~ Sárga könyves út ~

2026. augusztus 11., kedd

Klasszikus képekbe öntve (Gareth Hinds: Odüsszeia – Blogturné)



A Maxim kiadónak köszönhetően új formában vehetjük kézbe a régi, még a középiskolából megismert klasszikust, az Odüsszeiát: képregényként. Tartsatok Odüsszeusszal és blogturnés társainkkal a hosszú utazáson, és a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.


Ti szerettétek anno középiskolában a kötelező olvasmányok közül az Odüsszeiát? És hogy álltok a képregényekkel? Hinds kötete új, képes formába önti a történetet, és megpróbálja úgy átadni, hogy az egy 21. századi olvasó számára is emészthető és élvezhető legyen. És azt hiszem, mondhatom azt, hogy sikerrel is járt, ugyanis míg gimiben a legkevésbé szeretett kötelezők közé soroltam az Odüsszeiát, most egész élveztem.


Új idők, új forma

Nemcsak a mai fiatalok számára nehezen emészthető az eredeti Odüsszeia, hiszen én már nemsokára 42 éves leszek, magyar szakot végeztem, az életem nagyon fontos része az olvasás, és általában a kötelezőkkel, szépirodalommal is jól kijövök, valahogy mégsem tudom élvezni az eredeti változatát ennek a történetnek.

A nyelvezete túl régies, és bár régen olvastam egészében (most csak bele-belenéztem a MEK-en, hogy lássam, idősebben vajon mást érzek-e, mint tizenévesen), de úgy emlékszem, rengeteg olyan hosszas leírás, párbeszéd van benne, ami számomra egyszerűen unalmas volt.

A történet maga sem fogott meg igazán. Egy pasi, aki otthon hagyja a családját, hogy elmenjen háborúzni, aztán évtizedek kellenek neki, hogy végre hazaérjen. Közben kalandozik meg nőzik, és igen, persze, időnként szenved is. De a cserben hagyott feleségének ettől még nem lesz könnyebb az „udvarlóknak” kiszolgáltatott prédaként. Szóval valahogy már tizenévesen sem tudtam igazán megkedvelni Odüsszeusz karakterét, sokkal jobban együttéreztem a feleségével és a fiával.

A képregény, bár megtartotta az eredeti cselekményt, sokat segít abban, hogy könnyebben emészthető legyen a történet. A magyar fordítás szövege nem 21. századi nyelvezetű, mégis sokkal könnyebb értelmezni és átérezni, már csak azért is, mert itt nincsenek hexameterek, nincs verses forma, hanem egyfajta líraibb hangvételű prózát kapunk. Másfelől a gyönyörű rajzok tanulmányozása közben az ember elfelejti kicsit, hogy 21. századi szemmel bírálja a karaktereket. Persze itt sem tetszett, hogy Odüsszeusz jaj, de hiányolja a feleségét, és jaj, de haza akar menni hozzá, de közben más nő ágyában fetreng, viszont legalább szépen volt megrajzolva. 😅

Nagyon klassz, ahogy Hinds a színekkel játszik. A tenger világa és az Olümposz kék árnyalatokat kapott, az istenek pedig valahogy áttetsző, szellemszerű kinézetet. A hétköznapi emberi világ földszínekben játszik (barna, homokszín, vörösesbarna, sárgásbarna, zöld), a holtak földjét a szürke szín jeleníti meg, míg a küklópsz erőszakossága vörös színvilággal van jelezve. A rajzok annyiban hasonlítanak a régi képregényekre, hogy a szép nők nagyrészt meztelenül vagy félmeztelenül vannak ábrázolva, a félmeztelen férfiaknak pedig akkor is csodálatos izmaik és testük van, ha már idősebbek. Szóval az emberi test eléggé szexualizálva van a képregényben. Ennek ellenére nem mondanám, hogy nem való tizenéveseknek, mert valószínűleg a tévében és a neten sokkal durvább dolgokat is láttak már. Az viszont tetszett, hogy Odüsszeusz és Pénelopé arcán is látszik a kor, és megmutatja a képregény, hogy az évtizedek alatt azért öregedtek.


Az biztos, hogy ez a képregényes változat sokkal jobban lekötött, mint az eredeti eposz, és míg gimiben nagyon szenvedtem annak olvasása közben, a képregényt élvezettel olvastam. És szerintem így lesz ezzel mindenki, akinek az eposz nehézségeket okoz vagy okozott.


Kalandok és érzések

A képregényben nagyrészt maga Odüsszeusz meséli el Alkinoosz királynak a történetét. Azt, hogy a háború után miként indult haza, miféle veszedelmekben és kalandokban volt része, és minek köszönhető, hogy ilyen sok ideje úton van. De közben azt is láthatjuk a könyv elején és végén, hogy Pénelopé és Télemakhosz miként élik meg Odüsszeusz távollétét, miket kell elviselniük a „kérőktől”, hogyan próbálja a fiú megtudni, mi történt az apjával, Pénelopé pedig hátráltatni a kérőket, amíg csak lehetséges.

Nagyon régi emlékeim szerint a képregény lényegében jól visszaadja az eposz cselekményét, az események, kalandok ugyanúgy történnek mindkettőben. Amiben különbözik a kettő, hogy a rajzoknak köszönhetően sokkal jobban át tudtam érezni a karakterek érzéseit. Valahogy sokkal inkább átjött Pénelopé szenvedése úgy, hogy láttam az arcán a szomorúságot, a kétségbeesést, ahogyan Télemakhosz elkeseredettsége, tettvágya is átérezhetőbb volt. Sőt, még Odüsszeusz honvágyát is jobban elhittem az arckifejezéseit látva, még úgy is, hogy a képregényben is megcsalta a feleségét. Vagyis nagyon sokat számít, hogy a képregényváltozat nemcsak szavakkal próbál érzéseket és gondolatokat átadni, hanem vizuálisan is.


A kalandokat is jobban élveztem így, hogy nemcsak olvastam, hanem láttam is őket. Tiniként a régies szöveg miatt nehéz volt elképzelni, mi is történik, képregényként viszont szórakoztatott Odüsszeusz utazása. Főképp azért, mert a kalandjelenetek elég mozgalmasan, filmszerűen voltak megrajzolva. Nagyon jól ábrázolta Hinds a különböző mozgásokat. És nemcsak az emberekét, hanem például a tengeri vihart, a dárdák hajítását és hasonlókat is.

A meztelenkedés mellett voltak egyébként elég brutális jelenetek is a képregényben, amik miatt viszont lehet, hogy ha egy gyerek (értsd 14 év alatti) veszi kézbe a kötetet, nem árt, ha egy felnőtt is van mellette, vagy utána megbeszélhetik a dolgot. Mivel én horrorfilmeken nőttem fel, engem valószínűleg a szemkiszúrás és egyebek nem ráztak volna meg, de Odüsszeusz kutyájának szenvedése és halála biztosan megviselt volna lelkileg, mert azt még most is nehéz volt látni.


Így kell kedvet csinálni egy történethez

Abból is látszik, mennyire beválik ez a képregényes forma, hogy miközben olvastam, elhatároztam, hogy adok majd egy esélyt újra az eredeti eposznak, és amikor lesz rá időm, megpróbálom végigolvasni, hogy lássam az összes különbséget képregény és eposz között.

Valamint kedvet hozott ahhoz is, hogy megnézzem az új Odüsszeia-filmfeldolgozást. Mert az is érdekel, hogy mennyire hasonlít képi világát tekintve a képregényhez, és vajon a cselekménye mennyire hűen követi az eredeti sztoriét.

Amúgy jó ötlet volt pont most kiadni magyarul a képregényváltozatot, mert a mozifilm is valószínűleg arra ösztökéli majd az embereket, hogy kíváncsiak legyenek a kötetre.


Átélhetőbb, átérezhetőbb, érthetőbb

Nem mondom, hogy az Odüsszeia lett a kedvenc történetem, mert valahogy sem a cselekmény, sem Odüsszeusz karaktere nem áll túl közel hozzám, de képregényváltozatban sokkal jobban tetszett, mint anno eposzként. Nyelvileg sokkal érthetőbb volt, és a rajzok is sokat segítettek abban, hogy jobban átérezzem a karakterek érzéseit, valamint izgalmasabbnak éljem meg a különböző kalandokat.


🤯🤯 5/2 – Ez nem egy túlzottan elgondolkoztató történet, inkább a kalandokon, pörgős cselekményen van a hangsúly.

🔥🔥🔥 5/3 – Nincs konkrétan megmutatva a képregényben a szex, de tele van meztelen, izmos férfi felsőtestekkel, meztelen vagy lengén öltözött, nagy mellű nőkkel, csók is elcsattan benne, és utalnak a szexre.

🤧🤧5/2 – Az egyetlen kicsit könnycsalogató jelenet a könyvben a kutya szenvedése és halála, az viszont megérdemel két pontot.

💔 5/1 – Nem igazán volt hatással a szívemre a történet. A kutya miatt kicsit szomorú voltam, de úgy alapvetően a sztori érzelmileg nem nagyon hatott rám.

🍵🍵🍵🍵🍵 5/5 – Klassz teázgatva lapozgatni a képregényt, csak arra figyeljen mindenki, nehogy leöntse véletlenül, mert nagyon-nagyon kár lenne ezért a szép könyvért.

⛵⛵⛵ 5/3 – A történetet még mindig nem szerettem meg úgy igazán, de a képregény kivitelezése, ötlete nagyon tetszett. Sokkal szórakoztatóbb volt így olvasni Odüsszeusz kalandjait, mint eposzként.


Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:


Nyereményjáték:

Ezúttal néhány az Odüsszeiával kapcsolatos kérdésre kell válaszolnotok a játék során. Írjátok be a helyes választ a Tally megfelelő helyére.

(Figyelem! A sorsolóprogram észleli az azonos IP-címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kérdés a játékhoz:

Ki rendezte az Odüsszeia legújabb, 2026-os filmváltozatát?


Állomáslista:

08. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út
08. 12. Dreamworld
08. 14. Könyv és más
08. 16. Kitablar
08. 18. Kelly és Lupi olvas
08. 20. Hagyjatok! Olvasok!
08. 22. Utószó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése