A boldogság nyomában...

Nemrég összefutottam valakivel a múltamból, és beszélgettünk egy keveset. Sok-sok évvel ezelőtt ő ódzkodott a komoly kapcsolattól, a gyerekvállalástól, vagyis a kötöttségektől, és tanulni, aztán pedig karrierre vágyott. Engem nem vonzott a karrier, viszont már akkor is nagyon szerettem volna egy társat és gyereket. Neki most komoly kapcsolata van, és bár gyerekkérdésben még mindig tartózkodó, elhagyta egy olyan kósza mondat a száját, hogy talán benne van az ötéves tervben; nekem viszont nincs saját családom, és az írásra koncentrálok elsősorban.

A beszélgetésünk után azon gondolkoztam, milyen furcsa az élet. Sokszor egyáltalán nem akarunk valamit, mégis megkapjuk, és rájövünk, hogy meglepő módon boldoggá tesz minket. Máskor meg nagyon akarunk valamit, mert azt gondoljuk, azáltal érezhetjük végre a boldogságot, aztán egy csoda folytán valóban az ölünkbe hullik, és rájövünk, hogy nem, ez még közel sincs a boldogsághoz. Azért még jócskán tepernünk kell.

És hogy miért is írom le most mindezt? Természetesen, mert írok egy történetet. A főszereplőnője, Réka megkapott mindent az élettől, amire csak gyerekkora óta vágyott. Mindent, amiről azt mondták neki, attól lesz boldog egy nő. Ő valahogy mégsem találja a helyét a tökéletes kis világában. Aztán berobban az életébe valaki, és Réka rádöbben, teljesen másra vágyik, mint eddig hitte. Olyasvalamire, ami nehéz, bonyolult, veszélyes, és nem hullik csak úgy az ölébe, hanem meg kell küzdenie érte.

Miközben a történeten dolgoztam, rájöttem valamire. Ha valamivel nem vagyunk elégedettek, valami nem jó, akkor nem szabad félnünk a változtatástól. Gondoljuk át újra, kik vagyunk, mit akarunk, hogyan akarjuk, akkor is, ha darabokra kell szedni az életünket, és teljesen nulláról kell újraépítenünk magunkat.  Mert csak akkor járunk a boldogság nyomában, ha haladunk és keressük; ha csak állunk a megszokottság mocsarában, akkor esélyünk sincs még a megközelítésére sem.