A Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg Laura Wood A Single Thread of Moonlight – Egyetlen szál holdfény című regényét, mely egy történelmi romantikus köntösbe bújtatott, a késő viktoriánus időkbe repítő Hamupipőke-retelling. Kövesd az állomásokat, és a játék megfejtéséért cserébe meg is nyerheted Iris és Nicholas történetét a kiadó felajánlásában.
Miért választottam ezt a könyvet?
Szeretem a régi meséket újra feldolgozva. Mindig kíváncsi vagyok, hogy az adott történet mennyiben fog hasonlítani az eredetire, mennyire tudja az író újszerűvé és izgalmassá tenni a már ezerszer is felhasznált alapsztorit.
Véleményem a könyvről
A történet főszereplője Iris, aki tizenegy éves korában megszökik otthonról. Az édesapja meghalt egy lovas balesetben, ám ő úgy gondolta, a mostohaanyja gyilkolta meg, és ha nem menekül el, ő lesz a következő. Eltelik hét év, Iris varrónőként dolgozik egy neves varrodában, és gazdag emberek ruháit készíti. Egy nap felbukkan ott egy beképzeltnek és ridegnek tűnő férfi, Nicholas Wynter, és furcsa ajánlatot tesz Irisnek. Álnéven be kell férkőznie a gazdagok társaságába, hogy megakadályozza Stefan herceg eljegyzését saját, rég nem látott mostohanővérével. Valamint elérje, hogy a herceg őt kérje feleségül, csak azért, hogy aztán mindenki szeme láttára kikosarazza és megalázza. Iris belemegy az üzletbe, de nem a pénz kedvéért, hanem mert így valaki más bőrébe bújva, titokban visszatérhet a valódi otthonába, hogy bizonyítékokat szerezzen a mostohaanyja által elkövetett gyilkosságra.
A történet eleje átlagos romantikus Hamupipőke-történetnek tűnt, ami amúgy kellemes olvasmányként indult, de nem hittem volna, hogy végül ennyire meglep és levesz a lábamról. Woodnak sikerült megragadnia egy nagyon fontos dolgot, amivel végül egyedivé és izgalmassá tudta tenni ezt a sztorit. Mégpedig azt, hogy nem mindenki olyan, amilyennek látszik, és sokszor még a hozzánk legközelebb álló emberekről sem tudhatjuk biztosan, hogy tényleg ismerjük-e őket. Megeshet, hogy szeretsz valakit, ezért nem látod őt teljes valójában. Elvakít a szereteted.
Vagyis ez a sztori tökéletesen bemutatta, milyen is az, amikor egyszerűen észre sem vesszük, mi történik körülöttünk, aztán pedig mikor fény derül rá, megdöbbenünk, hiszen mi pont az ellenkezőjét láttuk, érzékeltük a dolgoknak. „De hát, olyan rendes embernek tűnt”, hallhatjuk sokszor, vagy épp „De hát, olyan boldognak tűntek, a tökéletes családnak”. Sokszor a saját gyereked, anyád, apád, testvéred, legjobb barátod sem veszi észre, hogy épp belehalsz valamibe lelkileg, mert csak azt látják, amit látni akarnak.
Iris pedig nem csak egy esetben téved. Igazából azt hiszem, elmondhatjuk, hogy nagyon rossz emberismerő. Legalábbis kezdetben. Aztán ahogy halad előre a történet, tanul a hibáiból, belátja őket, fejlődik, pont úgy, ahogyan egy jó regényben szükséges.
Az is érdekes volt, hogy a történet szerelmi szála ebben az esetben nem Iris (Hamupipőke) és a herceg között szövődik, hanem Iris (Hamupipőke) és a „tündérkeresztanyja” (Nicholas) között. Nicholas végig nagyon szimpatikus karakter volt. Sokszor az írók túlzásba viszik a férfi főszereplő rosszfiúságát, a női főszereplővel való marakodását, amitől egyfajta bántalmazássá válik az egész a szememben, a pasi meg szimplán bunkóvá, de ebben az esetben Nicholas úgy volt kicsit rosszfiú, és úgy alakult ki némi kutya-macska civódás közte és Iris között, hogy azt egy percig sem éreztem bántalmazónak vagy bunkónak. Csak pikánsan vonzónak és romantikusnak.
Őszintén bevallom, nem emlékszem az eredeti Hamupipőke-mesében a két mostohanővérre, de ez már a második olyan feldolgozás, ahol a fiatalabb testvér elnyeri a szimpátiámat. Cassie jelenítette meg a történetben a feminista fiatal nőt egy régi korban. Imádtam, hogy nadrágot hord, biciklizik, tanulni akar, és önálló, karrierre épülő jövőt építeni magának.
Más szimpatikus mellékszereplők is voltak a történetben, Matilda, Iris szobalánya, Sophia, Iris mostohaanyjának egyik elszegényedett vendége, Lady Wynter, Nicholas nagymamája, és még sorolhatnám. Örültem, hogy igazán klassz női karakterekkel volt tele a regény, és egy csomó sisterhood-szál alakult ki végül közöttük.
A történetben nincsenek nagy és veszélyes kalandok, mégis valahogy végig fenntartotta a figyelmemet és érdeklődésemet. Mindig is imádtam intrikákról olvasni, arról, hogyan viselkednek egymással az emberek, arról, hogyan tudják megjátszani magukat, hogyan sakkoznak egymással és egymás ellen egy agyjátékban.
A történet lezárása is nagyon tetszett. Mind a mostohaanyával való beszélgetés a végén, mind az, ahogyan a herceggel befejezte a dolgokat Iris.
Hogy tetszett ez a könyv?
Tudom, hogy ez csak egy egyrészes regény, de annyira jó hangulata volt, hogy örömmel olvastam volna még tovább. Nicholas nagyon klassz férfi főszereplő volt, tele volt a regény csodás női mellékszereplőkkel, és a nemesek intrikái nagyon érdekesek és viccesek voltak.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Bárkinek, aki egy klassz hangulatú, nemesi intrikákon alapuló romantikus regényt szeretne olvasni.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
A regény beleolvasóját érdemes elolvasnotok, így könnyen megválaszolhatjátok minden állomáson a kérdéseinket. A feladat a szokásos, a megoldást írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
Kérdés a játékhoz:
London melyik részén van Madame Solange üzlete?
Állomáslista:
11. 24. Kelly & Lupi olvas
11. 26. Olvasónapló
11. 28. Ambivalentina
12. 02. Utószó
12. 04. Hagyjatok! Olvasok!
12. 06. Spirit Bliss Sárga könyves út
12. 08. Csak olvass!
12. 10. Dreamworld
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése