A Park Könyvkiadó jóvoltából idén Valentin-napra is új Nicolas Barreau-történetet olvashatnak a szerző kedvelői. Természetesen, a Blogturné Klub bloggerei sem maradhattak ki egy újabb romantikus párizsi kirándulásból. Tartsatok mi is velünk, s a turné végén megnyerhetitek a regény egy példányát.
Nicolas Barreau Montmartre-i szerelmes levelek című könyvét az író (vagyis írónő) miatt választottam. Korábban olvastam már tőle egy regényt (Párizs mindig jó ötlet), és annak kellemes hangulata volt, így azt reméltem, ettől a könyvtől is ezt fogom kapni.
Ami tetszett
1. Több mint kellemes
Ez a regény sokkal jobban tetszett, mint amit korábban olvastam Barreau-tól. A stílust ugyanúgy kellemesnek találtam, de a főszereplő karakter személyiségének kidolgozottsága, a veszteség és újrakezdés témája sokkal mélyebbé tette az egész történetet.
Julien Azoulay boldog ember. Író, a könyvei sikeresek, van egy szerető felesége, Héléne és egy csodás kisfia. A tökéletes élete azonban egyik percről a másikra összeomlik, amikor kiderül, hogy Héléne halálos beteg. A felesége elvesztése után csak és kizárólag a kisfia miatt kel fel reggelenként az ágyból. Nem tud írni, pedig a kiadója várja a következő kéziratát, nem képes nevetni, élvezni az életet.
Nagyon jól visszaadja a regény azt, hogy milyen érzés lehet elveszíteni valakit, aki korábban az életünk értelme volt. Mindezt persze férfiszemszögből, férfi személyiséggel. Én teljesen elhiszem, hogy egy özvegy férfi így gondolkozik, így érez, úgy cselekszik, ahogyan Julien a könyvben.
2. A nagy rejtély
A kisfia körüli rutin feladatok ellátása mellett még egy dolog van, amit Julien rendszeresen megtesz. Héléne a halála előtt megkérte, hogy miután „elment”, a férfi írjon neki 33 levelet. Julien úgy építteti meg a felesége sírkövét, hogy abba kerüljön egy titkos rekesz, amiről csak ő tud, a leveleket pedig ebbe teszi be. Ám egyszer csak a levelek eltűnnek, és a helyükbe valaki apró ajándékokat helyez a rekeszbe.
Julien nem tudja, ki lehet a titokzatos személy, aki „válaszol” a leveleire, még az is megfordul a fejében, hogy talán a halott felesége üzen neki a túlvilágról valamilyen módon.
A válasz a kérdésre szerintem egyértelmű volt, én legalábbis azonnal tudtam, ki a titokzatos „szellem”, de így is izgalmas volt a történet, mert végig azt vártam, mikor esik le Juliennek is a dolog. Szóval ebben a történetben nem az volt a fontos, hogy minél csavarosabb legyen, és nehezen lehessen kitalálni, ki a temetőbeli válaszadó, hanem inkább az, hogyan jut el Julien lelkileg addig a pontig, hogy kitalálja a személy kilétét, és szívből örülni is tudjon neki. Ez a folyamat pedig nagyon szép, érdekes és pszichológiai szempontból izgalmas is volt számomra.
3. Cuki gyerek
Julien kisfia, Arthur nagyon cuki kölyök. Egyfelől sajnálja őt az ember, hiszen elvesztette az anyukáját, és bár még nagyon kicsi, tudat alatt akkor is borzalmasan megviselte őt ez a veszteség. Másfelől ő az, aki a gyermeki kis agyával, beszólásaival, cselekedeteivel részben elbűvöli az olvasót, részben segít az apjának túlélni a gyászt.
Szóval bár nem túl sok jelenete van Arthurnak, ami van, azt is sokszor Julien meséli el utólag, de azok feldobják a könyvet. És nagyon-nagyon tetszett, ahogy Julien reagált a falrajzra. Egy igazi, szerető, klassz szülő reakciója volt.
Amin elgondolkoztam…
Mindig érdekesnek találom, amikor egy könyvben bepillantást nyerhetek egy írókarakter életébe és abba, hogyan is működik a regény szerint a könyvkiadás külföldön. A gond csak az, hogy sokszor nem tudom eldönteni, mennyire reális az, amit olvasok. Ebben a regényben például a kiadó vezetője személyesen megy el Julienhez, hogy megérdeklődje, sikerült-e feldolgoznia a gyászt, nem esett-e valami baja, lévén elég sok ideig nem hallott róla a tragédia után, és hogyan halad az írással. A magyarországi tapasztalatokat nézve, ez elég bizarrnak tűnik, el nem tudom képzelni, hogy egyszer csak bekopogjon hozzám a kiadóvezetőm, és érdeklődjön, hogy vagyok egy rossz élethelyzet után, élek-e még, és hogyan haladok az írással. Szóval nekem túl közvetlen a könyvbeli kapcsolat, és azon filózok, vajon külföldön tényleg így megy-e…
Egyébként a könyvben Julien elmondja a következő regénytervét is, ami egyfelől érdekes, másfelől, mintha valahol korábban már olvastam volna egy hasonló regényötletet valahol, de az istenért nem tudok rájönni, hogy hol. Szóval azon töröm a fejem, hogy vajon egy valós könyv tartalmát szőtte bele az író megírandó történetként a regénybe, vagy csak hallucinálom, hogy ismerős a kézirat sztorija…
Az is izgalmas volt íróként, hogy Julien hogyan dolgozza fel a tragédia miatti írói válságát. Többször is megkérdezték már tőlem írással foglalkozó emberek, hogy mit tegyenek, ha megvan a vágy bennük az írásra, de egyszerűen képtelenek írni, mert leblokkoltak valami miatt. Én mindig azt mondtam, hogy akkor egy ideig hagyják a fenébe, és foglalkozzanak mással. Aztán észre sem veszik majd, és már megint ott ülnek a papír/Word előtt a történeteiket írva. Nos, Julien esetében ez a lelki folyamat, ahogy az írásképtelenségből újra lendületet kap, nagyon klasszul fel van építve a történetben, és szerintem teljesen reális.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, aki kedveli azt az igazi, kellemes francia stílust (még ha az író valójában nem is francia, hanem német, és nem férfi, hanem nő), ezúttal egy olyan történettel összekapcsolva, amelynek igazi mélységei vannak mind témáját, mind főszereplő karakterét tekintve.
Kedvenc idézetek:
„Arthur álma is a temetőben játszódott. Még most is a hideg futkos a hátamon, ha eszembe jut. Teljesen egyedül volt a Montmartre-i temetőben, mesélte. Eleinte ketten együtt mentünk az egyik úton, de aztán egy pillanatra nem figyelt oda, én meg hirtelen eltűntem. Úgyhogy megkereste a sírodat abban a reményben, hogy ott megtalál. Órákig mászkált, eltévedt, sírva és kiáltozva bukdácsolt az utakon és a fasorokban. És végül megtalálta a sírodat. Az angyalos márványkő előtt egy bőrdzsekis férfi állt, és ő, Arthur egészen megkönnyebbült, „Papa, papa!”, kiáltotta.
De amikor a férfi megfordult, kiderült, hogy idegen.
„Kit keresel?”, kérdezte kedvesen az idegen férfi. „A papámat!” „Hogy hívják a papádat?” „Julien. Julien Azoulay.” „ Julien Azoulay? – kérdezett vissza az idegen, és a sírkőre mutatott. – Igen, itt nyugszik, de már régen meghalt.”
És egyszer csak a sírkövön már nemcsak a te neved állt, hanem az enyém is, a nagyié, sőt Cathérine-é és a macskájáé, Zazie-é is. És akkor hirtelen rájött, hogy mindenki meghalt, egyedül van a világon, mint az ujjam.
„Csak négyéves vagyok – zokogta, és páni félelemmel rám bámult nagy gyerekszemével. – Csak négyéves vagyok! – Boldogtalanul felemelte a kezét, és megmutatta négy ujját. – Nem lehetek egyedül.”
Összefacsarodott a szívem.”
„Adtam Arthurnek egy puszit, és röpke pillanatig nem tudtam másra gondolni, csak hogy mennyire vékony jégen járunk, amikor szívünket egy élőlénynek adjuk.
Olyan törékenyek vagyunk valamennyien. Mindennap. Minden órában.”
„És amikor mégiscsak odalopództam a gyerekszobához és óvatosan kinyitottam az ajtót, nem hittem a szememnek:
Ott álltak nagy egyetértésben Arthur ágyán, és ujjfestékkel odaadóan pacsmagoltak a fehér nyersrost tapétán. Az ujjfestékes tálkák már majdnem teljesen üresek voltak.
„Mit műveltek itt?”, kiáltottam kissé felháborodva.
„Egy nagyon-nagyon nagy képet szeretnénk festeni, papa – magyarázta Arthur ártatlanul, és a nadrágjába törölte maszatos kezét. – Együtt! És ahhoz a papír nem elég nagy.”
„Ez művészet!”, kiáltotta Giulietta ragyogó szemmel. Csupa-csupa festékfolt ruhájában úgy nézett ki, mint egy kis Papafena.
Szemügyre vettem a tarka napot, fákat, virágokat, felhőket, a madárféléket és emberkéket, és hirtelen nevethetnékem támadt. Miró képei nem sokban különböznek ettől.
„Ez itt Giulietta… ez meg én vagyok”, mondta Arthur két nagy fejű és kis testű lényre mutatva, akik nyitott szájjal és hegyes fogacskákkal nevettek rám. Kerek spirális szemük, dongalábuk, és minden kezükön négy ujjuk volt, az egyiknek rikító vörös haja, amely drótszerűen elállt a fejétől, és hatalmas, rózsaszínű masni volt benne.
Nem túlzok, ha azt állítom, hogy úgy néztek ki, mint a marslakók, de a két név, amely ákombákom betűkkel a két emberke alatt állt, kétségtelenül nagyszerű volt, ha a helyesírás hagyott is némi kívánnivalót maga után:
ATUR + JULETA
„Ejha!”, mondtam elismerően.
„Látod. Giulietta, a papa szerint tök jó.”
Várakozásteljesen rám bámultak.
Elhatároztam, hogy jó fej papa leszek, és hidegvérrel elviselem a történteket.”
Értékelés: IMÁDOM.
Ami tetszett
1. Több mint kellemes
Ez a regény sokkal jobban tetszett, mint amit korábban olvastam Barreau-tól. A stílust ugyanúgy kellemesnek találtam, de a főszereplő karakter személyiségének kidolgozottsága, a veszteség és újrakezdés témája sokkal mélyebbé tette az egész történetet.
Julien Azoulay boldog ember. Író, a könyvei sikeresek, van egy szerető felesége, Héléne és egy csodás kisfia. A tökéletes élete azonban egyik percről a másikra összeomlik, amikor kiderül, hogy Héléne halálos beteg. A felesége elvesztése után csak és kizárólag a kisfia miatt kel fel reggelenként az ágyból. Nem tud írni, pedig a kiadója várja a következő kéziratát, nem képes nevetni, élvezni az életet.
Nagyon jól visszaadja a regény azt, hogy milyen érzés lehet elveszíteni valakit, aki korábban az életünk értelme volt. Mindezt persze férfiszemszögből, férfi személyiséggel. Én teljesen elhiszem, hogy egy özvegy férfi így gondolkozik, így érez, úgy cselekszik, ahogyan Julien a könyvben.
2. A nagy rejtély
A kisfia körüli rutin feladatok ellátása mellett még egy dolog van, amit Julien rendszeresen megtesz. Héléne a halála előtt megkérte, hogy miután „elment”, a férfi írjon neki 33 levelet. Julien úgy építteti meg a felesége sírkövét, hogy abba kerüljön egy titkos rekesz, amiről csak ő tud, a leveleket pedig ebbe teszi be. Ám egyszer csak a levelek eltűnnek, és a helyükbe valaki apró ajándékokat helyez a rekeszbe.
Julien nem tudja, ki lehet a titokzatos személy, aki „válaszol” a leveleire, még az is megfordul a fejében, hogy talán a halott felesége üzen neki a túlvilágról valamilyen módon.
A válasz a kérdésre szerintem egyértelmű volt, én legalábbis azonnal tudtam, ki a titokzatos „szellem”, de így is izgalmas volt a történet, mert végig azt vártam, mikor esik le Juliennek is a dolog. Szóval ebben a történetben nem az volt a fontos, hogy minél csavarosabb legyen, és nehezen lehessen kitalálni, ki a temetőbeli válaszadó, hanem inkább az, hogyan jut el Julien lelkileg addig a pontig, hogy kitalálja a személy kilétét, és szívből örülni is tudjon neki. Ez a folyamat pedig nagyon szép, érdekes és pszichológiai szempontból izgalmas is volt számomra.
3. Cuki gyerek
Julien kisfia, Arthur nagyon cuki kölyök. Egyfelől sajnálja őt az ember, hiszen elvesztette az anyukáját, és bár még nagyon kicsi, tudat alatt akkor is borzalmasan megviselte őt ez a veszteség. Másfelől ő az, aki a gyermeki kis agyával, beszólásaival, cselekedeteivel részben elbűvöli az olvasót, részben segít az apjának túlélni a gyászt.
Szóval bár nem túl sok jelenete van Arthurnak, ami van, azt is sokszor Julien meséli el utólag, de azok feldobják a könyvet. És nagyon-nagyon tetszett, ahogy Julien reagált a falrajzra. Egy igazi, szerető, klassz szülő reakciója volt.
Amin elgondolkoztam…
Mindig érdekesnek találom, amikor egy könyvben bepillantást nyerhetek egy írókarakter életébe és abba, hogyan is működik a regény szerint a könyvkiadás külföldön. A gond csak az, hogy sokszor nem tudom eldönteni, mennyire reális az, amit olvasok. Ebben a regényben például a kiadó vezetője személyesen megy el Julienhez, hogy megérdeklődje, sikerült-e feldolgoznia a gyászt, nem esett-e valami baja, lévén elég sok ideig nem hallott róla a tragédia után, és hogyan halad az írással. A magyarországi tapasztalatokat nézve, ez elég bizarrnak tűnik, el nem tudom képzelni, hogy egyszer csak bekopogjon hozzám a kiadóvezetőm, és érdeklődjön, hogy vagyok egy rossz élethelyzet után, élek-e még, és hogyan haladok az írással. Szóval nekem túl közvetlen a könyvbeli kapcsolat, és azon filózok, vajon külföldön tényleg így megy-e…
Egyébként a könyvben Julien elmondja a következő regénytervét is, ami egyfelől érdekes, másfelől, mintha valahol korábban már olvastam volna egy hasonló regényötletet valahol, de az istenért nem tudok rájönni, hogy hol. Szóval azon töröm a fejem, hogy vajon egy valós könyv tartalmát szőtte bele az író megírandó történetként a regénybe, vagy csak hallucinálom, hogy ismerős a kézirat sztorija…
Az is izgalmas volt íróként, hogy Julien hogyan dolgozza fel a tragédia miatti írói válságát. Többször is megkérdezték már tőlem írással foglalkozó emberek, hogy mit tegyenek, ha megvan a vágy bennük az írásra, de egyszerűen képtelenek írni, mert leblokkoltak valami miatt. Én mindig azt mondtam, hogy akkor egy ideig hagyják a fenébe, és foglalkozzanak mással. Aztán észre sem veszik majd, és már megint ott ülnek a papír/Word előtt a történeteiket írva. Nos, Julien esetében ez a lelki folyamat, ahogy az írásképtelenségből újra lendületet kap, nagyon klasszul fel van építve a történetben, és szerintem teljesen reális.
Kiknek ajánlom a könyvet?
Mindenkinek, aki kedveli azt az igazi, kellemes francia stílust (még ha az író valójában nem is francia, hanem német, és nem férfi, hanem nő), ezúttal egy olyan történettel összekapcsolva, amelynek igazi mélységei vannak mind témáját, mind főszereplő karakterét tekintve.
Kedvenc idézetek:
„Arthur álma is a temetőben játszódott. Még most is a hideg futkos a hátamon, ha eszembe jut. Teljesen egyedül volt a Montmartre-i temetőben, mesélte. Eleinte ketten együtt mentünk az egyik úton, de aztán egy pillanatra nem figyelt oda, én meg hirtelen eltűntem. Úgyhogy megkereste a sírodat abban a reményben, hogy ott megtalál. Órákig mászkált, eltévedt, sírva és kiáltozva bukdácsolt az utakon és a fasorokban. És végül megtalálta a sírodat. Az angyalos márványkő előtt egy bőrdzsekis férfi állt, és ő, Arthur egészen megkönnyebbült, „Papa, papa!”, kiáltotta.
De amikor a férfi megfordult, kiderült, hogy idegen.
„Kit keresel?”, kérdezte kedvesen az idegen férfi. „A papámat!” „Hogy hívják a papádat?” „Julien. Julien Azoulay.” „ Julien Azoulay? – kérdezett vissza az idegen, és a sírkőre mutatott. – Igen, itt nyugszik, de már régen meghalt.”
És egyszer csak a sírkövön már nemcsak a te neved állt, hanem az enyém is, a nagyié, sőt Cathérine-é és a macskájáé, Zazie-é is. És akkor hirtelen rájött, hogy mindenki meghalt, egyedül van a világon, mint az ujjam.
„Csak négyéves vagyok – zokogta, és páni félelemmel rám bámult nagy gyerekszemével. – Csak négyéves vagyok! – Boldogtalanul felemelte a kezét, és megmutatta négy ujját. – Nem lehetek egyedül.”
Összefacsarodott a szívem.”
„Adtam Arthurnek egy puszit, és röpke pillanatig nem tudtam másra gondolni, csak hogy mennyire vékony jégen járunk, amikor szívünket egy élőlénynek adjuk.
Olyan törékenyek vagyunk valamennyien. Mindennap. Minden órában.”
„És amikor mégiscsak odalopództam a gyerekszobához és óvatosan kinyitottam az ajtót, nem hittem a szememnek:
Ott álltak nagy egyetértésben Arthur ágyán, és ujjfestékkel odaadóan pacsmagoltak a fehér nyersrost tapétán. Az ujjfestékes tálkák már majdnem teljesen üresek voltak.
„Mit műveltek itt?”, kiáltottam kissé felháborodva.
„Egy nagyon-nagyon nagy képet szeretnénk festeni, papa – magyarázta Arthur ártatlanul, és a nadrágjába törölte maszatos kezét. – Együtt! És ahhoz a papír nem elég nagy.”
„Ez művészet!”, kiáltotta Giulietta ragyogó szemmel. Csupa-csupa festékfolt ruhájában úgy nézett ki, mint egy kis Papafena.
Szemügyre vettem a tarka napot, fákat, virágokat, felhőket, a madárféléket és emberkéket, és hirtelen nevethetnékem támadt. Miró képei nem sokban különböznek ettől.
„Ez itt Giulietta… ez meg én vagyok”, mondta Arthur két nagy fejű és kis testű lényre mutatva, akik nyitott szájjal és hegyes fogacskákkal nevettek rám. Kerek spirális szemük, dongalábuk, és minden kezükön négy ujjuk volt, az egyiknek rikító vörös haja, amely drótszerűen elállt a fejétől, és hatalmas, rózsaszínű masni volt benne.
Nem túlzok, ha azt állítom, hogy úgy néztek ki, mint a marslakók, de a két név, amely ákombákom betűkkel a két emberke alatt állt, kétségtelenül nagyszerű volt, ha a helyesírás hagyott is némi kívánnivalót maga után:
ATUR + JULETA
„Ejha!”, mondtam elismerően.
„Látod. Giulietta, a papa szerint tök jó.”
Várakozásteljesen rám bámultak.
Elhatároztam, hogy jó fej papa leszek, és hidegvérrel elviselem a történteket.”
Értékelés: IMÁDOM.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nyereményjáték:
A kötet egyik kulcseleme a levél, így - talán kevésbé meglepő módon - a turnéhoz kapcsolódó nyereményjátékban olyan történeteket keresünk, melyekben szintén fontos szerep jut a leveleknek. Minden állomáson találtok egy-egy fülszöveg(részlet)et. A feladat az, hogy megtaláljátok, mely könyv fülszövegét olvashatjátok, s a könyv címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Fülszövegrészlet a játékhoz:
Holly összetörten, magába roskadva él férje halála óta, sokszor ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül. Azonban egy nap minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal.
a Rafflecopter giveawayA kötet egyik kulcseleme a levél, így - talán kevésbé meglepő módon - a turnéhoz kapcsolódó nyereményjátékban olyan történeteket keresünk, melyekben szintén fontos szerep jut a leveleknek. Minden állomáson találtok egy-egy fülszöveg(részlet)et. A feladat az, hogy megtaláljátok, mely könyv fülszövegét olvashatjátok, s a könyv címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Fülszövegrészlet a játékhoz:
Holly összetörten, magába roskadva él férje halála óta, sokszor ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül. Azonban egy nap minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal.
Állomáslista:
04. 10. Deszy könyvajánlója
04. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út
04. 14. Szembetűnő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése