~ Sárga könyves út ~

2010. július 26., hétfő

Vadász-szenvedély - 5. fejezet

5. fejezet

Vadász a csapdában


„Én nem merem elmondani, amit érzek. Félek súlyától, erejétől, és félek attól is, hogy az, akinek szánnám, akivel szívesen megosztanám, megrémülne tőle.”
(Idézet Vavyan Fablétől.)



Szédelegve ültem fel az ágyon. Először azt sem tudtam, hol is vagyok, aztán a fejemben lassan összeálltak a tegnap este képei. Idegesen próbáltam felkelni, miközben a vörös hajú idiótát szidtam magamban, aki még arra is képtelen volt, hogy felemelje a telefonját, és kihívja a mentőket. Nem, ehelyett elcipelt a vad menedékébe. Annyiban legalább biztos lehettem, hogy Harry nem ismert fel, mert ha rájött volna, ki is vagyok, akkor valószínűleg most már egy kórházi ágyhoz lennék bilincselve, vagy Ron Weasley kinyírt volna. De még éltem és szabad voltam.

Megpróbáltam feltápászkodni az ágyról, de végül a fogaimat csikorgatva zuhantam vissza a fájdalomtól. A szörnyű fejfájásom ellenére az agyam teljesen felpörgött. Minél előbb el kell tűnnöm innen, mielőtt még kiderül, ki is vagyok, és mivel foglalkoztam az elmúlt pár hónapban. Igaz, azt terveztem, hogy bejutok Harry lakásába, de nem úgy, hogy mindenki tud róla, és látják az arcomat. Egy óvatlan idióta voltam!

- Hogy érzi magát? – hallottam meg egy női hangot az ajtóból. Lehunytam a szemem egy pillanatra. Nem hiszem el, hogy ennyire képes voltam elszúrni mindent. Pedig olyan jól ment az egész. Senki sem tudott a Harry és köztem folyó kis játékról, és azt tehettem, ami csak jól esett. De mostantól minden nehezebb lesz.

- Jól vagyok – bólintottam végül.

- Elég sok vért vesztett, de sikerült elállítanom a vérzést, és összevarrtam a sebét – közölte velem a nő, miközben ellentmondást nem tűrő pillantással lerángatta rólam a takarót, hogy megvizsgálhasson.

- Miért nem egy kórházban vagyok? – tettem fel az engem legjobban idegesítő kérdést.

- Mert a férjem egy idióta – jelentette ki, mire a belső hangom helyeselni kezdett, és megállapítottam, hogy Mrs. Weasley majdnem olyan intelligens, mint azt a megfigyeléseim alapján hittem. Az egyetlen baja, hogy képes volt hozzámenni egy ilyen hülyéhez.

- Utána miért nem hívta a mentőket maga? – érdeklődtem, miközben a kötés lekerült a vállamról.

- Gondoltam, nem örülne neki… - vonta meg a vállát a nő, és olyan átható tekintettel nézett rám, hogy félteni kezdtem a gondolataim privátságát. – Tudom, hogy mit tett. – Egy pillanatra megállt bennem az ütő.

- Nem értem…

- Nem támadták meg. A seb helyzete, iránya és mélysége azt mutatja, hogy saját magát szúrta meg. Csak az a kérdés, hogy miért? – A hangja furcsa mód, inkább érdeklődő volt, mint vádló vagy szánakozó. Megtapogatta a varrat szélét, majd elégedetten visszahelyezte rá a gézt.

- Semmi köze hozzá – morogtam, majd felrángattam magamra az ingem.

- Óvatosan – szólt rám. – A varrat felszakadhat, ha hirtelen mozdulatokat tesz. Egyébként, sejtettem, hogy ezt fogja mondani. És igaza van, semmi közöm hozzá, de… - indult el az ajtó felé, majd a küszöbről visszafordult. – Bármi is volt az oka, ne tegye többé. Semmi miatt nem éri meg meghalni.

- Ezt megjegyzem – vetettem oda gúnyosan, mire keserűen elmosolyodott, és végre magamra hagyott.

Jó pár óráig csendben feküdtem, és azon gondolkoztam, mit is kéne most tennem. Úgy tűnt, nem fogok lebukni, és ha nem is úgy, ahogyan terveztem, de ott vagyok, ahol lenni akartam. Talán, kihasználhatnám a helyzetet, és mindent, ami történt, a magam javára fordíthatnék. Olyan közel lehetek most Harryhez, amilyen közel még sosem voltam.

Lassú mozdulatokkal ültem fel az ágyamban, miközben összeszorítottam a fogaimat. Annyiszor láttam már ezt a szobát a távcsövön keresztül, de most, hogy itt voltam, teljesen másnak tűnt. Voltak az orromat, bőrömet, fülemet ingerlő érzetek, amiket a lakásomból nem észlelhettem. Így komplexebb volt az élmény. Odatántorogtam a szekrényhez, és kinyitottam az ajtaját. Harry ingjei, nadrágjai, pulóverei és egyéb ruhadarabjai ott sorakoztak szép rendben, és mindegyik az ő illatát raktározta, csak azért, hogy egy szippantás után úgy érezzem magam, mint egy drogos, aki az űr végtelenjében lebeg a kábulattól.

Leemeltem az egyik polcról egy szépen összehajtogatott, fekete kardigánt, amit Harry nagyon szerethetett, mert sokszor láttam rajta, és visszatámolyogtam vele az ágyhoz. Ha megkérdeznék, miért van nálam, majd azt mondom, hogy fáztam. Addig is, belefúrtam az orromat a ruhaanyagba, és mélyeket szippantva élveztem az édes illatot. A tegnapi vérveszteség ellenére alig bírtam ki, hogy ne nyúljak magamhoz.

Kényelmetlenül mocorogtam összegyűrve magam alatt a lepedőt, és próbáltam összeszedni az önuralmamat. Elég kínos lett volna, ha Weasley vagy a felesége bejönnének a szobába, miközben a kardigánt szorongatva verem a farkamat. Szorosan lehunytam a szemeimet, és mélyeket lélegezve próbáltam lenyugodni.

Mindig híres voltam az önuralmamról és a hidegségemről, de most teljesen elvesztem. Még soha senki nem volt rám olyan hatással, mint Harry Potter. Egyszerre volt ártatlan angyal és bűnre csábító démon. Az egyik pillanatban óvatosan simogattam volna, mint egy porcelánbabát, nehogy összetörjön, a másikban viszont tépni, marni, harapni akartam, hogy az angyal bűnben égve szenvedjen és sikoltozzon.

Sosem elmélkedtem igazán azon, hogy mi is a szerelem, de mások elmondásai alapján, úgy gondoltam rá, mint két nyáladzó idióta gyenge, múlandó ostobaságára. Amit én éreztem, nem volt gyenge. Erősebb volt mint én, mint Harry, mint bármi más a világon. Múlandó sem volt. Tudtam, hogy az utolsó leheletemmel is az ő nevét fogom hörögni.

Bántani akartam, kínozni, élvezettel gyötörni, hogy aztán szeressem, simogassam, és letöröljem a vérrel összevegyült könnyeit. Ez az, amire vágytam. Minden egyes nap megölni és ölelni. Újra és újra és újra. És azt akartam, hogy ezt Harry is akarja. Hogy kívánja minden pofon után a csókjaim, hogy fakó szemei lángoljanak a vágytól, mikor a földön térdel előttem kiszolgáltatva, hogy büszke legyen arra, hogy a tulajdonom.

Dühösen haraptam az ajkaimba. Tudtam, hogy ezek az ábrándképek teljesen lehetetlenek. Sosem mondhatom el Harrynek ezeket az elmebeteg, torz érzéseket. Szinte láttam magam előtt, ahogy az arcára kiülne az undor, a félelem és az elutasítás. Sosem akartam, hogy így nézzen rám.

Ezért kellett titokban falnom a morzsákat, amiket meg tudtam szerezni magamnak. Mint egy hajléktalan, aki a lélek-szemetesből guberál.

12 megjegyzés:

  1. Szia!

    Most keveredtem el erre a blogodra is :D. Nekem ez a story kicsit meredek, de ez kizárólag az én hibám, nem bírom a beteg pszichopatás izéket... Viszont muszály megkérdeznem, hogy a Gyermeki Pillantást nem fogod folytatni? Mert az nagyon tetszik, de akárhogy is nézem, csak 3 részt találok. Bocsánat, hogy itt kíváncsiskodom, de itt van esélyem, hogy válaszolsz...Puszi.
    T.J.Kriszta

    VálaszTörlés
  2. Egyszer majd azt is szeretném folytatni, csak az még nem befejezett történet, és jelenleg a többivel vagyok inkább elfoglalva. :) De majd egyszer... :) Pussz neked is. :)

    VálaszTörlés
  3. Szia Adri!

    Nagyon szépen köszönöm, hogy felraktad a folytatását! Akkor jól emlékeztem, hogy ez egy kész történet!
    Az az igazság, hogy én nem szoktam ilyeneket olvasni, de valami ebben a történetben megfogott! Nem tudom megmondani pontosan mi is az, de egyszerűen érdekel, hogy mit hozol ki ebből a párosításból!
    Kicsit számomra sokkoló tőled ez a 'nyers' megfogalmazás, de annyira jól tudod kompenzálni! Olyan sok szépen megfogalmazott mondat van benne, hogy még választani is nehezemre esik!
    Pl.: Bántani akartam, kínozni, élvezettel gyötörni, hogy aztán szeressem, simogassam, és letöröljem a vérrel összevegyült könnyeit. Ez az, amire vágytam. Minden egyes nap megölni és ölelni. Újra és újra és újra. És azt akartam, hogy ezt Harry is akarja. Hogy kívánja minden pofon után a csókjaim, hogy fakó szemei lángoljanak a vágytól,

    Folytatással nem értek egyet, vagyis a tulajdon szóval! Szerintem ne birtokolni akarjunk valakit, hanem szeretni!

    A lényeg az, hogy nagyon tetszik és várom a folytatást! Legközelebb megpróbálok valami értelmeset összehozni hsz-nek.
    KÖSZÖNÖM!!!
    Puszi! Márti

    VálaszTörlés
  4. Igazán nincs mit. :) Egyébként, ezt egy pályázatra írtam, és hát, tényleg nem a megszokott stílusú a történet. :) De pont ezért jó írni, mert az ember ezer stílust és témát kipróbálhat. :) Azért próbáltam nem túl durván fogalmazni, és örülök, hogy találtál benne neked tetsző mondatokat, amelyek kompenzálnak. :) Pussz. :)

    VálaszTörlés
  5. Jahajjj nagyon örülök, madarat lehetne velem fogatni, akkor türelmesen várok... :D Mégegy puszi. :)))))
    T.J.Kriszta

    VálaszTörlés
  6. Júúúj, hát bizony ez nem egy megszokott történet, és tetszik hogy más stílusokban is kipróbálod magad időről-időre,gyakorlatilag ez az amit egy igazi író tehet és meg is kell tennie ha az szeretne lenni :)Sok dologgal nem értek egyet, hiszen ez nem egy szokványos love-story, viszont így alkottad meg a személyiségeket és remek lett.Remélem felrakod hamar a kövi részt,mert szeretném olvasni,és kiváncsi vagyok mit hozol ki belőle.Megkérdezhetem hogy milyen hosszú a történet(persze csak ha nem meglepetéés...:P)? Pusz és grat újra Lin

    VálaszTörlés
  7. Én nagyon szeretek kísérletezni. :) Van egy saját stílusom, nagyjából az, amilyen A múlt árnyai trilógia és az Árnyékvilág lett, de imádok írni másképp is. Pl. a Maria/Jasper/Alice pillanatképeket is nagyon izgalmas volt megírni, mert egy csomó érzést, lelki változást, gondolatot és tudományos (főleg pszichológiai) tényt kellett belesürítenem pár kis részletbe. És szörnyen izgalmas volt, hogy így meg tudom-e fogni a karaktereket. :)
    Kicsit ez a történet is ilyen... Tele van pszichológiával, olyan karakterekkel, akik lelkileg teljesen mások, mint én. Szóval, bár nem értek egyet velük, mégis érdekes írni őket, ahogyan Mariát is az volt. :D
    Örülök, hogy tetszik ez a történetem is. :) Pussz neked is. :)

    VálaszTörlés
  8. VÉGRE! :D Ajjdevártammár!!! XD Holnap nyáladzom rajta, most már aludni kell. :D

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörű...
    Imádom ezt a ficet. :D Két hiba van benne:
    1. sokat kell rá várni (a türelmetlennek fél nap is évezredeknek tűnik)
    2. ez a rész rövid volt.
    :D

    Én nagyon szeretem a nyers és pszichopata írásokat. Szerintem emberiek - ebben az elvadult, eltorzult és megőrült világban inkább ez, mint a cukorromantika van. :) A szerelem is mást jelent, mint mondjuk húsz vagy ötven éve, így a szeretet és a társkeresés is.

    Piton tartja a HP-ből megszokott életérzést. Amikor arról beszél, hogy az utolsó lehelete is Harry nevét formálná, azonnal eszembe jutott, hogy a Rowling-féle történetben Piton élete végéig Lilyt szerette. Ez nagyon remek a ficben.

    VálaszTörlés
  10. Szia!

    Imadom, imadom, imadom...Ha lehet, minel hamarabb tegyel fel uj reszt legyszike, mertoda vagyok erte. Fura, de betegesen imadom a psychot :/ De ne gondolj rolam semmi rosszat, legyszi :) Sok szerencset a konyvedhez, Istenadta tehetseged van kislany hasznald ki jol, mi szoritunk neked :D.

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Benne lennél egy link cserében? kod-es-napfeny.blogspot.com Nagyon örülnék nei. Ha igen akkor lécci írj a blogomon hozzászólásban, vagy chaten.
    Előre köszi
    pux

    VálaszTörlés
  12. Sérültem és megtörtént, amikor hét hónapja a házasságomban nagy probléma merült fel, köztem és a férjem között. olyan szörnyű, hogy a házasság felbontására bírósághoz fordult. Azt mondta, soha többé nem akart velem maradni, és már nem szeretett. Tehát kiszállt a házból, és komoly fájdalmakon ment át engem és a gyerekeimet. Megpróbáltam minden lehetőséget, hogy sok könyörgés után visszahozzam, de minden haszontalan volt, és megerősítette, hogy döntését meghozta, és soha nem akart újra látni. Tehát egy este, amikor visszatértem a munkából, találkoztam egy régi barátommal, aki megkérdezte a férjemről. Tehát mindent elmagyaráztam neki, így azt mondta nekem, hogy a férjem egyetlen módja, hogy meglátogassam a DrIgbinovia nevű helyesírást, mert ő is neki dolgozott. Tehát soha nem hittem a helyesírásban, de nem volt más választásom, mint követni a tanácsát. Aztán adta meg az e-mail címet, amit a docigbinovia93@gmail.com a meglátogatott helyesírásról. Így másnap reggel küldtem egy e-mailt a címére, amit adott nekem, és a helyesírási követelmények biztosítják, hogy visszaszállom a férjem a két napot. Micsoda fantasztikus kijelentés! Soha nem gondoltam, hogy beszélt velem, és elmondott mindent, amit tennem kell. Aztán másnap reggel, így meglepő módon, a férjem, aki nem hívott meg az elmúlt 7 hónapban, felhívott, hogy közölje, hogy jön vissza. Milyen csodálatos!! Tehát így jött vissza ugyanazon a napon, sok szeretettel és örömmel, és bocsánatot kért a tévedésért és a fájdalomért, amit ő és gyermekeink okoztak. Ettől a naptól kezdve a kapcsolataink erősebbek voltak, mint korábban, a DrIgbinovia segítségével Szóval ott konzultálok veled, ha bármilyen problémája van vele kapcsolatban, 100% -os garanciát adok neked, hogy segíteni fog neked, hívja, vagy adja hozzá őt a Whats-app-hez: +2348144480786 A BIG THANKS TO Drigbinovia ..!

    VálaszTörlés