel rendelkezik, akkor is csak egy tinédzser. Akit hajtanak a hormonjai, túl vakmerő, előbb cselekszik, és csak azután gondolkozik, és ha megbántják, vissza akar vágni anélkül, hogy átgondolná a következményeket.
Szóval igen, nem túl szimpatikus lány, legalábbis elsőre, mert nem olyan tökéletes főhős, mint amilyeneket a könyvekben megszokhattunk. De talán ez ad egyfajta üdeséget ennek a sztorinak. Hogy Rose a személyisége alapján valójában egy tök átlagos fiatal lány, akinek vannak gyengeségei, rossz tulajdonságai is. És így sosem lehetünk biztosak abban, hogy vajon helyesen dönt-e, vagy kavar valami bonyodalmat. Azt nem mondom, hogy a való életben szívesen barátkoznék egy hozzá hasonló lánnyal, mert nagyon különbözőek vagyunk személyiségben, de olvasni kifejezetten érdekes volt róla.
Elvileg Lissa a másik fontos karakter a történetben, de ebben a könyvben végig úgy éreztem, hogy ő csak egy mellékes szereplő, aki pusztán annyiból fontos, hogy célt ad Rose-nak a jelenbeli és jövőbeli feladatait tekintve. Adrian megjelenésekor felcsillant a szemem, hogy most majd történik valami érdekes, titokzatos a történetszálában, mert a pasi bekavar valamit a képességeivel, áskálódik valamiért a háttérben, de aztán mégsem arra futott ki a szál, amerre én gondoltam. Talán majd a harmadik könyvben Lissa is több szerepet kap, mert a képességei különlegesek, az pedig, hogy el kell nyomnia őket, olyan érdekes probléma, ami kicsit több figyelmet érdemelne.
Dimitrij karaktere sokkal szimpatikusabb volt számomra, mint a filmben, ami nagy pozitívum. Fogalmam sincs, hogy miért szeretett bele Rose-ba, de a szerelem sosem logikus. És tetszik, hogy az érzései ellenére mindig próbál helyesen cselekedni, mindig azt nézi, hogy mi a jó a másiknak, nem pedig azt, hogy mi a jó önmagának.
A mellékkarakterek közül, bármilyen furcsa is, de Miát találtam nagyon érdekesnek. Az első könyv alapján nem gondoltam volna, hogy így lesz, de őt ebben a részben sokkal jobban megismerhettük. Láthattuk a mélységeit, a valódi érzéseit, a pozitív tulajdonságait is. Izgalmas volt látni, ahogyan kibontakozik ebben a történetben, és azt is, ahogyan a Lissával való, nem túl jól induló kapcsolata változik.
A másik érdekes mellékkarakter pedig Rose édesanyja volt. Nos, ő sem egy túl szimpatikus személyiség, és nem mondom, hogy megértem azt, ahogyan a lányával bánt éveken keresztül. Nincs ok arra, hogy érzelmileg elhanyagold a saját gyerekedet, ha már egyszer vállaltad őt. De a történetben láttam az emberi oldalát, azt, amelyik szeretné kimutatni a szeretetét a lánya felé, csak fogalma sincs, miként tegye. Nagyon érdekes volt minden jelenet, amiben Rose és az anyja együtt szerepeltek, mert tökéletesen bemutatták, milyen egy anya-lánya kapcsolat, amiben egyik fél sem gonosz, lényegében szeretik is egymást, csak épp nem tudnak családként jól funkcionálni. Kíváncsi leszek egyébként, hogy mi fog kiderülni a későbbiekben majd Rose apjáról. Biztos, hogy van valami sötét titok vele kapcsolatban, amiről még szó lesz a folytatásban.
A gyilkosságokkal kapcsolatos szál végig érdekes volt. Először az foglalkoztatott, hogy vajon kik állnak a strigatámadások hátterében, miért csinálják ezt az egészet, és miért csatlakoztak be az emberek is ebbe az egész striga–mora/damfír háborúba. Aztán azon törtem a fejem, hogy az új karakterek miként kapcsolódnak ehhez a szálhoz, például Adriannal kapcsolatban kérdéses volt számomra, hogy benne van-e a keze ebben az egészben, vagy más dolgok miatt olyan titokzatos és furcsa. Végül pedig jöttek a fordulatok, a harc, az izgalom, a sokk, amikkel teljesen elégedett voltam. Végig fenntartotta ez a szál a figyelmemet, izgalmas volt számomra.
– Világosíts hát fel minket, Natasa! – szólalt meg. – Áruld el, szerinted mit kellene tennünk, ha már láthatóan ennyi tapasztalatod van a strigákkal.Halvány kis mosoly játszott Tása ajkán, de nem reagált a sértésre.– Hogy szerintem mit kellene tennünk? – Közelebb lépdelt a színpad elejéhez, és ránk meredt a válasz közben. – Szerintem fel kellene hagynunk az olyan tervekkel, amiknek az a lényege, hogy mások védjenek meg minket. Úgy gondoljátok, túl kevés a testőr? Nem ez a baj. Az a baj, hogy túl sok a striga. És mi hagytuk, hogy elszaporodjanak, és egyre erősebbé váljanak, azzal, hogy nem tettünk ellenük semmit, leszámítva az ilyen ostoba megbeszéléseket. A damfírok háta mögé bújunk, és nem ügyelünk a strigákra. Ez a mi bűnünk. Mi vagyunk az oka a Drozdovok halálának. Hadsereget akartok? Hát, itt vagyunk. Nem csak a damfírok képesek harcossá válni. Nem az a kérdés, Monica, hogy hova tűntek a damfír nők a frontról. Az a kérdés, mi hova tűntünk.
Mivel mindig is érdekeltek a politikai, társadalmi, szociális kérdések, ezért izgatottan olvastam azokat a részeket, amik abba engedtek betekintést, miként is épül fel a morák társadalma. Érdekes volt látni, hogy bár a moráknak olyan különleges képességeik vannak, amikkel képesek lennének megvédeni magukat, mégsem hajlandóak használni az erejüket. Ehelyett a damfírokat állítják csatasorba (vagyis testőrsorba), és elvárják, hogy szó szerint feláldozzák értük az életüket. Tipikus elkényeztetett, gazdag, pökhendi elit, akiknek a többsége szolgaként tekint a damfírokra. Lényegében tökéletesen leképzik a valódi világ elitjét, akik az átlagembereket veszik semmibe, és azt hiszik, ők az istenek, csak mert sok a pénzük.
Az viszont hogy a damfírok miért érzik ezt fairnek, sőt, miért érzik azt, hogy életük célja megvédeni a morákat, egyelőre még nem teljesen tiszta számomra. Olyan, mintha meg lennének bűvölve, ami a morák képességeit tekintve nem is tűnik annyira lehetetlennek. Bár erre semmi nem utal a történetben egyelőre a megérzéseimen kívül. A való világban ugyanis, bár a közemberek nem nagyon szállnak szembe a gazdag elnyomóikkal különböző okokból, attól még nagyrészt utálják őket, és önként, örömmel valószínűleg nem akarnának meghalni értük. Rose-nak persze Lissa a legjobb barátja (talán némi vonzódás is van köztük, vagy legalábbis Rose részéről...), szóval azt értem, hogy ő miért akarja megvédeni Lissát. De általában a damfír testőrök nem a barátaikat védik, hanem olyan morákat, akik a legtöbb esetben még csak nem is hálásak nekik, szimplán elvárják ezt a „szolgálatot”, mintha alanyi jogon megérdemelnék.
Egyébként úgy hiszem, hogy sem ez a strigás szál, sem a társadalmi konfliktus szála nincsen még teljesen lezárva a második könyv végén, de majd kiderül a harmadik könyvből, hogy igazam volt-e.
Hogy tetszett ez a könyv?
Mivel semmit nem tudtam arról, hogyan folytatódik majd Rose-ék története, ez a rész sokkal izgalmasabb volt számomra, mint az első könyv, aminek olvasás előtt láttam már sajnos a borzalmas filmváltozatát. Rose nem az a tipikus szerethető főhős, de nekem tetszik, hogy olyan emberi, igazi tipikus tinédzser, aki állandóan hülyeségeket csinál. A gyilkossági szál is nagyon érdekes, fordulatos volt, teljesen lekötött.
Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Azoknak, akik kedvelik a kalandos, fordulatos fantasyregényeket, de nem feltétlenül várják el, hogy a főszereplő tökéletes és szerethető legyen.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
A mostani játékunkban olvasnotok kell! A kiadó oldalán találtok egy röpke beleolvasót a Dermesztő ölelésbe, aminek az elolvasása után könnyedén megválaszolhatjátok az állomásokon található kérdéseket.
(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)
Kérdés a játékhoz:
Miért aggódik Lissa, mik nem hatnak?
Állomáslista:
10. 12. Kelly és Lupi olvas
10. 15. Függővég
10. 18. Insane Life
10. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út
10. 24. Kelly és Lupi olvas – Kedvcsináló idézetek
10. 27. Sorok között
10. 29. Hagyjatok! Olvasok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése