~ Sárga könyves út ~

2022. augusztus 25., csütörtök

Ecsédi Orsolya: Sárkányugatás (Kell egy csapat 3.) – Blogturné



Ecsédi Orsolya Kell egy csapat-sorozatának múlt évben megjelent a harmadik része Sárkányugatás címmel. Ezúttal három bloggerünk ered a főszereplők társaságában egy elveszett kutya (sárkány) nyomába.Természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.


Miért választottam ezt a könyvet?

Ecsédi Orsolya könyvei mindig viccesek, szórakoztatóak, emellett mindig van bennük valami, ami észrevétlenül tudást, műveltséget ad át a fiatal (és az idősebb) olvasóknak. A sorozat első két része is nagyon tetszett, épp ezért kérdés sem volt, hogy a folytatást is szeretném elolvasni.


Véleményem a könyvről

Zizu, Anka és Báti ezúttal veszélyes kalandba keveredik. Lóri bácsit baleset éri, ezért előbb kórházba, majd (mivel rossz állapotban van fizikailag és szellemileg is) idősek otthonába kerül, a kutyája, Ulrik pedig (aki valójában egy elvarázsolt, veszélyes sárkány) megszökik a menhelyről. A gyerekeknek mielőbb meg kell találniuk, mielőtt véletlenül átváltozik, és felégeti, lerombolja egész Budapestet. Persze azt gondolnánk, hogy könnyű megtalálni egy sárkányt, de olvasás közben rá kell jönnünk, hogy ez nem így van.

Stílus tekintetében azt kaptam a könyvtől, amit az első két rész alapján vártam. Vicces és kalandos volt, és ezúttal is szépen bele voltak építve a versidézetek, amelyek egyfelől érdekessé tehetik a fiatalok számára a költészetet, másfelől jó játékot jelentenek, hiszen megpróbálhatjuk kitalálni, hogy vajon mely költő mely verséből idéztek éppen a karakterek.

A sztori tetszett, a vicces beszólások, szórakoztató kalandok mellett ezúttal két fontos téma is előkerült. Az egyik a hajléktalanság, a másik az öregség kérdése. Lóri bácsi, mint minden idős ember egy idő után már nem tudja ellátni sem magát, sem a feladatait. Ez Lóri bácsi esetében azért érdekesebb, mert ő a kutyabőrbe zárt sárkány őrzője, vagyis ha már képtelen ezt a szerepet betölteni, az veszélyt jelent sok ártatlan emberre nézve. Zizuék nemcsak Ulrikot akarják biztonságba helyezni, hanem Lóri bácsiért is aggódnak, aki rosszul viseli, hogy el kellett hagynia az otthonát, és már másokra van szorulva.

A hajléktalanság témája a második könyv egyik szereplőjéhez kapcsolódik, a Kábeleshez, aki nagy zűrt kavart korábban. A fiatal fiú az utcán él, ezért Zizuéknak minél előbb meg kell találniuk őt. Egyfelől, hogy a hidegben ne fagyjon halálra, másfelől, mert Ulrik őt választotta ki következő őrzőjének. Nagyon tetszett, hogy a gyerekek ennyire szívükön viselik egy rászoruló gondjait, nemcsak elfordítják a fejüket, ahogyan a legtöbb felnőtt teszi a valóságban, hanem ténylegesen segíteni próbálnak. A Kábeles pedig az a karakter, aki bebizonyítja, nem mindenki az, akinek elsőre látszik. Sokszor túl gyorsan ítélkezünk mások felett, pedig ha adnánk nekik esélyt, rájöhetnénk, hogy egyfelől nem ok nélkül olyanok, amilyenek, másfelől több van bennük, mint azt hittük.

Klassz volt a nyomozás, kutatás, szerettem, ahogyan a fiatalok lépésről lépésre haladtak, és nem adták fel a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben sem. Tetszett a kitartásuk és összetartásuk, ahogyan az is, hogy képesek voltak rávenni másokat is (az osztálytársaikat és a magyartanárukat), hogy segítsenek. Mert hát, mint más mesékből is tudjuk: együtt, összefogással mindent könnyebb megoldani, mint egyedül.

Ami viszont a legjobban tetszett, az a történet végén a nagy megoldás. Igazán klasszul ki lett találva, hogy végül minden és mindenki pontosan arra a helyre kerüljön, ahová való. Olyan volt, mintha egy kirakós játék utolsó eleme is bekerült volna a helyére.



Hogy tetszett a könyv?

Pontosan azt kaptam tőle, amit az első két rész alapján elvártam. Szórakoztató, vicces, kalandos volt, imádtam a versidézeteket benne. És tetszett az a két fontos és az olvasók számára is tanulságos téma, ami köré felépítette az író a cselekményt.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.


Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki jól akar szórakozni, szeretne egy klassz, kalandos történettel kikapcsolódni egy kicsikét.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:


Nyereményjáték:

A sárkányokat mindenki féli és csodálja, szóval ezúttal a játékban is ők kerülnek főszerepbe. Minden állomáson találtok egy fényképet egy sárkányról, a feladatotok az lesz, hogy a Rafflecopter megfelelő helyére beírjátok, az adott sárkány nevét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Kép a játékhoz:


Állomáslista:

08. 25. Spirit Bliss Sárga könyves út
08. 26. Könyv és más
08. 28. Sorok között (interjús extra)

a Rafflecopter giveaway

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése