Ide pakolgatom fel az írásaimat, firkálásaimat, novelláimat, gondolataimat, és minden egyebet, amihez hirtelen kedvem támad. :)




2017. november 9., csütörtök

Kedvenc könyves helyeim


Voltatok már úgy, hogy olvastatok egy regényben egy helyről, és sok mindent megadtatok volna azért, hogy az adott hely létezzen, és ti elmehessetek oda? Nos, én jó párszor jártam már így, úgyhogy összeszedtem nektek néhány kedvenc könyves helyemet.

1. J. K. Rowling: Harry Potter sorozat (Roxfort)

Azt hiszem, nem kell bő lére eresztett magyarázat arra, hogy miért is minden vágyam eljutni a Roxfortba már tinédzserkorom óta. Gyerekek és felnőttek milliói éreznek ugyanígy, mert a Roxfort maga a varázslat. Már azt is élvezném, ha csak körbejárhatnám, megnézhetném a mozgó festményeket, a termeket, kiszámíthatatlan lépcsősorokat, ha még az órákra is bejárhatnék, és elolvashatnám a könyvtár összes könyvét, az maga lenne a földi mennyország.

2.
Emery Lord: Amikor összeütköztünk (Verona Cove)

Verona Cove egy igazi kisváros, annak minden pozitívumával. Van egy gyönyörű tengerpartja, egy kellemes kávézója, családias étterme, és néhány szabadidős lehetősége. Sok kedves, barátságos, összetartó ember lakja, akik örömmel fogadják a látogatókat. Szerintem nagyon kellemesen érezném ott magam, és introvertáltként az sem zavarna, hogy nincsen túl sok kikapcsolódási lehetőség, mert számomra az a kevés pont elég lenne. 

3. Anna Gavalda: Vigaszág (Kate otthona)

Kate-nek elege lett a világból, ezért fogta fogadott gyerekeit, és kiköltözött egy természetközeli, félreeső házacskába, ahol növényeket termeszt, állatokat tart, szabad és boldog. Lerázta magáról a modern világ rohanását és láncait. Amikor az otthonáról olvastam, elfogott egy békés, megnyugtató érzés, és nagyon vágytam arra, hogy én is így élhessek.

 

4. Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara (Tamlin kastélya)

Van egy hatalmas könyvtára sok-sok könyvvel. Kell ennél többet mondanom? Jó, jó, a kastély is gyönyörű, van benne egy csodás képtár, és egy szépséges kert. Szerintem tökéletes hely ahhoz, hogy az ember alkosson (legyen szó festésről, mint Feyre esetében, vagy írásról az én esetemben), mert csak körülnéz, és a sok szépségtől ihletet kap.

5. Radclyffe Hall: A magány kútja (Morton Hall)

Morton Hall a Gordon család birtoka, a leírások alapján gyönyörű, és Stephen mindig olyan elragadtatással és szeretettel beszél róla, mintha egy élő, lélegző hely lenne, amelynek lelke van. Az embernek egyszerűen kedve támad ott élni. Nem mellesleg a dolgozószobában van egy nagyobb könyvtár, a birtokon pedig van egy szép tó és egy istálló is benne a leggyönyörűbb, legjobb lovakkal.

Ti mely könyvbeli helyeket látogatnátok meg szívesen? :)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése