Belinda Bauer A 19-es holttest című könyve a Facebookon jött szembe velem először. Ritkán szokott egy könyv pusztán a borítójával megfogni, de ezúttal ez történt. Azt hiszem, pont a megfelelő jelszavakat, figyelemfelkeltő mondatokat írták rá a borítóra, mert az agyamban azonnal felvillant a jelzés, hogy ez a könyv nekem való.
A történet röviden: Patrick Fort, Asperger-szindrómás egyetemista a boncolási gyakorlata során rájön, hogy a 19-es holttesttel, amit a jegyzőkönyv alapján szívelégtelenség vitt el, valami nagyon nem stimmel. Méghozzá a halál oka. Patrick szerint ugyanis gyilkosság történt. Ez a tudat nem hagyja nyugodni, ezért megszállottan nyomozni kezd az ügyben, ám a dolgát egyszerre segíti és nehezíti a betegsége.
A 19-es holttest és a kómás betegek
Nagyon érdekes volt számomra, hogy sokáig nem tudtam biztosra, kicsoda a 19-es holttest. A könyv ugyanis több szálon fut, és körülbelül a közepéig nem lehet pontosan elhelyezni ezeket a szálakat a történet rendszerében és idővonalán.
Az egyik szál egy balesetben megsérült, most a kórházban élőhalottként vegetáló férfiról szól, akinek csodás módon elkezd javulni az állapota. Ám, amikor felébred, az első, amit tapasztal, hogy a mellette lévő ágy kómás betegét éppen meggyilkolják. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy mivel még képtelen beszélni és mozogni, ezt nem tudja senkinek elmondani.
A másik szál egy kómás női betegről szól, akinek a férje bár rendszeresen bejár a kórházba, leginkább az egyik csinos nővér miatt teszi ezt, nem a felesége miatt. Erősen érezni, hogy valami nem stimmel a férfivel, mert a kalandja ellenére túl érzelemmentes és túlságosan irányító típus, de nem lehet tudni, hogy pontosan mi is a baj vele, és kapcsolódik-e valamilyen módon a gyilkosságokhoz.
A harmadik szál egy idősebb ápolónőé, aki a kóma osztályon dolgozik már régóta, és úgy sejti, hogy néhány betegük orvosi segítséggel halt meg korábban.
Szóval több lehetséges személy is lehetne a 19-es holttest, és bevallom őszintén, elsőre egyáltalán nem arra tippeltem, aki végül lett. Szóval sikerült meglepni.
Előny és hátrány
Patrick számomra nagyon szerethető karakter volt, szinte azonnal a szívembe zártam, ahogy felbukkant a történetben. Talán azért, mert sokáig senki nem értette meg őt, még a saját édesanyja sem, bennem pedig mindig feltámad az együttérzés azok iránt, akiket senki sem szeret igazán. A fiú még gyerekkorában vesztette el az édesapját, akit a szeme láttára ütött el egy autó, Patrick emiatt érdeklődik annyira élet és halál után, egyszerűen meg akarja érteni, mi történt az apjával. Ezért választja az anatómiát is az egyetemen, azt reméli, hogy a holttestek felboncolása által megfejtheti a nagy titkot.
Patrick a betegsége miatt kényszeres, nehezen kommunikál, képtelen kifejezni az érzéseit, és nagyon nehezen tudja beazonosítani mások érzéseit is. Régebben néztem a tévében a Monk, a flúgos nyomozót, és az jutott eszembe, hogy Patrick kicsit hasonlít rá, csak fiatalabb kiadásban.
Amikor Patrick rájön, hogy a 19-es holttest gyilkosság áldozata lett, a betegsége hasznosnak és hátrányosnak is bizonyul egyszerre. Lényegében a kényszeressége az, amely elindítja a nyomozás útján. Egyszerűen tudnia kell, mi történt a holttesttel, és képtelen leállni, míg rá nem talál a válaszokra. A nagy intelligenciájának köszönhetően olyan nyomokat is észrevesz, ami másoknak fel sem tűnne, viszont gyenge kommunikációs és kapcsolatteremtő készségeinek köszönhetően igencsak nehezen megy számára a tanúk kikérdezése és egyéb nyomok felkutatása. Valamint a betegsége abban is nehézséget okoz, hogy mások higgyenek neki, és ne nézzék teljesen bolondnak.
