1900. január 25-én született Fekete István József Attila-díjas magyar író, aki gyerekkorunktól kezdve számos ifjúsági könyv és állattörténet írójaként kíséri olvasói utunkat. A Blogturné Klub három bloggere az író születésének 125. évfordulója alkalmából nagyszabású turnéra indul a szerző könyveivel. Tartsatok velünk, s a turné végén megnyerhetitek a turnéban részt vevő könyvek egyikét a Móra Könyvkiadó jóvoltából.
Miért választottam ezt a könyvet?
Bevallom őszintén, bár a valóságban imádom az állatokat, a könyvekben jobban lekötnek az emberi történetek. És bár fogalmam sem volt róla, hogy miről is szól ez a regény, valami olyasminek képzeltem, mint Az egri csillagokat, ami gyerekként nem igazán kötött le, viszont felnőttként újraolvasva nagyon tetszett.
Véleményem a könyvről
A történet a török hódoltság idején játszódik Magyarországon. A főszereplő Babocsai László, végvári vitéz, akinek az apját a koppányi aga, Oglu megölte egy párviadalban. László bosszúból párbajra hívja az agát, akit le is győz tisztességes harcban. Oglu tiszteletből haldoklása közben rá hagyja az összes vagyonát és a lányát. Mikor a szomszédos végvár korrupt, erőszakos várkapitánya, Kales tudomást szerez a kincsről, tervet sző, hogy megszerezhesse Lászlótól.
Amikor elkezdtem olvasni a regényt, az első gondolatom az volt, hogy nagyon tetszik a szöveg stílusa. A második pedig az, hogy a férfiak bolondok. László és Oglu harca tipikusan olyan, mint mikor egy filmben két pasi valami miatt agyonveri egymást, aztán véresen, teljesen kikészülve rájönnek, hogy igazából nem is utálják egymást annyira, kezet fognak, megveregetik egymás törött bordáit, aztán mennek, és megisznak egy korsó sört.
Nos, itt Oglu halála miatt a korsó sör elmaradt, de a „megöllek, majd mégis megbocsátok” tipikus férfihülyeséget tökéletesen prezentálták így is. A kolléganőimmel jól meg is beszéltük, hogy hasonló helyzetben mi, nőként vagy harcolnánk, és sosem bocsátanánk meg az ellenfélnek, mert olyasmit tett, ami megbocsáthatatlan, vagy ha képesek vagyunk a megbocsátásra, akkor azt még azelőtt megtennénk, hogy feleslegesen megvernénk vagy megölnénk bárkit is, vagy minket vernének, esetleg ölnének meg.
Ettől függetlenül a történet rögtön beszippantott, bár nem igazán azt kaptam tőle, amire először számítottam. Mikor Oglu megkérte Lászlót, hogy vigye haza az özvegy édesanyjához a lányát, és gondoskodjanak róla, azt hittem, hogy ez egy romantikus történet lesz, melyben László először a húgaként kezeli a lányt, ám szép lassan egymásba szeretnek, majd a múltbeli tragédiák ellenére összeházasodnak és boldogan élnek.
Nos nem.
Ez a történet egyáltalán nem egy romantikus sztori volt, és Oglu lánya valóban olyan lett csak László számára, mint egy húg.
És őszintén bevallom, én ennek nagyon örültem. Mert az általam várt szerelmi sztori elég uncsinak és elcsépeltnek tűnt. Helyette viszont egy átveréseken, trükkökön alapuló kémsztorit kaptam lényegében. Kales megpróbálja erőszakkal, majd átveréssel elszedni Lászlótól az aga kincseit, még az emberrablástól sem riad vissza, ám László bajtársa, Markó szintén egy átveréssel megpróbálja Kales terveit megakadályozni és Lászlót megmenteni.
Ami érdekes, hogy bár László volt a főszereplő, Markó karaktere legalább annyi figyelmet kapott a cselekményben, és igazából sokkal összetettebb és szerethetőbb karakter volt számomra. Igazi barát, hősies, bátor, fifikás, intelligens, és volt benne egyfajta lágyság, valami szeretetéhség, családra való vágy (anyára, apára, testvérekre), amitől az ember lányának, lásd nekem, kedve támadt egy kicsit megölelgetni. Igazi harcos, de nem az a macsó fajta, hanem olyan, akinek vannak érzései. Szóval igen, számomra ő volt a vonzó pasi a sztoriban, nem László.
A másik kedvenc karakterem az ifjú Máté volt, aki talpraesett, okos fiú. Talán jobban látja a világot, mint sok felnőtt körülötte.
– Fene se nézné ki belőled ezt az erőd – csodálkozott a horvát vitéz –, nincs kedved a vitézi életre?– Nem tudom, uram... – tűnődött Máté. – Nehezen hagynám itt a berket, aztán meg azt sem tudom soha a magam buta fejével, hogy ki az ellenség, bár sokat törtem már ezen a fejem. Néha a törököt vágjátok, néha a németet, néha mind a kettőt. Magyar jobbágyokat kardra hánytok, mert a töröknek adót fizet, aztán elmentek, és mulatoztok a törökkel, mert – ti azt mondjátok – békesség vagyon a török császárral. Idejöttek a vallonok nektek segíteni, és levágnak benneteket... Mondom, uram – ne haragudj –, mindez nem fér az én fejembe, hát inkább annak maradnék, aki vagyok...Bogics szinte megrendült a legényke világos esze járásától.– Buta? Te vagy, fiam, az egyetlen okos ember ebben a fenekestül felfordult országban!
Lászlót is kedveltem, mert ő is a kezdeti hülyeség (az agával való harc, majd kibékülés) ellenére szimpatikus férfi volt, de valahogy egysíkúbbra sikeredett a karaktere.
Igazán érdekes volt, ahogyan a regény a törököket és a császáriakat ábrázolta. A törökök kifejezetten szimpatikusnak tűntek, még Oglu sem volt igazán gonosz. Egyszerű emberek, akiket a vezetőjük ide küldött, és igazából már nem is emlékeznek rá, miért is kéne a magyarokkal ellenségeknek lenniük. Házasodnak velünk, egy asztalnál esznek-isznak velünk (még bort és disznót is), és egyre inkább beolvadnak közénk. Néha persze vannak harcok, párbajok, de ezek sem az egymás iránti gyűlölet miatt robbannak ki, hanem hol felsőbb parancsra, hol férfiostobaságok miatt.
A császáriakról ezzel szemben elég negatív képet festett az író. Csak használják a magyarokat, harcba küldik őket, de amikor a zsíros falatokról van szó (pénzről, várról, egyéb vagyonról), akkor egymás között osztozkodnak csak. Kales sem olyan, mint Oglu. Míg Oglu egyáltalán nem gonosz ember, addig Kales valóban kegyetlen, kapzsi, hazug, becstelen és gonosz.
Az egymást átverős jelenetek nagyon érdekesek, kalandosak voltak, szó szerint élvezettel olvastam ezt a szálat, még a buszon is elővettem munkából hazafelé a könyvet, hogy megtudjam, hogyan is sült el Markó visszavágása Kalesnek.
Hogy tetszett ez a könyv?
Azt hiszem, most már kimondhatjuk, hogy nagyon tetszik Fekete István stílusa, és az emberekről szóló regényei jobban beszippantanak, mint az állatokról szólók. Ez a regény nem azt adta számomra, amire az elején számítottam, ennek ellenére, vagy épp pont ezért nagyon izgalmasnak, érdekesnek találtam. Markó karakterét nagyon megszerettem, és szó szerint izgultam érte bizonyos jelenetekben.
Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.
Kiknek ajánlom ezt a könyvet?
Azoknak, akik szeretik a kalandos történelmi regényeket.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet:
Nyereményjáték:
A turné minden állomásán találtok egy-egy kérdést Fekete István műveivel kapcsolatban, ami vonatkozhat egy adott mű történetére, keletkezésére, de akár arra is, hogy milyen állatot takar egy-egy elnevezés. A helyes választ írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába!
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Kérdés a játékhoz:
Kiről szól a Bogáncs című regény?
Állomáslista:
01. 26. Szembetűnő (Vuk)
01. 31. Szembetűnő (Tüskevár)
02. 04. Spirit Bliss Sárga könyves út (A koppányi aga testamentuma)
02. 06. Szembetűnő (Csí és más elbeszélések)
02. 10. Szembetűnő (Hú)
02. 14. Könyv és más (Éjféli harangszó)
02. 18. Spirit Bliss Sárga könyves út (Tüskevár)
02. 22. Spirit Bliss Sárga könyves út (Téli berek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése