Kiersten White: Természetfölötti

Kiersten White Természetfölötti című regényét szintén úgy ajánlották nekem, én pedig kíváncsi lettem azok után, amiket hallottam róla. Szóval gondoltam, elolvasom, aztán meglátjuk, hogy érdekel-e a második része is vagy sem. A stílus pedig annyira megfogott végül, hogy természetesen a folytatásra is szükségem volt.

A történet egy Evie nevű lányról szól, aki különleges képességgel rendelkezik. Míg az emberek számára a természetfölötti lények normális embereknek tűnnek az álcázási képességük miatt, addig Evie valamiért meglátja az álcákon át a lények valódi arcát. Vagyis röviden, felismeri a magukat embernek álcázó vámpírokat, farkasembereket, tündéreket, zombikat és hasonlókat. Emiatt fogadja örökbe még gyerekként a NPEH (Nemzetközi Paranormális Ellenőrző Hivatal), akiknél az a feladata, hogy felkutassa, és behozza a központba a paranormális és emberekre veszélyes lényeket.

Stílus, ami közelebb visz

Elsőre a regény humoros és közvetlen stílusa fogott meg, amely azért érdekes, mert E/1-ben, Evie szemén át láthatjuk az eseményeket, de úgy, hogy Evie mesélés közben kiszólogat nekünk, olvasóknak. Ennek köszönhetően nemcsak úgy érezhetjük, hogy benne élünk mi is kicsit a történetben, hanem Evie-ra is egyfajta „barátként” tekinthetünk.

A humoros beszólások pedig fiatalossá, könnyeddé teszik a sztorit, és jókat mosolyog rajtuk az ember.

Egyedi alapok

Bár ebben a könyvben is megjelennek az olyan paranormális lények, mint a vámpírok, farkasemberek és hasonlók, akikről tucatjával jelennek meg történetben egymásra szinte megszólalásig hasonlító ifjúsági regények, ennek a sztorinak mégis sikerül egyedi módon felhasználni a sablonokat.

Itt a vámpírok nem szívdöglesztőek, hanem undorító, összeaszott hullák, Evie pedig nem egy átlagos tinilány, aki éli az átlagos kis életét, míg be nem toppan az életébe a helyes, különleges képességgel bíró pasi. Evie egy kemény csaj, aki amióta csak az eszét tudja, azzal foglalkozik, hogy elfogja az emberekre veszélyes lényeket. Vagyis nem kell elvárnia egy férfitól, hogy megmentse őt, mert ő maga is képes megmenteni önmagát.

Amit viszont sajnáltam, hogy bár az alapok klasszak, és a könyv eleje igazán egyedien használja fel a sablonokat, addig a könyv második felében bejöttek olyan tipikus elemek, amelyek egyfelől logikátlanok voltak, másfelől túlságosan emlékeztettek a többi hasonló ifjúsági fantasy történetre. Itt most arra gondolok, hogy Evie életében előjön a gimnázium és egy szalagavató úgy, hogy az egyáltalán nem reális. Ugyanis, ha az ellenség keres téged, és egyikük még azt is pontosan tudja, hol talál meg, akkor nem maradsz nyugisan az adott helyen, és nem szalagavatóra készülődsz, mint egy átlagos tinilány, hanem menekülsz vagy felkészülsz a harcra attól függően, milyen a pontos helyzet.

Szerelmi és krimi szál

Az NPEH rájön, hogy valaki ahelyett, hogy behozná a természetfeletti lényeket a központba, válogatás nélkül gyilkolássza őket, de fogalmuk sincs róla, ki lehet a tettes. Az illetőről csak annyit tudnak, hogy igazán erős és veszélyes lényekkel is gond nélkül képes végezni, és egy fénylő kéznyomot hagy az áldozatok mellkasán, amely idővel eltűnik.

Amikor egy mások alakját felvenni képes, de alapvetően áttetsző testű fiú betör az NPEH-hez, ő is gyanúsítottá válik. Elfogják, bebörtönzik, de a srác, Land nem hajlandó semmit elárulni magáról. Aztán szép lassan elkezd összebarátkozni Evie-vel, majd a barátságból valami több lesz. Evie az egyetlen, aki az álcák alatt látja Land valódi kinézetét, és ő az egyetlen, aki meglátja a valódi énjét is.

Eleinte izgalmas a srác titokzatossága, kíváncsi rá az ember, hogy ki is ő (mi is ő), kiknek dolgozik, mik a céljai, honnan tud annyi mindent a természetfeletti lényeket gyilkolászó alakról. Aztán sajnos itt is azt éreztem, hogy pont ugyanaz történik, mint a cselekmény többi részénél. Vagyis az írónő behozott egy igazán egyedi srácot, egyedi és titokzatos körülmények között, azután átlagos ifjúsági fantasy főszereplő sráccá tette, és elvette a különlegességét, titokzatosságát. Pedig szerintem lehetett volna kezdeni vele valami igazán izgalmasat és egyedit.

Ennek ellenére Land szerethető karakter, illik Evie-hez, és azok, akik odavannak az ifjúsági fantasy regényekért, valószínűleg érte és a szerelmi szálért is odalesznek majd.

A legkülönlegesebb és legizgalmasabb lények

Számomra a történet legizgalmasabb paranormális lényei a tündérek. Ahogy a regényben mondják, ezek a lények túl jók ahhoz, hogy a pokolba kerüljenek, de túl gonoszak ahhoz, hogy a mennyországba, ezért megrekedtek két világ között. Két fajtájuk létezik, a gonosz és a jó tündérek, bár nehéz megkülönböztetni őket, mert a jók is simán képesek átvágni az embert, ha szükséges számukra.

A NPEH egyfajta rabszolgaként használja fel a tündéreket. Rájöttek, hogy ha tudják egy tündér nevét, akkor olyan parancsokat adhatnak nekik, amelyeket muszáj teljesíteniük. Evie ennek ellenére nem bízik a tündérekben, és próbálja az NPEH-et is figyelmeztetni, ugyanis a tündérek mindig megpróbálják kiforgatni az utasításokat, és ha félre lehet értelmezni őket, akkor félre is értelmezik úgy, hogy az számukra legyen hasznos.

A tündérek közül igazából egy van, aki középpontba kerül a történetben, a többiek egyelőre mellékszereplők. Reth valaha Evie-vel járt, aztán szakítottak, de azóta is zaklatja a lányt. Megesik, hogy megérinti őt, mire Evie bőrén, testében, szívében forróság keletkezik, és az ő paranormálist érzékelő szemének látható lángok lobbannak fel benne. Evie hiába mondogatja az NPEH egyik vezetőjének, Raquelnek, hogy Reth valami furcsát csinál vele, a nő nem hisz neki. Legalább is eleinte.

Reth karaktere egyébként nagyon izgalmas, számomra például sokkal izgalmasabb, mint Landé. Egyfelől, mert tényleg totál para az a tündér, valahol mélyen, mégis úgy érzi az ember, hogy valami több van benne, mint amit látunk. De hogy ez a több valami még rosszabb, vagy valami jó, az kérdéses.

NPEH

Nos, ha valóban léteznének paranormális lények, remélem, nem egy NPEH-hez hasonló szervezet fog védeni minket. Egyfelől, mert elég gázul bánnak azokkal a lényekkel is, akik egyébként némi biztonsági intézkedés mellett egyáltalán nem lennének veszélyesek az emberekre. Másfelől, mert totál felelőtlenek. Tudják jól, hogy a tündérek irányítása kockázatos, mert könnyedén kijátszhatják a parancsokat még úgy is, hogy a parancsadó ismeri a nevüket, mégis mindenféle biztonsági ellenőrzés és gyanakvás nélkül használják a tündéreket. Még azután is, hogy Evie külön figyelmezteti őket.

Raquel karaktere viszont szintén érdekes, főképp az Evie-vel való kapcsolata. A nő nemcsak a főnöke Evie-nek, hanem valamiféle anyapótlék is számára. Ám mivel Raquelnek egy egész szervezetet kell irányítania, és emberek élete múlik azon, milyen döntéseket hoz, hiába szereti Evie-t, mégis tart tőle némi távolságot. És felhasználja őt az NPEH céljaira.

Főgonosz

A főgonosz, aki legyilkolja a természetfeletti lényeket, számomra igazából azért volt érdekes, mert megismerhettem neki köszönhetően Evie múltjának egy részét és személyiségét. Ő az, aki miatt kiderül, mi is Evie, mire teremtetett, és hogy vajon hajlandó-e beteljesíteni a sorsát, vagy elég erős szembeszállni vele. Vagyis neki köszönhetően derülnek ki olyan dolgok Evie-ről, amik még különlegesebbé és összetettebbé teszik a lány karakterét.

A regényt azoknak ajánlom, akik kedvelik azokat az egyedi, közvetlen, humoros stílusú regényeket, amelyek egyedi alapokkal rendelkeznek, de azért felhasználják a tipikus ifjúsági fantasy elemeit.

Kedvenc karakter: Reth, Raquel, Evie

Kedvenc jelenet: amikor Evie először kerül szembe a főgonosszal.

Kedvenc idézetek:

„- Nézd meg ezt az ezüstkést! Szúrása nagyon fájdalmas, akár halálos is lehet majdnem minden paranormális lénnyel szemben!
- Nézd meg ezt a sokkolót! – kontráztam. – Nagyon rózsaszín, és még csillogó kövecskék is vannak rajta.
- Az ember nem bízhat meg mindig a modern technikában.
Bud teljesen normális ember volt, de az ember néha azt érezte vele kapcsolatban, hogy a legsötétebb középkorban nőtt fel. És ha arra vagytok kíváncsiak, hogy jól nézett-e ki, arra csak azt tudom felelni, hogy úgy harminc évvel ezelőtt talán jóképű lehetett.
- És mivel már nem először vitatkozunk erről, ezért hoztam neked valamit.
- Ajándékot? – élénkültem fel.
Látszott, hogy idegesíti a hülyéskedésem. Egy összegöngyölt valamit húzott elő a táskájából, amibe, mint kiderült, egy vékony tőr volt becsomagolva. Rikító rózsaszín gyöngyökkel díszített markolattal.
- Ezt nem hiszem el! – kiáltottam fel, és kitéptem a tőrt a kezéből.
- Én sem hiszem el, hogy egy rózsaszínű kést voltam képes csinálni valakinek.
- Ez annyira, de annyira cuki! Annyira tetszik! Végre méltó társa van a sokkolómnak!”

„- Nem gondoltam, hogy fontos. Végül is csak arról van szó benne, hogy tudsz valami olyasmit, amit senki más, és hogy nem tudjuk, hogy ezt miért vagy hogyan csinálod. De ez nem azt jelenti, hogy te nem lennél ember, vagy hogy olyan lennél, mint a vámpírok, tündérek vagy egyszarvúak.
- Egy pillanat, most komolyan mondod, hogy vannak egyszarvúak? Ugye csak ugratsz?
Raquel elnevette magát.
- Ha rendesen viselkedsz, és vége elkezdesz házi feladatokat írni, akkor talán egyszer elviszlek közéjük.”

„- Igen, a halál nem csillogó platformszandálon szokott érkezni, vagyis valószínűbb, hogy nem azon jön. Bár aranyos lenne.
A vállába bokszoltam.
- Hé, én aztán rettentően félelmetes tudok lenni! Egyébként pedig te is azt gondoltad, hogy meg akarlak ölni, már elfelejtetted?”

„- Te tényleg nem félsz tőlem?
A fejét rázta, elengedte a kezem és átkarolt, hogy jobban magához tudjon vonni.
- Egy icipicit sem. Attól még, hogy nem tudod, ki vagy, még nem vagy félelmetes. Hidd el nekem, hogy én kiismerem magam az ilyen dolgokban. – Mosolygott. – Emellett pedig, hogy félnék egy olyan lánytól, aki ennyire szereti a rózsaszínt?”

Értékelés: TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT