Utolsó fejezetéhez érkezett Emily Wilde és Wendell Bambleby kalandja. A sorozat zárókötetében az elismert drüadológus (vagyis tündérkutató) arra eszmél, csupán egy hajszál választja el attól, hogy a Silva Lupi nevezetű tündérbirodalom uralkodónőjének koronázzák. Emilynek egyszerre kell megküzdenie a hozzá nem passzoló szereppel, és a problémával, ami egyelőre megakadályozza, hogy békésen élhessenek Wendell otthonában. Tarts velünk, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk az Agave Könyvek tavaszi újdonságáról!
Miért választottam ezt a könyvet?
Ez egy nagyon különleges világú és hangulatú könyv, aminek a főszereplői is igazán különlegesek. Kíváncsi voltam, mit hoz ki végül az író a történetből, és hogyan zárja le.
Véleményem a könyvről
Wendell végre rábukkant az otthonába vezető ajtóra Emily segítségével, így átkelve rajta, elfoglalja tündérkirályságának a trónját. Ám nincsenek biztonságban, a régi királynő, bár legyengült, még életben van, és ellenük áskálódik. Az sem zavarja, ha bosszúja közben az egész tündérkirályságot elpusztítja. Wendellnek és Emilynek meg kell állítaniuk, és közben megakadályozni, hogy az elfeledett tündérmesék párhuzamai miatt Wendell is meghaljon, vagy ami még rosszabb, belőle is gonosz tündérkirály váljon.
Először is, a könyv borítóján lévő illusztráció gyönyörű. Kicsit sajnálom, hogy nem az élfestett változathoz jutottam hozzá a sorozat egyik részénél sem, de így is jó ránézni erre a könyvre (és az előző részekre is).
A trilógia első része tetszett, de a történetszál többfelé szakadása miatt nem lett a kedvencem, a második részt ezzel szemben egyenesen imádtam, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, milyen érzéseket fog kiváltani belőlem ez a harmadik rész. Számomra kicsit (de tényleg csak egy-két hajszálnyival) kevésbé tetszett, mint a második könyv, viszont milliószor jobban, mint az első. Szóval lényegében elégedett voltam vele, néhány apróságtól eltekintve méltó lezárása volt a sorozatnak.
Kicsit féltem tőle, hogy a tündérkirályságba hosszú távon bejutva maga a királyság is majd túl emberivé válik Emily hatására (vagy tőle függetlenül), és Wendell meg a többi karakter is emberiesedik, elvesztik azt a különleges és egyedi tündérségüket, azt a másságukat, ami megkülönbözteti őket az emberektől. Általában a különleges lényekről szóló történetekben ez így szokott lenni, az írók nagy része nem tud elvonatkoztatni az emberi logikától, viselkedéstől, gondolkodásmódtól és érzelmi világtól, és így a különleges lényeiket is végül túl sok emberi vonással ruházzák fel. De itt nem ez történt!
– Szegénykém – vakargatta meg Wendell a kutya fülét. – Ha visszaszerzem a trónt, szolgák hadát fogom mellé állítani. Minden szobában bársonyágy várja majd, mindegyik mellett tűzzel, és ő fogja megkapni az ellenségeim csontjait.– Egész jól indult, de bár ne hallottam volna a végét.
Fawcett csodás, varázslatos, ijesztő, mégis valahogy vonzó világot teremtett. Egyedit. Amit cseppet sem próbált emberibbé tenni, sőt! A tündérvilág tele van furcsa helyekkel és lényekkel, amik hol ijesztőek, hol kevésbé azok, de megvan a saját logikájuk, a saját világuk törvényei szerint működnek, nem az emberi világé szerint. És ez adott egyfajta nagyon különleges hangulatot a történetnek. Ahogy belekezdtem, azt vettem észre magamon, hogy konkrétan látom magam előtt, amit olvasok, elképzelem, hogyan is nézhet ki a leírások alapján egy-egy hely vagy lény. Úgy jelenítettem meg magam előtt a történetet, akár egy fejben leforgatott filmet. (Amúgy szerintem baromi érdekes filmeket lehetne csinálni ebből a trilógiából.) És azt hiszem, ez a legnagyobb erőssége ennek a történetnek, hogy a világa tényleg különleges és egyedi, és ezáltal a történet hangulata is.
Érdekes volt bepillantást nyerni a tündérkirályság belpolitikájába, az udvari életbe, és izgalmas volt felfedezni a hasonlóságokat és a különbségeket az emberi királyi udvarok működésével. Az új karakterek is mind jól sikerültek, tündérek és egyéb lények lévén sokszor nem igazán tudtam eldönteni, kiben bízhatok, és kiben nem, de ez külön izgalmassá tette az olvasást.
A közönséges tündéreket viszont kifejezetten megszerettem. Ők sem veszélytelenek, mert simán hozzád dörgölőznek aranyos kutyusként, aztán a következő pillanatban leharapják az ujjadat vagy a füledet, és tudnak kapzsi módon alkudozni is, de van bennük hűség és jóság. Olyanok, mint egy sokat bántalmazott kutya, aki tart az emberektől, és képes odakapni, de közben vágyja az emberi közelséget és szeretetet. Ezek a közönséges tündérek is vágyják a királyuk és királynőjük szeretetét, elismerését, és mikor rájönnek, hogy a korábbi királyokkal és királynőkkel ellentétben Wendelltől és Emilytől ezt tényleg megkaphatják, konkrétan megható a reakciójuk. Imádom őket! Főképp Harangrojtot és Poe-t, de a kis vajtündért és a gondnokot is, és még sorolhatnám a történetben apró szerepet kapó, ám igazán szerethető karaktereket.
– Meglehet, hogy én az átlagos ifjaknál is jobban kivettem a részem a mulatságokból. Apám semmire sem tartotta a politikai képességeimet. Emellett öt fivér és nővér választott el a tróntól, és bár ebben a birodalomban hétköznapi dolognak számítanak a merényletek, senki sem hitte volna, hogy egy nap a trón közelébe kerülök.Kellett egy kis idő, mire leülepedett bennem, amit mond.– Szóval... fogalmad sincs arról, hogy kell irányítani egy királyságot.– Másnak sincs, nem igaz? – Megfogta a kezem, és kelletlensége hirtelen buzgalomba csapott át. – Majd együtt rájövünk.– Te jó ég – feleltem bágyadtan.
Kíváncsian figyeltem azt is, hogy Wendell miként boldogul a királysága vezetésével, kikhez hogyan viszonyul, mennyire igazságos és jó király. És persze, hogy miként viselkedik Emilyvel. A mondák és történetek alapján a tündérek szerelmében ugyanis nem igazán lehet bízni, mert előbb vagy utóbb ráunnak az emberre, és akkor előjön a kegyetlen énjük. De azért látni kivételeket, például Lord Tarant, aki sok-sok ideje fülig szerelmes halandó párjába, Callumba, és bármit megtenne a védelmében és a kedvéért. És nem úgy tűnik, hogy ez valaha megváltozna.
Néhány karakter azzal stresszeli Emilyt, hogy nem bízhat Wendellben, egy napló is efféle aggodalomra ad okot, és Emily maga is a lelke mélyén tart attól, hogy Wendell idővel megváltozhat. Amit valahol megértek, mert sok a rossz példa előtte. Valahol pedig nem értem. Mert Wendell soha, egyetlen pillanatig sem ad okot szerintem arra, hogy Emily kételkedjenek benne. Szereti Emilyt, erősen kötődik hozzá, de ennek ellenére nem akarja magához láncolni, ami külön pluszpont neki. Ad Emilynek egy helyet, ahol maga lehet, és ha Emily valamiért el akar menni, szabadon megteheti. Wendell maximum levélben mondja el neki, mennyire hiányzik neki a nő, de soha nem megy utána zaklatni őt. Megadja neki az egyedüllét lehetőségét, és szenvedve kivárja, hogy a nő magától hazamenjen akkor, amikor akar. Vagy ha nem akar soha többé, akkor ne menjen. Számomra nyilvánvalónak tűnt, hogy Wendell szerelme őszinte, és soha nem bántaná Emilyt. Persze kíváncsi voltam rá, hogy Fawcett is így gondolja-e...
– Em – mondta megfogva a kezem. – Nem kell megülnöd Vörös Szellőt, ha nem szeretnéd. Igazából amint visszaszerzem a trónt, semmi olyat nem kell tenned, amit nem szeretnél. Ha arra vágysz, hogy a kastély egyik eldugott sarkában görnyedezz a könyveid és a jegyzetfüzeted felett, és csak akkor mozdulnál ki onnan, ha felkereshetsz egy manópiacot vagy egy rémodút, akkor úgy lesz.Szaggatott sóhaj tört fel belőlem.– Miféle királyné lennék akkor?Közel hajolt, csókot lehelt az arcomra, és teljesen őszintén felelt.– Az enyém.
