Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2010. február 17., szerda

Vadász-szenvedély - 3. fejezet

3. fejezet

A vadász üzenete


„De keveset merünk tudni róla.
Tagadja, gyűlöli, kergeti a rabszolga,
tettei követik sarkához láncolva.”
(Szepes Mária: Karma)


Még mindig izgatott remegés fog el, ha az első estére gondolok. Nem tudom, mi ütött belém aznap. Nem terveztem, hogy követni fogom, egyszerűen a lábaim vittek utána, és élveztem a rettegését. Már azelőtt is láttam őt, néha, még köszönt is nekem, mikor az utcán elment mellettem, de valójában észre sem vett. Most viszont, hogy a sötétségben kellett élnie, nagyon is felfigyelt rám.

Mindig is vonzó férfinak tartottam. A szemei… A szemei bárkit megbabonáztak volna. Még így vakon is. Rám viszont, még enyhe túlzással sem lehetne azt mondani, hogy jóképű vagy legalább kellemes küllemű lennék. A magasságomhoz képest túl sovány és csontos vagyok, az orrom akkora, hogy Pinokkiót kenterbe vágnám a leghazudósabb napján, a hajam vékony szálú és könnyen zsírosodik, a modorom pedig… Eufemizmussal egy pokróchoz lehetne a leginkább hasonlítani. Még barátként sem tudott senki elviselni maga mellett sokáig, nemhogy szeretőként, társként. Nem mintha vágytam volna ostoba, unalmas emberek társaságára… De Harry egyáltalán nem volt se ostoba, se unalmas. Harry különleges volt.

Tudtam, hogy tiszta őrültség, amit csinálok. Az első pillanattól tudtam, hogy nem kéne, hogy le kéne állnom, mert ez nem normális, de egyszerűen képtelen voltam rá. Harry olyan volt nekem, mint a levegő. A rettegése töltötte meg oxigénnel a tüdőmet. Bár én uraltam őt a félelmei által, valójában ő volt az, aki eltéphetetlen láncokkal rögzített magához. Ha ő nem lett volna, én már rég nem élnék…

Aznap egy üveg méreg lapult a zsebemben. Hazaérve csak meg akartam inni, aztán befeküdni az ágyamba, és várni, hogy mindennek vége legyen. Gyáva dolog? Lehet… Bár csak az vádoljon gyávasággal, aki átélte mindazt, amit én, és még mindig élni akar. Már csak alig pár utcányira voltam a végzetemtől, mikor megláttam őt. Annyira… Törékeny volt és szomorú. Láttam az arcán azt a magányt, amit én is éreztem odabent, és megindultam utána. Ösztönösen lopakodtam, mintha egy vadat követnék, és mikor észrevett, akkor az addig halott lelkem újra éledni kezdett. Még soha senki nem figyelt rám így. Érezte minden rezdülésem, minden lélegzetvételem, hallotta minden lépésem. Bár nem látott, tudta, hogy ott vagyok, hogy figyelem. Megrészegített a hatalom érzése, hogy a kezemben tartom őt. Úgy játszottam vele, mint egy szép babával, és minden egyes játékomat gondosan kiterveltem.

Az első éjszaka után napokig nem mentem a közelébe. Majd megőrültem ettől, de tudtam, ha el akarom érni a célomat, muszáj őt a biztonság hamis tudatába ringatnom. Fiatal koromban vallatótisztként dolgoztam sokáig a háború alatt. Gyűlöltem ezt csinálni, máig gyűlölöm magam érte, de tanultam is belőle. Megtanultam, hogyan lehet módszeresen megtörni az emberi lelket.

Az ablak előtt ültem, távcsővel a kezemben, mikor hét nap múlva megtettem az első lépést. Lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogyan kinyitotta az ajtót a postásnak, átvette a levélköteget, majd leült a konyhában az asztal mellé, és végigtapogatta a borítékokat. Minden nap ugyanaz volt a menet: a sima írással írt borítékokat rakta a jobb kupacba, hogy majd később a barátaival felolvastassa őket magának, a Braille írással írt kisebb kupac pedig balra került. Csak pár percet kellett várnom, míg rátalált az én kis ajándékomra.

Az ujjai végigsimogatták a fekete papírlapot, mintha csak a szeretője testét fedezné fel. Ahogy a tudatában a kis jelek összeálltak értelmes szavakká, az arcáról minden egyes apró érzelmet le lehetett olvasni. Először meglepődött, aztán megrettent. Ahogy hirtelen felugrott, hátradőlt a széke, a csattanás hangjától megugrott. Remegő kezéből a földre hullott a levelem. Mosolyognom kellett, mikor riadtan körbenézett, mintha azt várta volna, hogy már a lakásában vagyok.


„Én vagyok a vadász, te a nemes vad,
Kezemben a sorsod, mert az enyém vagy.”



Attól a naptól, szinte egy pillanatig sem volt egyedül, csak mikor aludtam. Követtem az utcán, figyeltem az otthonában, befészkeltem magam az életébe. Nem ő hívott, nem ő kérte, mégis ott voltam, és nem tágítottam. Most pedig, hogy végre alig pár milliméternyire lehettem tőle, még inkább a közelébe akartam kerülni. Bemászni a bőre alá, a sejtjeibe. Azt akartam, hogy ő is vágyjon utánam, hogy ő is azt akarja, hogy a közelében legyek. Nem hittem volna, hogy ez valaha is valóra válhat, de a reakció, amit kiváltott belőle a találkozásunk, reményt adott. Végül is, őt nem riasztja el a külsőm, csak egy titokzatos idegent lát, aki felkeltette a kíváncsiságát. Egy teljes hétig gondolkoztam azon, hogyan lehet valóra váltani a tervemet, végül sikerült minden pontját tökéletesen kidolgoznom. Legalább is, azt hittem…

Tudtam, hogy Harry lakásához, rajta kívül csak két embernek van kulcsa. Egy baráti házaspárnak. Kusza, barna hajú nő, és nyurga, vörös hajú férfi. Ron és Hermione Weasley. Megfigyelés közben kitapasztaltam pár dolgot velük kapcsolatban. A nő tudálékos volt, folyton magyarázott valamit Harrynek vagy a férjének. Valószínűleg a magyarázatai nem üres fecsegések voltak, mivel Harry unalmas ásítozás helyett, lelkesen beszélgetett vele. Ezért annyit megállapíthattam, hogy Mrs. Weasley túl okos ahhoz, hogy a terveim részét képezze. Férje viszont bambának és lassúnak tűnt barátai mellett. Azt hiszem, ő inkább a jókedv volt a kis csapatban, mintsem az ész. Ez pedig tökéletes volt a számomra.

A péntek délutánomat azzal töltöttem, hogy figyeltem, ahogyan Harry és a barátja a kanapén ülnek, és focimeccset bámulnak. Harry mosolyogva hallgatta Ron folyamatos kommentárját, miközben pattogatott kukoricát rágcsált, és sört ivott. Mintha csak direkt engem akart volna ingerelni… Ahogy lenyalta az ujjait a sótól, és ahogy az ajkaihoz emelte az üveg száját. Szinte az őrületig felizgatott.

Már sötétedett, mikor Weasley készülődni kezdett haza. Magamra kaptam a kabátomat, és őrült módjára rohantam le az utcára. A futástól zihálva álltam meg két saroknyira Harry házától. Már csak egy dolog volt hátra, mielőtt Ron Weasley ideért volna. Ezt hagytam utoljára, mivel minden lelki erőmet össze kellett szednem ahhoz, hogy meg tudjam tenni. Mindenkiben ösztönösen működik a túlélőösztön, amellyel nem csak az életét, hanem a testi épségét is védi, ezért vagy szuicid hajlam, vagy erős lelki motiváció kell ahhoz, hogy valaki kárt okozzon magában. Bennem mindkettő megvolt, mégis ezerszer átgondoltam, tényleg meg akarom-e ezt tenni. Végül felidéztem magam előtt a zöld szempárt, előhúztam a csizmám szárából a kis tőrt, aztán lehunytam a szemem, és összeszorítottam a fogamat. A penge a húsomba hatolt. Először nem is éreztem fájdalmat, csak mikor kinyitottam a szemem, és lenéztem a vállamból kiálló fegyverre, akkor lettem rosszul. A térdeim remegtek és hányingerem volt. Kihúztam a sebből a tőrt, és kezemet a vállamra szorítottam. Ujjaim között átszivárgott a vér, és a földre csöpögött.

Imbolyogva indultam el arra, amerről Weasleynek kellett érkeznie, hogy minél előbb összetalálkozhassak vele. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor megláttam a vörös üstököt.

- Segítsen! – tántorogtam a férfi felé, miközben éreztem, hogy a lábaimból egyre inkább kiszalad az erő. – Kiraboltak… - zuhantam a lábai előtt a földre. Éreztem, hogy utánam kap, és végigfektet a földön. Hallottam, hogy valamit beszél hozzám, de nem értettem, hogy mit. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy észrevétlenül megszerezzem a kulcscsomóját , rajta Harry lakásának a kulcsával. Megpróbáltam felemelni az ép kezemet, de nem sikerül. Már nem volt elég erőm ahhoz, hogy észrevétlenül kizsebeljem. Az utolsó gondolatom az volt, hogy ezt nagyon elszúrtam.

5 megjegyzés:

  1. Úristen !

    Ez nagyon elragdó és elborzasztó is egyben!
    (Már nem a fejezet csak a valóság) Most végiggondoltam milyen lenne ha tényleg valaki követne és lesné minden pillanatomat, és ráadásul képes lenne magában kárt tenni azért, hogy bejusson hozzám. Nem is tudom milyen tarumának kellene történnie de sajnos az a baj, hogy vannak ma is ilyen emberek.

    Mindenesetre ez is nagyon tetszett, bámulatosak a jellemrajzaid és a rengeteg tudomány ami az írásaidban van. Várom mi lesz szegény Pitonunkkal.
    Charlotte90

    VálaszTörlés
  2. Igen, elég rémisztő gondolat... Régebben láttam egy filmet, ahol egy tinilányt zaklatott valami elmebeteg, és se a szülei, se senki más nem tudta, hogyan védjék meg, mert a rendőrség ugye, csak akkor tehet valamit, ha az illető bántalmazza, vagy megfenyegeti az áldozatot. Addig meg úgy zaklatja, ahogy akarja... Tök jók a törvények. :-/ Tényleg a bűnözőket jobban védik lassan, mint az ártatlanokat. :-/

    Szóval, a gondolat, hogy valaki ilyen módon zaklatja az embert szörnyen rémisztő. És az még rémisztőbb, hogy bárkivel megtörténhet. Hiába hiszi azt az ember, hogy vele biztosan nem, mert miért pont ő lenne az, akit zaklatni kezdenek... :-/

    Köszönöm a dicséretet. :) Igyekszem mindig odafigyelni a karakterekre, és nagyon érdekel a pszichológia, a ficem esetében a biológia és a kémia, szóval, úgy általában a tudományok. És örülök, ha látszik az írásaimon, hogy foglalkozom ezekkel. :)

    VálaszTörlés
  3. Szervusz! :)

    Ránéztem az írásra és úgy éreztem, el kell olvasnom, ám akkor épp nem volt időm rá, így kinyomtattattam a Párommal és a vonaton estem neki. :) Szerencsére csak ketten ültünk a kabinban és Ő már hozzászokott, hogy ha valami nagyon jót olvasok, néha nem bírom megállni és sikkantgatok, meg ilyesmi. :) Ilyen fangirlösen. XD

    Nagyon tetszik, ahogy fogalmazol, ahogy megformálod a két karaktert a mi világunkban. Annyira idegen, hogy nem a jól ismert Rowling világban élnek, mégis annyira magával ragadó, ahogy a személyiségük megmarad, csupán más köntösbe öltözik körülöttük minden. :D

    Maga a történet borzasztóan jó! Megvakítani Harryt és Pitont feltüntetni így... elképesztő! :D Kíváncsi vagyok a folytatásra! És nagyon várom is! :D

    Liani Hikawa

    VálaszTörlés
  4. Hát, Spirit Bliss, minden elismerésem a tiéd! Hogy van időd és energiád ilyen sokat, ráadásul jót írni!?

    VálaszTörlés
  5. Szia Spirit !

    Lesz folytatás ? Én nagyon szeretném ! :-DDD
    Izgalmas, érzéki és elég extrém, de nem morbid. Egy szóval különlegesen jó.

    Pussz
    Jakee

    VálaszTörlés