Alice Csodaországban

Spoileres vélemény!

Vasárnap este megnéztem a tévében az Alice Csodaországban című filmet. Korábban is láttam már a moziban, de 3D előadásban, amit nagyon nem szeretek. Csak az ismerősöm miatt vállaltam be, akivel mozizni mentem. A moziban egyáltalán nem tudtam élvezni a filmet, mert zavart a szemüveg és semmi pluszt nem adott a 3D, úgyhogy kíváncsian vártam, zavaró körülmények nélkül, a tévében nézve mennyire tetszik majd a film.

Most másodszori nézésre, valamivel jobban megfogott, de még mindig nem igazán szeretem a történetet. Viszont arra mindenképpen jó volt, hogy felmerüljön bennem, ismerem Alice történetét gyerekkorom óta, mégsem olvastam még soha az eredeti könyvet.

Úgyhogy fogtam magam, megnéztem MEK-en, hogy fent van-e legálisan, és szerencsém volt. :) Szóval tegnap kiolvastam a könyvváltozatot is.

Két fontos különbség volt számomra a film és a könyv között. Az egyik Alice személyisége. A könyvben egy nem túl okos kislány, akinek semmi célja, csak sodródik az árral, veszekszik Csodaország lakóival, hol megnő, hol összemegy, mindezt folyamatosan, és azon kívül, hogy butuska, konkrétan nincsen semmi személyisége.

Ezzel szemben a filmbeli Alice az erős, okos, céltudatos, önálló nők mintapéldánya, a régi idők egyik feministája. Olyan korban él, ahol még általában a család mondja meg, kihez kell feleségül menned, ő mégis nemet mond a kijelölt ficsúrnak, helyette mer nagyokat álmodni, és nekiáll karriert építeni. Mert végre ő akarja irányítani az élete történetét, mind Csodaországban, mind a valóságában. És meg is teszi, kezébe veszi a gyeplőt, elintézi a sárkányt, és uralja a valódi világbeli életét is. Vagyis van személyisége, vannak céljai, nemcsak sodródik az árral, hanem irányítja az eseményeket.

A másik fontos különbség az, hogy míg a könyvnek nincs igazi sztorija, csak különös események történnek egymás után, mintha az író beszívva leírta volna a képzelgéseit (talán így is volt…), addig a film halad valamerre. Van egy cél, a vörös királynő és sárkánya legyőzése, és ezáltal a Csodaországban lakó lények életének jobbá tétele.

Bár vannak a könyvben olyan mondatok, párbeszédek, amiket lehet akár társadalmi fricskaként, tanulságként is értelmezni, a felépítése és túlzottan groteszk véletlenszerűsége miatt szerintem, csak akkor lehet élvezni, ha meseként fogjuk fel, és nem akarunk mélyebb értelmet keresni benne. A filmet viszont lehet értelmezni a csodás elemek ellenére úgy, hogy a történet egy fiatal lány útkeresése, önmagára találása és önállósodása.

A könyvet azoknak ajánlom, akik egy bizarr mesére vágynak, a filmet viszont azoknak, akik a bizarr mesében valami mélyebb értelmet is keresnek. Mindkettő élvezhető, csak mindkettő a maga módján. :)

Mivel legális, ezért megosztom a könyv linkjét veletek, hátha valaki el szeretné olvasni: http://mek.oszk.hu/00300/00348/html/

Film értékelés: 10/7
Könyv értékelés: UNALOMŰZÉSNEK JÓ VOLT.

Csillagainkban a hiba

SPOLERES filmkritika!!!

Már régóta kíváncsi vagyok a Csillagainkban a hiba című könyvre, de sajnos egyelőre nem tudtam beszerezni és elolvasni. Tegnap viszont a tévé adta a filmváltozatát, úgyhogy pihenésképpen megnéztem.

Bár hullajtottam néhány könnycseppet, engem nem hatott meg úgy, mint ahogyan másokat, talán, mert korábban belefutottam a spoilerbe, hogy mi is lesz a történet vége, vagy mert régebben láttam más filmeket is a témában, amik nagyon ütősek voltak, pl. az Édes novembert. De összességében egy nagyon keserédes, néhol vicces, néhol aranyos, néhol pityergős film volt.

Ami tetszett benne:

1. A két főszereplő tényleg édes volt együtt. Ahogy Hazel anyukája is megjegyzi a repülőn:
- Olyan édesek vagytok együtt.
- Csak barátok vagyunk.
- Az ő részéről, részemről nem.

2. Bár ez egy romantikus, ifjúsági dráma volt, mégis realisztikusra sikeredett. Nem szépítették a dolgokat, nem finomítottak a betegség hatásain. Gus például alapjában véve egy vidám, kedves srác, de ahogy Hazel is említi a filmben, nem mindig vidám és nem mindig erős. Van, hogy ő is elesett, elkeseredett, kétségbeesett. Vagyis nem egy tökéletes szépfiút tettek az orrunk elé, hanem egy valódi, esendő srácot. És a végén sem kíméltek minket egy rózsaszín happy endes, csodaszerű megoldással, hanem a képünkbe nyomták a valódi életet, ami veszteségekkel és fájdalommal is jár.

3. Az írós vonal is jó volt. Adott valami pluszt a történethez, és bár az író tényleg tapló volt, mégis tetszett a karaktere, mert különleges, összetett személyiséget adtak neki.

4. Bírtam Hazel szüleit és a hozzáállásukat is az egész helyzethez.

Ami nem tetszett:

1. Voltak benne kidolgozatlan, logikátlan részek. Pl. Gus egy csomó ideig titkolja Hazel előtt, hogy neki is kiújult a betegsége, aztán elmondja az utazás utolsó napján, majd közli, hogy felejtsék el, és élvezzék az utat tovább. Ha korábban nem mondta el, miért pont akkor tette? Miért tette tönkre vele az utazás végét? Élvezhették volna az utazást, aztán otthon is beavathatta volna Hazelt.
Vagy hogy az orvos határozottan azt mondja, nem utazhat Hazel, aztán egyszer csak mégis utazhat, de magyarázat nincsen rá, hogy mi változott, hogyan oldották meg, hogy utazhasson.

2. Ez a végtelen és végtelen között különbség van dolog nekem egy kicsit homályos maradt a film alapján. Mármint értem a különbséget, csak hogy mi köze ennek a betegségükhöz, és mi köze ennek a szerelmükhöz, halálukhoz, az nem teljesen világos. Persze, lehet, hogy csak nekem nem állt össze...

3. Ez nem tudom, hiba-e vagy sem, de elgondolkoztam azon, hogy két ember, aki gyógyszereket szed, ihat-e alkoholt...

Szóval a kisebb logikátlanságok, kidolgozatlanságok ellenére nekem tetszett a film, elsősorban azt hiszem, a színészeknek köszönhetően, mert jól működött közöttük a kémia, és aranyosak voltak együtt. :) Egyszer majd talán a könyvet is sikerül megszereznem és elolvasnom, kíváncsi vagyok, az milyen a filmhez képest. :)

Nektek hogy tetszett a film?

10/8 pont

Dan Brown: A megtévesztés foka

Dan Browntól A megtévesztés foka című könyvet mindenkinek ajánlom, aki szereti a titkokat és izgalmakat. Évekkel ezelőtt A Da Vinci-kódot is olvastam tőle, az is nagyon tetszett, ám ez a könyv néhány hajszálnyi előnnyel ugyan, de mégis vitte nálam a pálmát.

Az alapsztorija röviden annyi, hogy az USA épp elnökválasztás előtt áll. A jelenlegi elnök, Zach Herney és Sedgevick Sexton szenátor áll szemben egymással. Sexton elsődleges ütőkártyája Herney ellen, hogy azt állítja, az elnök túl sok adóforintot szór el a NASA támogatására, miközben a NASA semmiféle eredményt nem tud felmutatni, vagyis a jelenlegi elnök felelőtlenül szórja a pénzt, így le kell váltani.

A csavar a dologban, hogy Sexton lánya, Rachel a kormánynak, vagyis a jelenlegi elnöknek dolgozik. Mégis meglepődik, mikor az elnök személyesen felkeresi őt, és közli vele, a NASA olyan felfedezést tett, ami nemcsak abban segíthet, hogy őt újraválasszák, hanem az egész emberiségre hatással lehet. Az elnök arra kéri Rachelt, hogy segítsen alátámasztani, a felfedezés valós, mert az ellenfele lányaként az ő szavára mindenki adni fog.

Rachel pedig útnak indul az ismeretlenbe, hogy megtudja, mi is a NASA nagy felfedezése.

Az első kb. 100 oldalon kifúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon milyen hatalmas titokra bukkant a NASA. Amikor kiderült, azt hittem, vége az izgalmaknak, de rá kellett jönnöm, hogy az igazi kaland még csak most kezdődik. A könyv végig fenntartotta a figyelmemet, végig érezni lehetett a feszültséget.

A kalandszál mellett ott egy zseniális politikai szál is, ami tökéletesen megmutatja, hogyan is működik a politikusok világa. Az egész összeesküvés nagyon jól kidolgozott volt, csak a vége felé kezdtem el sejteni, hogy ki is irányítja a háttérből a szálakat. Vagyis nem lehetett könnyen rájönni a titokra, de volt annyira logikus a történet, hogy végül ki lehetett következtetni, és azt hiszem, ilyen egy igazán jó regény. :)

A két főszereplő, Rachel Sexton és Michael Tolland nagyon szimpatikus volt számomra, igazán megkedveltem őket. És a mellékszereplők is izgalmasra sikeredtek, főleg az elnök és Gabrielle Ashe (Sexton szenátor személyi asszisztense) karaktere.

Ha jól tudom, ebből a könyvből nem készítettek még filmet, amit nagyon sajnálok, mert baromi jó film lehetne belőle. :) Szóval, aki valami tényleg izgalmasat és érdekeset akar olvasni, mert szeretne lyukat növeszteni az oldalába a kíváncsiságtól, és a körmei is már túl hosszúak, ezért ideje lerágni őket, az szerezze be A megtévesztés fokát, garantált a siker.

Értékelés: NAGYON TETSZETT!

Könyvhét 2016.

Eredetileg már pénteken fel akartam utazni Pestre, hogy kipihenten mehessek szombaton a dedikálásra hozzátok. De persze, ahogy a mondás is tartja: Ember tervez, Isten végez. Csütörtökről péntekre virradó hajnalban olyan migrénre ébredtem, hogy a rosszullét kerülgetett tőle, és ez egész pénteken kitartott, úgyhogy át kellett szervezni a terveimet. Így végül szombaton a hajnali vonattal indultam útnak.

Az út maga jó volt, a felét végigaludtam, a másik felében pedig Dan Browntól A megtévesztés fokát olvastam, ami nagyon izgalmas könyv. :)

Úgy alakult, hogy életemben először senki nem várt kint a Keletiben. Egy részletes eligazításnak köszönhetően találtam el a Nyugatiig. Kalandos volt, mert rólam tudni kell, hogy egyenes utcában, térképpel a kezemben is képes vagyok eltévedni. Vagy legalább is korábban így volt, ezért kicsinyke önbizalommal vágtam neki a kihívásnak. Ám végül magamat is meglepve gond nélkül teljesítettem, úgyhogy büszke vagyok magamra. :) Lehet, hogy nem is vagyok olyan béna a tájékozódás terén, mint hittem, csak több önbizalomra lenne szükségem. :)

A Nyugatiban Zsuzsa és Betti vártak, onnan már együtt mentünk át a Könyvhét helyszínére. Mivel kevés idő volt már hátra 12 óráig, ezért azonnal megkerestük a Könyvmolyképző Kiadó standját. Ott átvettem a gyönyörű könyvjelzőket, amiket a Kiadó készített és nyomtatott mind a 6 már megjelent könyvemhez. Nagyon örültem nekik, egyfelől, mert gyönyörűek, másfelől, mert előre boldoggá tett, hogy tudok adni nektek, az olvasóimnak valami szépet ajándékba. :)

Kemese Fanni, Zakály Viki és Helena Silence dedikáltak előttem. Odaköszöntem nekik, de nem akartam nagyon zavarni őket, mert még az utolsó percben is mentek hozzájuk dedikáltatni. :) Addig is beszélgettem egy kicsit Beninával. Nagyon régen láttam őt személyesen, és nagyon jó volt újra látni. Csak azt sajnálom, hogy kevés időnk volt egymásra. De remélhetőleg ősszel együtt lesz majd a könyvbemutatónk, és akkor többet tudunk majd beszélgetni.

Miután Fannit, Vikit és Helenát elengedték az olvasóik, gyorsan kipakoltam az asztalra a könyvjelzőket és elővettem a tollamat, mert már várakoztak rám is egy páran. Nagyon aranyos volt mindenki, és aminek külön örültem, hogy sok új arcot is láttam a dedikáltatók között, vagyis egyre többen ismeritek Adaméket és Katie-éket. :) Amíg aláírtam a könyveket és a könyvjelzőket, felbukkant Rácz Tibi, hogy készítsen rólam néhány "lesifotót". :D

Mivel másfél éve jelent meg utoljára könyvem, és a többség korábban már dedikáltatta a könyveit velem, ezért a dedikálók sora csak félideig tartott, de abban a fél órában is annyi szeretetet kaptam, hogy az bőven feltöltött energiával jó pár hétre. :) A dedikálási idő másik felében megnézegettem a Klasszikörkép című kiadványt. Aminek egyébként legalább annyira örültem, mint a könyvjelzőknek. :) Nagyon tetszik a borítója, és igazán jó ötlet volt maga a kiadvány is. :) A Könyvmolyképző Kiadó összes magyar írója megtalálható benne. Olvashattok rólunk egy rövid életrajzot, megtudhattok néhány érdekességet, beleolvashattok a könyveinkbe, sőt, még kupon is található benne, amivel olcsóbban tudtok hozzájutni az olvasnivalókhoz. :)

A dedikálás második felében megérkezett On Sai is, vele sikerült hosszabban elbeszélgetni. Ami külön örömmel töltött el, hogy nagyon biztatott A Szemmel kapcsolatban. Korábban ő engedte át a kiadói rostán a kéziratot, vagyis végigolvasta, és mivel hozzáértő szakember, ezért a véleménye külön számít a szememben. :) Úgyhogy bizakodom abban, hogy nagyon fogjátok szeretni majd az új regénysorozatomat. :)

A dedikálás után úgy volt, hogy még benézünk Beninához, de az előző napi migrén, a hajnalban kelés, a hőség és az éhség miatt muszáj volt leülnöm és ennem valamit, ezért míg Fummie elment dedikáltatni hozzá, mi előrementünk a Mekibe ebédelni. A Meki felé menet elrohant mellettem Katona Ildikó, már várták máshová, úgyhogy annyira sietett, hogy nem is figyelte, kik mászkálnak körülötte, és nem vett észre. Utánakiáltottam és megállítottam egy percre. Nem tudtunk sokat beszélni, mert nem akartam, hogy miattam késsen el, úgyhogy néhány szó után elengedtem. :)

A Mekiben rendeltem egy salátát, valamint egy kávét és egy hideg, cukormentes üdítőt is, de valószínűleg túl éhes voltam, és túl gyorsan faltam be mindent, mert utána rám tört a rosszullét. Szerencsére nem volt vészes, és miután kimentünk a levegőre jobban is éreztem magam.

Ezután indultunk el a standokhoz, hogy körülnézzünk. Nekem sikerült kifognom egy 1+1-es akciót, amiben beszereztem 3 könyvet potom áron. Azért 3-at, mert egy könyvet megvettem, azért kaptam egy másikat ajándékba, és ott, random összefogtunk egy lánnyal, megvettünk egy könyvet fele-fele alapon, és így kaptunk mellé még egyet ajándékba. Aztán az egyik könyvet vitte ő, a másikat meg én. :) Ezúton is hálás vagyok neki a pénztárcakímélő összefogásért. :)

Sajnos nem tudtuk végigjárni az összes standot, mert hirtelen elkezdett zuhogni az eső. Mi megrekedtünk az egyik stand ponyvája alatt néhány sorstársunkkal. Ami egyébként egész mókás volt. Ugyanis pont ráláttunk az egyik színpadra, amin  Lackfi János énekelt mit sem törődve a zuhogó esővel.

Szóval álltunk a tomboló esőben, felettünk a ponyván már összegyűlt a víz, így féltünk tőle, hogy a fejünkre szakad az egész, de morbid módon baromi jól éreztem magam. :D Egyfelől klassz volt Lackfi János lelkes éneklését hallgatni, jó volt a zene, és mellettem állt egy ismeretlen lány, akivel jól elpoénkodtunk azon, hogy milyen vicces is ez az egész helyzet. Ó, és külön feldobta a hangulatot az a fiú és lány, aki kiállt az esőbe egy-egy napernyőt tartva, és elkezdtek táncolni a zenére. Azon nevetgéltünk az ismeretlen lánnyal, hogy jövő évben tuti a Könyvhéten tartják majd az esküvőjüket, annyira aranyosak voltak együtt. :D

Amint egy nagyon picit csillapodott az eső, elrohantunk a metrólejáróig. Szívesen maradtam még volna, de tanultam az évekkel ezelőtti esetből, amikor szintén bőrig áztunk a Könyvhéten, és utána egy hétig betegeskedtem. Most nem akartam beteg lenni, mert jövő héten vizsgázom, és betegen nem lehet túl hatékonyan tanulni.

Szóval végül elmenekültünk az eső elől, és így végződött számomra az idei Könyvhét. :)