Vadász-szenvedély

A történet bár Harry Potter fic, szerintem, azok is olvashatják, akik nem szeretik a Harry Potter könyveket, mert csak a karakterek és az alapjellemzőik azonosak az eredeti könyvekkel.

Ezt a történetet a Witches Sabbath múlt évi versenyére írtam. Erre a versenyre Piton/Harry vagy Draco/Harry slash történeteket kellett írni, én a Piton/Harry párosítást választottam. A Muggleworld Teamben voltam, vagyis a történetnek egy varázsmentes világban kellett játszódnia, és a kulcsszó, ami köré a történetemet kellett építenem, a kukkoló volt.

Figyelmeztetések: Slash, erotikus tartalom, kicsit OOC szereplők, AU, erőszak, enyhe szado-mazo jelenetek és a témáról szóló gondolatok.

Szerző megjegyzése: A történet néhol elég megbotránkoztató, ha valaki nem nyitott a tabuk nélküli szerelem iránt. Csak azoknak ajánlom, akik nem ijednek meg a sötétségtől, a fájdalomtól és a lelki pőreségtől.

Korhatár: szigorúan 18 év!!!



1. fejezet

A vadász és a vad


„Akartam volna: Ragyogó árnyék légy,
Mely büszkén gyönge, víg nyomomba jár,
De már fölöttem barna lett a kék ég
És ragyogásod kísértetre vál.”
(József Attila: Szelid, búcsúzó asszony, részlet)


A lépéseit sietősre vette. Fehér botja ritmusos ütemben koppant a jobb, majd a bal oldalán, hogy ellenőrizze, semmi sem áll az útjában. Az arca kipirult a széltől és az izgatottságtól. A légzése felgyorsult, mellkasa izgató ütemben emelkedett és süllyedt. Ide-oda kapkodta a tekintetét, pedig tudta, hogy nem csak engem nem láthat meg, hanem semmi mást sem. Érezte, hogy ott vagyok a közelében, én pedig élveztem, hogy ilyen hatással vagyok rá. Olyan volt, mint az a riadt kis őzike, aki előtt alig pár centire tudtam csak megállni az autómmal a múlt nyáron. Érezte, hogy az élete a kezemben van, hogy bármit megtehetnék vele, amit csak akarok. Persze, sosem bántottam volna, de ő ezt nem sejthette. Jobban élveztem annál a kis játékunkat, minthogy véget vessek neki. Izgatott, hogy vadászhattam rá, aztán az utolsó pillanatban futni hagytam, csak hogy legközelebb újra a célkeresztem útjába kerülhessen.

Mikor a cipőm talpa hangosabban koppant, megállt, és fülelt egy ideig. Ott voltam alig pár lépésnyire tőle, és majdnem elnevettem magam az iróniától, hogy ő mégsem képes észre venni. A balesete lehetett számára az egyik legszörnyűbb élmény egész életében, de számomra esélyt nyújtott, hogy a közelébe kerülhessek bármikor, bárhol, amikor és ahol csak kedvem tartja. A gondolattól és attól, ahogy idegesen megnedvesítette a nyelvével az ajkait, a vér az ágyékomba tolult.

Már csak két saroknyira voltunk otthonról, és én alig vártam, hogy végre könnyíthessek magamon, mikor két férfi tűnt fel az utca végében. Behúzódtam az egyik ház mögé, nehogy észrevegyenek, és vártam, hogy eltűnjenek, de nem volt szerencsém. Látszott rajtuk, hogy enyhén szólva is ittasak. Harry valószínűleg meghallotta a hangjukat már messziről, mivel megpróbált kitérni az útjukból, és a fal mellé húzódott. Láttam a férfiak tekintetéből, hogy nem lesznek hajlandóak ilyen egyszerűen elsétálni mellette.

- Hé, fiú! Van egy cigid? – lépett közelebb hozzá a magasabb, sötét hajú alak, mire Harry gyorsan megrázta a fejét, és tovább akart indulni. – Na, várj már! – ragadta meg az egyik karját a férfi. A fiú lehajtott fejjel megállt, ujjai elfehéredve szorították a botját. – Még korán van… Én és a cimborám szeretnénk szórakozni egy kicsit az este. Nincs kedved velünk tartani?

- Köszönöm, de haza kell mennem – próbálta meg kihúzni magát a szorításból Harry, sikertelenül.

- Esetleg hazakísérhetnénk… - vigyorgott a férfi szőke hajú társára, és egy obszcén mozdulattal jelezte neki, milyen programot képzelt el. Ugrásra készen megfeszült a testem, kezeim pedig ökölbe szorultak.

- Köszönöm, de nem. – Harryn látszott, hogy próbál határozott lenni, de tudtam, hogy alig bírja elfojtani a remegését.

- Ugyan, meglátod, jól fogsz majd szórakozni – röhögött fel az alacsonyabb férfi is, és végigsimított a riadt arcon. A fehér bot hirtelen lendült az idegen felé. Az események ez után gyorsultak fel. Mire észbe kaptam, a két alak már kicsavarta a fiú kezéből a „fegyverét”, és a földre szorították. Idegesen néztem körbe, de az elhagyatott utcácskában esély sem volt arra, hogy valaki erre járjon, és segítsen Harrynek.

A magasabb férfi már áldozata sliccénél matatott, míg társa leszorította a földre őt. Az agyam teljesen elborult a látványtól. Harryt senki sem bánthatja, és senki sem érintheti meg! Észre sem vettek, amíg meg nem ragadtam a fekete hajú férfit, és egy automatikus balegyenest vittem be neki. Vérző orral terült el az aszfalton.

- Ezért megöllek! – tapogatta sérült testrészét, miközben barátja felé pillantott segítségkérésképpen. A férfi eleresztette Harryt, és felugrott a földről.

- Takarodj! – sziszegtem neki, amitől megdermedt egy pillanatra. Szerencsétlenségemre apám mellett kénytelen voltam hozzászokni a fájdalomhoz, és megtanulni, hogyan védjem meg magam, így minden félelem nélkül néztem a férfi szemébe. Ő viszont remegett, mint a nyárfalevél. Jó két fejjel magasabb voltam nála, és bár nem mondhatni, hogy egy izompacsirta vagyok, elég ijesztő jelenségnek számítok, ha egyszer kihoznak a sodromból. Egyszer egy osztálytársam azt mondta nekem, a szemeimben a pokol feketesége tükröződik vissza.

Azt hiszem, ez a két férfi is láthatta a mindent elemésztő lángokat, amik a testemben tomboltak, mert néhány káromkodás után úgy iszkoltak el, mintha veszett kutyák kergették volna őket. Miután eltűntek, csak akkor jöttem rá, hogy Harry még mindig a házfal mellett ül a riadalomtól dermedten. Tudtam, hogy erős fiú, és nem sokára összeszedi magát annyira, hogy felkeljen és hazamenjen, ezért hátat fordítottam neki, és elindultam. A hangja állított meg pár lépés után.

- Maga az, ugye? – Alig hallhatóan suttogta a kérdést, én mégis meghallottam. – Maga az árnyék, aki mindenhová követ. Miért csinálja ezt? Miért teszi ezt velem? – visszafordultam és az arcát fürkésztem.

Most először nem láttam rajta riadalmat, csak őszinte érdeklődést. Tudtam, hogy ezzel új korszak kezdődött el a mi kis játékunkban. A rettegés mellett most már egy sokkal szorosabb kapocs is fűz hozzá. A kíváncsisága. A több hónapos megfigyelés alatt sok mindent megtudtam Harry Potterről, az egyik ilyen tény, hogy szereti a rejtélyeket, titkokat és rejtvényeket. Sosem adja fel, amíg véghez nem viszi, amit akar. Én pedig kihasználhatom a nyughatatlan jellemét. Hajtani fogja a vére, hogy megtudja ki vagyok. Várni fog engem, kutatni fog utánam, és tudom, hogy élvezni fogja minden percét. Persze, esélye sincs, hogy rájöjjön, ki is vagyok. De addig is közel lehetek hozzá. Közelebb, mint eddig. Ő maga fogja hagyni, hogy mellette legyek, csak hogy megtudhassa a titkomat.

Visszaléptem hozzá, megragadtam a vállainál fogva, és egy határozott mozdulattal felhúztam a földről. Riadtan próbált eltolni magától, persze, esélytelenül. A falhoz szorítottam, éreztem, ahogy reszket a kezeim között. Még soha nem éreztem olyan izgalmat, mint abban a pillanatban. Meg akartam csókolni a rózsaszín ajkakat, duzzadtra akartam marni őket, addig, míg meg nem érzem a vére ízét, de türtőztettem magam. Még nem. Nem siethetem el. Ki akartam élvezni minden egyes percét. A nyakához hajoltam, és mint egy vadállat, végigszagoltam a bőrét. Mintát vettem a teste által kibocsátott illatokból, miközben tudtam, hogy ő is érzi az én illatomat. Olyan hirtelen engedtem el, hogy majdnem visszacsuklott a földre.

- Ne menjen el! Ki maga? – kiáltott utánam rekedt hangon, de nem törődtem vele.

Sietős léptekkel indultam haza felé, három hónap óta most először hagyva őt teljesen magára. Szerencsém volt, hogy nem futottam össze egy szomszéddal sem a lépcsőházban, mert mire bevágtam magam mögött a lakásom ajtaját, már lihegtem a vágytól. Azonnal a hálószobám ablakához siettem, és leültem a megszokott helyemre. Bármennyire is lüktetett a férfiasságom, meg akartam várni, amíg Harry is hazaér. Látni akartam, miközben elélvezek. Jó negyed óra telt el, mire nyílt a bejárati ajtó, és belépett a lakásába. Első útja a hűtőhöz vezetett, majdnem félig kiitta az ásványvizes üveg tartalmát, aztán lerogyott az asztal melletti székre. Lehunyta a szemeit, és valószínűleg próbálta feldolgozni azt, ami az elmúlt egy órában történt vele.

A távcsővel szinte olyan volt, mintha pár méterre lenne csak tőlem. Szabad kezemmel kibontottam a nadrágomat, és kezemet végre kőkemény férfiasságomra fontam. Az arcvonásait figyeltem, és gondolatban ajkaimmal végigsimogattam a szemöldöke vonalát, a homlokát, az arccsontját, a füle mögötti érzékeny bőrt, a nyakát. Mikor a zöld szemek újra felnéztek, a látványuktól forró magom a kezembe spriccelt.