~ Sárga könyves út ~

2019. április 23., kedd

Szőcs Henriette: A török brigadéros – A Kizil Elma háremének titka

 
Szőcs Henriette A török brigadéros – A Kizil Elma háremének titka című regényét azért vettem kézbe, mert mostanság rákaptam a történelmi alapokon nyugvó regényekre is, és mivel a fülszöveg alapján úgy véltem, az adott kort nők szemszögén keresztül is láthatom majd, így érdekesnek tűnt.

Ami tetszett

1. Emberi sorsok a középpontban

Kicsit féltem, amikor először kézbe vettem a könyvet, mert a borítója elbizonytalanított. Egy átlátszó ruhájú, fiatal lány van rajta, ami erotikus érzetet kelt, és attól tartottam, hogy a történelem és egyéb számomra érdekes dolgok háttérbe szorulnak majd, és valójában egy erotikus-romantikus sztorit kapok. Hála az égnek nem így történt, úgyhogy ti se higgyetek a borítónak!

A könyvben egyáltalán nem kap főszerepet a romantika és az erotika, viszont annál hangsúlyosabbak az emberi sorsok, a karakterek személyisége és a történelmi háttér.

A történet egy fiatal lányról, Aisáról szól, aki a pasa háremének tagja, és éppen a pasa gyermekét várja. Ám a budai várat ostromolják, és a pasa vesztésre áll, így megkér egy zsidó férfit, Moise Katzt, hogy menekítse ki Aisát és a még meg nem született fiát Konstantinápolyba. Katz így fogja a saját feleségét, Sárát, a kisfiukat, Shlomót, és a terhes Aisával együtt megpróbálnak kimenekülni a várból és az országból a harcok alatt. Az ő menekülésüket mutatja be lényegében a regény úgy, hogy közben mind Aisa, mind Katz, mind Sára lelkébe beleláthatunk.

2. Túlidealizáltság-realitás

A regények nagy részében a főszereplők személyiségét igyekeznek az írók úgy alakítani, hogy szerethetőek vagy legalábbis szimpatikusak legyenek az olvasók számára. Ettől sokszor a karakterek elvesztik azt a tulajdonságukat, hogy reális, élő-lélegző emberként is el tudjuk képzelni őket, mert túlidealizálttá válnak. Nos, ebben a könyvben „igazi emberek” a szereplők, olyannyira, hogy a legtöbben nem tudták elérni, hogy szimpatikusnak tartsam őket. És mégis élvezettel olvastam róluk, mert érdekes volt a történet, és a karakterek is egyedieknek bizonyultak, ami felüdülés volt a rengeteg sablonkarakter után.

Aisa naiv kislány, akinek nem volt választása, a pasa háremébe került, és őt kellett szolgálnia háremhölgyként. Sosem volt szabad ember, így nem is tud semmit a szabad életről. Az ember épp ezért elnézné neki azt, hogy fél, kényeskedik, elvárja, hogy kiszolgálják és hasonlók. Ám van benne egyfajta nagyravágyás, amely olyannyira árnyal a karakterén, hogy az minden együttérzést szép lassan megöl az emberben. Eleinte még próbáltam győzködni magam arról, hogy azért vágyik egy hatalommal bíró férfira (bárki is legyen az), hogy megvédje a gyerekét. Ha ez lett volna az elsődleges ok, akkor sok mindent el tudtam volna nézni neki. De idővel rájöttem, hogy erről szó sincs, Aisa elsősorban nem a gyereke érdekei miatt cselekszik úgy, ahogy, hanem mert ő maga hatalomra (és az ezzel járó szabadságra és biztonságra) vágyik.

Valahol persze megértem őt, az ember a saját védelme érdekében is sok mindenre képes, és Aisa azt tanulta, hogy védelmet egy nő számára csak egy magas körökhöz tartozó férfi nyújthat. Másrészről, szomorú, amikor egy ember nem kötődik senkihez, nem tud hálát érezni azok iránt, akik segítették őt és kockáztattak érte, és bár mondhatjuk, szereti a gyerekét, mégis önmagát tartja az elsőnek.

Aztán ott van Katz, a zsidó férfi, akire rábízzák Aisa életét. A férfi maga gondolja azt a feleségéről, Sáráról, hogy a legjobb feleség volt, akit csak férfi kívánhat magának, mindenben számíthatott rá, szerette, gondoskodott róla, sosem perlekedett semmi miatt, és nagy nehézségek és szenvedések árán megadta neki a saját fiúgyermeket is. Ám Katz „tipikus férfi”… Olyan, aki képes megfeledkezni a családjáról egy jó ital miatt is, nemhogy egy gyönyörű nőért. Olyan, akinek átfut az agyán a gondolat, hogy mennyivel könnyebb lenne menekülni egy nő és egy gyerek nélkül, egyedül. Aztán persze elszégyelli magát, de újra és újra előjön az ő önzősége is. Mintha csak kötelesség lenne számára Sára és a fia, akik ha útközben meghalnak, hát puff neki, majd lesz másik asszony és gyerek. Őt speciel még annyira sem tudtam megkedvelni, mint Aisát. Mert Aisának van mentsége, az, hogy még nagyon fiatal, az, hogy semmit sem tud a nagyvilágról, és az, hogy egész életében azt tapasztalta, hogy ha egy erős férfi vigyáz rá, akkor biztonságban lehet, ha viszont nincs ilyen férfi, akkor az az életébe kerülhet. Katz viszont kapott egy rendes feleséget, egy édes kisfiút, összetehetné a két kezét, és mégis elégedetlen.

Két igazán szimpatikus karakter van a történetben, akik viszont kárpótolják az embert Aisa és Katz nem túl kedvelhető személyiségéért. Az egyik a kis Shlomó, aki egyfelől nagyon-nagyon cuki, másfelől igazi jó kisfiú önzetlen lélekkel. A másik Sára, aki igazi anya és jó ember. Nemcsak a saját fiát óvja, hanem Aisára is anyai ösztönökkel vigyáz még akkor is, ha a lány hálátlan és nehéz vele. Pontosan látja, hogy a férje mit érez Aisa iránt, és szenved ettől, de ennek ellenére sem veszti el a benne élő jóságot.

Igazából az ember a sok kalandot és veszélyt azért izgulja végig, mert reménykedik, hogy Sára és Shlomó megmenekülnek Aisa kisbabájával együtt, aki ugye semmiről nem tehet, szintén ártatlan lélek.

3. Kalandos

A történet igazán izgalmas és kalandokkal teli. Sohasem az történik, amit várna az ember, úgyhogy nem lehet olvasás közben unatkozni. Egyik veszélyes helyzet jön a másik után, Katz cselei hol bejönnek, hol kevésbé, és izgulhatunk azért, hogy nehogy elkapják a szökevényeket. Ahogy fentebb is írtam, elsősorban Sára, Shlomó és a kisbaba az, akit féltettem, és végig nagyon reménykedtem, hogy nem esik semmi bajuk.

Az amúgy nagyon tetszett, hogy Katz nem erővel, hanem csellel próbált mindig kimenekülni a veszélyhelyzetekből. Jól forgott az agya, még ha nem is mindig jött be teljesen, amit eltervezett.

4. A vége

Nem árulom el természetesen, hogy mi lett a történet vége, de annyit elmondhatok, hogy nem a tipikus, sablonos lezárást kapjuk, és ez nekem bejött. Szeretem, amikor egy történt eltér a megszokottól, és ezt ettől a könyvtől többféle szempontból is megkaptam.

Amin elgondolkoztam…

Vajon miért az a könyv címe, ami? Halovány lilám nincsen, hogy kicsoda a címben emlegetett török brigadéros, ugyanis nincsen a történetben ilyen személy a legjobb tudomásom szerint, a főszereplők között pedig biztosan nincs. A Kizil Elma háremének titka már egy hajszálnyit érthetőbb, hiszen Aisa a budai (vagyis oszmán néven Kizil Elma) háremhez tartozik, és a terhessége ott valóban titoknak számít egy bizonyos nők közötti hatalmi harc miatt. Ám a történet csak kis része játszódik a háremben, és a titoknak is csak a történet elején van igazi súlya. Talán azért lehet ez az alcím, mert szökés közbe senki nem tudhatja meg, hogy kicsoda Aisa és kinek a gyerekét várja? Bár onnantól kezdve, hogy a lány megszökik, már nem a hárem titka Aisa kiléte és a baba, hanem az övé és a szöktetőié.

Szóval nekem furcsa, hogy ezt a címet adták a történetnek, ahogyan egyébként a fülszöveg is furcsa, mert olyan dolgok kapnak hangsúlyt benne, amik a történetben csak minimálisan fontosak és néhány mondat vagy oldal erejéig van róluk szó. Amiről pedig valójában szól a történet, Aisa és a Katz család meneküléséről, arról egyáltalán nem írnak semmit.

Szóval, ahogy a borító, úgy a cím és a fülszöveg is furcsa és megtévesztő szerintem, nem nagyon illenek a történethez. De a történet és a regény stílusa szerencsére nagyon jó, úgyhogy megéri nem hallgatni ezúttal a „külsőségekre”.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Akik szeretik, ha a főszereplő karakterek nem tökéletesek, hanem esendő, jó és rossz tulajdonságokkal is bíró emberek, valamint odavannak az izgalmas kalandokért, a történelem érdekes részleteiért.

Kedvenc idézetek:

„Az idős pasa már nem álmodott gyermekekről. Aisa viszont mindennél jobban vágyott valakire, aki csak hozzá tartozik. Lányt nem szeretett volna, egy lány örökké rab. Először az apja foglya, aztán a férjéé. Stiglic az aranykalickában. A férfi szabad, megtehet bármit, ellátogathat azokra a helyekre, ahova Aisa is szívesen utazott volna. És persze az egyetlen élő fiúörökös anyja a hatún. A lány ízlelgette magában a szavakat: úrnőnk, Aisa.”

„– (…) Csodálatos dolog a bátorság és az önfeláldozás, de a túlerő a végén mindent legyőz. A gyávák többször maradnak életben, mint a vakmerők. (…)”

„A lelkiismeret nem valami finnyás jószág, nem is túl eszes, kedveli az egyszerű hazugságokat.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése