Mészáros Dorka nevét már jól ismerhetjük, azonban most egy egészen új műfajban, egy romantikusfantasy-kötettel is bemutatkozik számunkra. Ha eddig azt gondoltátok, már minden farkasemberes történetet olvastatok, amit érdemes, higgyétek el, hogy A farkas éjszakáján című könyv tud még újat mutatni! Tartsatok három bloggerünkkel a vérfagyasztó blogturnén, és nyerjétek meg a Menő Könyvek által felajánlott példányt!
Miért választottam ezt a könyvet?
Nos, én még soha semmit nem olvastam az írótól, úgyhogy fogalmam sem volt, hogyan ír, de a könyv borítóját nagyon-nagyon ötletesnek találtam azzal a kivágott karomnyommal és kihajtható dupla oldallal, és azt reméltem, hogy a regény is legalább ennyire ötletes lesz.
Véleményem a könyvről
Az Ordasbálványon élő hét család úgy tartja, hogy az emberfarkasok léteznek. De nemcsak ők, hanem mindig van egy Vadász és egy Szelídítő is. A Vadász feladata az, hogy megölje a farkast, a Szelídítő viszont valami furcsa módon képes kommunikálni a farkassal, kötődik hozzá lelkileg, ami miatt egyszerre nem akarja elárulni, mégis sebezhetővé teszi őt. Fruzsi is Ordasbálványon él, de nem tartozik a hét honfoglaláskorra visszavezethető múltú családhoz. A napéjegyenlőség napján egy farkas mégis őt szemeli ki áldozatnak, egy másik viszont megmenti az életét. Közben furcsa tűzesetek, gyilkosságok történnek a városban, a kérdés csak az, hogy ki az elkövető?
Több farkasos történetet is olvastam, láttam már, ez a regény viszont tényleg egész egyedi többféle szempontból is. Itt lényegében a beavatott családok mind tudnak az emberfarkasok létezéséről. Amikor elkezdődnek a furcsa történések, nem kell azon törniük a fejüket a szereplőknek, hogy mi a manó történik egyáltalán, csak azon, hogy vajon ki is a gonosz farkas. Ami még különleges ebben a sztoriban, hogy izgalmas módon használja fel a magyar mitológiát.
Bevallom őszintén, a könyv első felében Fruzsi nem volt túl szimpatikus. Nem igazán értettem a viselkedését a fiúkkal kapcsolatban, de aztán kiderült valami, és rájöttem, hogy végül is teljesen logikus volt, amiket érzett és tett. És Stevie-vel kapcsolatban is ezt éreztem (ő Fruzsi legjobb barátja és egyben pasija, aztán exe). Az agresszivitása eléggé távolságtartóvá tett vele szemben. Ám végül kiderült, ennek is megvolt az oka. Pet, kettejük barátja egész kedvelhető lett volna, ha nem bullyingol egy amúgy is kitaszítottként élő lányt, Emesét. És hát ott volt még Boldi, a város rosszfiúja, aki szintén elég ijesztő jelenség volt elsőre.
Szóval úgy ugrottam neki a történetnek, hogy lényegében egyik főbb karakterrel sem tudtam igazán szimpatizálni, mert vagy ijesztőek voltak, vagy tettek valamit, ami nem volt túl pozitív a szememben. De ahogy derültek ki a titkok, és állt össze a kép, végül megértettem a viselkedésüket, és mindegyikük kicsit közelebb került hozzám.
Dani, Fruzsi kisöccse viszont nagyon aranyos karakter volt első perctől kezdve. Jókat mosolyogtam rajta, és szerettem a jeleneteket, amikben szerepelt.
– Az újságok címlapon hozták le az ügyet, utánanézhetsz, ha akarsz. De, ami még ennél is fontosabb, azt gyanítjuk, az emberfarkas régóta köztünk jár, beilleszkedett a lakók közé, és csak az alkalmat várja, hogy lecsaphasson.– És ki az? – cincogta a hátsó ülésről Dani.– Arra még nem sikerült rájönnünk...– Az isten szerelmére! – fakadt ki Fruzsi. – Halálra rémiszted Danit!– Nem ijedtem meg! – kérte ki magának a kisfiú holtra vált arccal.
Farkas és Fruzsi, meg úgy alapvetően a farkasok és Szelídítők közötti kapcsolat is hasonlóan ambivalens érzéseket váltott ki belőlem, mint a főbb karakterek. Farkas és Szelídítője olyannyira összekapcsolódnak, mintha már-már egy ember lennének, még egymás gondolatait is olvassák. Ami hát, kicsit kapcsolatfüggőségnek tűnik. Számomra nem romantikus, hanem inkább ijesztő dolog, amikor a személyiséged ennyire eltűnik egy másik ember személyiségében, és már csak együtt tudtok létezni, külön-külön nem. Ennek ellenére megkedveltem Farkast is, de saját emberfarkast nem akarnék soha. A történet vége, bár elég megdöbbentő és megrázó volt, mégis pont ezért tetszett, mert nekem feloldotta ezt a kapcsolatfüggőséget.
Ami viszont nagyon tetszett a történetben, és teljesen beszippantott, az a rejtélyek és titkok szála. Tele van ezekkel a sztori, és csak szép lassan derülnek ki, szép lassan állnak össze a darabkák teljes képpé. Jó ötlet volt úgy dönteni, hogy nem egy, hanem több farkast is kapunk, mert így a karakterek nem tudhatták, hogy melyikük az, akitől igazán félni kell.
Olvasóként én majdhogynem az elejétől sejtettem, ki a veszélyes farkas, pszichológiai szempontból ugyanis nagyon szépen összeállt, hogy miért ő az. És kifejezetten tanulságos szerintem a szála. Nem nagyon tudom ezt kifejteni spoilerek nélkül, de a lényeg, hogy a tetteinknek következményei vannak.
A történet egyébként több család drámája is egyben, mert mint kiderül, a legtöbb ősi család rejteget valamit. Vannak, akik kisebb titkokat, vannak, akik nagyobbakat, de szinte mindegyikük lelkén van valami seb, és mindegyikük életében valami titkolnivaló.
– Miért nem szabad elmondani apának?– Mert... Mert... – Fruzsi úgy döntött, őszinte lesz, legalábbis részben. – Mert úgysem engedné meg, hogy Farkas velünk lakjon. De neki nincs hová mennie. Nincsenek szülei, se testvérei, se barátai. Ha nem maradhat itt velünk, akkor egyedül lesz.Dani rögtön megértette. Amikor az anyukájuk elköltözött, ő is sokszor érezte magát egyedül, és az nagyon-nagyon rossz volt.
Jó ötlet volt egyébként a könyv elejére betenni a családok családfáját, mert olvasás közben többször is vissza kellett lapoznom, hogy megnézzem, az adott ember kicsoda is, melyik családhoz tartozik, él-e, meghalt-e. Vagyis a családfák segítettek, hogy a fejemben összeálljanak és értelmet nyerjenek a családi ügyek.
Hogy tetszett ez a könyv?
Igazán egyedi volt, a titkok és rejtélyek érdekesek és izgalmasak. A karakterek viszont nem tudtak úgy igazán közel kerülni hozzám, és a kapcsolatfüggő kötődéssel is voltak gondjaim Farkas és Szelídítő között.
Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Azoknak akik egy egyedi, magyar környezetben játszódó farkasos fantasyt szeretnének olvasni.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
Nyereményjáték:
Mostani nyereményjátékunkban Mészáros Dorka további regényeinek nyomába eredünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Idézet a játékhoz:
„A Gellért-hegyet kék fénnyel ölelte körbe a hajnal. Az égen rózsaszín felhők úsztak, a körvonalak sokkal élesebbek, határozottabbak lettek. Filtert dobtak a reggelre.”
Állomáslista:
11. 29. Kelly és Lupi olvas
11. 30. Könyv és más
12. 02. Spirit Bliss Sárga könyves út
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése