Sok olvasóm megkeresett már a kérdéssel ilyen vagy olyan formában: mi számodra a legnehezebb dolog az írásban? A többség az ihlethiányt emlegette fel, amin én csak somolyogtam, mert hála az égnek, az ihlethiánnyal még nem igazán kellett megküzdenem. :) Szóval, íme, ezek számomra a legnehezebbek az írásban:
1. Időhiány:
Korábban is azt éreztem, hogy túl kevés az időm az írásra, de amióta dolgozni kezdtem, ez az idő még kevesebbre csökkent. Nehéz megküzdeni azzal, hogy az embert ihlet gyötri, írna, de nem tud, mert a világ mást vár el tőle éppen. Igyekszem megküzdeni ezzel az akadállyal, és bármilyen nehéz is, még mindig hiszem, hogy egyszer csak az írásnak szentelhetem majd az életemet. :)
2. Túl sok ötlet:
Míg ihlethiányom ritkán van, addig ihlet túltengésem rengetegszer. Nekiállok írni valamit, de újabb sztoriötlet ugrik be, ami piszkálni kezdi a fantáziámat, aztán jön még egy és még egy, és én zavarodottan pislogok csak, hogy oké, oké, de akkor most melyiknek álljak neki elsőként, mert az összeset egyszerre megírni nincs időm, lehetőségem. A bőség zavara jó, mert van miből válogatni, de rossz is, mert az ember legszívesebben klónoztatná magát, hogy mindegyik ötletét megírhassa. :)
3. Figyelemelterelés:
Igaz, van saját szobám, de még így is túl sok minden tudja elterelni a figyelmemet az írásról. Hol a főzésben kell segíteni anyunak, hol a net szippant magába (megesik, hogy utána akarok nézni valaminek a regényemmel kapcsolatban, de egyik kattintás jön a másik után, és a végén teljesen máshol kötök ki, mint amit eredetileg meg akartam nézni), hol az tör rám, hogy koreaiul is kéne gyakorolni, vagy épp a szomszédok zajonganak, fúrnak-faragnak.
4. Csalódottság:
Megesik, hogy a fejemben nagyon klassznak tűnik egy történet, aztán leírom, és nem sikerül úgy, ahogyan azt elképzeltem. Ilyenkor csalódottság száll meg, de ezt le kell győzni. Ha egy történetet tényleg meg akar írni az ember, akkor próbálkoznia kell újra és újra, egészen addig, míg azt nem látja a virtuális papíron, amit a képzeletében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése