Marissa Meyer: Scarlet

Miért választottam ezt a könyvet?

Az első részt imádtam, mert ahhoz képest, hogy egy már ezerszer feldolgozott mesét dolgoz fel újra, nagyon is egyedire sikeredett. Szóval reméltem, hogy a folytatás is tartja majd ezt a színvonalat, és egy élvezetes fantasyt olvashatok.

Véleményem a könyvről

Míg az első rész egy Hamupipőke-feldolgozás volt, addig ez a második a Piroska és a farkast írja át egészen egyedi módon. A két rész egyébként nem két különálló kötet, hanem a történetek kapcsolódnak egymáshoz. Ebben a részben ugyanúgy tovább folytatódik Cinder történetszála is, csak épp csatlakozik hozzá Scarleté, míg a két szál végül össze nem ér.

Scarlet Piroska megtestesítője, mint a nevéből sejthető. Az anyja lelépett, az apja egy semmirekellő, így a nagymamája nevelte fel őt egy franciaországi farmon. Aztán a nagymamának egyik nap nyoma vész. Mivel különc öregasszony volt, a rendőrség nem veszi komolyan a nyomozást, de Scarlet tudja, hogy valami nagy baj történt. Aztán felbukkan az életében Farkas, aki bár bunyózással keresi a pénzét, mégis szégyenlősnek és ártalmatlannak tűnik elsőre, a dolgok pedig úgy alakulnak, hogy együtt erednek a nagymama nyomába, hogy megmentsék őt Farkas volt falkájától, akik azért rabolták el, hogy kiszedjenek belőle valami hatalmas titkot.

Mindeközben Cinder története ott folytatódik, ahol az első részben félbemaradt. Börtönben került, és azt várta, hogy Levana királynő kivégeztesse, ám egy segítőjének köszönhetően nemcsak a szökésre kap lehetőséget, hanem végre kiderült számára, hogy ki is ő valójában. Szökés közben összeismerkedik a szintén börtönben ülő Thorne kapitánnyal, aki végül segít neki és csatlakozik hozzá a menekülésben. Együtt bujkálnak az őket üldözők elől, miközben Cinder próbál rájönni, miként is kéne most cselekednie.

Nos, a második rész nemhogy tartotta a színvonalat, még jobban is sikerült, mint az első rész! Ami nagyon ritka sorozatok esetében. Sokkal összetettebb lett a sztori, sokkal fordulatosabb és izgalmasabb. Ezúttal Új-Pekingből is kipillanthatunk, megismerhetjük a könyv világának más részeit is, eljutunk Franciaországba (vagyis megnézhetjük, milyen az élet Európában), járhatunk a holdon, valamint a föld körül is cirkálhatunk egy űrhajóval.

De nemcsak területi kitekintést kapunk, hanem időbelit is. Megtudhatjuk, mi történt a múltban Cinderrel. Milyen állapotban menekítették le a földre háromévesen, miután Levana őt is megpróbálta meggyilkolni, kik, hol és hogyan mentették meg az életét és csináltak belőle kiborgot, és miként került a mostohaanyjához.

– Azt a szegény lányt kivégzik – csóválta a fejét Scarlet –, és mindenki rajta viccelődik.

Farkas is a képernyőre nézett.

– Már másodszor hallom, hogy a védelmére kelsz.

– Igen, mert, tudod, próbálok inkább a saját fejemmel gondolkodni, nem akarom csak úgy lenyelni ezt a nevetséges propagandát, amit a média le akar nyomni a torkunkon. – Scarlet a homlokát ráncolta, rádöbbent, hogy ez tisztára úgy hangzott, mintha a nagymamája mondta volna. Egy nagy sóhajjal próbálta fékezni a haragját. – Az emberek olyan gyorsan képesek hibáztatni és elítélni valakit, pedig fogalmuk sincs, hogy az a lány min ment keresztül, vagy hogy mi vitte rá arra, hogy azt tegye, amit tett. Sőt, honnan tudjuk, hogy tett-e egyáltalán bármit?

Scarlet tökéletes választás volt új karakternek. Belevaló, jólelkű lány, akinek a mindene a nagymamája, ezért nem is kérdés, hogy bármi áron megpróbálja megkeresni és megmenteni. És Farkas is nagyon klassz férfi karakter volt. Míg az első részben Kai herceg teljesen semleges maradt számomra, addig Farkast egyfelől megkedveltem, másfelől valódi személyisége volt, és a háttértörténete is nagyon izgalmasra sikeredett.

Mivel a Piroska és a farkasban a farkas a főgonosz, ezért nem igazán tudtam olvasás közben eldönteni, hogy vajon jól teszi-e Scarlet, hogy bízik Farkasban. De azt sem tudtam elképzelni, hogy Farkas elárulja őt. Viszont azt is sérelmeztem volna, ha egy ismert mesén alapuló történet nem követi végig konzekvensen az eredeti mese főbb történéseit valamilyen módon. Nos, nem spoilerezek, de végül Meyernek sikerült úgy megírni ezt a szálat, hogy az lényegében lekövette az eredeti mesét, mégis a regény karaktereihez és történetéhez hű maradt. Szóval igen, egy zseni, és imádtam a megoldását a problémára.

Egyébként a farkasmotívum beépítése ebbe a világba szerintem nagyon jól sikerült. Az, ahogyan kiderül, kik is a farkasok, hogyan kapcsolódnak a holdhoz, mit tettek velük, hogyan vesztik el ebben a történetben az öntudatukat úgy, mint az eredeti mítoszokban átváltozáskor... Egyszerűen zseniálisan ki lett találva az egész.

Thorne karakterét is megkedveltem, mert bár elég zűrös alak, de vicces, hűséges és bátor is. Bár a 3. résznek, a Cressnek még csak az első két fejezetét olvastam el, de az és Thorne személyisége alapján úgy sejtem, hogy az ő karaktere az Aranyhajból Flynn Ridert/Nyálas Eugént testesíti meg, és azt hiszem, egész jól. Egy elvileg bűnöző férfi, akiről kiderül, hogy valójában nemeslelkű és bátor. El van szállva kicsit a külsejétől és a hódítási képességeitől, de ez csak a látszat, a lelke mélyén igazán összetett és rendes férfi. Már most megszerettem, nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Cressben ez az érzés erősödik-e majd bennem.

– Szóval ez a hajó... ez az a lopott hajó, ugye? Az amerikai hadseregé?

– Nem szívesen gondolok rá „lopott” hajóként. Nincs rá semmiféle bizonyítékuk, hogy nem állt szándékomban visszaadni.

– Most hülyéskedsz, ugye?

Thorne vállat vont.

– Neked sincs rá bizonyítékod.

Cinder hátranézett.

– És szándékodban állt visszaadni?

– Talán.

Cinder látómezejének sarkában narancssárga jelzőfény villant. A kiborgprogramja hazugságot érzékelt.

– Sejtettem – motyogta.

És persze ebben a részben is szerepelt az egyik nagy kedvencem, Iko. Ő egy kis robotlány, aki Cinder barátja. Az első részben elvesztette a robottestét, de Cinder magával vitte a chipjét, és új „testet” szerzett neki. Ez a kényszerű testváltás semmit nem rontott azon, hogy Iko karaktere mennyire cuki és vicces.

Természetesen Kai is része maradt a történetnek, aki most már császári rangban vezeti az országát, de ő még mindig semleges számomra. Egy kicsit teszetosza, fogalma sincs, mit tegyen császárként, hogy megvédje az országát, Cindert sem tudja megvédeni, egyfolytában csak siránkozik és sajnáltatja magát, és hát nem egy tipikus hősies férfi főszereplő. Ami persze nem feltétlenül baj, mert nem kell minden férfinak hősnek lennie, sőt, szerintem kevés valóban hősies ember létezik a világon nemtől függetlenül, de neki valahogy emellett nem igazán van személyisége sem. Persze megértem, hogy nehéz helyzetben van, de egy császártól többet várnék. Legalább azt, hogy próbálkozik, mielőtt feladná teljesen.

Tetszett, hogy bár a regény meséken alapul, mégis komoly tétek vannak a könyvben, semmi nincs elbagatellizálva. A karakterek megsérülhetnek, valós veszélyektől rettegnek, sőt, akár meg is halhatnak. Nincs garancia rá, hogy sikerül megmenteni mindenkit. Vagyis a felnőtt olvasók is izgulhatnak olvasás közben, mert nem tudhatják, hogy valóban mindenki számára happy endet hoz-e ez a mesés történet.

Hogy tetszett ez a könyv?

Zseniálisan végigköveti az eredeti mese történetét, mégis teljesen egyedi a sztori. Izgalmas, fordulatokban gazdag, tele van rejtéllyel és kalandokkal. És nagyon érdekes és szerethető karakterekkel. Kaion kívül szerintem mindegyik pozitív szereplőnek sikerült felkeltenie az érdeklődésemet, és még a negatív karakterek is izgalmasak és tényleg félelmetesek. Bár az első részt is imádtam, ez még egy fokkal annál is jobban sikerült.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik egy izgalmas, fordulatos, ötletes fantasyregényt szeretnének olvasni.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:

KATT