Két fontos női karakter Patrick életében
Az egyik fontos női karakter, Patrick egyik diáktársa, Meg. A lány azon kevesek közé tartozik, akik nemcsak próbálják megérteni Patrickot, hanem sikerül is nekik. A történet középpontjában egyáltalán nem ez a talán szerelminek is mondható szál van, ám engem mégis nagyon megfogott. A Patrick és Meg között lévő érzések szinte csak jelzésértékűek, leheletfinomak, mégis ott vannak, és talán pont azért tetszenek annyira, mert a háttérben maradnak.
A másik fontos női karakter Patrick édesanyja. Nos, valószínűleg nem lehet könnyű dolog egy beteg gyerek anyjának lenni, még akkor sem, ha az adott anya szereti a gyermekét, de ez a nehézség nem lehet ok arra, hogy éreztessük a gyerekünkkel, mekkora teher számunkra, azt mondjuk, hogy bár meg se született volna, és hasonlók. Mert egy gyerek nem tehet arról, hogy betegnek született, és egy anyának feltétel nélkül szeretnie kéne a gyerekét. Akkor is, ha szörnyen nehéz az élet vele. Szóval abban teljesen együtt érzek Patrick anyjával, hogy nehéz lehet számára a Patrickkal való élet, ám ahogyan viselkedik, amiket tesz, az megbocsáthatatlan a szememben.
A nyomozás
Ebben a könyvben igazából nem a cél volt a legérdekesebb, hanem az oda vezető út. Vagyis nem az izgatott igazán, hogy ki a tettes, mert bár biztosra nem tudtam, volt egy sejtésem, inkább az érdekelt, hogy Patrick hogyan is jön rá erre. És maga a nyomozás kifejezetten izgalmasra sikeredett. Főképp azért, mert nem egy átlagos detektív átlagos nézőpontjából követhettük végig azt, hanem egy különleges logikával rendelkező szereplő gondolatain keresztül. Ahogy Patrick sutasága keveredett a kitartásával, az egyszerre volt igazán aranyos és érdekfeszítő.
Nagyon tetszett az is, ahogy végül a rendőrség is bejött a képbe, mert igazán reálisan sikerült megfogni a nyomozó karakterét. A rendőrök pont úgy viselkedtek és cselekedtek, ahogyan szerintem a valóságban is tennék. Sok történetben totál hülyének vagy rosszindulatúnak tüntetik fel őket, itt viszont egyszerűen csak végezték a dolgukat, még ha nem is mindig elsőre jól.
Mellékszálak
Ahogy fentebb említettem, több mellékszál is található a történetben. Számomra a legmegrázóbb azé a betegé, aki autóbaleset miatt került kómába. Megismerhetjük a gondolatait, érzéseit mind a kóma alatt, mind azt követően az ébredése után, és ezek a részek szörnyen nyomasztóak, ám nagyon hatásosak. Belegondolni, hogy az embernek működik az agya, érzékel dolgokat, tud dolgokat, de a teste nem akar együttműködni vele, igazán ijesztő gondolat.
Tetszett a kómás nő szála is. Valahogy sejtettem, hogy nem véletlenül kopog az ujjaival, de elképzelni sem tudtam, mi lehet a jelentése, pedig utólag visszagondolva, logikus, hogy azt akarta elmondani, amit.
Még a kómás nő férjét elcsábító nővér szála is tetszett, mert bár maga a nővér elég unszimpatikus karakter volt, az a sötét hangulat, amely belengte az ő történetét, nagyon jól sikerült. Annyi viszont biztos, hogy ha ne adj isten, kórházba kerülnék egyszer, nem akarok egy olyan ápolónő keze közé kerülni, mint amilyen ő volt.
A regényt szívből ajánlom azoknak, akik szeretik az olyan jó krimiket, amikben a nyomozást nem egy egyszerű rendőr végzi, hanem egy különleges „nyomozó” karakter.
Kedvenc karakter: Patrick, Meg.
Kedvenc jelenet: Amikor Meg megkérdezi Patricktól, hogy milyen olyannak lenni, mint ő.
Kedvenc idézetek:
„Amikor Tracy Evans és az orvos végül elmennek, a maszkos nő a fejemre teszi a gumikesztyűs kezét.
- Tudtam, hogy nem mentél el! Tudtam – ismétli, akár egy fanatikus hívő.
Aztán lehajol, és a kék papírmaszkon keresztül száraz csókot nyom a homlokomra.
- Szeretlek, drágám!
Nos, köszönöm, gondolom. De te ki az ördög vagy?”
„- Szeretném látni, mitől működnek az emberek – felelte.
A lány homlokán kicsit elmélyültek a ráncok.
- És nem szeretnéd rendbe hozni őket, vagy segíteni, hogy jobban működjenek?
- Nem.
- Aha – mondta elgondolkodva Meg.”
„- Ma este buli van nálam. Nincs kedved eljönni?
- Nincs.
- Jaj, ne! Tök jól éreznéd magad!
- Nem érezném.
- Honnan tudod?
- Tudom, hogy nem szeretem a bulikat.”
„Minél kékebb az ég, annál keményebben dolgozom. Nekem most egy a fontos: hogy képes legyek beszélni és enni. Szavak vannak, amelyeket ki kell mondanom, kérdések, amelyekre választ kell kapnom. Ha a nyelvem működni tud, akkor lehet még jövőm a vérlázító betűtáblákon, a kódolt pislogáson meg az íztelen ételeken túl is, így aztán fél életemet a felépülésnek szentelem. Még akkor is újra és újra gyúrom Leslie gyakorlatait, amikor ő nincs itt – összepréselt szájjal, megfeszített állkapoccsal. A nővérek már nem is ámuldoznak, amikor nyelvet öltök rájuk, habár Angie időnként visszaölti rám, miközben elhalad mellettem egy ágytállal vagy elindít egy infúziót.”
„Kézifűrésszel vágták be a gerincoszlop két oldalát, hogy végül kalapácsokkal és vésőkkel törjenek át rajta a gerincvelő csillogó folyamáig.
Miközben a könyökével letörölte az izzadtságot a homlokáról, Patrick arra gondolt: Vajon hogy halhat meg ilyen könnyen az ember, ha egyszer ennyire nehéz széttörni?”
„(…) és soha nem fogadott egyetlen lóra sem, még akkor sem, amikor a nő a pult mögül rákacsintott, és gavallérnak titulálta. Patrick tudta, amit tudott: a linóleum a fogadási ablaknál egészen a betonig elkopott, de a Kifizetésnél olyan tiszta és fényes volt, mint az első nap, amikor lerakták.”
„Patrick körbepillantott, és akkor látta, hogy mindenki érez valamit, amit ő nem. A többiek mind olyan furcsák voltak… talán mérgesek? Nem, az nem stimmel.
Hirtelen eszébe jutott az apja arca azon a napon, amikor Perzsa Táltos meghalt, és a szíve hatalmasat dobbant a váratlanul feltáruló összefüggésre.
Szomorú! A többiek szomorúak voltak.”
„- Hát te mit csinálsz? – kérdezte Meg, és visszament a boncasztalhoz.
- Hányásnyomot keresek.
- Na és szerencséd volt?
Patrick a hullára pillantott.
- Szerinted szerencse vagy balszerencse volna, ha az ujjammal hányásnyomot találnék egy halott szájában?
Meg kicsit megrökönyödött, aztán elmosolyodott.
- Te most viccelsz!
- Nevethetsz, ha akarsz – felelte Patrick.
A lány megvonta a vállát:
- Talán majd később.
Patrick alaposan végigkutatta a szájat, aztán feltartotta kék kesztyűs ujját: tiszta volt.
- Szerencsém volt – jelentette.
Meg elnevette magát.”
„A Halál egy fordított Nagy Bumm; képtelen bűvésztrükk, amelyben minden egyazon pillanatban lesz semmivé, amelyben az egyik állapotot olyan teljességgel veszi át egy másik, hogy az elsőnek semmiféle tanújele nem marad, és a változás földindulásában szétporlad a katalizátor is.”
„Szerette a könyveket. Az a gondolat, hogy valaki nem képes maga olvasni, borzasztónak tűnt. Szegény beteg.”
„- Szóval apa odarohant velem az ablakhoz, és…
Egy hosszú pillanatra elhallgatott, Patrick látta, hogy nagyokat nyel, pedig nem is eszik. Aztán összeszedte magát:
- Emlékszem, mindenki engem nézett, valahogy izgatottan, és én nem tudtam, hogy most féljek vagy örüljek, vagy hogy egyáltalán mi van. És akkor apa, a karjában velem, kifelé mutat, és azt suttogja: „Nézd! Nézd!”
- Mert mi volt ott kint? – sürgette Patrick.
- Kint sötté volt, de kicsit világos is, mert előtte egész nap esett a hó, sőt még mindig esett, és az utcai lámpák fényében minden narancsszínben csillogott.
- Jó, de mi volt kint? – ismételte meg türelmetlenül Patrick.
- Akkor haladt el az ablak előtt a Télapó.
Patrick a homlokát ráncolta.
- De hiszen a Télapó nem létezik!”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
A történet röviden: Patrick Fort, Asperger-szindrómás egyetemista a boncolási gyakorlata során rájön, hogy a 19-es holttesttel, amit a jegyzőkönyv alapján szívelégtelenség vitt el, valami nagyon nem stimmel. Méghozzá a halál oka. Patrick szerint ugyanis gyilkosság történt. Ez a tudat nem hagyja nyugodni, ezért megszállottan nyomozni kezd az ügyben, ám a dolgát egyszerre segíti és nehezíti a betegsége.
A 19-es holttest és a kómás betegek
Nagyon érdekes volt számomra, hogy sokáig nem tudtam biztosra, kicsoda a 19-es holttest. A könyv ugyanis több szálon fut, és körülbelül a közepéig nem lehet pontosan elhelyezni ezeket a szálakat a történet rendszerében és idővonalán.
Az egyik szál egy balesetben megsérült, most a kórházban élőhalottként vegetáló férfiról szól, akinek csodás módon elkezd javulni az állapota. Ám, amikor felébred, az első, amit tapasztal, hogy a mellette lévő ágy kómás betegét éppen meggyilkolják. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy mivel még képtelen beszélni és mozogni, ezt nem tudja senkinek elmondani.
A másik szál egy kómás női betegről szól, akinek a férje bár rendszeresen bejár a kórházba, leginkább az egyik csinos nővér miatt teszi ezt, nem a felesége miatt. Erősen érezni, hogy valami nem stimmel a férfivel, mert a kalandja ellenére túl érzelemmentes és túlságosan irányító típus, de nem lehet tudni, hogy pontosan mi is a baj vele, és kapcsolódik-e valamilyen módon a gyilkosságokhoz.
A harmadik szál egy idősebb ápolónőé, aki a kóma osztályon dolgozik már régóta, és úgy sejti, hogy néhány betegük orvosi segítséggel halt meg korábban.
Szóval több lehetséges személy is lehetne a 19-es holttest, és bevallom őszintén, elsőre egyáltalán nem arra tippeltem, aki végül lett. Szóval sikerült meglepni.
Előny és hátrány
Patrick számomra nagyon szerethető karakter volt, szinte azonnal a szívembe zártam, ahogy felbukkant a történetben. Talán azért, mert sokáig senki nem értette meg őt, még a saját édesanyja sem, bennem pedig mindig feltámad az együttérzés azok iránt, akiket senki sem szeret igazán. A fiú még gyerekkorában vesztette el az édesapját, akit a szeme láttára ütött el egy autó, Patrick emiatt érdeklődik annyira élet és halál után, egyszerűen meg akarja érteni, mi történt az apjával. Ezért választja az anatómiát is az egyetemen, azt reméli, hogy a holttestek felboncolása által megfejtheti a nagy titkot.
Patrick a betegsége miatt kényszeres, nehezen kommunikál, képtelen kifejezni az érzéseit, és nagyon nehezen tudja beazonosítani mások érzéseit is. Régebben néztem a tévében a Monk, a flúgos nyomozót, és az jutott eszembe, hogy Patrick kicsit hasonlít rá, csak fiatalabb kiadásban.
Amikor Patrick rájön, hogy a 19-es holttest gyilkosság áldozata lett, a betegsége hasznosnak és hátrányosnak is bizonyul egyszerre. Lényegében a kényszeressége az, amely elindítja a nyomozás útján. Egyszerűen tudnia kell, mi történt a holttesttel, és képtelen leállni, míg rá nem talál a válaszokra. A nagy intelligenciájának köszönhetően olyan nyomokat is észrevesz, ami másoknak fel sem tűnne, viszont gyenge kommunikációs és kapcsolatteremtő készségeinek köszönhetően igencsak nehezen megy számára a tanúk kikérdezése és egyéb nyomok felkutatása. Valamint a betegsége abban is nehézséget okoz, hogy mások higgyenek neki, és ne nézzék teljesen bolondnak.
Két fontos női karakter Patrick életében
Az egyik fontos női karakter, Patrick egyik diáktársa, Meg. A lány azon kevesek közé tartozik, akik nemcsak próbálják megérteni Patrickot, hanem sikerül is nekik. A történet középpontjában egyáltalán nem ez a talán szerelminek is mondható szál van, ám engem mégis nagyon megfogott. A Patrick és Meg között lévő érzések szinte csak jelzésértékűek, leheletfinomak, mégis ott vannak, és talán pont azért tetszenek annyira, mert a háttérben maradnak.
A másik fontos női karakter Patrick édesanyja. Nos, valószínűleg nem lehet könnyű dolog egy beteg gyerek anyjának lenni, még akkor sem, ha az adott anya szereti a gyermekét, de ez a nehézség nem lehet ok arra, hogy éreztessük a gyerekünkkel, mekkora teher számunkra, azt mondjuk, hogy bár meg se született volna, és hasonlók. Mert egy gyerek nem tehet arról, hogy betegnek született, és egy anyának feltétel nélkül szeretnie kéne a gyerekét. Akkor is, ha szörnyen nehéz az élet vele. Szóval abban teljesen együtt érzek Patrick anyjával, hogy nehéz lehet számára a Patrickkal való élet, ám ahogyan viselkedik, amiket tesz, az megbocsáthatatlan a szememben.
A nyomozás
Ebben a könyvben igazából nem a cél volt a legérdekesebb, hanem az oda vezető út. Vagyis nem az izgatott igazán, hogy ki a tettes, mert bár biztosra nem tudtam, volt egy sejtésem, inkább az érdekelt, hogy Patrick hogyan is jön rá erre. És maga a nyomozás kifejezetten izgalmasra sikeredett. Főképp azért, mert nem egy átlagos detektív átlagos nézőpontjából követhettük végig azt, hanem egy különleges logikával rendelkező szereplő gondolatain keresztül. Ahogy Patrick sutasága keveredett a kitartásával, az egyszerre volt igazán aranyos és érdekfeszítő.
Nagyon tetszett az is, ahogy végül a rendőrség is bejött a képbe, mert igazán reálisan sikerült megfogni a nyomozó karakterét. A rendőrök pont úgy viselkedtek és cselekedtek, ahogyan szerintem a valóságban is tennék. Sok történetben totál hülyének vagy rosszindulatúnak tüntetik fel őket, itt viszont egyszerűen csak végezték a dolgukat, még ha nem is mindig elsőre jól.
Mellékszálak
Ahogy fentebb említettem, több mellékszál is található a történetben. Számomra a legmegrázóbb azé a betegé, aki autóbaleset miatt került kómába. Megismerhetjük a gondolatait, érzéseit mind a kóma alatt, mind azt követően az ébredése után, és ezek a részek szörnyen nyomasztóak, ám nagyon hatásosak. Belegondolni, hogy az embernek működik az agya, érzékel dolgokat, tud dolgokat, de a teste nem akar együttműködni vele, igazán ijesztő gondolat.
Tetszett a kómás nő szála is. Valahogy sejtettem, hogy nem véletlenül kopog az ujjaival, de elképzelni sem tudtam, mi lehet a jelentése, pedig utólag visszagondolva, logikus, hogy azt akarta elmondani, amit.
Még a kómás nő férjét elcsábító nővér szála is tetszett, mert bár maga a nővér elég unszimpatikus karakter volt, az a sötét hangulat, amely belengte az ő történetét, nagyon jól sikerült. Annyi viszont biztos, hogy ha ne adj isten, kórházba kerülnék egyszer, nem akarok egy olyan ápolónő keze közé kerülni, mint amilyen ő volt.
A regényt szívből ajánlom azoknak, akik szeretik az olyan jó krimiket, amikben a nyomozást nem egy egyszerű rendőr végzi, hanem egy különleges „nyomozó” karakter.
Kedvenc karakter: Patrick, Meg.
Kedvenc jelenet: Amikor Meg megkérdezi Patricktól, hogy milyen olyannak lenni, mint ő.
Kedvenc idézetek:
„Amikor Tracy Evans és az orvos végül elmennek, a maszkos nő a fejemre teszi a gumikesztyűs kezét.
- Tudtam, hogy nem mentél el! Tudtam – ismétli, akár egy fanatikus hívő.
Aztán lehajol, és a kék papírmaszkon keresztül száraz csókot nyom a homlokomra.
- Szeretlek, drágám!
Nos, köszönöm, gondolom. De te ki az ördög vagy?”
„- Szeretném látni, mitől működnek az emberek – felelte.
A lány homlokán kicsit elmélyültek a ráncok.
- És nem szeretnéd rendbe hozni őket, vagy segíteni, hogy jobban működjenek?
- Nem.
- Aha – mondta elgondolkodva Meg.”
„- Ma este buli van nálam. Nincs kedved eljönni?
- Nincs.
- Jaj, ne! Tök jól éreznéd magad!
- Nem érezném.
- Honnan tudod?
- Tudom, hogy nem szeretem a bulikat.”
„Minél kékebb az ég, annál keményebben dolgozom. Nekem most egy a fontos: hogy képes legyek beszélni és enni. Szavak vannak, amelyeket ki kell mondanom, kérdések, amelyekre választ kell kapnom. Ha a nyelvem működni tud, akkor lehet még jövőm a vérlázító betűtáblákon, a kódolt pislogáson meg az íztelen ételeken túl is, így aztán fél életemet a felépülésnek szentelem. Még akkor is újra és újra gyúrom Leslie gyakorlatait, amikor ő nincs itt – összepréselt szájjal, megfeszített állkapoccsal. A nővérek már nem is ámuldoznak, amikor nyelvet öltök rájuk, habár Angie időnként visszaölti rám, miközben elhalad mellettem egy ágytállal vagy elindít egy infúziót.”
„Kézifűrésszel vágták be a gerincoszlop két oldalát, hogy végül kalapácsokkal és vésőkkel törjenek át rajta a gerincvelő csillogó folyamáig.
Miközben a könyökével letörölte az izzadtságot a homlokáról, Patrick arra gondolt: Vajon hogy halhat meg ilyen könnyen az ember, ha egyszer ennyire nehéz széttörni?”
„(…) és soha nem fogadott egyetlen lóra sem, még akkor sem, amikor a nő a pult mögül rákacsintott, és gavallérnak titulálta. Patrick tudta, amit tudott: a linóleum a fogadási ablaknál egészen a betonig elkopott, de a Kifizetésnél olyan tiszta és fényes volt, mint az első nap, amikor lerakták.”
„Patrick körbepillantott, és akkor látta, hogy mindenki érez valamit, amit ő nem. A többiek mind olyan furcsák voltak… talán mérgesek? Nem, az nem stimmel.
Hirtelen eszébe jutott az apja arca azon a napon, amikor Perzsa Táltos meghalt, és a szíve hatalmasat dobbant a váratlanul feltáruló összefüggésre.
Szomorú! A többiek szomorúak voltak.”
„- Hát te mit csinálsz? – kérdezte Meg, és visszament a boncasztalhoz.
- Hányásnyomot keresek.
- Na és szerencséd volt?
Patrick a hullára pillantott.
- Szerinted szerencse vagy balszerencse volna, ha az ujjammal hányásnyomot találnék egy halott szájában?
Meg kicsit megrökönyödött, aztán elmosolyodott.
- Te most viccelsz!
- Nevethetsz, ha akarsz – felelte Patrick.
A lány megvonta a vállát:
- Talán majd később.
Patrick alaposan végigkutatta a szájat, aztán feltartotta kék kesztyűs ujját: tiszta volt.
- Szerencsém volt – jelentette.
Meg elnevette magát.”
„A Halál egy fordított Nagy Bumm; képtelen bűvésztrükk, amelyben minden egyazon pillanatban lesz semmivé, amelyben az egyik állapotot olyan teljességgel veszi át egy másik, hogy az elsőnek semmiféle tanújele nem marad, és a változás földindulásában szétporlad a katalizátor is.”
„Szerette a könyveket. Az a gondolat, hogy valaki nem képes maga olvasni, borzasztónak tűnt. Szegény beteg.”
„- Szóval apa odarohant velem az ablakhoz, és…
Egy hosszú pillanatra elhallgatott, Patrick látta, hogy nagyokat nyel, pedig nem is eszik. Aztán összeszedte magát:
- Emlékszem, mindenki engem nézett, valahogy izgatottan, és én nem tudtam, hogy most féljek vagy örüljek, vagy hogy egyáltalán mi van. És akkor apa, a karjában velem, kifelé mutat, és azt suttogja: „Nézd! Nézd!”
- Mert mi volt ott kint? – sürgette Patrick.
- Kint sötté volt, de kicsit világos is, mert előtte egész nap esett a hó, sőt még mindig esett, és az utcai lámpák fényében minden narancsszínben csillogott.
- Jó, de mi volt kint? – ismételte meg türelmetlenül Patrick.
- Akkor haladt el az ablak előtt a Télapó.
Patrick a homlokát ráncolta.
- De hiszen a Télapó nem létezik!”
Értékelés: NAGYON TETSZETT.
Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése