Gyermekkorom kincsei

A napokban nosztalgiáztam egy kicsit arról, mi (a húgom és én) milyen játékokkal játszottunk anno, mikor gyerekek voltunk. Miért őrültünk meg teljesen, mivel volt menő játszani a suliban… Gondoltam, megmutatom nektek is, főleg azért, mert kíváncsi vagyok, hogy a fiatalabb korosztály ismeri-e még ezeket a játékokat, vagy tényleg már csak nosztalgiatárgyaknak számítanak manapság. Szóval, melyiket ismeritek fel, esetleg melyikkel játszottatok már ti is? 

1. Gumi:

Bár gyerekként kis vékonyka voltam, sosem mondhattam magam sportos típusnak. A gumizást mégis imádtam. Alig vártam, hogy végre szünet legyen az iskolában, kimenjünk az udvarra, és ugrálhassunk. A játékot 3-an kell játszani, ketten beállnak a gumi egy-egy végébe, a harmadik pedig különböző figurákat ugrik a gumin. Néhány figuránál az a cél, hogy ráugorjunk a gumira, néhánynál az, hogy ne. Ha valaki ront, akkor ő áll be a gumi egyik oldalára, és az eddig ott álldogáló kezd ugrálni. A különböző ugrásfiguráknak neveik is vannak, de nekem egyedül a „hal” maradt meg, a többit elfelejtettem. A mostani gyerekeknek is ajánlom, jó szórakozás és játékos testmozgás. :)
 

2. Színes, üveg cumik:

Az üveg cumik tényleg azok, aminek hangzanak, egyszerű, üvegből készült, különböző színű, méretű és formájú cumik. Játszani nem nagyon lehet velük, mi mégis órákig elvoltunk néhány cumival. Egyfelől összehasonlítottuk, kinek milyen van, és kié a legszebb, másfelől cuminyakláncot készítettünk belőlük, vagyis felfűztük őket egy madzagra, aztán büszkén viseltük őket, mint őslakos a legyőzött vadállatok fogaiból készült dicsőségnyakláncát. :D
 

3. Lépcsőjáró:

Ez egy színes spirál, amelyet egyfelől a két kezünk között lehet mozgatni (hogy minek, azt ne kérdezzétek), másfelől le lehet gurítani a lépcsőfokokon. Mi azzal versenyeztünk anno, hogy a lépcső tetejéről kinek jut a leglejjebb egyetlen lendülettel a spirálja. Így utólag furcsa, de élveztük. :D
 

4. Sütibaba:

Sosem voltam babázós típus. Míg a húgom jól elvolt a Barbie-jaival, addig én inkább olvastam. De a sütibabákért még én is odavoltam. Nem igazán tudtam mit kezdeni velük, viszont olyan finom illata volt a szoknyájuknak (mindegyik baba szoknyája illatosított volt), hogy mindig azt szagolgattam.
 

5. Magic Babies:

Ezekkel sem nagyon tudtam játszani, pusztán két okból érdekeltek. Az egyik, hogy gyűjthettem őket, és ugyanúgy összehasonlítottuk a barátaimmal a gyűjteményeinket. A másik, hogy ha mélyhűtőbe tettük a babákat, csak akkor derült ki, hogy melyik fiú, melyik lány, ugyanis a hideg hatására a pelenkájuk vagy kék vagy rózsaszín lett. Szóval izgalmas volt mindig meglesni, hogy az új baba fiú vagy lány-e, és számolgatni, hogy melyik nemből van több darabunk.
 

6. Takonylabda:

Újabb játék, amiről fogalmam sincs, miért élveztük. Egy nyálkás, ragadós labda, amit, ha az ablakhoz, falhoz, ajtóhoz vágtunk, szétplaccsant rajta, és zsíros nyomot hagyott. Nyomorgattuk, dobálgattuk, és élveztük, hogy egy olyan labdával játszhatunk, aminek a nevében szerepel a takony szó. XD
 

7. Tetrisz:

Mikor divattá vált, iszonyatosan drágán lehetett kapni, és nekünk nem futotta rá. Egy osztálytársamnak volt, behozta a suliba, szünetekben pedig mindenki ott kuncsorgott nála, hogy hadd játsszon vele egyet. Persze, én is. Akkoriban ez egy csoda volt, hiszen még számítógépet sem láttam soha, ennek meg volt kis képernyője, gombjai, és a gombok mozgatták a képernyőn a kis formákat, hát, hű meg ha! Kis szívem másra sem vágyott, minthogy legyen egy sajátom. Aztán szép lassan kiment a divatból, olcsóbb is lett, és anyu tudott venni nekünk egyet. Életem egyik legjobb ajándéka volt.
 

8. Tamagotchi: Ugyanaz játszódott le a Tamagotchival, mint a Tetrisszel. Drága volt, osztálytársnál kuncsorogtunk érte, hogy csak egy kicsit hadd nyomkodjuk. Aztán mégis kaptunk egyet anyutól, és pár nap alatt rájöttem, hogy ennél idegesítőbb játék nincsen a világon. Én, mint lelkiismeretes Tamagotchi gazda, tényleg rendesen ápoltam elektronikus állatkámat, ami folyton csipogott. Foly-ton! Hol éhes volt, hol szomjas, hol játszani akart, hol aludni, hol pedig épp felkelni. A végére már alig vártam, hogy meghaljon, és nem is támasztottam fel. Csak örültem, hogy soha többé nem csipog. :D

Zene, zene, napfényzene

Írás közben általában nem kapcsolok be semmilyen zenét. Eltereli a figyelmemet, elkezdem énekelni, dúdolni, a lábammal a ritmust topogni, és máris a szobámban találom magam zenét hallgatva, nem pedig a fejemben rejlő világban a karaktereim között.

Ennek ellenére gyakran hallgatok zenét, írás előtt, után. Mert inspirál, megnyugtat, egy jó kis ritmusos dallam segítségével ki tudom adni a mellkasomat feszítő stresszt.

Mostanság minden napomat zenével kezdem, jobban mondva egyetlen dallal. Felébredek kora reggel, bedugom a fülembe az mp3-at, és meghallgatom. Így pedig mosolyogva kezdek minden egyes napot.

Elárulom, a Paradise Kiss című anime endingjéről van szó. Magát az animét is nagyon szeretem, mert arról szól, hogyan találjunk önmagunkra egy olyan világban, ahol ha nem az elvárásoknak megfelelően cselekszünk, sokan bolondnak néznek. És hát, valljuk be, íróként nem vagyok épp elvárásoknak megfelelő személy sokak szemében, szóval, mélyen megértem ezt a történetet. De legalább olyasmit csinálok, ami boldoggá tesz. :)

Íme a legújabb napfényzeném… Hogy tetszik nektek? :)

A boldogság nyomában...

Nemrég összefutottam valakivel a múltamból, és beszélgettünk egy keveset. Sok-sok évvel ezelőtt ő ódzkodott a komoly kapcsolattól, a gyerekvállalástól, vagyis a kötöttségektől, és tanulni, aztán pedig karrierre vágyott. Engem nem vonzott a karrier, viszont már akkor is nagyon szerettem volna egy társat és gyereket. Neki most komoly kapcsolata van, és bár gyerekkérdésben még mindig tartózkodó, elhagyta egy olyan kósza mondat a száját, hogy talán benne van az ötéves tervben; nekem viszont nincs saját családom, és az írásra koncentrálok elsősorban.

A beszélgetésünk után azon gondolkoztam, milyen furcsa az élet. Sokszor egyáltalán nem akarunk valamit, mégis megkapjuk, és rájövünk, hogy meglepő módon boldoggá tesz minket. Máskor meg nagyon akarunk valamit, mert azt gondoljuk, azáltal érezhetjük végre a boldogságot, aztán egy csoda folytán valóban az ölünkbe hullik, és rájövünk, hogy nem, ez még közel sincs a boldogsághoz. Azért még jócskán tepernünk kell.

És hogy miért is írom le most mindezt? Természetesen, mert írok egy történetet. A főszereplőnője, Réka megkapott mindent az élettől, amire csak gyerekkora óta vágyott. Mindent, amiről azt mondták neki, attól lesz boldog egy nő. Ő valahogy mégsem találja a helyét a tökéletes kis világában. Aztán berobban az életébe valaki, és Réka rádöbben, teljesen másra vágyik, mint eddig hitte. Olyasvalamire, ami nehéz, bonyolult, veszélyes, és nem hullik csak úgy az ölébe, hanem meg kell küzdenie érte.

Miközben a történeten dolgoztam, rájöttem valamire. Ha valamivel nem vagyunk elégedettek, valami nem jó, akkor nem szabad félnünk a változtatástól. Gondoljuk át újra, kik vagyunk, mit akarunk, hogyan akarjuk, akkor is, ha darabokra kell szedni az életünket, és teljesen nulláról kell újraépítenünk magunkat.  Mert csak akkor járunk a boldogság nyomában, ha haladunk és keressük; ha csak állunk a megszokottság mocsarában, akkor esélyünk sincs még a megközelítésére sem.

Napsugár gondolatok

Mostanság nem könnyű az emberek élete, így az enyém sem, de ne féljetek, nem állok neki panaszolni a bajaimat. :) Épp ellenkezőleg. Mivel alapjában véve pozitív lelkületű vagyok, mindig igyekszem mindenben meglátni a jót. Épp ezért ahelyett, hogy felsorolnám most nektek, milyen gondjaim vannak épp, inkább azt veszem sorra, minek örülhetek, mi az, amim van:

1. Egy édesanya, aki feltétel nélkül szeret és mindenben támogat.

2. Egy húg, akivel nagyon különbözünk, de akivel bármikor bárkitől megvédjük egymást.

3. Misi, akinél anyu jobb társat nem választhatott volna, és aki támaszt ad a családnak.

4. Egy igaz barát, akiről tudom, hogy nemcsak a jóban, hanem a rosszban is mellettem áll.

5. Egy távol került igaz barát, aki részese volt életem legszebb és legboldogabb évének.

6. Barátok, akik helyrezökkentik a lelkem, ha kell.

7. Fantázia, ami akkor is segít, ha épp szomorú vagyok vagy félek.

8. Sok-sok könyv, ami eltereli a figyelmemet és segít kikapcsolódni.

9. Egy saját számítógép, amin regénybe tudom önteni a fantáziáimat.

10. Egy ágy, amibe jó belekuporodni, mert meleg vackot ad.

11. Egy saját szoba.

12. Fedél a fejem fölött.

13. Étel az asztalon.

14. Megfelelő minőségű és mennyiségű ruha, amiket magamra vehetek.

15. Aprócska, de mégiscsak létező írói sikerek.

16. A tudat, hogy hány embernek segítettem az írásaimmal.

17. Egy csomó klassz emlék, amit soha senki nem vehet el tőlem.

18. LEHETŐSÉGEK!!!

Tizennyolc dolog, amivel máris gazdagabb vagyok, mint sokan mások. Tizennyolc dolog, amire gondolhatok olyankor, ha épp kétségbe vagyok esve. :)

Írjátok össze ti is a saját listátokat, tényleg segít a rossz időkben! :)