A kalandszál, amiben a régi királynőt fel akarják kutatni, hogy a birodalmat sújtó átkát semlegesítsék, egész érdekes volt. A régi tündérmesékkel való párhuzam kíváncsivá tett, mert az adott mesének elég sok változata létezik, és érdekelt, hogy vajon melyik a valódi, melyik fog ez esetben valóra válni. Voltak a szálban elég nagy meglepetések és fordulatok, szóval egyáltalán nem volt unalmas. Csak...
Szerintem le kellett volna zárni a történetet egy adott ponton, mert azon túl, amit Emily gondol és csinál, az számomra teljes logikátlanság. Én legalábbis nem abba őrülnék bele, hogy egy már biztosan halott ellenségemről azt képzelném, hogy még él, hanem abba, hogy tudom biztosra, hogy még él és szabadon van, és ezért folyton a hátam mögé kell pillantgatnom. Abban is kételkedtem, hogy Wendell adott tette bármiféle kihatással lenne arra, hogy ő maga milyen királlyá és tündérré válik. Szóval igen, nem tudom, hogy a történet utolsó csavaráról mit gondoljak, mert számomra logikátlan volt Emily viselkedése. Ha nem bízom abban, akit szeretek, ha nem bízom alapvetően abban, hogy van annyira jó lélek, hogy megtörje a mesékkel kapcsolatos párhuzamokat, akkor mi értelme vele lennem?
Vagyis ebben a harmadik részben imádtam Wendell karakterét, mert bár megtartotta a tündérszemélyiségét, mégis bíztam benne, hittem a szerelmében, mert olyan férfiként viselkedett, akivel feminista, független nőként is szóba állnék. Ezzel szemben Emily szerelme nem tűnt túl biztosnak, és sokszor bosszantott, hogy mennyire nem bízik Wendellben. Ha valakit szeretünk, akkor megbízunk benne, mert ha nem bízunk, akkor ette fene azt a kapcsolatot.
Volt egy szál a történetben, ami eléggé megrázott, mert érzékeny területet érintett most nálam. Ez pedig Árnyék, Emily kutyájának az öregsége, betegsége. Az idősebb kutyusunkat már több mint egy éve, hogy elvesztettük, a fiatalabbat viszont alig több mint egy hónapja. Szóval teljesen átéreztem azt, amilyen érzés látni, hogy a kutyád öregszik, egyre gyengébb, egyre lassabb, egyre betegebb, és tudod, hogy hamarosan el fogod veszíteni őt, de nem tehetsz ellene semmit. A történet vége feloldotta kicsit ezt a fájdalmat, de nem teljesen, és az a sajgás ott maradt a mellkasomban az utolsó oldal után is.
Hogy tetszett ez a könyv?
Szerintem méltó lezárása volt a trilógiának. Az utolsó csavar a volt királynővel kapcsolatban számomra logikátlan volt, szerintem akármilyen klisés is, simán úgy kellett volna lezárni a sztorit, hogy legyőzték őt, és happy end, de ennek ellenére is élveztem a történetet. A felépített tündérvilág egyedi, izgalmas, különleges hangulatú volt. Egyszerűen beszippantott olvasás közben. Emily bizonytalansága néha kicsit bosszantott, de Wendellt imádtam, számomra tökéletes férfi főszereplő volt.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Mindenkinek, aki egy valóban különleges és egyedi hangulatvilágú történetet szeretne olvasni, egyedi és érdekes karakterekkel.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
Nyereményjáték:
Játékunkban mi is drüadológusokká válunk egy rövid időre. A feladatotok, hogy az egyes állomásokon található, tündérekkel kapcsolatos kérdéseket megválaszoljátok a Rafflecopter-doboz megfelelő mezőjét használva.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Kérdés a játékhoz:
A skandináv mitológiában melyik világot nevezik néha tündérföldnek?
Állomáslista:
04. 19. Readinspo
04. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út
04. 23. Hagyjatok! Olvasok!
04. 25. Utószó
04. 27. Dreamworld
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése