Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2017. október 8., vasárnap

Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál


Szentesi Évát a WMN online magazinból ismertem meg. Olvastam néhány érdekes cikkét, és hallottam, hogy milyen szörnyű betegséget sikerült leküzdenie. Ám, bevallom őszintén, ennél többet nem nagyon tudtam róla. Kardos Margit disszidál című novelláskötetét úgy ajánlották számomra, beleolvastam, hogy lássam, bejön-e az alapstílusa, és amikor úgy véltem, hogy igen, eldöntöttem, hogy elolvasom a teljes könyvet.

Stílus és alapok

Kicsit féltem tőle, hogy ha be is jön a stílus, a novellák nem hozzám szólnak majd, lévén sosem voltam egy csajos lány, vagyis nagyrészt egyáltalán nem érdekelnek azok a dolgok, amik a nők egy jó részét. A szépségápolás, ruhák, vásárlás, fogyókúra, pasizás és hasonlók, teljesen hidegen hagynak. Az első novellát olvasva csak még inkább nőtt bennem a félelem, mert a benne szereplő két tinilány személyiségben olyan távol áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Aztán jött a második novella, a harmadik, a negyedik, és elég gyorsan magukkal ragadtak a történetek. Mert rájöttem, ha személyiségben különbözök is egy-egy novellaszereplőtől, mégis vannak olyan gondolatok, élethelyzetek, érzések, amik összekötnek minket. Szóval, az első novellán kívül az összes többiben megtaláltam kicsit vagy nagyon önmagam valamilyen formában.

Vajon melyik hogyan?

Szeretek titkokat megfejteni, ezt az érzést pedig sikerült megadnia nekem a kötetnek. Hogy hogyan? Minden egyes novella esetében azt találgattam, vajon igaz? Vagy fiktív történet? Ha igaz, Szentesiről szól? Egy rokonával, ismerősével esett meg, vagy pletykakánt hallotta a sarki boltban? Nem tudom, hogy Szentesi elárulta-e valahol a válaszokat ezekre a kérdésekre, de engem a találgatás olvasás közben szörnyen szórakoztatott, még ha nem is jöttem rá biztosan semmire.

Férfi- és nőkép a történetekben

Bár a könyv elején ajánlásként az van írva, hogy: Férfiaknak, én mégis úgy érzem, hogy ezek a novellák a nőkhöz is szólnak, és a férfiakról is mesélnek. Szentesi sokféle férfitípust „megrajzol” a novelláiban, a jó apától kezdve a csak szexet akaró pasin át, a feleségét bántalmazó férjig. A női karakterei is hasonlóan sokszínűek, akad köztük szerető feleség, csábító harmadik, az élettel még csak most ismerkedő, fiatal lány és pletykás, rosszindulatú nőszemély is.

Aki nagyon tetszett a férfikarakterek közül, a Vérzik a gyerek című novella apafigurája. Ő lehet, hogy Szentesi apukája, de az is lehet, hogy nem. Mivel semmit sem tudok a magánéletéről, így bármelyiket el tudom képzelni. És hogy miért ő a kedvenc férfim? Talán, mert pont az ellenkezőjét tette, mint az apám, amikor „vérzett a gyerek”, és a baleset és vér ellenére jó volt látni egy novella erejéig, hogy ilyen apukák is léteznek. Az enyém csak egy vizes rongyot nyomott a sebemre, amiből dőlt a vér, orvoshoz eszébe sem jutott elvinni, aztán amikor a láthatásról hazavitt anyámhoz, csodálkozott, hogy miért üvölti le anyu a fejét. Nekem meg maradt egy szép, nagy heg a vállamon. A novella apukájának műhelye egyébként nagyon hasonlított a nagypapám faragóműhelyére, akivel bár különböztünk egymástól, azért jó ember volt, úgyhogy ez a momentum meg okozott egy kis pozitív nosztalgiát számomra.

A kedvenc női karakterem a Pokahontasz című novella főszereplője. Talán, mert bár más szempontból, de pontosan ismerem azt a kiszolgáltatottság-érzést, amit ő is átélt. Amikor az ember rá van szorulva mások kedvességére, az szörnyen pocsék érzés, főképp akkor, ha azok a mások csak látszólag kedvesek, és végül visszaélnek a kiszolgáltatottságával.

A legszemetebb pasit már nehezebb kiválasztanom a könyvből, mert van benne egy pár. Igazából ketten viszik elég erőteljesen a pálmát. Egyikük a Csokiszív és Csokiszív II. férfikaraktere. Két nőt is átver és kihasznál, a feleségét és a szeretőjét. Hosszú éveket lop el mindkettejük életéből, és ha egyszer lebukik, mert le fog, akkor szó szerint életeket tesz tönkre, nemcsak a két nőét, hanem a leendő gyerekét is, akivel a felesége terhes. Az pedig, hogy honnan szerzi azt az egy darab csokiszívet, amit minden megcsalás után hazavisz a feleségének, aki ezt a rohadék szokást a szerelem jeleként értékeli, hab az árulás tetején.

A másik legszemetebb férfikarakter a Kaptár című novella férfi szereplője, akinek fontosabbak a külsőségek, mint a saját felesége élete.

A legszemetebb női karakter pedig a Lakodalom nagynéni karaktere számomra. Aki egy gyereket képtelen szeretni, csak mert betegen született, abban nincsen túl sok emberi érzés.

Kedvenc, kevésbé kedvenc

Ahogy említettem a Tűzriadó című legelső novella talán az, ami a legtávolabb áll tőlem. A karakterek személyisége, viselkedése, gondolkodásmódja teljesen más, mint az enyém, és olyan érzelmi hatást vagy gondolatot sem adott át a sztori, ami miatt ezt félre tudtam volna tenni. A történet stílusa jó, csak épp maga a történet nem fogott meg.

A többi novella közül viszont nagyon nehéz kedvencet választanom, mert mindegyik erőteljes érzelmi és/vagy gondolati hatással volt rám. Ami szerintem nagy dolog, mert egy novellával, a szöveg és az olvasási idő rövidsége miatt nehezebb bármiféle hatást kiváltani az olvasóból. Márpedig ezek a novellák ezerféle érzést ébresztettek bennem: nosztalgiát, megvetést, együttérzést, megértést, szomorúságot, haragot, elárvultságot, elégedettséget. Talán mégis a Csokiszív és Csokiszív II. novellapárost mondanám, mert azt olvasva konkrét gyomorgörcs jött rám.

Csoportokra bontva

A novellákat többféleképpen is tudnám csoportosítani. Témájuk szerint vannak a családi, a párkapcsolati, társadalomkritikai és groteszk jellemrajzi novellák. Persze, ezek néha kicsit átfedik egymást…

A családi novellák hangulati szempontból nagyon változatosak. A Vérzik a gyerek a sebesülés ellenére kedves hangulatot áraszt magából, mert érezni benne a sérült gyerek iránti aggódást és szeretetet. A Kardos Margit disszidál szomorú és megható egyszerre, valamint számomra a saját dédimamám miatt nosztalgikus is. A Karácsony keserédes történet, mert bár az adott karácsony hangulatosra sikerült, mégis ott lebeg fölötte a sötét felhő, amely érezteti, hogy a következő karácsony már nem ilyen lesz.

Ezek közül a kedvencem mégis talán a Lakodalom,amely egyszerre töltött el szeretettel és sajnálattal. Szeretettel azért, mert jó volt látni, hogy egy szülő ilyen mértékben szereti a gyermekét, és kiáll mellette még a többi családtaggal szemben is, sajnálatot pedig a nagynéni iránt éreztem, aki lelkileg annyira szegény és nyomorult, hogy csak a felszínes dolgok érdeklik, a valódi értékeket nem látja meg.

A párkapcsolati novellák elsősorban a férfiak árulásáról, a „másik nő” szerepköréről és a családon belüli erőszakról szólnak. A Nóra a szerető szemszögéből mutat be egy szerelmi kapcsolatot. Ez a novella megerősítette bennem, amiben mindig is hittem: aki egyszer képes megcsalni a párját, abban soha nem lehet bízni. Ha egy nő elszereti egy másik nő férjét, számítson rá, hogy nem jó embert fogott ki, és előbb vagy utóbb ő is meg fogja szívni. A Zazi az ágyban, Éva a radaron csalódást okozott. Mármint nem a novellában csalódtam, mert az baromi jó, hanem a novella története váltott ki belőlem csalódottságot. Olyan „még egy rendesnek tűnő férfiban sem lehet soha bízni” érzést. A Fél órával ezelőtt és az Elpusztult civilizáció novella ijesztő, mert tökéletesen bemutatják, hogy milyen egy bántalmazó családban élni feleségként és gyerekként, és milyen kihatással van egy ilyen környezet a felnövő gyermekre. A Meghalni Chanelben pedig olyan, mint egy realista mese. A szegény leány beleszeret a gazdag fiúba, és legyőzve sárkányt, gonosz mostohát, sötét átkokat, boldogan élnek, míg meg nem halnak helyett… A szegény lány beleszeret a gazdag fiúba, ám a köztük lévő túl nagy társadalmi szakadék végül elválasztja őket egymástól.

A kedvencem a párkapcsolati novellák közül a Csokiszív és Csokiszív II. novellapáros. Ahogy fentebb is írtam, a főszereplőjét igazi szemét pasinak tartom, de nagyon át tudtam érezni a feleség, sőt, a szerető helyzetét is. És emiatt ezek a kedvenceim.

A társadalomkritikai és groteszk jellemrajzi novellák hol szomorkásan, hol ironikusan humoros hangulatot árasztottak magukból. A Hólé egy tökéletes életkép a tanulatlan, ám sütnivalóval rendelkező szegény munkásasszony, a tanult, ám lehetőségekkel nem rendelkező, fiatal munkavállaló és a főnökeik közötti hatalmas szakadékról. A Pokahontasz című novella haraggal töltött el. Megvetem az olyan férfiakat, akik feltétel nélküli kedvességet és segítőkészséget tettetnek, míg úgy gondolják, megkaphatják az adott nőt, aztán mikor kiderül számukra, hogy az adott nő semmit sem akar tőlük, akkor kimutatják a foguk fehérjét. Ahogy már fentebb is írtam, nagyon átéreztem azt a kiszolgáltatottság érzést, amelyet a novella főszereplőnője érezhetett. Ez a novella tökéletes társadalomkritika arról a szörnyű világról, amelyben a fiatal lányok, nők lehetőségek híján ki vannak szolgáltatva a férfiak nagylelkűségének és tisztességének. A pletyka című novella pedig nagyon szépen bemutatja azt a nőtípust, aki a kisebbségi komplexusait azzal próbálja legyőzni, hogy más nőket kritizál és húz le. Erre mondják azt az ismerőseim, hogy igazi női kápó.

Ebből a csoportból a kedvencem a Valótlan, tocsogós boldogság, amely egyszerre humoros, ironikus és kritikus. Ez talán az egyetlen novella, amiben nemcsak társadalmi problémák és egyéni jellemek szintjén jelenik meg a kritika, hanem konkrétan benne van a mai, magyar politika is. Férfisovinizmus – női jogok, konzervativizmus – liberalizmus, álszentség – őszinteség. Ezek az ellentétek nagyon szépen kirajzolódnak itt.

A novelláskötetet azoknak ajánlom, akik szeretnének átlagos emberekről érzéseket és gondolatokat kiváltó, igazán kiváló történeteket olvasni.

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése