Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2009. november 20., péntek

New Moon premier - filmélményem

Volt olyan szerencsém, hogy húgom és a férje be tudott juttatni engem és Szandit a tegnap éjféli New Moon vetítésre teljesen ingyen. A 22:50-es busszal mentünk a mozihoz, de már sokkal korábban kezdtünk izgulni. Szandi már délután óta, nekem csak az utolsó másfél órában szűkült a gyomrom apróra, és lett a pulzusom olyan gyors, mintha Edward személyesen állna előttem a maga gyönyörűséges módján.

A buszmegállóban való toporgást, a buszozást, és a moziban való várakozást átugrom, mert semmi különös nem történt azon kívül, hogy izgatottan vártuk, hogy végre bejuthassunk a 3-as terembe.

Aztán végre eljött az idő, bementünk, az utolsó pillanatban helyünk is lett (meg kellett várni, hogy a jeggyel rendelkezők elfoglalják a helyeiket, de szerencsére, volt még üres szék számunkra is), és elkezdődtek a reklámok. Elővettem a kis dugi nasimat a táskámból, mert nem szeretem a kukoricát, de kaját bevinni elvileg nem lehet (jó, hogy nekünk nőknek van táskánk, amiben bármit bárhová be tudunk cipelni), ettem belőle a reklámok alatt két falatot, aztán elkezdődött a film, és attól a pillanattól csak a vászon létezett, a kaja meg jött haza velem a moziból. :D

Összességében véve, imádtam a filmet. Persze, mint mindig, most is volt egy-két dolog, amit én másképp csináltam volna, de ez minden film esetében így van. :)

Figyelem mostantól SPOILER következik:

Szóval, Rob zseniális volt. Látni lehetett rajta a megtörtséget, a fájdalmat, a szerelmet, a vágyat, a gyötrődést… Mindent, amit csak Edwardnak éreznie kellett. Kedvencem a szakítós jelenet, mikor Edward keménynek és hidegnek tűnik Bella előtt, aztán mikor hozzá hajol, homlokon csókolja, és Bella ugye, nem látja épp az arcát, a vonásai egyetlen másodpercre tükrözik a kínt. Zseniális arcjáték volt Robtól. Imádtam!

Kristen is jó volt, én az első részben is bírtam, bár tudom, hogy sokan nem kedvelik őt. Szerintem, jó színésznő. Nekem átjön az, aminek át kellett jönnie Bella karakteréből. És ami a legfontosabb, megvan közte és Rob között az a vibrálás, ami miatt Edward és Bella szerelme hihető a vásznon.

Jacob… Meglepően tetszett. Nem, nem az izmai… Nem vagyok oda a túl izmos pasikért. De nem számítottam rá, hogy ennyire jól játszik majd. Tökéletesen adta a reménytelenül szerelmes, vigasztalásból ölelgetni való kölyökkutyust. Szóval, vele is elégedett voltam, bár Taylor Robhoz és Jacob Edwardhoz képest semmi. Még a közelében sincs… De azért magához és az elvárásaimhoz képest jól alakított.

Charlie megint imádni való volt. :D Bírom azt a pasit, annyira aranyos, ahogy kis esetlenül törődni próbál a lányával, és nagyon viccesek a beszólásai. Szóval, őt továbbra is szeretem. :)
Cullenék… Jasper haja olyan szörnyű… Szipp… Nem tudom, ki adta rá azt a parókát, de minimum megetetném vele. Grrrr… Viszont, Jazz meglepően vicces volt ebben a filmben. Vagy háromszor is nevetni tudtam egy-egy beszólásán. :D

Alice-t nem lehet nem imádni. :) Még mindig tökéletes választásnak tartom Ashley-t a szerepre. Ő egyszerűen Alice. Nagyon szeretem!

Carlisle és Esme… Carlisle haja nem volt olyan szörnyű, mint amilyennek a képek alapján gondoltam előzetesen. De lehetett volna jobb is. Esmének pedig nem sok szerepe volt a filmben. Szóval, ő jól játszott, csak keveset.

Rosalie és Emmett is csak épphogy jelen vannak a filmben. Remélem, hogy az Eclipse-ben végre őket is többször láthatjuk majd.

Victoria megint csak gyönyörű volt. Imádtam azt a rövid harcjelenetét a farkasokkal. És nagyon tetszett, hogy a filmben úgy oldották meg Harry Clearwater szívrohamát, hogy azt Victoria okozta. Így minden mindennel összefüggött abban a jelenetben. Szóval, klassz volt. :) Jaj, és Victoria haja gyönyörű! És nem hiszem el, hogy az Eclipse-ben már nem Rachelle lesz Victoria… Nem akarom azt a másik randa, protekciós nőszemélyt! :-/

A farkasok is tetszettek. Olyan marconák voltak, és a farkasalakuk szerintem, tök jó volt. Elég valósághű, és tök jól megcsinálták, hogy tényleg olyan magasnak látsszanak, mint egy ember, és mégis eléggé farkasszerűek legyenek ahhoz, hogy a nézőnek tetsszenek. A színészek is jól játszottak, bár mint mondtam, nem hatnak meg a csupaizom pasik, és farkasok helyett inkább Cullenékat néztem volna. De azért nem volt gondom velük.

A Volturi esetében azt hiszem, inkább a külsőségekre adtak és a harcjelenetre. Aro arcán láttam egyedül érzelmeket néha, de a többiek, mint az unott viaszszobrok. Igen, tudom, baromi öreg vámpírok, akik már mindent unnak, de… Gonosznak és hidegnek másképp is lehet lenni. Pl. a Harry Potter filmekben Voldemort is hideg, kimért, felsőbbrendűen viselkedő, és nem teljesen élő valaki, mégis több élet volt benne, mint a Volturi tagjaiban. Szóval, Aro tetszett, a többiek inkább csak díszletként voltak jelen szerintem.

Volt a filmben néhány „érdekes” jelenet is… Az egyik az volt, mikor Edward az óra alatt áll, Bella odarohan hozzá, belöki a napfény elől a kapualjba, aztán változtattak a könyv történésein. Ugyanis, Edward itt vallja be Bellának, hogy valójában szereti őt, nem akarta elhagyni, nem tud nélküle élni stb. Ami vicces, mert a Volturi tagjait odaküldték megállítani Edwardot, mielőtt hülyeséget csinálhatna, de aztán persze, látták, hogy hoppá, Bellával épp romantikus jelenet van, várjuk már meg, amíg kiromantikázzák magukat, és csak utána zavarjuk meg őket. :D

A másik a fejbetörős jelenet… Mikor Edward Felix-szel harcol, Felix a padlóhoz vágja őt, és Edward koponyája megreped… Most nem azért, de nem úgy volt, hogy széttépni és elégetni lehet csak a vámpírokat, és más nem tesz bennük kárt? Edward még azt is mondta, hogy ha lezuhanna vele egy repülő vagy ne adj isten, autóval fának menne (ami valószínűleg, lehetetlenség), akkor is túlélné egy karcolás nélkül. Azért valljuk be egy repülő földbe csapódása elég kemény lehet. Edward koponyája pedig betörik, csak mert Felix a márványpadlóhoz vágja… Érdekes… Persze, mikor James vagdosta a Twilightban a tükörhöz, oszlophoz, padlóhoz stb., akkor semmi ilyesmi nem történt. És a gyors öngyógyulás a farkasok tulajdonsága, nem a vámpíroké. :P Szóval, ez a jelenet bár hatásos volt, mert izgalmasra sikerült, nem tartotta be véleményem szerint, Meyer vámpírvilágának a törvényeit (amik számomra nagyon fontosak…).

És az is vicces volt, hogy Bella felpofozott egy farkast, és nem hogy nem tört bele a keze, de még csak nem is fájdult meg. :D

Ami még zavart, hogy volt pár idióta tinilány a közönség soraiban, akik Jacob pólólevételekor és Edward toronyóra alatti megjelenésekor visongtak, mint a levágni való kismalacok. :P Jacobnál még kevésbé zavart, de az, aki egy olyan fontos pillanatban, mint Edward öngyilkossági kísérlete, csak huhogni és visongani tud, nem igazi rajongó, mert nem érti ennek a pillanatnak a fontosságát, csak azt látja, hogy hűűűűű, meztelen férfi mellkas… :P Oké, oké, Edward gyönyörű, elkábítja az embert, de nem hinném, hogy ebben a jelenetben ez lenne a fontos. Szóval, az ilyen tinédzserlányok nem igazán fogják fel a Twilight valódi értelmét… Elég gáz… Szerintem…

Tetszett az is, hogy Edward mellkasát nem csupaszították le úgy, mint a farkasokét. Nem, nem feltétlenül azért, mert szeretem a szőrös mellkast. :D Hanem azért, mert mikor Edward meghalt és vámpír lett, még nem volt divat a szőrtelenítés, és így szerintem, valóságosabb volt az egész. (Amúgy, azon gondolkoztatok már, hogy mi lenne, ha a Cullen nők rövid szoknyában és vállpántos felsőben jelennének meg egyszer? :D )

Nem tetszett, hogy kimaradt az óratornyos jelenetnél az, hogy Edward azt mondja, Carlisle-nak mégis igaza volt, vagyis, létezik a mennyország. Szerintem, ez a legmeghatóbb pillanat a könyvben, én legalább is, olvasás közben itt bőgtem el magam, és sajnálom, hogy ez csak egyetlen szóban nyilvánult meg a filmben, amit nem is feliratoztak alá. Így nem volt olyan hatásos…

És azt is sajnáltam, hogy kimaradt az a csillagos, holdas gyönyörű idézet, amit Edward mond Bellának azután, hogy visszajöttek Volterrából. Az is olyan gyönyörű, kár volt kihagyni.

Jah, és imádtam, hogy feliratos volt eredeti hanggal, mert a szinkron annyira pocsék, hogy sírni tudnék, ha meghallom, viszont, a felirat is vicces volt néha… :D Pl. tudtátok, hogy Edward nem akarja Bellát hajthatatlanná tenni? :D Halhatatlan helyett… :D De még így is milliószor jobb volt, mintha szinkronnal adták volna… Brrrrrr…

A film vége is egy kicsit fura volt… Az utolsó mondat után hirtelen vége, én meg ültem, és valami még hiányzott a számomra… Olyan befejezetlennek tűnt. De lehet, hogy csak azért, mert bármeddig el tudtam volna nézni még... :D

SPOILER vége!!!

De összességében véve, a film nagyon jó, nagyon érzelmes, nagyon izgalmas (az egyik jelenetnél annyira szorítottam a táskámat, hogy beletört a körmöm :D ), a színészek profin átadták, amit elvárhattunk tőlük, és érdemes megnézni mindenképpen (nem is egyszer!). Én szinte lélegzés nélkül néztem végig az egészet, le sem vettem a szemem a vászonról, a szakítós jelenetnél még egy könnycsepp is kigördült, szóval, nagy hatással van az emberre, ha az megérti a történések jelentőségét, a háttérben megbújó jelentéseket, és nem pusztán a csupasz mellkasokért megy el a moziba. :)

Kicsit még most is a film hatása alatt vagyok. Alig aludtam, mert amikor hazaértem, ahhoz képest, hogy hajnali 3 volt, pörgött az agyam, valamikor 5 óra körül aludtam el, fél 9-9 körül már fenn is voltam, és azóta is a New Moon jár a fejemben. :)

Szóval, mindenki menjen el a moziba, és nézze meg, mert érdemes! :)

Egyébként, valószínűleg, jövő héten csütörtökön megint megyünk Szandival és Freebbel a 15:00-kor kezdődő vetítésre, szóval, aki pécsi vagy tud utazni, és szeretne eljönni velünk, az szóljon. :)

42 megjegyzés:

  1. Jaj Spirit! De jó neked :)
    Én ha minden jól megy így is csak dec.15-e után tudom megnézni valamikor....sírni tudnék, ha belegondolok, mert már annyira vártam hogy kijöjjön a mozikban erre nem tudom megnézni....:( No de addig is ittam minden szavadat és most igaz hogy még rosszabb mint elötte volt, de azért megnyugtató hogy jó lett a film :)!
    Köszi hogy felraktad a véleményed!
    Ja és a 30.fejezet.Még nem írtam kommentet talán holnap rászánom magam :)

    Üdv!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszett a 30. nehogy félreértsd, csak még összeszedem a gondolataimat :)!!!

    Üdv!

    VálaszTörlés
  3. Huu hat koszonom,ezt az elemnyt sajnos nalunk csak 27en van premier,ugyhogy jovoheten megyunk csak:|De mar aliiig varooom,majd akkor elmondom a velemenyem,viszont egy fontos kerdes,tetszenek a new moon zenek????Nekem nem annyira jottek be most:(:(Nah de nem is ez a lenyeg,hanem azt,hogy egy kis elmenybeszamolot,ami masnak tokre uncsii,olyan izgiin szamolsz bee,hogy ah..ugyhogy ezt is imadtam::P:P:PMeg a 30.fejit, es igerem ezentul irok kommit,csak en kb 1 honapja tal ra a blogogdra es nem volt idom elolvasni vegiig:(:(De mostmar bepotolom!!!!!!puszii

    VálaszTörlés
  4. Mi holnap megyünk megnézni:)
    Amúgy én sem értem, hogy miért kell kivenni a fontos jeleneteket a filmből, vagy megváltoztatni a történetet... Én leginkább a HP 4-gyel és a 6-tal voltam így, hogy kivették a kedvenc jeleneteimet, és a sztorit gy megváltoztatták, hogy már nem is igazán volt ugyanaz... De remélen a new moonnál nem ez lesz :) Ahogy nekem lejött az írsodból, biztos jó lett:)
    puszi
    jah és várom a következő fejezetet :)

    VálaszTörlés
  5. Hát, kedves Spirit, teljesen egyetértek veled!!:) Szinte teljesen ugyanazt éltem át, amit te, a szakítós jelenettől kezdve a táskám szorításáig xD...És persze én sem tudtam éjszaka elaludni :P
    Huh...és amikor Edward feje bereped xD...Szerencsére itt nem sikítoztak a tinilányok :P, össz-vissz kb 30an voltunk egy 500 férőhelyes teremben xD.Hát igen, a franciák szerencsések, ugyanis náluk vetítették a világon először a filmet: 18án volt a premier :)Így elmondhatom, h én vagyok talán az első magyar leányzó, aki a leghamarabb látta a NM-t :P
    Viszont volt egy rész, ami nem bírtam ki kuncogás nélkül, mégpedig Alice vízióját :P.Kicsit Büszkeség és balítélet feelingje volt a jelenetnek :D...
    A Cullen családot én is hiányoltam, mondjuk már a könyvben is...Viszont nekem jobban tetszet a twilight-os vámpír-smink, most vhogy túl természetellenesnek hatottak a narancssárgáa (és nem aranybarna)szemeikkel, és a túl sápadt bőrükkel...
    szóval,szerintem az a jó film, amelyik szinte mindekinél ugyanazt a hatást képes kiváltani...a nem moon-nak ez sikerült :)

    VálaszTörlés
  6. Hihetetlenül jó volt a film :) És azt hiszem csuklom, csak nem a szó szoros értelmében, hanem bizonyos időközönként, de elég sűrűn mondogatom hogy: "jaaaaajjjjj annnnyyiiiirrraaaaa jóóóóóó voooollllttttttt". :DDDD
    Még egy megjegyzés, a zenéket a twilighban jobban eltalálták. Itt sem voltak rosszak, de közel sem volt annyira ütős mint ott. Vagyis nem adott plusz értelmet a zene is önmagában.
    Annyiira jóóóó voooollttt!!!! :D

    VálaszTörlés
  7. én sem láttam még, de jó volt az élménybeszámoló. Annyi hozzáfűznivalóm van, az arcberepedős dologhoz, hogy az nem lehetetlen, hiszen emlékszel, márvány keménységűek, és a basball jelenetnél is, úgy volt leírva, mikor ütköztek, mintha két hatalmas szikla ütközött volna. A szikla meg ugye reped, tehát ha így vesszük az oké, maximum nem illik a filmbe.
    Az öngyógyulás meg nem csak a farkasok kiváltsága. Én úgy tudom. Hiszen akkor Jasper különböző harapásai sem lennének beforradva, hanem cafatokban lógnának azok a részek, vagy ugye olyan szélű sebek lennének. Mondjuk arra kíváncsi leszek, a BD-ben hogy oldják majd meg Jasper arcát.

    na puszi
    Jó volt télleg a beszámoló.

    névtelenke

    VálaszTörlés
  8. Hha, most nagyon felcsigáztal... xD A spoileres részt átugrottam, nem bírtam volna elolvasni... :P
    Mivel én Pécsre járok suliba, és a körnéyken lakom, ezért oda fogok menni moziba... xD Csak én vasárnap a 17:30-as vetítésre a barátnőmmel, Vikivel:)
    Suívesen nézném meg veletek is:)
    pusz
    Barbee

    VálaszTörlés
  9. "bár Taylor Robhoz és Jacob Edwardhoz képest semmi. Még a közelében sincs… "
    Na ezzel nem értek egyet, főleg azért nem, mivel vegyük figyelembe, hogy Taylor még csak 17 éves...
    De nem fogok ilyenen vitatkozni, mindenkinek más jön be! ;)
    Én szívesen elmennék veletek moziba, csak holnap is megyek rá, meg kedden egy másik bnőmmel Pécsen, úgy hogy az már nem fér bele! :( De ha rendeztek TW+NM matinét vhol, szóljatok! ;)

    VálaszTörlés
  10. Spirit nagyjából egyet értünk!:D Nyíregyházán 3 termet nyitottak meg, és mind teli volt.:] Pont elénk ültek be a sikítós lányok, szóval néhány résznél hátba vágtam volna őket.xD

    Sok részt kivágtak, amit én nem tettem volna, és néhol nem tetszett.Például mikor Bella felébred, ott van mellette Edward, és a csók után rögtön megbocsát neki. Még az is hiányzott, mikor Edward azt hiszi meghaltak, és találkozik Bellával. Na meg sok ilyen apróság.

    A vérfarkasok nagyon durvák voltak. Mikor Sam átváltozott, és elkezdett morogni, sokan megijjedtek körülöttem, és megint csak visongattak. És egész élethűkre sikeredtek.

    A Volturis részek is nagyon ott voltak.:D Én így képzeltem el mindenkit, és szerintem jól eljátszották. De mikor Alice megmutatta, hogy milyen látomása volt. Pff...úgy nevettem. Lincshangulat alakult ki, mert mindenki szédelgett, hogy milyen romantikus, én meg teli szájjal röhögtem. xD Egyáltalán nem ilyen zenét kellett volna választani ehhez a jelenethez. :D Deee a legfontosabb, hogy Aro nevetése olyan mint az enyém. xD

    Én is hiányoltam Cullenékat, de hát ki nem? Most Esme tetszett nagyon. Szerintem most nagyon szépen meg volt csinálva.:D

    Aztán a vége. xD Hát nem ezt vártam. Azt hittem valami más lesz:D Ott ültem, és vártam, de mikor megláttam, hogy Director: Chris Weitz pfff na mondom tényleg vége. Alig várom most már az Eclipse-t.:D

    Szóval összességében tetszett a film, bár a zene néha borzalmas volt. A színészek nagyon próbálkoztak, de azért egy Al Pacino-val nem tenném egy lapra. Ha egy nem Twilight őrült nézné meg, akkor biztos nem tetszene neki. Ettől függetlenül én imádtam.

    Nagyon jó volt a hangulat, hogy éjfélkor annyian ott voltunk, és végre megnézhettük.
    Annyit még hagy írjak, hogy a testvérem barátja vitt be minket aki utálja a Twilight-ot, és néha olyan beszólásai voltak, hogy körülöttünk mindenki röhögött.xD Mikor mentünk a terembe, és mondtuk a besavanyodott képét látva, hogy kicsit lelkesebben, egy szintén ennyire várakozó férfi mellettünk megszólal: Neked is azt mondták, hogy nincs szex ha nem jössz? Mondanom se kell, dőltünk a röhögéstől. Mikor Bella visított a rémálmaitól azt mondja, olyan mint mikor a disznót vágják. xD Meg mikor elmagyaráztuk neki, hogy Jacobék vérfarkasok erre azt felelte, hogy ő csinálna vérdisznókat akik a vérfarkasokra vadásznának. xD

    Hát ennyit szerettem volna, aki még nem nézte meg annak jó mozizást!:D

    VálaszTörlés
  11. Kedves Spirit és Olvasók!
    Én ma néztem meg a moziban a filmet és nekem nagyon tetszett. Szerintem sokkal jobb volt mint az első. (meglátszik, hogy más rendezte) Amikor a könyvet olvastam, akkor nem igazán kedveltem Jacobot, de most, hogy láttam a filmet megkedveltem. Igazából már eldönteni se tudom, hogy kit szeretek igazán (Edwardot vagy Jacobot) mivel Jacob ezzel az alakításával belopta magát a szívembe.:D Voltak a filmben bakik, de szerintem akkor is nagyon nagyon jó volt. Izgatottan várom már a harmadik és negyid részt is filmben.
    Puszi mindenkinek.

    VálaszTörlés
  12. Huh,,,nem rég értem haza róla..teljes olvadás:D egyre jobban team svájcnak érzem magamXD..nekem minden tetszett benne és meglepő módon Jasper mosolygott és vicces volt...bírtam nagyon, bár kicsit zavart, hogy mellettünk a csajok síkongattak, mögöttem meg az "érett felnőttek" a székemet rúgdosták...pfff..na ennyit róluk...már várom alig várom, hogy a neten is fent legyen...:D
    Azért amin a legjobban meglepődtük barátnőmékkel,,ahogy Edward hívását megoldották...Azt hittem, hogy rendesen úgy lesz,Jacob leteszi a telefont hogy Dr. Cullen(ha jó emlékszem)telefonált,,,erre ebben azt mondja, hogy Edward telefonált,,utána meg Edwardot mutatják, ahogy széttöri a telefont,,de totál jó fejet vágott, amikor Aroék mondták, hogy nem ölik meg, csak ha okot ad rá..:D
    Összességében odavagyok érte..nagyon várom, hogy meglegyen dvd-n...Remélem, hogy, aki eddig nem tudta annak a közeljövőben sikerülni fog megnézni..jó táskaszorongatást.

    VálaszTörlés
  13. Halihó!
    Tényleg nagyon jó a film! <3 Legalább egyszer érdemes végig ülni. :) Nekem személy szerint az egyik kedven jelenetem - SPOILER VESZÉLY -,mikor Edward megtudja, hogy Bella 'meghalt' ott Brazíliában, olyan volt az arca, hogy rendesen kirázott a hideg. Nagyon jól alakította, formálta meg a szenvedő szerelmest. Olyan volt az arca, még így visszagondolva is.. brr.. iszonyú jó alakítás! :D

    VálaszTörlés
  14. En most ertem haza es teljesen meg van borulva a lelki vilagom. Ugye en Angliaban elek..es ez hihetetlen volt... Tobb mint fel oras kesessel kezdtek a filmet, mert az 1500 ferohelyes terembe be is kell jutni. A legtobb emberen Team Edward vagy Team Jacob polo volt!!! Szoval fergeteges hangulat volt mar a film elott is... Ahogy sorban altunk, epp engedtek ki az elozo eloadas resztvevoit.. a meghatottsagtol siro emberek ozonlottek ki.. fergeteges volt!!!
    A filmrol nem tudok mit mondani. Elakadt lelegzettel ultem vegig, hol sirtam, hol nevettem, hol idegeskedtem..pont ahogy kell! Nagyon nagyon jo volt!!! En is egyet ertek veled Spirit, szinte mindenben amit irtal/ereztel a filmel kapcsolatosan. En egy dologra vagyok kivancsi, hogy az aki nem olvasta a konveket, hogy elhette meg..mert az egy dolog, hogy mi minden egyes erzelmi szalat ertunk, tudjuk ki-mit gondol..
    Mindenesetre..most probalok lenyugodni es aludni..szerintem nem fog menni!!!!

    VálaszTörlés
  15. Kedves Spirit! Én zalaegerszegi vagyok, és a premier napján a 3 órás előadáson gubbasztottam a barátnőmmel a moziban. Szerintem a fél sor rajtunk röhögött, meg a megjegyzéseinken. Csak egy példa... Kattog az óratorony... Edward megjelenik! A barátnőm megszólal: "Nézd! Pizsamában van!" (Őszintén szólva elég vacakul festett, biztos még a nagyapjáé volt...:D) Szóval mindenki rötyög még, amikor leveszi... "PFúúúj! Akkor inkább a pizsama!" érkezik a következő megjegyzés Edward márványnak pont hogy nem mondható mellkasára... Mindenki könnyes, de a nem a drámától. És még nincs vége! Azért az szerintem egy jelzés Rob felé, hogy a filmben előbb került fel rá az a csuha, mint a könyvben... Jacobnak nem volt hasonló problémája... Na jó szóval, "Az előbb pizsama, most felkerült a piros fürdőköpeny!" szólaltam meg "Hol vagyunk, gyerekek, Hévizen???" Na itt aztán már, senki se Edward megrepedt arcát nézte...
    Mégis fergeteges élmény volt! És én mindig úgy voltam vele, hogy a könyvek után untam a filmet, de ez most más volt. Nem hittem volna, hogy képes lesz felülmúlni azt...

    VálaszTörlés
  16. Másik Zsani voltam az előbb...:D

    VálaszTörlés
  17. Igen... én a visítozós kis csitrik miatt nem akarom moziban megnézni. :S Annyira várom már, és nagyon sajnálom, hogy csak spanyol nyelven találtam meg, mint letölthető... Szóval jah, nekem a trailerekből elég volt a sikítozás, mi a különbség a filmbeli meztelenség meg a képek között? (persze, tudom, hogy van, de nahh! nézegesség otthon a képeket, és legyen elég, hadd nézzük a filmet, mert azért megyünk el!) Szóval türelmetlenül várom, mikor tudom valahonnan megszerezni, felirat nélkül is akár.
    És örülök ennek az élménybeszámolónak, mert az előbb olvastam egy kritikát, ami lehúzta a filmet. Remélem, tényleg ilyen klassz lesz, mint amit lefestettél, Spirit! :)

    VálaszTörlés
  18. Tegnap mikor hazajöttem felmentem torrentes oldalakra szétnézni...az egyiken megtaláltam a filmet,,mikor rányomtam a letöltésre akkor pörgettem végig a leírás...Akkora kani betűkkel...FELIRATRA VÁRUNK!!!...pff.mondom klassz...erre mégcsak 20%-nál tart a letöltés..kiváncsi vagyok..nekem egyenlőre az is elég lenne a fulangolul nézném..:D

    VálaszTörlés
  19. Óó istenem Spirit..annyira jó neked, hogymár láttad *.*
    Én holnap megyek..és szörnyen várom :D
    Hát én a szakítós jelenetnél..tutira elfogom bőgni magam, vagyis a könyvnél sírtam, és ha a filmben még társul hozzá Edward arca, és az valóban olyan érzelemmel gazdag, mint ahogy leirtad..akor biztos eltörik majd a mécses.
    Azok közül amiket leirtál, hogy miket hagytak ki, azt sajnálom a legjobban mikor Edward karjaiba veti magát Bella és Ed azthiszi a mennyországban van *.* Na igen, ez szerintem is fontos :)
    Éss a feliraton lepődtem meg nagyon, hogy helyesírási hiba van benne..na ez gáz. Bár szerintem is jobb mint, hogy szinkronos legyen.
    Valamelyik nap volt az interaktívban Ed magyar hangja, és én azthittem elnevetem magam komolyan, mikor egyetlen dolgot sem tudott idézni az Alkonyatból -.-
    Ráadásul olyan a hangja, mint egy 12 éves fiúnak(ezzel semmi probléma nincs, csak nem Edwardhoz illik)..semmi érzelem stb..Erről jut eszembe Bella szinkron hangja..na az volt még egy pocsék választás..:s
    Na de én izgulok tovább és várom nagyon nagyon a holnapot ^^
    Örülök, hogy ezt megosztottad velünk Spirit:P
    Puszi :)

    VálaszTörlés
  20. Szerintem egyszer midnenképpen érdemes moziban megnézni, mert a kalóz verziók közel sem adják vissza azt a képi és hangi élményt amit a moziban átélsz. Persze anno nekem is megvolt a twilight, rongyosra néztem, de így is vagy 5ször ha nem többször beültünk moziba. Az otthoni kis verzió meg elment hiánypótlásnak, meg mikor már kifogytunk a pénzből :D Lehet csak én vagyok ennyire fanatikus, de az hogy látom ahogy csillog a bőre, nagyon sokat számít, és ez a kalóz verziókban nem látszik... sok egyéb mellett.
    Amúgy reméljük hogy csak a premieren nyitották ki a szájukat a sikongatós tinik, legközelebb már mi is nyugodtabb körülmények között nézhetjük meg :D

    VálaszTörlés
  21. Most nézem, h többen írtátok, h hiányzik a filmből az a rész, amikor Bella belöki a fényről Edwardot, és Edward azt hiszi, meghalt, és ez a mennyország...Hát, nem tudom, h hogyan feliratozták magyarul, de a francia szinkronban elhangzott egy mondat Edwardtól:"C'est le paradis"= Ez a paradicsom/mennyország...Tehát a fraciák jól értenek a szinkronizáláshoz :P

    VálaszTörlés
  22. Szia!
    Örülök, hogy tetszett a film! És köszi, hogy megosztottad a véleményedet.
    Én még mindig nem láttam, de jópár véleményt elolvastam: a fanok olvadoznak, a kritikusok ötből négyen lehúzták. :( (A port.hu-n olvastam a legdurvább kritikát!) Az imdb-n is csak 4.2 pontot kapott a 10-ből.
    Tehát van bennem egy kis félsz, hogyha kb. majd decemberben odakerülök, hogy moziban láthatom csalódok benne. Szeretem a romantikus filmeket, de a hatásvadászt, az erőltetett romantikusat nehezen viselem.
    Majd meglátom. Remélem nekem is pozitív lesz a véleményem. Pusszancs!

    VálaszTörlés
  23. Nálunk nem volt ilyen felirat. Edward motyogott valamit angolul, ami Szandi szerint az volt, hogy "Mennyország", de én nem értettem rendesen, mert csak suttogott, viszont felirat nem volt alatta, hogy tényleg azt mondta-e, vagy mi is van...

    VálaszTörlés
  24. Csilla, szerintem, egyáltalán nem erőltetetten romantikus. Akik lehúzzák, valószínűleg azért teszik, mert a vérengzős vámpíros filmekhez vannak hozzászokva, amiben ömlik a vér, és minden percben meghal valaki. Na a Twilight és a New Moon nem ilyen. A New Moon is az érzelmekről szól, és gyönyörűen van megcsinálva.
    Aki a többi vámpírfilmet szereti, az csalódni fog, mert ez nem véres horror, de aki a mély érzéseket szereti, az imádni fogja.

    VálaszTörlés
  25. Sziasztok!
    Most értem haza a moziból. A film végtére nagyon is tetszett,csak nem számítottam arra a sok poénra ami benne volt. Tényleg vicces volt meg nevettem is,de komolyabbra számítottam. Az alakítások viszont fantasztikusak voltak. Jake-t teljesen megkedveltem. A Cullenéket viszont hiányoltam.
    A sminkek nekem ebben jobban tetszettek mint a Twilightban.A farkasok cukik voltak,de bevallom azért kicsit vártam mikor jön Nate meg a többiek:)). Aro meg a nevetése tök jó volt :)))
    Hát a vége....én személy szerint pont erre számítottam.Valahogy megéreztem.
    Olvastam én is kritikát,hát teljesen kiakadtam
    rajta.Nem értem hogy olyan aki nem olvasta a könyvet az miért ír véleményt róla.Az OK hogy a filmről írta és nem a könyvről,de szerintem aki nem olvasta annak érzelmileg egy pár rész ködös volt.
    Szerencsére mi a síkítozást megúsztuk.
    Mindenkinek jó mozizást aki még nem látta.
    üdv:LAura

    VálaszTörlés
  26. Én tegnap este láttam a filmet, nekem nagyon tetszett. :) Szerintem szépen megcsinálták, a változtatások a könyvhöz képest többnyire érthetőek. Jól visszaadtata a könyv hangulatát.
    Annál a bizonyos jelenetnél, amikor Bella berántja Edwardot a napfényről, tényleg modott valami olyasmit Edward, hogy "heaven" (=mennyország), nem tudom, mért nem feliratozták, amikor ez a jelenet fontos a történet szempontjából, bár nem tudom, aki nem olvasta a könyvet, látja-e ilyen szinten az összefüggéseket.
    A párom ma persze egyből muatatta a negatív kritikákat, tényleg eléggé lehúzzák a filmet. Azt hiszem, abban lehet némi igazuk, hogy aki csak a filmet nézi, a könyvet nem olvasta, lehet, hogy nem akkora élmény, szerintem minden részlet nem is biztos, hogy érthető - bár ezt nehéz így megítélni. A cspv-s kritikára leszek majd kíváncsi, mert ott az Alkonyatról jókat írtak, pedig amúgy eléggé lehúznak minden filmet...

    VálaszTörlés
  27. Na én is emgnéztem A. Katival tegnap 21:30kor a New Moont és odáig vagyok érte!na meg vissza...nagyon tetszett és most nem az volt az érzésem, mint az első rész után hogy húha...most csalódtam, hanem hogy ááá ez tök jóü volt!
    És hát voltak érdekes részek benne, amik fájtak,, mert nem értek egyet velük...pl
    Mi az hogy Bella felpattan a motorra a veszélyes pasi mögé? nem stimmel a könyvvel de nagyon nem!!!Na meg mit keres az ezüsz volvo helyén a fekete terepjáró??És miért reped be Ed arca? És miért harcol a Volturival???
    És számomra nem jött ki olyan erősen, mint a könyvben, hogy Rose mennyire hibás a végén a dolgokban...
    A végén is kicsit fura volt az a szavazós jelenet...hová lett a tárgyalóasztal meg az ebédlő???
    És a motorok? mármint a végén...Jake nem vitte vissza Charliehoz?pedig az Eclipse elején pont azért nem akar Bella beszélni Jake-kel, mert beárulta...
    És bocs hogy ennyi negatívat írok, mintdjárt jön a pozitív: amin én kezdtem el bőgni a könyv olvasása közben...és fájlalom, hogy kihagyták...amikor az ótóban Jake és Bella majdnem mehgc sókoljálk egymsát, Ed azt mondja: Légy boldog! na ez kimaradt...
    És nekem kicsit fura volt, hogy mikozben Charlie és a többiek az erdőben "vadásznak", ott szaladgál Victoria, és harryt kicsit megemeli meg iylenek...és ettől kap szívrohamot...nekem ez fura volt...nagyon!
    És ami tetszett:
    Rögtön ahogy kezdődött...ahogy elfogyott a hol és kijött a New Moon felirat:)imádtam...
    Charlie karaktere nagyon ott volt...meg az őszhajszál-poén:):)
    A nagyis jelenet az elején...szerintem jól meg volt csinálva...
    Emett:"egy idősebb nővel jársz...király:):)"
    Alice is nagyon bejött...meg az ázott kutyaszag:):):)
    Dacota Fanningnek nagyon jól áll a vörös szem!!!!!
    Maga a Cullen család...nagyon jó volt...bár a sebösszevarrásnál nem jól jött ki hogy Carlisle mondja hogy "már ha van lelkem" nem jött ki az hogy csak Ed hiszi azt hogy úgy van ahogy...
    Jók voltak a farkaskomák, Jake nagyon tetszett(Spirittel ellentétben én odavagyok azért a 8 kockáért is:):))
    Mondjuk a tetkót nem értem...de azért jó ötlet...biztos valami törzsi dolog...
    Nagyon tetszett nekem is ahogy Rob alakította Ed szerepét...a szenvedést tényleg jól csinálta:):)
    A búcszánál tényleg óriási volt az a pillanat amikor fájdalmas arcot vágott amíg nem nézett oda Bella...és Bella szenvedése is nagyon hatásos volt...az erdőben is, emg ahogy teltek a hónapok...
    És tetszett az a megoldás, hogy az Alicenek írt leveleiből ismerjük a gondolatait és érzéseit...
    Kristen bénán fut és jasper ronda volt...::):)
    A zene zsírsárkány volt:):)
    ja és amikor nézik a rómeó és júliát: Eric bőg...hát az nagyon nagy volt!De még mindig sehol sincs Ben:):):)
    Ja és nagyon vicces volt együtt nézni olyan sok emberrel...amikor Jake levette a pólót, néhányan elől iylen hangot hallattak: "aaaaaaa" és erre mindenki elkezdett röhögni:):):)az nagyon jó volt...
    na meg amikor Alice megmtatta Aronak a látomását...hogy Ed és Bella fut az erdőben:):)vagyis ott lebegnek szinte a boldogságban:):)akkor is mindenki röhögött:):):)
    és mi volt az a végén hogy "Szeretlek jake, úgyhogy ne kényszeríts választásra, mert őt választom!" ennek nem a harmadikban lenne a helye?Ja, ténylg hirtelen lett vége...
    És tényleg durva volt a halhatatlan helyett a hajthatatlan:):):)
    Egyelőre ennyi jutott eszembe, és bár úgy látszik, több negatívat írtam, nagyon tetszett a film, sokkal jobb volt mint az első, és hát csak ennyit tudok mondani: Nagyon jóóó volt!!!!!!!!!Mindenki nézze meg!!
    Andi

    VálaszTörlés
  28. ja és nem derült ki hogy mi volt amit latinul mondott Aro Ednek
    Andi

    VálaszTörlés
  29. Még az autóról,én Szegeden néztem meg és a pláza bejáratánál volt kiállítva egy volvo c30-as.(fehér :)). )
    Bent a mozinál viszont az a nagyobb fekete volt kiállítva.már akkor gyanus volt,hogy vajon miért,de a filmben egyből felismertem.szerintem reklámfogás.
    a szürke jobb volt.
    LAura

    VálaszTörlés
  30. Amikor én néztem, és Jake levette a pólóját, mögöttem megszólalt egy nő: Ezerszer jobb pasi, mint az a sápkóros! Ezen nagyot röhögtem...:) Meg volt néhány 14 év körüli csaj, aki mögöttünk állt a foglalt jegyek "elkérésében", és egy újságot nézegettek. Amikor Rob képéhez értek, akkor azt mondta az egyik: Ő a Volturi ugye? És azt válaszolta egy másik, hogy nem ő Jacob... de teljesen komolyan. Rögtön utána volt egy I love Twilight feliratú póló, és még azt bírták mondani ezek után, hogy nekem is kell ilyen, én vagyok a legnagyobb rajongó... Na hát akkor már alig bírtam visszafogni magam, hogy ne pofozzam fel őket (bár két fejjel kisebb voltam, és a 12 évemmel kb. 2 évvel fiatalabb...nem baj:D) Szóval a film szerintem fenomenális volt. Egyszerűen nem találok rá szavakat. Bár, igaz, volt néhány jelenet ami kicsit sántított, meg szerintem az nem igazán jött vissza, hogy Jake Bella "napja". De ettől függetlenül imádtam!! És ma olvastam egy negatív (nagyon negatív) kritikát, amin annyira felidegesítettem magam, hogy még most is fortyogok. Meg az érdekelne, hogy mit mondott Aro Ednek. Ha valaki esetleg tudja, légyszi mondja el...köszi:) Spirit, nekem bejönnek a kockák...:P És az a furcsa, hogy a könyvben valahogy sokkal jobban tudtam örülni annak, hogy Edward visszajött. Itt már inkább Jake-nek szurkoltam volna... Meg én sajnáltam Jake-et, mert tényleg ő vigasztalta meg Bellát, különben egy érzelmi roncs maradt volna a lány... és ha jól emlékszem, a filmben Bella nem kér bocsánatot Jake-től. Na jó, azért az biztos, hogy kedvet csinált az Eclipse-hez...:)

    VálaszTörlés
  31. Na megnéztük és szerintem nagyon jól sikerült. Ritka hogy én azt mondom egy filmre, amit már előzőleg olvastam, hogy jó, de ez az:)Nekem nagyon tetszett, de a vége egy kicsit tényleg túl hirtelen. Biztos nem akarták olyan szomorúan befejezni, mint a könyvet...

    VálaszTörlés
  32. MOST KOMOLYAN!!! Nem tudom miféle vibrálást láttok ti Kristen és Rob között! Annyi (szerelmes)vibrálás van köztük, mint köztem és a bátyám között.Akikkel én beszéltem, mind azt modta, hogy a könyvben lévő vibrálást hiányolta a legjobban az Alkonyatból. És én sem tartozom a Kristen rajongók közé. De még a Rob rajongók közé sem, róla még is az a véleményem, hogy tud játszani. Semmilyen vibrálás nincs közöttük! Az Alkonyat hatalmas csalódás volt. Az Új hold előzetesei nagyon tetszettek, ezért magasak az elvárásaim, remélem nem fogok túl nagyot csalódni.

    A véleményemmel senkit nem akarok provokálni!!!

    VálaszTörlés
  33. Még annyit fűznék hozzá, hogy Caius és Marcus a könyvben is unottnak voltak lefestve. Aro nagyon lelkesedett, a többieket nem érdekelte. Csak akkor kapták fel a fejüket, amikor Aro elkezdte fontolgatni, hogy Bella esetleg életben is maradhatna...

    VálaszTörlés
  34. Sziasztok!
    Többen írtátok hogy honnan lehet leszedni.
    Én most az előbb megtaláltam és leszedtem.
    Ha valakit érdekel hogy hol írjon priviben vagy majd msn-en megoldjuk valhogy. Csak nem akarom itt reklámozni,nem tom mit szólna hozzá spirit :)
    laura16mx@freemail.hu
    ez az e-maillem és az msn-em is.
    LAura

    VálaszTörlés
  35. Szandra 1024
    sztem is nagyon jó lett egyetértek veled! Nekem az elején nagyon tetszett amikor Rob jött lassított felvételben a Friend c. számra! HÁt az vmi oltári!!! Szinte az egész mozi...hát.... az egész film nagyon jó volt, főleg Alice látomása, de a vége tényleg olyan furcsa volt!!! Mondogatom barátnőmnek ne itt legyen vége, ne itt legyen vége de ott lett vége, azért nem vagyok ennyire lesújtva hiszen tudom mi lesz a válasz!!!!

    VálaszTörlés
  36. Szióka!
    Leszedtem a kamerás változatot a filmről, arra a legvégső esetre, ha mégsem jutnék el megnézni a moziban. Úgy látom sokakat érdekel Aro mit mond latinul (ami szerintem olasz lesz). Hát én tanultam olaszul és megpróbálom megfejteni mit mond, ha érdekel, de nem ígérek semmit.
    Pusszancs!

    VálaszTörlés
  37. Azt én is kiszúrtam, hogy Edward nem akarta Bellát HAJTHATATLANNÁ tenni :D

    VálaszTörlés
  38. jajj... én szerintem sokkal jobb volt mint az első. nem azért , a könyvből is jobban szerettem a második részt, ettől függetlenül a második film hűebben adja vissza a könyvet. én csak Jake megérzéseit hiányoltam (hogy Bella nem szereti a zenét, stb). és a végét kicsit eltúlozták: a három köteten belül Bellának fogalma nincs, mit is érez Jacob iránt, mire kideríti, hogy "hoppá, ebbe a gyerekbe IS beleszerettem"... hát khm.( ezt am nem is iazán oldja meg a szerző a negyedikben sem... pontosabban vnekem nem tetszik a megoldás :P.) ehhez képest a filmben kerek perec kijelenti, hogy -SPOILER- szereti, de ne kényszerítse választásra, mert nem őt választja... én akkor leblokkoltam... aztán meg Edward kijeleneti, hogy házasodjanak össze...-SPOILER vége-. nekem egy kicsit szappanoperásra sikeredett. és lehet hogy most egy csomóan kiátkoznak, de Taylor-ra sokkal jobban illik Jake szerepe, és jobban is játsza el, mint ahogy Robra illik Edwardé, és ahogy ő eljátsza. Nekem Rob játékából csak a "bepillantásos" jelenet tetszett, mikor a szakításnál megpuszilja Bella homlokát...

    VálaszTörlés
  39. -Csilla- én úgy értettem, hogy a filmben is "la tua cante"- t mond... de nem tudom biztosan... ez elméletben azt jelenti, hogy az "énekesed"...

    VálaszTörlés
  40. Igen, elhangzik a "la tua cantante", az "énekesed" kifejezés.
    SPOILER!!!!
    Majd Bella felajánlja az életét Edwardért Aronak, amin Aro meglepődik. Mármint, hogy egy magukfajta lélektelen szörnyetegért teszi. Bella azt válaszolja (nyers fordításban): Nem tudsz egy dolgot a lélekről.
    Aro: Forse n'é il vostro l'uno o altro. Nyers fordítás: Talán a tiétek/birtokában vagytok annak az egyik vagy másik. (Majd kiderül később mennyit tévedtem.)
    SPOILER VÉGE!
    Kb. ezt tudtam megfejteni, jobb lett volna, ha tisztább hangzása lenne, de csak magára vethet, aki ilyen minőségben leszedi:S (Önostorozás!)
    Pusszancs!

    VálaszTörlés
  41. Hát lehet, hogy most páran követ fogtok rám vetni…
    Nekem most az a bajom, hogy pontosan le sem tudom írni, hogy mit is érzek a filmmel kapcsolatban.
    Azt tudnotok kell, hogy az Alkonyatot először a moziban láttam és ez ösztönzött, hogy a könyvet is a kezembe vegyem. Lehet az Újholddal is így kellett volna tennem, először a film s csak utána a könyv. De könyörgöm, ki bírja nem kézbe venni a második könyvet az első után?
    Szóval jobban átgondolva egy kicsit csalódtam. Tudom jól, hogy egy filmben nem lehet belesűríteni egy egész könyvet, de annyira fel lettek pörgetve az események, hogy nem győztem kapkodni a fejem.
    Lehet az is a bajom, hogy szeretek mindent ezerszer átgondolni, és a könyvel ellentétben a film felpörgetett cselekménye közben ez valahogy nem nagyon ment.
    Számomra a legjobban tetsző rész „Edward búcsúja Bellától”. Robert megint nagyszerűt alkotott. Hihetetlen, milyen jól beleéli magát Edward fájdalmába. Miközben nézed, szinte képtelen vagy levegőt venni,és nem hiszed el,hogy ezt most Ő nem így érzi, ez csak egy szerep,amit játszik.
    Taylor alakítását egy kicsit nyominak érzem, és ez persze nem az Ő hibája. Nekem tisztára úgy jön le, hogy a kidolgozott felsőtestével is akarják növelni a nézőszámot, ami szerintem tiszta felesleges.
    Hát…a vége pedig…
    Az Alkonyat végében az tetszett, hogy nem hagyott volna senkiben ürességet,ha egy részes lett volna. Nem volt ráerőltetve a következő rész. Ezzel szemben az Újhold vége, olyan mintha elvágták volna.
    Végeredményben szerintem az első részhez képest ez egy kicsit energiavesztett. Egy átlagember pedig nem fog rá beülni megnézni.
    Üdv mindenkinek:
    Réka

    VálaszTörlés
  42. Üdv mindenkinek!

    (SPOILER van benne!)
    Ritkán írok, de most sajnos mégis megteszem. Rám is lehet nyugodtan követ vetni... :-(
    Imádom a Twilight Saga-t, mind a négy rész olvastam, Spirit minden csodaszép írását olvastam, Barterika, Freeb történeteit olvastam, és lehet, hogy pont ez volt a gond, hogy már túl sokat olvastam.
    Nekem a New moon óriási csalódás volt! Borzalmasan kiábrándultam, ez történik, amikor egy hozzá nem értő kezébe adnak egy jó sztorit, hogy filmesítse meg.
    (Még mielőtt mindenki lehurrogna, azt hozzáteszem, hogy a Twilight-ot kb. 50x láttam, és nem mondom, hogy egy művészi filmalkotás, de a maga nemében nagyon jó, sőt... anno film miatt kezdtem el olvasni a könyveket.)
    A New moon egyszerűen nevetséges... Az egész történet el van nagyzolva, aki nem olvasta a könyveket, és csak az első részt látta filmen, annak teljesen élvezhetetlen a film, nem véletlenül vannak a lehúzó kritikák, azok az emberek nem olvasták az eredeti történetet, így azt sem tudják, hogy mi miért történik. Olyan sok fontos pillanat kimaradt, ami miatt szeretjük az egészet, ami miatt összeáll egy gyönyörű szerelmi történetté. Pl. amikor Jasper meg akarja harapni Bella-t, és a filmben Edward ott áll mint egy kuka a szoba közepén, közben a könyvben a testével védelmezi és fenyegetően morog. Ja és úgy odavágta Bella-t a falhoz Edward, hogy legalább a gerincének el kellett volna törnie, akkorát csattant. Vagy amikor Alice visszajön és Bella mennyire örül neki, az sem jött vissza a filmen. Vagy Rosalie szerepe a Volturi-s ügyben. Vagy a kocsilopás, vagy ahogy bejutottak Volterra-ba, vagy amikor várakoznak a Volturinál a föld alatti teremben, hogy végre kimehessenek, ott is sok fontos pillanat van... A filmben egyszer még Volterra-ban voltak, aztán meg már Forks-ban. Se reptér, se bocsánatkérés Rosalie részéről, se semmi... Ezek olyan kis apróságok, de rengeteg ilyen kis apróság marad ki, és ez miatt szétesett a film. Teljes mértékben hiányoznak az érzelmek (jó egy két résztől eltekintve). Hol van az a hatalmas szerelem, amit Bella és Edward egymás iránt érzenek??? Semmi nem érződik belőle. Az egész unalmas, vontatott, a zene siralmas. (És megint hozzáteszem hogy az első rész zenéje nagyon el volt találva!) A farkasok is borzalmas mesefigurának sikeredetek. Könyörgöm, a 21. században ilyen számítógépes technikákkal, amivel a filmesek dolgoznak, nem ilyen darabos mozgású mesefigurákat kellene gyártani...
    Ja és Edward hogy néz ki??? Az írónő rengetegszer hangsúlyozza, hogy milyen gyönyörű Edward, hogy szikrázik a bőre a napsütésben, mint a gyémánt (mint az első részben), komolyan mondom, hogy úgy nézett ki a téren, mintha a Thriller-ből szalajtották volna, mint egy zombi... Jó oké, hogy éhes volt, meg boldogtalan, meg öngyilkosjelölt, de akkor is. Ehhh! :-((
    Nah, mindegy, most biztosan meg van rólam a véleményetek, de ettől függetlenül szeretem a Twilight Saga-t és már többször kiolvastam, és ezután is ki fogom még többször. Inkább a csalódottság beszél belőlem, mert borzasztóan vártam a filmet és sajnálom, hogy ilyen tré lett, és ennyire elcseszték az egészet. :-(( Jó lehetett volna, nagyon jó! Bocs, hogy hosszú voltam! Csak ennyit akartam!
    Sziasztok: Anita

    VálaszTörlés