Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2010. július 1., csütörtök

Démoni érintés - 8. fejezet

8. fejezet




A tenyerem izzadva markolta a karót, miközben lélegzet-visszafojtva meredtem a belépő alakra. A félhomályban nem tudtam kivenni az arcát, de abban biztos voltam, hogy nem nő. Payton olyan csendben volt, hogy legszívesebben oldalra pillantottam volna, egyáltalán még mellettem áll-e, de nem mertem másfelé nézni. A szívem felugrott a torkomba, és attól féltem, mindenki meghallja a dobogását.

- Rica… - A félhalk hang hívóan suhant végig a kriptában, én pedig döbbenten ismertem rá Keith-re általa. Éreztem, ahogy Payton megmoccan mellettem, de a karom megállította őt. Tudtam, hogy az elsődleges feladatom megváltozott – el kellett vinnem valahogyan a kripta közeléből Keith-t, nehogy baja essen, ha visszatér a vámpírnő és Lucinda.

- Maradj – súgtam oda Paytonnak közvetlenül a füléhez hajolva, és a kezébe csúsztattam a kölcsönkapott karót – nem akartam, hogy védtelen maradjon.

- Itt vagyok – léptem ki a félhomályból, mire Keith megkönnyebbülten fellélegzett.

- Az istenért, mi a fenét gondolsz, hogy csak így eltűnsz? – szidott meg komoly tekintettel. – Casimir és én már felkutattuk érted az egész birtokot. Már az is megfordult a fejemben, hogy… - feszült meg az arca, mire összeráncoltam a szemöldökömet. Talán, tud a vámpírnőről, és tőle féltett? – merült fel bennem a gyanú, amitől összeszorult a gyomrom.

- Hogy? – kérdeztem rá a mondata végére.

- Hogy kiszöktél a városba. Tudod, milyen veszélyes éjszaka? Ott a kocsma a sok részeg férfival, ha meglátnának egy ilyen gyönyörű nőt, mint te… Én… - túrt bele idegesen a hajába, és én is beleborzongtam a gondolatba, bár a jelző nagyon is legyezgette a hiúságomat.

- Nincs semmi bajom – vágtam bűnbánó arcot, és lopott pillantást vetettem arra fele, amerre Payton bujkált a sötétben.

- De mi történt? Casimir leszidott, amiért kutakodtál a pincében? – érintette meg a karomat gyengéden, hogy arra ösztökéljen, mondjam el neki, miért rohantam el.

- Nem… Én csak… Mondjuk úgy, hogy szükségem volt egy kis friss levegőre – motyogtam magam elé elvörösödve, és a zavaromon egyáltalán nem enyhített, hogy a barna tekintet az arcomat fürkészte.

- Na jó, látom, nem akarsz beszélni róla – sóhajtott fel Keith végül.

- Talán, majd később – füllentettem. Eszem ágában sem volt pont Keith-szel megbeszélni, hogy Casimir megcsókolt engem. – Most viszont menjünk innen, hátborzongató ez a hely… - emeltem meg a hangomat egy kissé, hogy Payton tudja, hozzá beszélek. – Senkinek sem kéne itt maradnia hosszú ideig! – adtam a tudtára, hogy tűnjön el, amilyen gyorsan csak tud, de csak remélni tudtam, hogy meg is teszi. Nem akartam, hogy egyedül szálljon szembe két vámpírral, de Keith-t mindenképpen el kellett távolítanom a közelből. Az egyetlen megoldást az jelentette, ha elnapoljuk a vadászatot Paytonnal, és ő is eltűnik most a kriptából.

- Rendben – bólintott Keith, aztán a kezét az enyémbe csúsztatva elindult a kijárat felé.

Igyekeztem gyorsabbra venni a lépéseinket, hogy minél hamarabb kiérjünk a kertből, miközben erős szívdobogás közepette fürkésztem a bokrokat és figyeltem minden egyes neszre. Ha lett volna lehetőségem rá, legalább a tőrt elkértem volna Paytontól szükség esetére, de így is épp elég szerencsések voltunk, hogy nem bukott le.

- Valami baj van? – szólalt meg Keith.

- Baj? Dehogy is! Miért lenne baj? – néztem fel rá, és igyekeztem nagyon ártatlan arcot vágni.

- Talán, mert úgy szorítod a kezemet, mintha egy szakadék fölött lógva az életed múlna rajtam… - pillantott le az összefonódott ujjainkra. Csak most döbbentem rá, hogy még mindig fog engem. Valahogy olyan természetes volt ez az érzés, hogy fel sem tűnt, de most, hogy rádöbbentem, zavarba hozott a felfedezés.

- Ó, bocsánat – próbáltam meg kihúzni magam a markából, de finoman összezárva az ujjait nem hagyta.

- Nem kéne kiszökdösni éjszaka, ha félsz a sötétben – nevetett fel halkan. – De ne aggódj, majd én megvédelek mindentől – hajolt a fülemhez bizalmasan, amitől felforrósodott az arcom.

- Nem félek… - motyogtam magam elé, de Keith megint halk nevetést hallatott, így inkább jobbnak láttam befogni.

Ahogy kiértünk a kertből, és megláttam a ház előtt álldogálókat, a félelem okozta gyomorgörcs helyét átvette egy másik kényelmetlen érzés. Pont úgy keresett mindenki engem, mint egy dacos tinédzsert, aki elszökött otthonról, pedig már jó pár éve kinőttem abból a korból.

Casimir, Perlina és Magdalena feje egyszerre fordult felénk, és mikor Casimir pillantása a tekintetemet elhagyva lejjebb kúszott, úgy engedtem el Keith kezét, mintha lángokba borulva megégetett volna. Nem mertem ezek után a szürkéskék szemekbe nézni, de mindvégig magamon éreztem őket, mintha csak lézersugárként pásztáztak volna.

- Sajnálom, hogy… - kezdtem volna bele a magyarázkodásba, mikor eléjük értünk, de nem volt lehetőségem befejezni a mondatot.

- Látom, jól vagy. Jó éjt. – Casimir hangja kemény és érzelemmentes volt, és mikor meglepetten felnéztem rá, egyszerűen hátat fordított nekem, és bement a házba. Tátott szájjal bámultam magam elé, és fogalmam sincs, miért, de utána akartam menni, hogy befejezzem a magyarázkodást.

- Aggódott érted, már kétszer végigjárta a birtokot. – Perlina hangjától aprót rezzentem.

- Igen… Igen, tudom – bólintottam, és a furcsa az volt, hogy őszintén reméltem, tényleg így van. A torkom összeszorult, de még mielőtt kielemezhettem volna ennek az okát, Magdalena beterelt a házba.

- A frászt hoztad mindannyiunkra, te lány – szidott engem féltő, de kedves hangon, ahogyan egy anya szokta megfeddni a gyermekét, mikor az elkövet egy csínyt. – És vizes a hajad… - simított végig a tincseimen. – Biztosan teljesen át vagy fagyva.

- Nem fázom – tiltakoztam ösztönösen, és csak hogy megcáfoljam a szavaimat, borzongtam egyet.

- Na gyere… - terített egy vékony pokrócszerűséget a vállamra, amit fogalmam sem volt, honnan szerzett hirtelen. Tétován a hajamhoz nyúltam, ami tényleg vizes volt még egy kissé. Hagytam, hogy Magdalena feltoloncoljon a lépcsőkön, és a szobám felé vezető folyosóra tereljen. Ahogy elhaladtunk Casimir szobája mellett, lopott pillantást vetettem az ajtaja felé, mintha abban reménykedtem volna, hogy átlátok a tömör fán, és megtudom, mit csinál odabent.

Magdalena és Perlina segítettek átöltözni és megszárítkozni, aztán Magdalena beparancsolt minket az ágyba – Perlina ragaszkodott hozzá, hogy velem aludjon. Máskor egyáltalán nem bántam volna ezt, mert az ágyam elég nagy volt, és nem igazán szerettem volna egyedül maradni egy szobában, ahol bármikor vámpírok tűnhetnek fel. De most szívesebben maradtam volna kettesben a gondolataimmal, hogy eldönthessem, mit kellene tennem.

- Nála voltál kint? – suttogta bele Perlina a sötétbe, miközben én merev testtartással a plafont bámulva a ház neszezéseit hallgattam. Fogalmam sem volt, mit kéne tennem most. Reméltem, hogy Payton eltűnt a kriptából, és azon elmélkedtem, hogy talán, vissza kéne mennem megnézni, de biztos voltam benne, hogy Perlina ezt az ötletet nem értékelné igazán, és még eszébe jutna szólni valakinek. Arra már nem is akartam gondolni, mit szólnak majd a többiek ahhoz, ha holnap kiderül, hogy Lucindának nyoma veszett. Mi lesz, ha azt hiszik, közöm van hozzá? – merült fel bennem.

- Igen – vallottam be. Hale mindig azt mondta, hogy ha hazudnunk kell, jobb egy kevésbé rossz igazságot mondani, mint kitalálni valami teljesen valótlant. – De nem azért, amire gondolsz… Csak tudni akartam, hogy jó helyen van.

- Csak ennyi? – Perlina hangja kételkedő volt. – Elég zaklatott voltál, miután Casimirrel beszéltél… - Mivel fogalmam sem volt, mit mondhatnék, így hallgattam. Pár percig csend volt, és már kezdtem abban reménykedni, hogy feladta a kérdezősködést, mikor ismét megszólalt. – Casimir mondott valamit, amivel megbántott? – könyökölt fel végül az ágy másik végében.

- Nem mondott semmit – morogtam magam elé.

- Akkor tett? Ő elég heves természetű… Néha előbb cselekszik, mint kéne. De biztos vagyok benne, hogy nem akart megbántani – kezdett védőbeszédbe.

- Nem bántott meg. Azt hiszem, inkább én bántottam meg őt… - sóhajtottam fel. Valami reccsent odakint, én pedig abbahagyva egy pillanatra a légzést füleltem, de több zaj nem érkezett.

- Visszautasítottad? – jött a kérdés, amitől hirtelen nyelés közben félrenyeltem. Köhögve ültem fel az ágyban, aztán mikor elmúlt a roham, riadtan fordultam Perlina felé.

- Ő az unokabátyám, rokonok vagyunk – nyögtem ki.

- Tudom – ült fel Perlina is, és megvonta a vállát. – Az egyik távoli rokonom is az unokahúgát vette el. Kicsit furcsa érzés lehet családtaghoz menni, főleg, ha már régóta ismered, de azért nem szokatlan – csacsogta, mire fintorba rándult az arcom. Még hozzá kellett szoknom, hogy ez a világ teljesen másképp működött, mint az enyém. Ha ott az unokatestvérembe lettem volna szerelmes, biztos, hogy egy perverz ribancnak tartottak volna. – És láttam, hogy néz rád Casimir…

- Nem néz rám sehogy – jutott eszembe, ahogy csak simán hátat fordított nekem, és elsétált.

- Ó, dehogy is nem! – nevetett fel Perlina. – Csak így nem tudom, kinek segítsek… - Bár nem láttam a sötétben rendesen az arcát, biztos voltam benne, hogy elgondolkozva beharapta a száját. – Payton is rendes fiúnak tűnik, de Casimir jó ember. Jaj, ez a szerelem dolog néha olyan nehéz – dőlt vissza fáradt sóhajjal a párnára, mintha csak ő keveredett volna bele egy szerelmi háromszögbe. – Megvan! – Ahogy hirtelen felsikkantott, riadtan rezzentem össze.

- Mi? – fújtattam kissé bosszúsan.

- Hát, nem az a lényeg, hogy a fiúk mit akarnak, hanem hogy te melyiküket szeretnéd. Azt fogom támogatni, akibe te szerelmes vagy. Így lesz a legjobb – ült fel ismét, aztán kitapogatta a kezemet a sötétben, és megszorította. – Nekem elmondhatod, hogy valójában kibe vagy szerelmes… - suttogta a sötétbe, mintha bizalmas barátnők lennénk. Bár, ahány barátom volt jelenleg ezen a világon, tényleg ő számított a legbizalmasabb barátnőmnek, mivel ő volt az egyetlen is.

- Nem vagyok szerelmes senkibe – ráztam aprót a fejemen.

- De tetszik valamelyikük? Mármint, ha tetszik, akkor lehet, hogy a szerelem is megjönne később, nem? – Fáradtan hunytam le a szemeimet. Kisebb gondom is nagyobb volt most a szerelemnél, és ez a női fecsegés egyáltalán nem volt az ínyemre.

- Casimir tetszik… - feleltem, csak hogy végre Perlina békén hagyjon. – De nem vagyok szerelmes belé! – jelentettem ki nyomatékosan, csak hogy a fejébe véssem végre a dolgot.

- Szegény Payton milyen csalódott lesz… - Perlina hangja együttérzésről árulkodott, én pedig majdnem felnevettem a gondolattól, ahogy elképzeltem Paytont, amint az irántam érzett szerelmi bánattól szenved.

- Túléli majd, ne aggódj.

- Látszik, hogy még nem voltál szerelmes. A szerelem néha nagyon tud fájni – halkult el Perlina hangja, mire összeráncoltam a homlokomat.

- Ezt úgy mondod, mintha saját tapasztalatból tudnád…

- Én csak… - A koppantástól halk sikoly hagyta el mindkettőnk száját. Egy másodpercig csend volt, aztán újabb kopogtatás hallatszott az ablak felől.

- Maradj itt – suttogtam, aztán kimásztam a takaró alól, és lábujjhegyen odaosontam a függönyhöz. Perlina feltérdelt az ágyon, és riadtan figyelte, mit csinálok. Megfogtam a függöny szélét, aztán mély levegőt vettem, hogy kicsit lenyugtassam magam. Mikor egy hirtelen mozdulattal elrántottam az anyagot, Payton nézett velem szembe.

- A francba, azt hittem, hogy reggelig itt kell lógnom… Süket vagy, vagy mi? – morogta, miközben felhúzta magát a párkányra a segítségemmel.

- Mi a fenét keresel itt? – ütöttem a vállába, miután bejutott a szobába. Felemelte a kezét, hogy megérintse a fájó részt, aztán mikor rájött, hogy ez a gyengeség jele, villámló tekintettel nézett rám a frusztrációja miatt.

- Azt mondtad, húzzak el a kriptából, szerinted, hová mehettem volna?

- Itt nem maradhat – hallottam meg Perlina kétségbeesett hangját. A nyakáig burkolózott a takarójába, pedig a hálóingek, amiket viseltünk, többet takartak, mint bármelyik ruha az én jelenemben. – Hálóruhában vagyunk. Fordulj el! – kérte Paytont, aki egy horkantás és fújtatás keverékét hallatta.

- Ez most komoly? – mért végig engem röhögve. – Előbb gerjedek rá az őzre, ami odakint grasszál, mint erre a hálóingre. Istenem, mintha a dédnagyanyámat látnám – fintorgott gúnyosan.

- Kösz – húztam ki magam sértődötten, de Perlina sápadt arcát elnézve – amit a holdfény megvilágított odakintről -, sajnos, foglalkoznom kellett a problémával. Az ágyhoz mentem, és a takarómat felkarolva a szoba legtávolabbi pontjához sétáltam. – Payton itt alszik majd, így nem lát ránk, és biztosíthatlak róla, semmivel sem fog próbálkozni.

- De mi van, ha bejön valaki, és meglátja? Ha azt hiszik, hogy mi… Vele… Kitagadhat az egyház, sőt, akár boszorkánynak is hihetnek minket. Az egy dolog, hogy segítek, de ez… Ez túl veszélyes… - kúszott az ágy széléhez Perlina szorosan markolva a takaróját, majd mikor levergődött róla, lepkebábként csoszogott az ajtó felé. Mielőtt még megállíthattam volna, Payton két lépéssel megkerült engem.

- Nem mész sehová! – kapta el Perlinát, akinek ijedten akadt el a lélegzete.

- Ereszd el, te tulok! – siettem oda hozzájuk, és Payton fejére csaptam hátulról. – Halálra rémíted. Azt hiszed, hogy segít majd, ha fél tőled? – löktem arrébb. – Ne haragudj, egy idióta – próbáltam megnyugtatni Perlinát.

- Én segíteni akartam, de már nem is tudom… - rázta meg a fejét Perlina, és a szemei csillogni kezdtek a sötétben a könnyektől.

- Hé, barátnők vagyunk, nem? Mármint… Tudom, hogy még csak alig pár órája ismersz, de én bízom benned… - néztem rá. – Tudom, hogy ez veszélyes, de esküszöm, hogy senki nem fogja itt találni Paytont. Kicsempészem őt egy másik szobába… Akkora ez a ház, biztosan van vagy ezer szoba, amit sosem használnak. Csak kérlek, ne szólj senkinek… Ez az… alak megérdemelné, de gondolj rám. Bajba akarsz keverni? – néztem Perlinára könyörgően. Vett pár mély lélegzetet, aztán bólintott.

- Rendben.

- Köszönöm. Akkor maradj itt, én mindjárt visszajövök… - indultam az ajtó felé megragadva Payton karját.

- Mi van, ha közben megy, és szól valakinek? – tiltakozott.

- Nem fog – jelentettem ki, bár én is csak remélhettem, hogy a kezdetleges barátságunk elég ehhez a bizalomhoz.

Óvatosan kinyitottam az ajtót, aztán kidugtam a fejemet a résen, és körbekémleltem – a falra tűzött pár fáklya lángja adott némi fényt. Mikor megállapítottam, hogy egy lélek sem jár a folyosón, kiléptem, és magam után húztam Paytont. Végigsiettem a folyosón elhaladva Casimir és Keith ajtaja előtt is, és a másik szárny folyosói felé indultam.

Hosszú percekig bolyongtunk, mikor végre egy – a fáklyák hiánya miatt – sötétebb és kevésbé tiszta részre értünk, amin látszott, hogy nem gyakran használják. Megrángattam az első ajtót, ami a kezem ügyébe került, és az engedelmesen ki is nyílt. Egy használaton kívüli vendégszoba lehetett mögötte, ami hasonlóan volt berendezve, mint az enyém, csak dohszagú és kissé poros volt.

- Ez jó lesz – léptem beljebb, és elhúztam a függönyt, hogy lássunk valamit.

- Klassz – húzta végig az ujját az ágy támláján Payton, aztán fintorogva ledörzsölte a rá ragadt port.

- Mintha nem aludtál volna már rosszabb helyen. Ne játszd a finom lelkűt, mert én ismerlek – húztam el a számat. – Reggel visszajövök… - indultam vissza, de Payton elkapta a karomat.

- Várj… Mi lesz a vámpírokkal?

- Perlina csak ma éjszaka van itt. Holnap éjjel elmehetünk vadászni – jelentettem ki határozottan.

- Rendben, de ezt addig is, tedd el – nyomta a kezembe Payton a karót.

- Nem, neked is szükséged lehet rá – tiltakoztam.

- Majd csinálok magamnak az egyik szék lábából – forgatta meg a szemeit. – Tedd el, és menj vissza, mielőtt a kiscsaj bepánikol, és felveri a fél házat – utasított.

- Oké, csak még valami… - torpantam meg. – Már meg akartam kérdezni, csak mindig közbejött valami. Hale tudod, hogy merre van?

- Hale? – vonta fel a szemöldökét értetlenül.

- Veled jött, nem? – kérdeztem értetlenül.

- Velem ugyan nem – rázta meg a fejét. – Honnan vetted, hogy igen?

- Megtalálták a nyakláncát nem messze attól a helytől, ahová én érkeztem – magyaráztam összezavarodva.

- Hol van most a lánc? – nyújtotta felém a tenyerét, mire beharaptam az alsó ajkamat.

- Hát… Öhm… Azt hiszem, elvitte a vámpírnő, mikor éjszaka rám támadt a szobámban – vallottam be, mire Payton homlokán egy mély ránc jelent meg.

- Az a medál, nem ezüst volt? – kérdezte végül, mire elkerekedtek a szemeim a felismeréstől.

- De – nyögtem.

- És vajon, miért lopna el valaki egy ezüst medált, szerinted? – érdeklődött gúnyos hangon, mintha egy fogyatékoshoz beszélne.

- Mert nem akarja, hogy legyen mivel ártanom egy vámpírnak – fontam össze magam előtt a karomat duzzogva. – Vagyis, a vámpírnő magával vitte, hogy megóvja magát.

- Vagy valaki más vitte el, hogy megóvja a vámpírnőt – vetette fel ötletként Payton. – Azt mondtad, nem emlékszel, hogy menekültél meg… Amíg ájult voltál, bárki bemehetett hozzád, nem igaz?

- De igen – bólintottam, bár ez a gondolat elég kellemetlen volt. – De ez még mindig nem magyarázza meg, hogy mit keres itt az a nyaklánc… Hale sosem venné le a nyakából csak úgy – öntött el egy kellemetlen érzés.

- Holnap elkapjuk azt a két vérszívót, aztán megkeressük – ígérte. Bólintottam egyet, aztán kiléptem a folyosóra.

- Katherine… - fordultam vissza Payton hangjára.

- Igen?

- Hale-nek nem esett baja – nézett a szemeimbe. Ismét bólogatni kezdtem, mert nem akart hang kijönni a torkomon. – Jó éjt, Katherine!

- Jó éjt! – motyogtam egy kis fáziskéséssel a már csukott ajtónak. Tudtam, hogy Payton csak meg akart nyugtatni, de ezzel a hirtelen jött kedvességével inkább megijesztett. Ha már ő is ilyen óvatosan bánik a lelkemmel, az nem jelent túl jót.

Gyors léptekkel indultam el visszafelé a karót szorongatva, és már majdnem a szobámnál voltam, mikor hirtelen még valami beugrott. Az előző karó miatt, amit én készítettem, összetörtem a falon lévő festmény keretét, aztán mikor lementem a laborba, és Keith megjelent, ott felejtettem az asztalon.

A kép romjai viszont eltűntek a szobámból, és Casimir a karót sem említette, mikor kérdőre vont a kis betörésem miatt. Mintha nem is tudott volna róluk… Ami két dolgot jelenthetett: valaki eltűntette őket – ki tudja, mi okból -, és Casimirnek tényleg fogalma sem volt semmiről, vagy pontosan tudta, miért is készítettem a karót, de nem akarta, hogy én tudjam, hogy ő tudja. A gondolatmenettől zsongani kezdett a fejem…

- Te meg merre jártál megint? – A hirtelen dörrenő hangtól megugrottam. Aztán mikor rájöttem, hogy még mindig a karót szorongatom, a bal kezemet gyorsan a hátam mögé rejtettem. Casimir dühös arccal sétált ki a folyosó árnyékos részéről a fáklyák fényére. Ahogy most felnéztem rá, egy pillanatra tökéletesen el tudtam képzelni azt a vámpíruralkodót, aki majd lesz belőle.

- Én csak… Lent voltam egy pohár vízért – böktem ki az első kifogást, ami eszembe jutott.

- Vízért… - préselte össze a száját mogorván.

- Akkor… Vissza is megyek a szobámba aludni – indultam el ismét, de mielőtt még kikerülhettem volna Casimirt, az ujjai a karomra fonódtak, a következő pillanatban pedig már a falhoz lapítva találtam magam. Casimir villámló tekintete az enyémbe fúródott, a szorítása pedig már kezdett fájni. – Mit csinálsz? – nyöszörögtem.

- Azt hiszed, nem tudom, hol voltál? – sziszegte az arcomba, aztán egyik pillanatról a másikra megenyhültek a vonásai és az ujjai is. – Hát nem érted? Én szerelmes vagyok beléd – nézett rám összetörten. – Tudod, milyen érzés, hogy egy másik férfi ágyában töltöd az éjszakát?

- Mi? Én nem… - ráztam meg a fejemet döbbenten. Valamiért úgy éreztem, muszáj megmagyaráznom, hogy Paytonnal nincs köztünk semmi. Aztán majd kitalálom, hogy mit mondjak arról, ki is ő… - Mi csak barátok vagyunk.

- Barátok, persze… Láttam, hogy nézel rá. És azt is, hogy kézen fogva andalogtatok elő a kertből. – Casimir hangja megint megkeményedett. – Annyira hiányzott, hogy megint ki kellett szöknöd hozzá?

- Keith-hez? – nevettem fel ösztönösen a megkönnyebbüléstől, ahogy rájöttem, nem Paytonról van szó, de mikor megláttam a hidegkék tekintetet, tudtam, hogy ezt nem kellett volna. – Sajnálom, én nem…

- Mit nem? Nem akartál a szemembe röhögni? Ennyire szánalmasnak találsz? – vicsorogta dühösen. – Igazad van, szánalmas vagyok – bólintott végül. – Itt könyörgök a szerelmedért, mint valami szerencsétlen – engedte el a karomat, és egy lépést tett hátra.

- Nem, te nem vagy szerencsétlen – léptem utána, miközben fogalmam sem volt róla, mit is csinálok. – Esküszöm, hogy nem vagyok Keith szeretője – mondtam nagyon komoly hangon.

- Szóval, odalent voltál vízért? – fúrta a tekintetét Casimir az enyémbe.

- Igen – feleltem, miközben a hazugság okozta bűntudattól felforrósodott az arcom. Casimir arcizma megrándult, és mire észbe kaptam volna, megint a falhoz voltam préselve.

- Legalább ne hazudj a szemembe! – A hosszú férfiujjak a torkomra szorultak, de ahelyett, hogy megszorították volna, csak gyengéden megakadályozták, hogy megmozduljak. Először fel sem fogtam, mi történik, mikor Casimir szája az enyémre tapadt, ahogyan azt sem tudtam volna utólag megmondani, mikor csókoltam vissza őt. A tudatomat teljesen elöntötte a rózsaszín köd, én pedig megadtam magam neki – egyszerűen képtelen voltam küzdeni ellene. A halk koppanást sem vettem volna észre, ha Casimir nem hagyja abba a csókot és ereszt el. Értetlenül nyitottam fel a szememet, és még láttam, ahogy leguggol, és felemeli a kezemből kicsúszott karót.

16 megjegyzés:

  1. Áh, mik lesznek itt. Kíváncsi vagyok Cas mit szól a karóhoz.. Meg az is tuti, hogy Katherine ezek után végképp nem akarja majd kinyírni.. Még annyira sem, mint eddig.. Erre a Hale-es ügyre kíváncsi vagyok nagyon. Vagyis erre is. :D Jaj, minden értelmes gondolat kiszállt a fejemből. xD Amúgy lehet, hogy Keith tud a vámpírokról.. Mármint, amikor kitalálták, hogy valaki tud a vámpírokról, és védeni akarja őket, és akkor bevillant Katherine-nek a karó, meg a képkeret, és azt gondolta, hogy vagy Cas tudja, de nem akarja, hogy Katherine megtudja ezt, vagy fogalma sincs az egészről.. És szerintem lehet, hogy fogalma sincs a vámpírokról, Keith-nek viszont annál inkább.. Én erre hajlok jelenleg.. xD Bár szerintem elolvasom a következő fejezetet - amit ugye nagyon-nagyon várok, és remélem, hogy minél előbb felkerül (még véletlenül sem arra akarok célozgatni, hogy siess vele.. x"D) - és hatalmas meglepetés lesz, szokás szerint, és akkor változik a véleményem.. xD Amúgy Payton rendes volt a végén. :) És Perlina meg egyedül van a szobában, hé! :D Itt még lesz valami, kell még az a karó.. xD Na, várom nagyon a frisset mindenből! :)
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  2. Wí, első! :D
    Üdv.: ewoO

    VálaszTörlés
  3. Hát ez tök izgi.Csak kapkodom a fejem,hogy mikor mi van.Casimir látom rákapcsolt.És ahogy látom Rica se lesz már épp a legközönyösebb. Perlina olyan kis ártatlan,nagyon édes. Kíváncsi vagyok vajon ki tüntetgeti el folyton a nyomokat Rica után.És nagyon kíváncsi vagyok mi szól Cas a karóhoz.Ezt hogy magyarázza meg Rica...Ajaj.Orsi

    VálaszTörlés
  4. Áhh....az uccsó pár sor..:)Érzelmek kavalkádja,teljesen kusza minden.Kíváncsi vagyok mi sül ki ebből.:D Payton a végén annyira édes volt.:) És Keith ,szerintem vonzódik Ricához , nem is kicsit.:) Siess a következővel..Kérlek.
    Puszi Zsizsi.:)

    VálaszTörlés
  5. Szia! Huh, ez nagyon jó volt. Nem is tudom hova tegyem Keith-t, de nekem nem szimpi. Szerintem valamit sejthet a vámpírokról.
    Payton nagyon nagy arc :D Tök jó, hogy abban a korban is olyan lazán viselkedik.
    Casimir nekem szimpatikus, de van benne valami sötét, ami még inkább vonzó. A romantikus lelkem újra támadásba rendült, és olyan jó lenne, hogy Rica szerelme megmentené a vámpírrá válástól :D
    Nagyon várom a következőt.
    Puszik

    VálaszTörlés
  6. Na jó, ez egyszerűen elképesztő. Imádom! Vagyis inkább IMÁDOM, csupa nagybetűvel. De tényleg... Csak egy bajom van vele: kevés. :D Még, még, még!

    Féltem, hogy még a végén nem találkozik Casimirrel azután, hogy megatlálták a kertben. Vagyis ebben a fejezetben már nem. De nagyon örültem, hogy mégis. És megint függővég. Izgi. Amikor elkezdtek csókolózni, gondoltam, hogy koppanni fog a karó. Ez jó lesz!

    Imádom őket együtt. Viszont valami furi van Keith-szel is... És azzal, hogy felbukkant ugye Payton is, még ő is bekavarhat. A legjobb az lesz, ha még Hale is megjelenik... :D Imádom Casimirt. Egyre többször érezni, hogy azért ő is csak pasi, nem egy szent. Hirtelen indulat, féltékenység stb. De annyira... imádom. Casimir fan clubot fogok alapítani. :D Kérlek, kérlek, kérlek, siess a következő fejezettel! Ez annyira más, mint a többi írásod, de annyira jó.

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Na ez is jó kis történet.

    Szerintem Keith a titokzatos betegségéből nem gyógyult fel, mint ahogy Lucinda se csak a tünetek eltűntek. De a betegség maga a vámpírság. És Cas azért fogja megölni őt, mert Ricara fog támad,de őt találja el és ezért lesz ő a fő vámpír mivel a féltékenységben megölt legjobb barát mindig kísérteni fogja őt és ez megöli a lelkét!

    NA jól megírtam a végét? Szeretek spekulálni kíváncsi vagyok mennyi jön be ebből.

    Remélem hamar jön a következő fejezet!

    Aminata

    VálaszTörlés
  8. Mért van az, h mostanában nem tok egy normális mondatot hsz címén összehozni? Lehet, h a nyári szünet az oka, lehet, h az, h mindig olyanokat írsz, amitől az agyam leáll... V inkább mind2.
    Na, ha majd eszembe jut vmi, akkor írok.
    Pusz

    VálaszTörlés
  9. Huhú, én akkor is Casimirnek drukkolok.
    Most gondolkoztam ezen a nyaklánc, meg karó-kép eltűnős dolgon... biztos van egy ismeretlen valaki, aki eltünteti. Én nem gondolnám most Cas-t gonosznak, nem hinném hogy tud róla, hogy Kathrine tudja...bár most majd megtudja a karó miatt.

    Nekem most per pillanat Keith gyanús...kis ártatlan, mosolygós képével, vagy pedig valamelyik szolgáló, bár az nem mehet be a laborba, csak Kathrine szobájába.

    Ohhh, annyi sok lehetőség, és mind csupa rejtély!!

    Várom már nagyon. Érdekes ez, hogy miközben emberilge Keithhez vonzódik, testileg és ösztönileg inkább Cashez, bár elméletben egyikhez sem szabadna. De ez vicces így.

    És jókat nevettem a korhű leírásodon is (Hálóing ami csúnyább, mint kint az őzike:-))))))))))))))))))))))))))))ezek is tetszettek.

    Várom ezt hogy magyarázza ki a leányzó!

    Puszi Aranymag

    VálaszTörlés
  10. Imádom ezt a történetet, alig várom h folytasd. ANnyira sok minden érdekel, hogyha ez egy könyv lenne le se tenném amíg a végére nem érek, nagyon szuper csak így továbbb!!!!!!!!!!!

    pusz: SOlei

    VálaszTörlés
  11. Ohh, te jó ég!!:D:D:D:D
    Hát ez....ohh, olyan jóóó!! IMÁDOM!!! Nagyon tetszik ez a történeted is!!:D Olyan ügyes vagy Spirit!!
    Olyan kifejezőn megírod a fejezeteket: egyszerre drámai, vicces, borzongató, szerelmes!!!:D
    Alig várom mér, hogy olvassam a következő részt.
    De ugye ki fogja tudni magyarázni magát Casimir előtt?? mert a karót megtalálja...ugye azért nem fogja bántani Rica-t??

    VálaszTörlés
  12. Ez csak egy próba, hogy ezen az oldalamon is vacakol-e a blogspot...

    VálaszTörlés
  13. na nee... itt abbahagyni, ??? !! xD ue nem kínzol minket sokáig!!
    nagyon jó volt ez a rész :D egyre jobban tetszik Casimir karaktere... :)

    VálaszTörlés
  14. Szia!
    Most kezdtem el olvasni ezt a történetedet és nagyon megszerettem!
    az,hogy a sztori a múltban játszódik nagyon tetszik,mert mindig szívesen olvastam az ilyeneket. emellett izgalmas az,hogy míg ugye a múltban van a főszereplő,addig a jövőből jön még egy ember(playtonra gondolok) és olyan varázsos az egész:ott vagyunk a szigorú erkölcsökkel és szabályokkal rendelkező múltban,és emellett egy teljesen laza,üde karakter feldobja a helyzetet.
    nekem tetszik eddig Casimir karaktere,és úgy gondolom nagyon jó lenne,ha Rica úgy tudná megmenteni őt,h nem vállik vámpirrá.bár az sem lenne olyan rossz,ha jó vámpirrá válna..de sztem ugy sokkal romantikusabb,ha megtudja menteni Rica... (:
    Keith nekem irtóra szimpi:D bár kiváncsi vagyok a házasságára,sztem nem nagyon illenek össze és nem úgy néznek ki PErlinával,mint egy pár. de lehet h csak azért,mert akkoriban nem mutatják ki annyira..:D
    szoval Cas nagyon bejön nekem:D
    szurkolok nekik Ricával.(:

    kérlek,hamar hozd a frisst!(:

    VálaszTörlés
  15. Legyen következő fejezeeeeeeeetttttt:):D Imádom ezt a történetet és mindenki Edward szemszöget kért...de arra inkább tudok várni mint erre, annak a történetét legalább már tudom...de ez nagyon sok meglepetést tartogat. Úgyhogy KÉÉRLEK, legyen következő fejezet;):):):)
    Köszii
    puszii
    SOlei

    VálaszTörlés
  16. Hello
    Nekem is nagyon de nagyon tetszik ez a tortenet .
    Remelem , hogy fojtatod ! Cas nekem is bejon .
    Varom a frisst !!!!!!! :D
    Pussz: Krisy

    VálaszTörlés