Benyák Zoltán Az utolsó emberig című regényére egy ajánlás után figyeltem fel. Izgalmasnak és újszerűnek tűnt a történet, és mivel jókat hallottam másoktól is Benyák Zoltán írásairól, de korábban még nem volt lehetőségem olvasni tőle, most kapva kaptam az alkalmon.
A regény lényegében két lélek egymással és a világért folytatott harcáról szól. És hogy miért lelket írok ember helyett? Azért, mert ez a két (jobban mondva három, de erről majd később…) lélek testről testre vándorol a különböző történelmi korokban, végigkövetve az emberiség fejlődését, vagy úgy is mondhatnám, visszafejlődését.
Összefüggő regény vagy különálló novellák
Olvastam utólag néhány véleményt a könyvről, ezek között megjelenik az a felvetés, hogy a könyv valójában egy novellagyűjtemény, nem pedig regény. Nos, tény és való, hogy a teljes történet rövidebb történetekből áll össze, ám ezek véleményem szerint olyan szorosan összefüggnek, hogy nem tudnám őket novelláknak nevezni. Szerintem ez egy regény, csak épp a fejezetek is kerek, lezárt egészek.
Bár a fejezetek főszereplői mindig más és más bőrbe bújnak, mégis ugyanazok a személyiségek, már ez is összefűzi a fejezeteket regénnyé. Ezen kívül a két lélek közötti konfliktus, harc is végigível a történeten.
Jó és rossz harca
Ahogy elkezdtem olvasni a történetet, azonnal az jutott eszembe, hogy ez Az ember tragédiája modern regényváltozata. Lucifer és Ádám ismét nekiindult a különböző koroknak, csak éppen más formában.
Az első életekben teljesen hozza is a „jó és rossz lélek harcának” párhuzamát a történet. A jó lélek megpróbál segíteni az emberiségen (vagy legalább is bízni abban, hogy van jó az emberekben, ami megmenteni való), miközben a rossz lélek megpróbálja bebizonyítani, hogy az emberiség rossz úton jár, valamint megpróbálja a jó lelket bűnre csábítani.
Eljön az a pont is, amikor a jó lélek kilátástalannak talál mindent, és belefásul a harcba. Az újabb és újabb életben ért csalódások után úgy érzi, semmi értelme küzdeni a rossz lélekkel, mert bármit is tesz, az emberiség egyre rosszabb és rosszabb döntéseket hoz.
A történet vége azonban mind történéseiben, mind hangulatában eltér Az ember tragédiájától, és sikerül többféle szempontból is meglepni az olvasót.
Még több eltérés
Nemcsak a történet vége az, amiben a regény eltér Madách drámájától. Míg a drámában Lucifer az, aki irányítja a dolgokat, ő repíti Ádámot korról korra, és mutatja meg neki azt, amit mutatni szeretne, addig ebben a történetben egyik lélek sem irányító, mindketten csak tehetetlen áldozatai az állandó újjászületésnek. Ők maguk sem tudják, miért születnek mindig újra, egy felsőbb erő, valamiféle isten teszi-e ezt velük, vagy a természet furcsa mutációi ők. Nem dönthetnek arról, milyen korba vetődnek, milyen testbe születnek, így egyikük sincs felkészülve arra, ami éppen rá vár. Vagyis lényegében egyenlő ellenfelek.
A másik eltérés, hogy mi, olvasók nem látjuk a két lélek összes életét. A rossz lélek beszél arról ugyanis a jó léleknek, hogy jócskán azelőtt is már éltek és küzdöttek egymással, hogy a jó lélek emlékezni kezdett volna az előző életeire. Valamint a fejezetekben lévő életek között is vannak olyan életek, amelyekről nem olvashatunk.
Ismert és ismeretlen gazdatestek
A történetben a lelkek hol ismert történelmi szereplők bőrében születnek újjá, hol teljesen átlagos emberek bőrében. Nekem mindkét változat nagyon tetszett. Az ismert szereplősök azért, mert olyan volt, mintha régi ismerősökről olvashatnék kicsit más formában. Az átlagemberes részek pedig azért, mert kíváncsi voltam, milyen formában képesek megküzdeni a lelkek egymással úgy, hogy lényegében pont ugyanolyanok, mint én vagy bárki más, és ugyanolyan kevés eszköz áll rendelkezésükre a világ irányítására, mint nekünk.
Mivel szeretem a meglepetéseket, nem olvastam el előre, hogy milyen korokba és testekbe bújnak majd a lelkek, úgyhogy olvasás közben derült mindig fény erre. Így kíváncsian várhattam egy-egy új fejezetet. Épp ezért, mivel szerintem poén, ha magunk fedezzük fel olvasás közben, hogy hová is keveredtünk a lelkekkel együtt, nem sorolom fel a korokat, amelyekbe eljutnak, és a személyiségeket, akiket megtestesítenek.
Ami viszont érdekes lehet, és nem spoiler, hogy hogyan is történik ez az újjászületés dolog. Eleinte a két lélek nem emlékszik az előző életeire. Aztán a gonosz lélek az, aki először emlékezni kezd, a jó lélek csak később jön rá, mi is történt és történik vele. Hogy ez miért van, azt nem lehet tudni.
Az újjászületés eleinte úgy működik, hogy a lelkek egy-egy kisbaba testében születnek újjá, felnőnek, megharcolnak egymással, aztán valahogyan meghalnak (nem mindig egymás keze által, és nem mindig erőszakos halállal), és a lelkük átkerül egy újabb csecsemőbe.
Ez a tendencia azonban a 20. századhoz érve megváltozik. Ahogy felgyorsul az emberek élete, és minden eszeveszett gyorsasággal változik körülöttünk, a lelkek sem érnek rá arra, hogy mindig teljesen előröl, egy csecsemőben való újjászületéstől kezdjék az életüket. Ők maguk sem tudják, hogyan, de a halálaik után elkezdenek felnőtt emberekben újjászületni. Nekem ez a megoldás nagyon bejött, totálisan illik a „fejlődő” világ rohanásához az, hogy még a lelkek is sietnek reinkarnálódni.
A nő
A bevezetőmben említettem, hogy valójában nem két, hanem három újjászülető lélek van a történetben. Ugyanis van egy női lélek, amely ugyanúgy reinkarnálódik mindig, mint a két férfilélek. A különbség annyi, hogy a női lélek soha nem emlékszik arra, hogy egyszer már élt, és mi történt vele az előző életeiben. Az életekben egyébként általában mindkét férfilélekkel találkozik, és a jó lélek az, akihez a legtöbb esetben érzelmileg jobban kötődik, de úgy éreztem, hogy ő csak egy mellékszereplő, akinek nincsen sok hatása sem a két férfilélekre, sem az eseményekre, sem a világra.
Egészen az utolsó oldalakig.
Ott ugyanis mellékszereplőből hirtelen azzá a személlyé válik, akin ténylegesen az emberiség sorsa múlik. De hogy milyen módon, és mi lesz a kimenetele ennek, azt természetesen nem árulom el.
A regényt azoknak ajánlom, akik szeretnek mélyen elgondolkozni a világ dolgain, azon, hogy hová tart az emberiség, és vajon érdemesek vagyunk-e egy jobb sorsra, vagy a rossz természetünk miatt megérdemeljük a pusztulást.
Kedvenc jelenetek: azok a jelenetek, amelyekben a két férfilélek lefolytatja az adott életbeli „nagy beszélgetésüket” a világról és emberiségről.
Kedvenc idézetek:
„- Milyen csodálatos! – A csillagmezőt nézte felettünk. – Pompásak és ragyogók. Tudja, hogy maradhatnak ilyenek? Mert olyan messze vannak, hogy nem érhetünk hozzájuk a mocskos kezünkkel.”
„Az ételosztás, a rongyosok pásztorának lenni, utcai apostolként a falra firkálni nem valami szent küldetés volt számomra. Hittem, hogy az ilyesminek belülről kell fakadnia, különben annyit ér, mint egy köpet a szomjazó lába előtt. Szerintem Lucifer tárt karokkal várja az ájtatosokat odalent.”
„- Ezek azt hiszik, az már forradalom, ha levágunk pár fejet. Szerintem az igazi forradalom abban áll, hogy meg tudod-e változtatni azokat a bizonyos fejeket.”
„- Mit akarsz a világtól? – Azt hiszem, nem sok londoni szajha kérdez ilyesmit a vendégeitől.
- Hogy legyen jobb hozzám egy kicsit. Legyen jobb mindenkihez.”
„Isten kegyes a némákkal, mert azok nem vonják kérdőre.”
„- Van a Bibliában egy rész, amin mindig jót nevetek. Tudod, amikor Mózes felmászik a hegyre, és lejön két kőtáblával, amibe a tízparancsolat van bevésve. Isten törvényei. Ne paráználkodj! Szívja a fogát, hogy ezt ugyan hogy fogja eladni. Tovább olvassa, és még nagyobb lehetetlen kívánalmat talál. Ne ölj! Képtelenség. No mindegy, a parancs az parancs, ráadásul itt tíz is van belőle. Visszaér a táborba a hegy lábánál, és látja, hogy míg odavolt, a társai erkölcsileg olyan mélyre csúsztak, ahová az iménti hegyet háromszor is el lehetne ásni. Erre fogja a kőtáblákat, és földhöz vágja, hogy azok porrá törnek.
- Mit akarsz ezzel, Harvey? – pillantok az órámra.
- Arra gondoltam, ha Isten olyannak akart minket, mint a parancsolatok, akkor miért nem eleve olyannak teremtett?
- Mert a szabad választás…
- Ó, hagyd már ezt a demokrata baromságot! A lélegzés sem szabad választás kérdése. Ha az lenne, már mind megfulladtunk volna. Ennyi erővel benyomhatta volna a zsigerek közé egymás tiszteletét is. De nem… Ő valami egészen mást ültetett belénk.”
„- Egy világot találtam a világomon belül. Korhadt, festett, bűnös falakat, mocskos felépítményt. Ebben az emberek nem emberek voltak többé, hanem mozgó tőke, az országok befektetési alapok, kivételi számlák, a nemzetek taglózásra váró állatok. A korrupció csupán egy elavult szó, ha elég mélyre ás az ember, közel sem írja le azt, amit láttam. Maga és a magához hasonlók nemcsak életben tartják ezt a világot, de építik, tágítják is mindennap. Egyre növekszik, a hazugságháló egyre bonyolultabb…
- Alaposan kidolgozott paranoia…
- …míg egy napon már nyugodtan mondhatnak igazat is, hiszen már senki sem fogja elhinni.”
„- Ne vádolja őket! – mondta Adam. – Ez egyszerű irigység. Imádják látni, ahogy a hőseik elesnek, a sztárjaik megalázkodnak, az idoljaik elbuknak. Ettől valahogy kevésbé érzik magukat középszerűnek.”
„- Kik voltunk mi? – folytattam az elmélkedést. – Úgy értem, találkoztunk az Újvilágba tartó hajó előtt is?
- Tucatszor. Talán többször. Egyszer, a Római Birodalom idején például keresztet cipeltél egy hegyre.
- Szórakozol velem?
- Talán igen, talán nem. Talán jól állt neked a töviskorona, és talán én voltam Pilátus, vagy csak a katona, aki oldalba szúrt a jelenet végén. Remélem, bánt, hogy a tettvágyad megfakult azóta.”
„Kilépek az ajtón. A folyosó akár egy vágóhíd. A legrosszabb, amit valaha láttam, pedig láttam már sok mindent. De ez… Büdösebb, mocskosabb, véresebb. Szétforgácsolódott hús. Az evolúció talán nem más, mint a gyilkosság művészetének tökéletesítése.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
A regény lényegében két lélek egymással és a világért folytatott harcáról szól. És hogy miért lelket írok ember helyett? Azért, mert ez a két (jobban mondva három, de erről majd később…) lélek testről testre vándorol a különböző történelmi korokban, végigkövetve az emberiség fejlődését, vagy úgy is mondhatnám, visszafejlődését.
Összefüggő regény vagy különálló novellák
Olvastam utólag néhány véleményt a könyvről, ezek között megjelenik az a felvetés, hogy a könyv valójában egy novellagyűjtemény, nem pedig regény. Nos, tény és való, hogy a teljes történet rövidebb történetekből áll össze, ám ezek véleményem szerint olyan szorosan összefüggnek, hogy nem tudnám őket novelláknak nevezni. Szerintem ez egy regény, csak épp a fejezetek is kerek, lezárt egészek.
Bár a fejezetek főszereplői mindig más és más bőrbe bújnak, mégis ugyanazok a személyiségek, már ez is összefűzi a fejezeteket regénnyé. Ezen kívül a két lélek közötti konfliktus, harc is végigível a történeten.
Jó és rossz harca
Ahogy elkezdtem olvasni a történetet, azonnal az jutott eszembe, hogy ez Az ember tragédiája modern regényváltozata. Lucifer és Ádám ismét nekiindult a különböző koroknak, csak éppen más formában.
Az első életekben teljesen hozza is a „jó és rossz lélek harcának” párhuzamát a történet. A jó lélek megpróbál segíteni az emberiségen (vagy legalább is bízni abban, hogy van jó az emberekben, ami megmenteni való), miközben a rossz lélek megpróbálja bebizonyítani, hogy az emberiség rossz úton jár, valamint megpróbálja a jó lelket bűnre csábítani.
Eljön az a pont is, amikor a jó lélek kilátástalannak talál mindent, és belefásul a harcba. Az újabb és újabb életben ért csalódások után úgy érzi, semmi értelme küzdeni a rossz lélekkel, mert bármit is tesz, az emberiség egyre rosszabb és rosszabb döntéseket hoz.
A történet vége azonban mind történéseiben, mind hangulatában eltér Az ember tragédiájától, és sikerül többféle szempontból is meglepni az olvasót.
Még több eltérés
Nemcsak a történet vége az, amiben a regény eltér Madách drámájától. Míg a drámában Lucifer az, aki irányítja a dolgokat, ő repíti Ádámot korról korra, és mutatja meg neki azt, amit mutatni szeretne, addig ebben a történetben egyik lélek sem irányító, mindketten csak tehetetlen áldozatai az állandó újjászületésnek. Ők maguk sem tudják, miért születnek mindig újra, egy felsőbb erő, valamiféle isten teszi-e ezt velük, vagy a természet furcsa mutációi ők. Nem dönthetnek arról, milyen korba vetődnek, milyen testbe születnek, így egyikük sincs felkészülve arra, ami éppen rá vár. Vagyis lényegében egyenlő ellenfelek.
A másik eltérés, hogy mi, olvasók nem látjuk a két lélek összes életét. A rossz lélek beszél arról ugyanis a jó léleknek, hogy jócskán azelőtt is már éltek és küzdöttek egymással, hogy a jó lélek emlékezni kezdett volna az előző életeire. Valamint a fejezetekben lévő életek között is vannak olyan életek, amelyekről nem olvashatunk.
Ismert és ismeretlen gazdatestek
A történetben a lelkek hol ismert történelmi szereplők bőrében születnek újjá, hol teljesen átlagos emberek bőrében. Nekem mindkét változat nagyon tetszett. Az ismert szereplősök azért, mert olyan volt, mintha régi ismerősökről olvashatnék kicsit más formában. Az átlagemberes részek pedig azért, mert kíváncsi voltam, milyen formában képesek megküzdeni a lelkek egymással úgy, hogy lényegében pont ugyanolyanok, mint én vagy bárki más, és ugyanolyan kevés eszköz áll rendelkezésükre a világ irányítására, mint nekünk.
Mivel szeretem a meglepetéseket, nem olvastam el előre, hogy milyen korokba és testekbe bújnak majd a lelkek, úgyhogy olvasás közben derült mindig fény erre. Így kíváncsian várhattam egy-egy új fejezetet. Épp ezért, mivel szerintem poén, ha magunk fedezzük fel olvasás közben, hogy hová is keveredtünk a lelkekkel együtt, nem sorolom fel a korokat, amelyekbe eljutnak, és a személyiségeket, akiket megtestesítenek.
Ami viszont érdekes lehet, és nem spoiler, hogy hogyan is történik ez az újjászületés dolog. Eleinte a két lélek nem emlékszik az előző életeire. Aztán a gonosz lélek az, aki először emlékezni kezd, a jó lélek csak később jön rá, mi is történt és történik vele. Hogy ez miért van, azt nem lehet tudni.
Az újjászületés eleinte úgy működik, hogy a lelkek egy-egy kisbaba testében születnek újjá, felnőnek, megharcolnak egymással, aztán valahogyan meghalnak (nem mindig egymás keze által, és nem mindig erőszakos halállal), és a lelkük átkerül egy újabb csecsemőbe.
Ez a tendencia azonban a 20. századhoz érve megváltozik. Ahogy felgyorsul az emberek élete, és minden eszeveszett gyorsasággal változik körülöttünk, a lelkek sem érnek rá arra, hogy mindig teljesen előröl, egy csecsemőben való újjászületéstől kezdjék az életüket. Ők maguk sem tudják, hogyan, de a halálaik után elkezdenek felnőtt emberekben újjászületni. Nekem ez a megoldás nagyon bejött, totálisan illik a „fejlődő” világ rohanásához az, hogy még a lelkek is sietnek reinkarnálódni.
A nő
A bevezetőmben említettem, hogy valójában nem két, hanem három újjászülető lélek van a történetben. Ugyanis van egy női lélek, amely ugyanúgy reinkarnálódik mindig, mint a két férfilélek. A különbség annyi, hogy a női lélek soha nem emlékszik arra, hogy egyszer már élt, és mi történt vele az előző életeiben. Az életekben egyébként általában mindkét férfilélekkel találkozik, és a jó lélek az, akihez a legtöbb esetben érzelmileg jobban kötődik, de úgy éreztem, hogy ő csak egy mellékszereplő, akinek nincsen sok hatása sem a két férfilélekre, sem az eseményekre, sem a világra.
Egészen az utolsó oldalakig.
Ott ugyanis mellékszereplőből hirtelen azzá a személlyé válik, akin ténylegesen az emberiség sorsa múlik. De hogy milyen módon, és mi lesz a kimenetele ennek, azt természetesen nem árulom el.
A regényt azoknak ajánlom, akik szeretnek mélyen elgondolkozni a világ dolgain, azon, hogy hová tart az emberiség, és vajon érdemesek vagyunk-e egy jobb sorsra, vagy a rossz természetünk miatt megérdemeljük a pusztulást.
Kedvenc jelenetek: azok a jelenetek, amelyekben a két férfilélek lefolytatja az adott életbeli „nagy beszélgetésüket” a világról és emberiségről.
Kedvenc idézetek:
„- Milyen csodálatos! – A csillagmezőt nézte felettünk. – Pompásak és ragyogók. Tudja, hogy maradhatnak ilyenek? Mert olyan messze vannak, hogy nem érhetünk hozzájuk a mocskos kezünkkel.”
„Az ételosztás, a rongyosok pásztorának lenni, utcai apostolként a falra firkálni nem valami szent küldetés volt számomra. Hittem, hogy az ilyesminek belülről kell fakadnia, különben annyit ér, mint egy köpet a szomjazó lába előtt. Szerintem Lucifer tárt karokkal várja az ájtatosokat odalent.”
„- Ezek azt hiszik, az már forradalom, ha levágunk pár fejet. Szerintem az igazi forradalom abban áll, hogy meg tudod-e változtatni azokat a bizonyos fejeket.”
„- Mit akarsz a világtól? – Azt hiszem, nem sok londoni szajha kérdez ilyesmit a vendégeitől.
- Hogy legyen jobb hozzám egy kicsit. Legyen jobb mindenkihez.”
„Isten kegyes a némákkal, mert azok nem vonják kérdőre.”
„- Van a Bibliában egy rész, amin mindig jót nevetek. Tudod, amikor Mózes felmászik a hegyre, és lejön két kőtáblával, amibe a tízparancsolat van bevésve. Isten törvényei. Ne paráználkodj! Szívja a fogát, hogy ezt ugyan hogy fogja eladni. Tovább olvassa, és még nagyobb lehetetlen kívánalmat talál. Ne ölj! Képtelenség. No mindegy, a parancs az parancs, ráadásul itt tíz is van belőle. Visszaér a táborba a hegy lábánál, és látja, hogy míg odavolt, a társai erkölcsileg olyan mélyre csúsztak, ahová az iménti hegyet háromszor is el lehetne ásni. Erre fogja a kőtáblákat, és földhöz vágja, hogy azok porrá törnek.
- Mit akarsz ezzel, Harvey? – pillantok az órámra.
- Arra gondoltam, ha Isten olyannak akart minket, mint a parancsolatok, akkor miért nem eleve olyannak teremtett?
- Mert a szabad választás…
- Ó, hagyd már ezt a demokrata baromságot! A lélegzés sem szabad választás kérdése. Ha az lenne, már mind megfulladtunk volna. Ennyi erővel benyomhatta volna a zsigerek közé egymás tiszteletét is. De nem… Ő valami egészen mást ültetett belénk.”
„- Egy világot találtam a világomon belül. Korhadt, festett, bűnös falakat, mocskos felépítményt. Ebben az emberek nem emberek voltak többé, hanem mozgó tőke, az országok befektetési alapok, kivételi számlák, a nemzetek taglózásra váró állatok. A korrupció csupán egy elavult szó, ha elég mélyre ás az ember, közel sem írja le azt, amit láttam. Maga és a magához hasonlók nemcsak életben tartják ezt a világot, de építik, tágítják is mindennap. Egyre növekszik, a hazugságháló egyre bonyolultabb…
- Alaposan kidolgozott paranoia…
- …míg egy napon már nyugodtan mondhatnak igazat is, hiszen már senki sem fogja elhinni.”
„- Ne vádolja őket! – mondta Adam. – Ez egyszerű irigység. Imádják látni, ahogy a hőseik elesnek, a sztárjaik megalázkodnak, az idoljaik elbuknak. Ettől valahogy kevésbé érzik magukat középszerűnek.”
„- Kik voltunk mi? – folytattam az elmélkedést. – Úgy értem, találkoztunk az Újvilágba tartó hajó előtt is?
- Tucatszor. Talán többször. Egyszer, a Római Birodalom idején például keresztet cipeltél egy hegyre.
- Szórakozol velem?
- Talán igen, talán nem. Talán jól állt neked a töviskorona, és talán én voltam Pilátus, vagy csak a katona, aki oldalba szúrt a jelenet végén. Remélem, bánt, hogy a tettvágyad megfakult azóta.”
„Kilépek az ajtón. A folyosó akár egy vágóhíd. A legrosszabb, amit valaha láttam, pedig láttam már sok mindent. De ez… Büdösebb, mocskosabb, véresebb. Szétforgácsolódott hús. Az evolúció talán nem más, mint a gyilkosság művészetének tökéletesítése.”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése