Tillie Cole ismét egy lélekszaggató történetet hozott el nekünk, melyet ismételten a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában olvashatunk. A rebellis, múltja által traumatizált Cromwell és a bájos, zene szeretete által vezérelt Bonnie nem is különbözhetnének jobban, mégis a lelkük húrjai ugyanazokat az akkordokat szólaltatják meg. Szem nem marad szárazon – ha pedig megválaszoljátok az állomások kérdéseit, nektek is esélyetek nyílik nyerni egy példányt a regényből!
Miért választottam ezt a könyvet?
Ez ismét egy olyan könyv volt, amit korrektúrázásra kaptam a kiadótól, szóval nem én választottam. De pont ezért jó a kiadó korrektorának lenni, mert időnként így olyan regényeket is elolvasok, amiket alapvetően magamtól biztosan nem választanék. És időnként ezek a könyvek meglepően szórakoztatóak számomra.
Külcsín és kivitelezés
A borító alapszíne a rózsaszín, de nem a szemkirohasztóan élénk fajta, hanem az a visszafogott, kellemes árnyalat. Haloványan a háttérben egy kellemes hangulatú móló látszik, az előtér pedig tele van virágokkal, szirmokkal. Alapvetően jól néz ki a borító, és a móló kapcsolódik is a regényhez, én viszont hiányolom a zene konkrét megjelenítését a borítóról. Hiszen a történet központi eleme mindkét karakter zene iránti szerelme. A virágok helyett, amik már elég elcsépeltek a könyvborítókon, inkább lehettek volna hangjegyek, vagy bármi, ami ténylegesen a zenéhez köthető.
Bár a kötet ezúttal sincs a kezemben sajnos, a kivitelezése valószínűleg a szokásos KMK-minőség.
5-ből 4 pont.
Alapötlet
A történet romantikus alapja nem egyedi, mert hát, láttunk már ezernyi lelkileg sérült, és emiatt kicsit morcin viselkedő, de nagyon szexinek tartott pasikaraktert, és kedves, türelmes, a férfiban a jót meglátó női karaktert, akik végül karakterfejlődnek és összejönnek. Ahogyan Bonnie fő problémáját is ezerszer feldolgozták már, hol tragikus, hol szerencsés happy enddel.
A történetet a zene iránti szeretet, a Cromwell szemszögéből bemutatott szintesztézia általi ábrázolásmód teszi egyedivé. Szerintem még sosem olvastam olyan regényt, amiben az egyik karakter szinesztéta lett volna, így érdekes volt kicsit belelátni abba, mit is jelent ez pontosan, hogyan éli meg ezt az, akinek ilyen „képessége” van.
5-ből 4 pont.
Cselekmény
Bonnie imádja a zenét, és Cromwell zenei csodagyerekként az egyik példaképe és kedvence volt, míg a fiú váratlanul el nem tűnt a nyilvánosság elől. Évekkel később a lány egy szórakozóhelyen találkozik újra Cromwell-lel, akiből az elektronikus tánczene feltörekvő csillaga lett. Mindenki imádja őt és a zenéjét, csak Bonnie veszi észre, hogy az teljesen kiüresedett és lélektelen. Ahogyan a fiú is. A találkozást követően Bonnie és Cromwell egy zenei iskolába kerülnek, és egy közösen megoldandó külön feladatnak köszönhetően nem kerülhetik el egymást. Bonnie szép lassan megismeri Cromwell valódi énjét, és rájön, miért fordult el a klasszikus zenétől, közben pedig egymásba szeretnek. Ám Bonnie-nak is van egy nagy titka: a betegsége miatt bármelyik napja az utolsó lehet.
– Te csak azt játszod, amit a szíved diktál, igaz? Neked nem is kell kotta, egyszerűen csak… játszol.Az üres tekintete mindent elárult. Fogalma sem volt arról, hogy mások nem így tesznek. Hogy mások nem képesek erre. Megszédültem. Tehát Cromwell csak ránéz egy zongorára, és olyasmit játszik rajta, ami az övé, és senki másé.
Nagyon tetszett, ahogyan Cole beleszőtte a zenét a történetbe. Nemcsak azért, mert a szinesztézia miatt ezt egyedi látásmóddal tette, hanem azért is, mert mindkét karakter részéről teljesen átjött a zene mélységes szeretete. Még Cromwelléről is, aki sokáig próbálta távol tartani magát a klasszikus zenétől. Az is érdekes volt, hogy a modern és a klasszikus zene egymás mellett jelent meg a történetben. Az elején úgy éreztem, mintha az elektronikus tánczene le lenne kicsit szólva Bonnie által (amúgy én sem szeretem, de ettől még nem szólnám le, mert ha valami nem az ízlésem, az nem jelenti azt, hogy rossz is), de aztán sikerült annak is megmutatni a szépségét a történetben, és azt, hogy nem kell választani a kétféle zene közül, mert jól meglehetnek egymás mellett.
A romantikus szál jól fel volt építve. Volt mindkét részről karakterfejlődés, szép lassan alakultak ki az érzések, az egymásra találás, aztán pedig jött a drámai helyzet, ami elérte, hogy olvasás közben szinte a végéig azon aggódjak, vajon happy endet kapunk-e, vagy tragédia történik. Mindkettőt el tudtam volna képzelni és fogadni, de őszintén szólva arra vágytam, hogy a lelkem a végén megnyugvást találjon. Persze, hogy így lett-e, azt nem árulom el nektek...
A történetben lévő titkok mindkét részről érdekesek voltak, ha nem is tudtam biztosra, sejtettem mindegyiket. Viszont jó bonyodalmakat okoztak, és izgulhattam amiatt, hogy ki hogyan tudja feldolgozni a dolgokat, vagy épp túléli-e a történet végét.
5-ből 4 pont.
Karakterek
Cromwell karaktere a történet elején nem igazán tetszett. Már kinőttem abból a korból, amikor elnéztem volna a lelkileg sérült pasiknak, hogy bunkón viselkednek a nőkkel, vagy egyenesen szexinek találnám ezt a viselkedést. Amikor pedig Cromwell megjelent Bonnie randiján egy másik sráccal, és a kérése ellenére sem volt hajlandó elmenni, folyamatosan villogott a fejemben, hogy: Red flag, red flag, red flag! A való életben egy ilyen pasi elől menekülni kell, nem beleszeretni. Mert a való életben, aki így viselkedik, arról az esetek 99%-ban nem fog kiderülni, hogy amúgy egy cuki, romantikus, kedves, gondoskodó pasi.
– Én az évszakokon gondolkodtam. Vagy valami a természettel kapcsolatban? Ahogyan halad az idő, mi pedig semmit nem tehetünk, hogy megállítsuk.Elfintorodtam.– Csodás ötlet. Már szinte hallom a madárcsicsergéssel átszőtt basszust a laptopomon.Megint pöcs voltam. Jobban, mint általában. Képtelen voltam visszafogni magam, ha vele voltam.
Az ilyen romantikus történetek persze mások, mint a valóság, nem túl realisták, így Cromwell képes a változásra. Amint megnyílik, és hajlandó kimutatni az érzéseit, szembenézni a múltjával, a traumával, ami érte, a személyisége teljesen megváltozik, és elkezd Bonnie-val is másképp viselkedni. De azért női olvasóként jó tudni, hogy ez csak egy történet, a valóság egyáltalán nem így működik. A valóságban az ilyen férfiakat jó messzire el kell kerülni a saját lelki, szellemi, fizikai épségünk és az életünk érdekében! Szerintem nem baj, ha ilyen könyveket olvas valaki, mert szórakoztatóak (nekem is azok), de csak akkor, ha amúgy tisztában van vele, hogy ez egy történet, és a valóság totálisan más.
Cromwell családi kapcsolatai jól voltak felépítve, érdekes és szomorú volt az elfojtott titka. Sajnos, néha hiába szeretjük a szüleinket, gyerekünket, egyéb rokonainkat, mégsem tudjuk azt adni nekik, amire szükségük lenne, és mondunk olyasmiket, amiket aztán később megbánunk. Jobb esetben jóvá tehetjük ezeket, rosszabb esetben sosem lesz rá módunk, és jön a lelkifurdalás.
Bonnie karaktere nagyon szerethető volt. Aggódtam azért, hogy vajon mi történik majd vele, életben marad-e, és megvalósíthatja-e az álmait. Szerintem jobbat érdemelt volna Cromwellnél, de mivel ez egy történet, tudtam, hogy így vagy úgy, de őt választja majd.
A Bonnie és az ikertestvére, Easton közötti kapcsolat is érdekes volt. Bár Bonnie volt az, akit a betegsége fizikailag gyengébbé tett, mégis inkább ő vigyázott Eastonre, mint fordítva. De persze a fizikai egészség nem minden, ha mentálisan vagy beteg, az ugyanúgy legyengíthet, csak másképp. Easton karaktere elgondolkoztatóan és szerintem hitelesen volt felépítve. Mellékszereplő volt, mégis át lehetett érezni a depresszióját. Volt egy megérzésem a szálának lezárásával kapcsolatban, és bár egy kicsit másképp történtek a dolgok, mint sejtettem, nagyjából tudtam, hogy ha happy end lesz Bonnie és Cromwell kapcsolata, akkor mi fog történni Eastonnel. Ahogy azt is sejtettem, hogy ha Bonnie-nak nem sikerül túlélnie, akkor milyen sors vár a testvérére.
És volt egy negyedik karakter, akit érdekesnek találtam. Lewis professzor, Bonnie és Cromwell zenetanára. Tudtam, hogy van valami titka, és idővel össze is állt, hogy mi lehet az. Főképp azért volt érdekes látni őt, mert megmutatta, milyen sors várna Cromwellre, ha nem szedné össze magát, ha nem változtatna a viselkedésén, és nem dolgozná fel a traumáit. Lewis egyfajta tükör volt számára többféle szempontból is.
5-ből 4 pont.
Lezárás
Nem árulom el, hogy pozitív vagy negatív vége volt-e a történetnek, de azt igen, hogy én elégedett voltam vele. Szerintem logikusan zárult, ha én írtam volna a sztorit, hasonló véget szántam volna neki.
Szóval 5-ből 5 pont.
Hogy tetszett ez a könyv?
Cromwell karakterének kezdeti ellenszenvességét leszámítva szórakoztató volt számomra a történet. Érdekes volt a világ bemutatása egy szinesztéta szemén át, teljesen magával ragadott, ahogyan a két főszereplő a zenéhez viszonyult, és körülbelül végigaggódtam a történetet Bonnie miatt.
Szóval 5-ből 4 pont.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Azoknak, akik szeretik a zenéről szóló történeteket.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
Nyereményjáték:
A nyereményjáték során olyan könyveket kell kitalálnotok a fülszövegrészletek alapján, melyekben szintén nagy szerepet tölt be a zene. A kötet szerzőjét és címét írjátok a Tally megfelelő sorába!
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Fülszövegrészlet a játékhoz:
„Budai Rebeka élete tizenhat évesen fenekestül felfordult, amikor posztolt a barátja falára egy szemrehányó, egy szál gitáros dalt.”
Állomáslista:
03. 20. Kitablar
03. 22. Spirit Bliss – Sárga könyves út
03. 24. Kelly és Lupi olvas
03. 26. Veronika’s Reader Feeder
03. 28. Hagyjatok! Olvasok!
03. 30. Milyen könyvet olvassak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése