~ Sárga könyves út ~

2018. augusztus 19., vasárnap

Disztópiák, melyeket ajánlok nektek



Nemrég kifejtettem nektek, miért is szeretem annyira a disztópiákat, és a Facebook megosztásom alatt megkérdeztétek, hogy mely disztópiákat szeretem, melyeket ajánlanám olvasásra nektek. Szóval, íme, a listám…

1. George Orwell: 1984

Az egyik legborzongatóbb disztópia, amit valaha olvastam. Nagyon szépen bemutatja, milyen az, amikor a hatalom, vagyis a „Nagy Testvér” szó szerint mindig figyel. Gyönyörűen kifejti azt is, hogyan lehet a nyelv eltorzítása és a média által, az embereket egymás ellen fordítva (még szülőt és gyereket is) igába hajtani egy teljes népet. A legborzongatóbb az, hogy olvasás közben az ember simán talál egy csomó párhuzamot a valósággal.

2. Stephenie Meyer: A burok

Ezt a könyvet szerintem azok is szeretni fogják, akik az Alkonyat sorozatot nem kedvelik. Jól kidolgozott sci-fi disztópia, melyben olyan filozófiai kérdések merülnek fel, mint a test és lélek kapcsolata, hogy mit jelent embernek lenni, a szabadság fontossága, amiért akár meghalni is érdemes, valamint a testvéri szeretet.

3. Lois Lowry: Az emlékek őre sorozat

Az első résznek félve álltam neki, mert azt gondoltam, hogy fiatalabb olvasóknak való, és tartottam tőle, hogy nem fog lekötni. Nos, tévedtem. Ez a disztópia egyszerre elgondolkoztató, megható, meghökkentő és izgalmas. Olvasás közben rádöbbenti az embert, hogy a nehézségek ellenére mennyi apró csoda is van a világunkban, például a színek, a hó, a zene, a tánc, a család, a barátság, a szerelem és az anyaság.

4. Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

Akárcsak az 1984 esetében, ennek a regénynek is az a legnagyobb erőssége, hogy simán elhiszi az ember, a mi világunk is lehetne olyan, mint a könyv lapjain. Könnyedén, egyik napról a másikra. Néhány gombnyomással meg lehetne fosztani a nőket a pénzüktől, egyéb vagyonuktól, munkájuktól, családjuktól, még a nevüktől is. Sokkoló, borzongató, borzalmas történet, mégis zseniális és izgalmas. Azt ajánlom, olyankor olvassátok, amikor lelkileg toppon vagytok, mert én simán kisebb pánikrohamot kaptam olvasás közben, és borzalmasan megviselt érzelmileg a történet.

5. Isaac Marion: Eleven testek

A humoros és romantikus, tiniknek való filmváltozat megnézése után olvastam a könyvet, és nagyon meglepett pozitív értelemben, mert az alapsztorit és a karaktereket kivéve semmi köze nincs a filmhez. Ez egy igazi komoly, felnőtteknek való regény, amely tele van társadalomkritikával, filozófiai kérdésekkel és merengésekkel, a karakterei sokrétűek, a stílusa pedig minőségi. Nagyon klassz kritikát fogalmaz meg a rohanó világgal, a fogyasztói társadalommal és a mobilokba, számítógépekbe temetkező emberekkel szemben, akiknek bár a múltban vert még a szívük, folyt vér az ereikben, mégis zombibb életet éltek, mint a jelenben maguk a zombik.

6. Alexandra Bracken: Sötét elmék sorozat

A történet szerint a gyerekek nagy része meghalt egy vírustól, az életben maradtaknak pedig különleges pszi-képességeik alakultak ki. Törölni tudják mások emlékeit, irányítani tudják az embereket, elektromosságot állítanak elő a kezükkel és hasonlók. A sztori azért megrázó, mert ezeket a gyerekeket a saját szüleik adják a kormány kezére pusztán félelemből, a kormány pedig olyan táborokba zárja őket, mint régen a munka- és haláltáborok voltak a II. világháborúban. De bármilyen veszélyes képességeik is vannak ezeknek a gyerekeknek, mégiscsak gyerekek. Akik szenvednek, félnek és vágyják az elfogadást, gondoskodást és szeretetet.

7. Naomi Alderman: A hatalom

Egy kifordított világot mutat meg nekünk Alderman, amelyben a nők a fájdalomokozás képességével rendelkeznek. Érintés által áramot tudnak vezetni másokba, ezáltal kínt, sérülést vagy halált okozva. A hatalmat, amely felébredt bennük, nemcsak arra használják, hogy önmagukat felszabadítsák a világ kezdete óta tartó férfiak általi elnyomás alól, hanem arra is, hogy a férfiakat nyomják le arra a szintre, ahol korábban a nők álltak. Vagyis konkrétan megcserélik a világban a férfiak és a nők helyzetét. Az elgondolás maga nagyon izgalmas, bár én hiszek abban, hogy a nők és a férfiak mint csoport különböző lelki beállítottsággal rendelkeznek, és reménykedem benne, hogy világszinten nem ugyanúgy cselekednénk, ahogyan a férfiak a mi valóságunkban. Vagyis hogy mi nem a másik nem elnyomására használnánk az erőnket, hanem csak a nők megvédésére és a valódi egyenlőség kialakítására. Persze, lehet, hogy csak áltatom magam, de a remény hal meg utoljára…

8. S. J. Kincaid: A kárhozott

A történet egy sci-fi disztópia. A jövőben az emberek az űrben élnek, és olyan embernek látszó mutánsokat fejlesztenek ki, akiket gyerekkoruktól kezdve gyilkolásra tanítanak. Amikor már elég ügyesek, genetikailag beléjük programozzák, hogy egyetlen ember iránt érezzenek szeretetet, és őt védjék mindentől egész életükben. A főszereplőnk egy ilyen mutáns gyilkos lány, akit az egyik szenátor lányának védelmére programoztak. Gyönyörű leszbikus szerelmi szál van a történetben, ami fordulatos, izgalmas és elgondolkoztat arról, mit is jelent embernek lenni, és hogy vajon ha szörnynek nevelnek, akkor valóban szörnyek vagyunk-e, vagy akarattal talán lehetünk jó emberek is.

9. V. K. Bellone: Felvont vitorlák

Egy magyar írónő első könyve ez, amely igazi minőséget képvisel. Ebben a világban a modern technika valamiért majdnem teljesen elfelejtődött, és a fennmaradt régi tárgyakról azt gondolják az emberek, hogy az istennő csodái. A történet világa egzotikus, jól kidolgozott, a karakterei összetettek, a cselekmény pedig izgalmas.

10. R. J. Hendon: Korcsok

Szintén egy magyar író első könyvéről van szó, amely kiemelkedően jó stílusával, egyedi alapötletével, jól felépített világával és karaktereivel izgalmas élményt nyújt. Amiben zseniális ez a történet, hogy sosem lehet előre kiszámítani, mi történik majd benne. Általában tudni szoktam olvasás közben, hogy mire számíthatok, mert az írók többsége sablonok alapján építi fel a történetét, de R. J. Hendon újra és újra képes volt meglepni engem.

Ti mely disztópiákat ajánlanátok nekem olvasásra?


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz


6 megjegyzés:

  1. Robert Merle: Védett férfiak. Igaz, nem mai regény, de nagyon érdekes. Merle bármelyik disztópiája remek olvasmány egyébként, nekem a Malevil volt az első, talán amiatt nagy kedvencem is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, a Védett férfiakat már olyan régen el szeretném olvasni, de nem sikerült még hozzájutnom. Viszont, ami késik, nem múlik, egyszer megszerzem magamnak. :) És akkor a Malevilt is felveszem a listámra, köszi az ajánlást. :)

      Törlés
  2. Most jon majd a Vox

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnéztem Molyon a fülszövegét, érdekesnek hangzik. Ha tudom, beszerzem, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmemet. :)

      Törlés
  3. Josh Marelman: Madarak a dobozban
    Izgalmas és hátborzongató, csak ajánlani tudom ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A címét már hallottam korábban, de most utánanézek, milyen könyvről is van szó, és megpróbálom beszerezni. Köszönöm az ajánlást! :)

      Törlés