A sokaság akarata brutális függővége után a bloggereink is alig várták, hogy megérkezzen a történet folytatása, és megtudjuk, hogy milyen új, izgalmas kalandok várnak Visre. Szerencsére az Agave Könyvek gyorsan elhozta nekünk a második részt, A kevesek erejét. Ha te is kíváncsi vagy az utóbbi évek egyik legnagyobb nemzetközi könyvsikerének folytatására, akkor tarts a bloggereinkkel, és ismerd meg ezt az új történetet.
Szereted a nagyon összetett politikai fantasyket? Hát a kalandokat, vérengzést és titkokat? És hogy állsz az izgalmas karakterekkel? Ha mindezekre egyszerre vágynál, akkor A kevesek ereje című könyv megad neked mindent a jó olvasásélményhez.
Három különböző világ
A sorozat első része is nagyon érdekes és izgalmas volt, de leginkább azért vártam a mielőbbi folytatását, mert a legvége igazán rejtélyesen és furcsán zárult, és meg akartam érteni, mi is történt pontosan Visszel, miért tűnik úgy, mintha három lenne belőle három nagyon hasonlító, mégis egymástól némileg eltérő helyen.
Nos, ebben a második kötetben megkaptuk a választ. Röviden összefoglalva, az eredeti Vis a Cateni Köztársaságban (Res) maradt, míg két kópiája egy Obiteumnak és Luceumnak nevezett világba került, és ott is ragadt. Visen kívül csak egyetlen ember van, aki mindhárom világban létezik, Ka, akiről nagyjából annyit tudunk, hogy ismeretlen okból már nagyon hosszú ideje él, és szintén ismeretlen okból körülbelül 300 évente kataklizmát okoz mindhárom világban. Állítólag csak az képes megállítani, aki szintén mindhárom világban létezik egyszerre, vagyis nem meglepő módon: Vis.
Amikor egy történet három nagyon különböző szálon fut egyszerre, nehéz úgy megírni, hogy a cselekmény ne töredezzen. És azt is nehéz elérni, hogy az olvasókat mindhárom szál pontosan ugyanannyira lekösse, érdekelje, izgalomban tartsa. Nos Islington ebben az esetben sikerrel járt nálam, mert a Resben, Obiteumban és Luceumban játszódó szálat is imádtam. Méghozzá ugyanannyira és mindvégig. Egyetlen fejezet erejéig sem éreztem úgy, hogy az adott világ szála unalmas, bárcsak a másiknál tarthatnék. Bármelyik világban is jártam épp, az teljesen beszippantott, ennek ellenére zökkenőmentesen tudtam váltani a világok között, nem éreztem azt a váltásoknál, hogy valami félbeszakadt. Mintha három különböző folyó hömpölygött volna egymás mellett, ami időnként összeért, én átkerültem egyik hullámról a másikra, és csak szimplán úsztam tovább.
Tetszett, hogy mindhárom szálnak teljesen más története volt, teljesen más tanulságot, lényeget adott át nekünk. Ahogyan az is izgalmas volt, hogy az akarat is másképp működött, másra volt képes a három világban.
Politikai játszmák, barátság és család
A Cateni Köztársaságról már az első könyvnél írtam, hogy olyan, mint az ókori Róma, csak egy kis mágiával (akarattal) megfűszerezve. Ez a szál főképp a politikai játszmákról szólt szerintem a Katonaság, a Vallás és a Kormányzat között. A három csoportot irányítók egymás fölött is megpróbálták átvenni az irányítást, és a csoportokon belül is megvoltak a kisebb-nagyobb ellentétek.
Tetszett, ahogyan Vis felnőtt a szerephez, amit az élet (és mások) rákényszerítettek, és nemcsak elég bátor volt mindig azt tenni, ami szükséges, hanem átlátta a játszmákat, terveket szőtt, megértette, hogyan is működik ez a világ, és nemcsak hagyta, hogy megtörténjenek vele a dolgok, hanem beszállt a játszmába. Persze volt, hogy tévedett, rosszul döntött, de alapvetően nagyon értelmesen és okosan, az agyát használva cselekedett mindig.
És ami klassz, hogy közel engedte magához a barátait, amennyire csak lehetett, megbízott bennük (kiben jobban, kiben kevésbé), megosztotta a felelősséget, és így nem minden az ő vállát nyomta. Tetszett egyébként a kis baráti társaságuk, Aequa és Eidhin volt a két kedvencem.
– Sose hagyd, hogy megváltoztassanak, Eidhin. Soha. Tisztességesebb és nagyobb barát vagy, mint amiben bárki reménykedhetne – súgom indulatosan a fülébe.
Na meg persze Diago, az alupi, aki a második könyvben is visszatér a sztoriba, és egyszerűen odavagyok érte. Nagyon érdekes és egyben cuki volt, ahogyan Vis megpróbálta elnyerni az alupi bizalmát és barátságát.
Örültem, hogy Visenek van egy második lehetősége esetleg igazán megismerni Ulciscort, a nevelőapját. A férfi tett rossz dolgokat, lényegében veszélybe sodorta Vis életét is, de az első könyvnél is érezni lehetett, hogy kedveli Vist, fontos neki a fiú. Csak egyszerűen képtelen volt elengedni az öccse emlékét, és a gondolatot, hogy meg kell tudnia, mi történt vele, és bosszút kell állnia érte. Reméltem, hogy Ulciscor az első könyv végén történtek után észhez tér, és tényleg jó pótapja lesz Visnek. Szerettem ebben a könyvben a közös jeleneteiket.
Ez a szál elég izgalmas és brutális volt, talán számomra a legizgalmasabb és legbrutálisabb a három közül. Valószínűleg azért, mert az itteni szereplőket már volt korábban egy teljes könyvnyi időm megszeretni, és mire belekezdtem ebbe a második részbe, már rég a szívembe zártam őket. Végig érezni lehetett a közelgő háború szelét, csak azt nem tudtam, hogyan is fog pontosan kitörni, ki melyik oldalon fog állni, és hogyan alakul végül az egész. Az tuti, hogy nagyon izgultam minden főbb karakterért, mert az első könyv után tudtam, hogy senki nincs százszázalékos biztonságban. És hát, igen, ez ezúttal is így volt.
A cateni szálban akadtak fordulatok, volt jelenet, amin sírtam, egy csomószor lezsibbadt minimum a lábam, de megesett, hogy a teljes testem is, annyira véres, fájdalmas és borzalmas dolgok történtek. Odavoltam a politikai machinációkért, az összeesküvésekért, szóval izgalmas volt az egész.
A szál vége is érdekesen zárult, de az itteni „titkot” (egy karakter felbukkanása, akiről még nem mondták ki konkrétan, hogy kicsoda) 99,9%, hogy kitaláltam, úgyhogy bár nagyon érdekel a szál folytatása, nem a titok miatt. Egyszerűen csak tudni akarom, hogy mi lesz a háború vége, hogyan alakul itt Vis és Ka ellentéte, miként alakul át a Cateni Köztársaság, vagy egyáltalán fennmarad-e végül.
Egy ismeretlen ellenség
Obiteum olyan volt számomra, mint az ókori Egyiptom. Ka fáraóként a Duat körülzárt városának közepén álló piramisban rejtőzött, a szolgái pedig istenként tisztelték, pedig még csak soha nem is látták. Ebben a világban nem voltak politikai játszmák, csak a kőkemény túlélés, valamint végső célként a főgonosz, Ka elpusztítása.
Obiteum egy kietlen sivatagi világ, a levegő és a víz mágikus védőeszközök nélkül mérgező, kevés az étel, és a Ka ellen lázadó emberek nagy része pedig rejtőzködve él föld alatti barlangokban, városokban. Már aki még maradt, mert alig van pár túlélőcsoport. A legtöbb élő ember Duatban, Ka városában él, és egész életében, valamint halálukban is Kát szolgálják, ugyanis a holtakat az akarat egy alternatívan működő formájával fel lehet támasztani, aztán irányítani.
A feltámasztottak egyfelől szolgaként tovább végzik a kemény fizikai és egyéb munkákat, másfelől Ka és Duat védelmét látják el. A holt katonák úgy működnek, mint valami számítógépes rendszer, az elméjük össze van kapcsolódva, ha egyikük lát vagy hall valamit, a másik is látja és hallja, így nagyon nehéz kijátszani őket. Vagyis, ahogy az egyiptomi vallásban, itt is nagy szerepet játszik a halál utáni élet, csak nem szimbolikus, vallási értelemben, hanem ténylegesen.
Ez egyébként a három szál közül az egyetlen, amiben Vis fő célja az elejétől a végéig, hogy eljusson Káig, és megölje.
Nagyon érdekes volt Jahmesz és Netikret karaktere ebben a szálban. Jahmesz egy feltámasztott halott, akit Vis megment attól, hogy Ka átvegye teljesen az irányítást fölötte. Tetszett, hogy nagyon különböznek egymástól személyiségben, gondolkodásmódban, mégis barátokká válnak. Netikretet először nem tudtam hová tenni, fogalmam sem volt arról, megbízhatunk-e benne Visszel, vagy sem. Először csak egy kapzsi bérgyilkosnak hittem, aztán ahogy egyre többet megtudtam róla, úgy állt végül szépen össze a valódi személyisége.
– Megmondtam Netikretnek, hogy ha még egyszer előfordul valami hasonló, akkor elmegyünk.– Nem ez lenne egyébként is a következő lépésünk? – Pillantását a testnedvek árnyékos tócsáira szegezi.– Szükségünk van rá.– Neked van szükséged rá.– Nekem van szükségem rá – ismerem el.Ismét hallgatunk egy ideig, aztán Jahmesz bólint. Látszólag legalább kissé kiszakad a komorságából és önvizsgálatából.– Akkor mindkettőnknek szüksége van rá. – Halvány mosollyal néz rám, a helyiséget megülő feszültség pedig elszivárog.
Ennek a szálnak a legvége nagyon izgalmasan zárult. Talán ennek várom most a legjobban a folytatását a harmadik kötetben, mert baromira kíváncsi vagyok már rá, hogyan is áll össze a Kával kapcsolatos szál. Ki ő, miért csinálja, amit csinál? Őszintén szólva... Bár elvileg őt állították be főgonosznak, mégis van egy olyan érzésem, hogy lesz itt még valami nagy csavar.
Új, boldog élet?
Míg a cateni szálban Vis a politikai játszmákkal van elfoglalva, az obiteumi szálban pedig Ka elpusztításával, addig a luceumi szál inkább a lelki felépüléséről szól, és arról, hogyan próbál új barátokat, új családot, egy boldogabb új életet kialakítani az új világban.
Ez a szál azért érdekes, mert Vis egy csomó ideig nem is tudja, hogy egy teljesen másik világban van. Azt hiszi, hogy a sajátjában, csak egy Catentől távoli helyre vitték, miután elvesztette a karját.
Egyébként erről a világról a kelták jutottak eszembe, mert bár őszintén szólva nem sokat tudok a kelta törzsek történelméről, és így fogalmam sincs, hogy az adott szál társadalmának berendezkedése mennyire hasonlít ezekére, viszont ebben a szálban az akaratot csak néhány kiválasztott képes használni, akiket druidáknak hívnak. Szóval a druidák miatt feltételezem, hogy Luceum az ókori kelta világot jeleníti meg.
Vis élete itt sem könnyű, itt is harcolnia kell, veszélybe kerül, itt is érik nagy veszteségek, de talán ez a legpozitívabb szál számomra a három közül. Főképp azért, mert Vis nemcsak új családtagokra, barátokra lel, hanem önmagával is megbékél.
Vist ugyanis mindig furdalta a lelkiismeret, amiért anno a családját legyilkolták, ő viszont elmenekült. Ahogyan amiatt is, hogy a kishúgát vitte magával, de menekülés közben egy balesetben meghalt. Persze Vis is gyerek volt még ekkor, nem harcos, ha marad, akkor őt is kivégzik, de ettől még a túlélők bűntudata végigkísérte az egész addigi életét.
– Vagyok... – Hogy kell azt mondani, „az adósod”? Elfúl a hangom.– Ostoba? – veti fel Gráinne.– Ronda? – tódítja Tadhg.Hunyorogva nézek kettejükre.– Tartozom – mondom végül. – Tartozom.Gráinne szomorúan elmosolyodik. Onchú figyeli, ahogy a két gyerek elszakad mellette, és átölel.– Hiányozni fogsz – mondja Róisín. Megölelem.– Hiányozni fog, hogy mindent megcsinálsz helyettünk – teszi hozzá Tadhg.
Nagyon megkedveltem ebben a szálban Gáinnét és a gyerekeit, akik otthont és családot adtak Visnek, ahogyan Tarát és a többi harcos diákot is, akik nemcsak a bajtársai, hanem a barátai is lettek. És pont ezért nagyon izgultam mindenkiért, mert tudtam, hogy ebben a történetben egyetlen szál sem lehet felhőtlenül boldog.
És hát igen, Vist itt is éri bőven fájdalom, és itt is hullanak az emberek, ennek ellenére ez a szál egyfajta lelki gyógyulás számára, és ez a szál zárul a legmegnyugtatóbban. Egyfelől azért, mert a végén Vis éppen biztonságban van, másfelől azért, mert ennek a szálnak a végén látszólagos titok sem maradt, megkaptuk a nagy csavart egy karakterrel kapcsolatban (ami egyébként tényleg nagyon meglepett, mert egyáltalán nem számítottam rá), és nem hagytak lógva minket a harmadik részig.
Erős nők a jó és a rossz oldalon is
A könyv tele van erős női karakterekkel. Igaz, nem ők a főszereplők, de ettől még jelen vannak, részt vesznek a cselekmény alakításában, az akciókban, összeesküvésekben, harcokban. Segítik, megvédik vagy épp irányítani próbálják Vist.
Ott van Aequa, aki Vis egyik leghűbb barátjává vált. Vele tart a veszélyes kihívásokban, kalandokban, és valahol mélyen még élvezi is a veszélyt. Nagyon jó ember, tényleg törődik Visszel, lelki szempontból is. Ez látszik a második könyvbeli utolsó közös jelenetükben, ahol Aequa megmutatja, hogy mennyire bátor és mennyire fontos neki Vis.
Relucia nem egy pozitív karakter. Borzalmas dolgokat tett az első könyvben, de hisz abban, amit csinál, és egy jobb világot akar teremteni. Ehhez persze a nagyobb jó érdekében képes tömegeket feláldozni, de attól még, hogy nem értek vele egyet egyáltalán, erős nőnek tartom.
Tara nemcsak személyiségben, hanem fizikailag is nagyon erős. Ő a luceumi kiképzésen a legerősebb harcos, és azon kevesek közé tartozik, akik képesek használni az adott világbeli akaratot. Tiszta lelkű, bátor és okos is. Nemcsak harcolni tanítja Vist, hanem megpróbálja a megfelelő útra is terelgetni. Persze nem mindig az a megfelelő út, amit elsőre annak tart, de ahhoz is elég erős, hogy beismerje, ha tévedett, és megváltoztassa a döntéseit. És éreztem valamiféle bizsergést közte meg Vis között, szóval bár egyelőre semmi különös nem történt, de van egy olyan érzésem, hogy a harmadik könyvben várható velük egy szerelmi szál.
Netikret is összetett karakter. Kiemelkedően jó bérgyilkos, akiről elsőként azt hisszük, csak az anyagiak motiválják, de kiderül, hogy ennél sokkal összetettebb. Elég okos és bátor kijátszani Ka védelmi rendszereit, és ha nem is tudtam, hogy Vis bízhat-e benne teljesen, mégis valahogy kedveltem.
Gráinne olyan volt, mint egy fiatal talpraesett parasztasszony. Foggal-körömmel védte a gyerekeit, a földeken és a ház körül dolgozott, és amikor Visnek a legnagyobb szüksége volt rá, otthont és családot biztosított számára. Igazi jólelkű, bátor nő, mert hát bátorság kell ahhoz, hogy beengedj egy sérült, elveszett idegent az életedbe, és meglásd benne a jót.
Fordulatos, összetett puzzle
Islington hihetetlenül zseniálisan építette fel a második könyv mindhárom szálát. Vannak könyvek, amikről úgy vélem, indokolatlanul lettek baromi hosszúak, és simán ki lehetett volna húzni belőlük 3-400 oldalt is, senkinek nem hiányzott volna, de ebben az esetben mind a 885 oldal aranyból volt, semmit nem éreztem belőle feleslegesnek. Mindegyik szálban jól felépített, egyedi világot ismerhettünk meg, mindegyikben más volt a lényeg, a cél, mindegyikből mást tanulhattunk meg Visszel együtt, és mindegyik izgalmas, összetett, titkokkal teli és fordulatos volt. Talán a Trónok harca mellett ez a második legösszetettebb fantasy, amit eddig olvastam, pedig olvastam már jó párat. Nagyon remélem, hogy ez nem jut olyan sorsra, mint Martin könyvsorozata, és hamarosan a kezemben foghatom a harmadik részt is, mert nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, és arra, hogy a három világból álló puzzle hogyan áll majd végül össze egyetlen nagy képpé.
🤯🤯🤯🤯🤯 5/5 – Baromira összetett, titokzatos, fordulatos történet volt, úgyhogy olvasás közben folyamatosan megmozgatta az agyamat, egyetlen pillanatra sem hagyott megpihenni.
🔥 5/1 – Voltak bizsergések, de nem, tüzes erotikus jelenet nem volt a történetben, és nekem nem is hiányzott.
🤧🤧🤧 5/3 – Igen, volt olyan jelenet a könyvben, amitől bőgtem. Nem sok, de volt.
💔💔💔 5/3 – És a szívem is összetört bizonyos dolgok miatt egy picikét.
🍵 5/1 – Őszintén szólva, amint elkezdtem olvasni ezt a könyvet, azonnal magába szippantott, szóval nemhogy teázásra nem gondoltam közben, de sokszor még vizet is elfelejtettem inni (pedig mindig van mellettem egy üveg ásványvíz, hogy igyak). Szóval túl izgi a történet ahhoz, hogy közben teázzunk, de utána azért ihatunk valami koffeinmentes, nyugtató gyógynövényes teát, hogy az agyunk pörgése végre leálljon.
💕💕💕💕💕 5/5 – Mind a 885 oldalát imádtam, izgalmas volt, elgondolkoztató, fordulatos.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:
Állomáslista:
11. 10. Utószó
11. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 14. Könyv és más
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése